Új Tükör, 1982. január-március (19. évfolyam, 1-13. szám)
1982-03-14 / 11. szám
RÁDIÓJEGYZET GONDOLAT Devecseri Gáborra emlékezik Karinthy Ferenc Szerkesztő-rendezői: Dorogi Zsigmond Ez egy újság. Annak is a rádióval, televízióval foglalatoskodó rovata. Nem ártja bele magát a költészet tudományos kérdéseibe, éppenséggel filozófiai és lélektani természetébe. E sorok írója sem merészkedik ilyen (szak)területre. Az olvasóval együtt megelégszik a vers keltette spontán benyomással ; gyönyörködik, elgondolkozik, érez ... Csakhogy az elvont dolgoknak is van, lehet valami általánosabb, mindenkit érdeklő, netán izgató oldaluk. Az író többnyire, Karinthy Ferenc biztosan itt közelít. Devecseriről beszélt, az „alanyi költőről”, aki több mint tíz éve halott és csak most lenne 65 esztendős. Röviden szólt és mértéktartón, viszszaszorítva a barátok ma is érzett megindultságát. Két megjegyzését, ha mástól származna, talán úgy mondanám : megállapítását, azonban kár lenne csupán az éter hullámaira bízni, ezért megpróbálom emlékezetemre támaszkodva idejegyezni. Az egyik. A megítélés módjára és mércéjére vonatkozóan figyelmünkbe ajánlja: a hegyet is a csúcsok magasával mérjük, nem a völgyeivel! Hozzátehetem, amit az emlékezés méltósága ott talán nem engedett meg, hogy a méltánylás legalább viszonylagos azonosságáról van szó: az egyiknél mindig amott fönn kereskedünk, a másiknál pedig legszívesebben csak alant? És azért is helyénvaló ezúttal az intés, mert Devecseri ritkábban károsultja e sajátságos gyakorlatnak, mint más, erre eleve kijelölt kárvallottak. Ám ez valóban csak egy fölemelt ujj. A másik megjegyzés az újra és újra föltoluló kérdésre ad meghökkentően eredeti, szép és amennyire egyáltalán lehetséges, igaz választ. Arra, hogy vajon tudta-e, látta-e az elmúlással kilenc szörnyűséges és csodálatos hónapig küzdő Devecseri a kór mibenlétét és a csupán késleltethető véget? Mellesleg erre A hasfelmetszés előnyei bevezetőjében — hogy más magyarázókat ne említsek — igen érzőn próbál feleletet adni Vajna János is, és amit kifejt, tagadhatatlanul közel áll Karinthy magyarázatához. De ez utóbbi valahogy szabatosabb, tömörebb, csattanóbb és — csak a minap hangzott el. Mindketten hivatkoznak az emlékezetes versre, amely a szóban forgó kötet, A múlandóság cáfolatául című második részének élén áll. Karinthy föl is mondta a rádióban. Én is citálom a címét és első sorait: „Erdő. Az emberélet útjának felén / egy nagy sötét erdő jutott belém: / a születő halálnak tudata. / Sok ágbogával, árnyával növekszik; / s én hordozom — ha nem tetszik, ha tetszik —.” Tehát tudta?! Karinthy azt mondja: a beteg nem tudta. És jó, hogy nem tudta. Ám a költő, amikor verset ír, akkor olyat is tud, amit máskor nem tud. Ez olyan, mintha valaki a saját árnyékát lépné át. . . Ez nem csupán megnyugtató válasz egy nyugtalanító kérdésre. Ez valami megrendítően szép magyarázat a költészet nagyságáról, hatalmáról. És talán igaz is. Hiszen sejteti azt a másik, ésszel aligha áthatolható határmenti erdőt, amelyen egyszer mindnyájan átbandukolunk, de amit addig bizony föl nem deríthetünk. BALOG JÁNOS anuár második felében a 6 millió felnőtt által látott Olajkeresők nem az egyetlen kiemelkedő közönségű műsor volt, mert a Nem kell mindig kaviárt is ugyanennyien nézték meg kedd este. Akkor majdnem minden este 5,5 millió vagy több felnőtt tévét nézett. Volt, amikor valamennyien az első programot figyelték, mind az említett műsorok, valamint a Jogi esetek, a Mindent vállalunk című szilveszteri műsor ismétlése, a Bankrablás és a Folytassa, ahogy jólesik című filmek esetében. Több olyan este is volt, amikor a két program együttes közönsége érte el ezt a magas számot. Mindössze két este tévéztek kevesebben, mindkét alkalommal az első program több apróbb műsorból állt, s a másodikon sem volt nagy közönséget érdeklő műsor. Ezt a csekélyebb nézettséget még a vasárnap délutáni Bogart-filmek, A félelem órái és a Casablanca is elérték. Más délutáni műsorokat csak fele akkora közönség látott, mint ezt a két filmet, de így is mintegy 2,5 millióan nézték az Emlékszel még operettműsort, a Szülők iskolája, a Főzőcske, de okosan, a Parabola, a Lehet egy kérdéssel több?, a Riporter kerestetik és az Ablak című műsorokat. Mint látjuk, ebben az időszakban sokkal változatosabb műsorok kerültek a nagy közönségű műsorok közé, mint esténként, amikor elsősorban a film dominál. Ugyanez vonatkozik a késő estékre is, ahol a Stúdió 82, a Kapcsoltam, az Én csak táncolok éppúgy viszonylagos magas nézettségű volt, mint az Aranypolgár vagy a Szomszédok című filmek. Ami a tetszést illeti, szinte minden műsorfajtában akadt sikerműsor. A Nem kell mindig kaviárhoz hasonlóan kiugróan sikeres volt a Casablanca, a Kálmán Imre-est, a Magilla Gorilla és a Félelem órái. A társadalompolitikai műsorok közül az Életet az éveknek, a Hatvanhat és az Ablak volt a legsikeresebb, a dokumentum- és portréműsorok közül pedig a Lakatos Vince által rendezettek, a Brazíliát bemutató és a Jávor Pálra emlékező műsor. Végül, az ismeretterjesztés köréből a Kisfilmek a nagyvilágból, a Delta, a Szülök iskolája, a Jogi esetek és A Föld titkai tetszettek legjobban a közönségnek. Elenyésző volt a nagyon nem tetsző műsor, cím szerint a Terefere, az Énekeljünk egyik adása, a Szomszédok és a Dulcinea. RÉVÉSZ KLÁRA A fogadtatás adatai LEGTÖBBEN LÁTTÁK: OLAJKERESŐK LEGJOBBAN TETSZETT: NEM KELL MINDIG KAVIÁR ! Jelenet a Nem kell mindig kaviárból 30 □ Törzsi szokások Azt mondja a Riporter kerestetik zsűrijének egyik tagja a jelölteknek, hogy ne tegezzék a riport alanyát — jelen esetben a neves sportújságírót és egy fiatal nyomdászlányt —, mert nem illendő és a nézők nem szeretik. Arról persze nincs adatom, hogy a nézők szeretik-e vagy nem szeretik (én ugyan, mint a továbbiakban kiderül, szeretem, de hát én nem vagyok A NÉZŐK), ám az illemtanról képesítés nélkül is lehet az embernek véleménye, akárcsak a labdarúgásról, irodalomról, s legújabban a közgazdaságról. S az én illemtanom jobb szereti a természetes beszédet, mint a képernyő kedvéért felöltött diplomáciai modort. Ha valakinek egy (leendő) idősebb pályatárs engedélyt ad a tegezésre, azáltal, hogy letegezi; ha egy korosztály, amely természetesen tegeződik első látásra — egyáltalán, ha két olyan ember kerül a képernyőre, aki a civil életben magától értetődően tegezi egymást, akkor érzésem szerint kár a magázás szűkreszabott öltönyét magukra ölteniük. Nem hiszem, hogy jól érzi magát benne a lazább öltözékhez szokott szellem. Hallgatom Bereményi Gézát a Stúdió ’82-ben. Hallgatom, mert személyét is, írásait is kedvelem, becsülöm, hallgatom, mert okos embernek tartom és kíváncsi vagyok a véleményére. Azaz csak hallgatnám, de a háttérben — valami eszpreszszófélében vagyunk — állandóan bömböl egy lemez, annyira, hogy inkább előtér, mint háttérzenének mondanám, és minduntalan csörög valami, alkalmasint a telefon. Bereményi szavát csak itt-ott értem, viszont látok vendéget és pincért, látok kávéspoharat premier plánban. Azt még úgy, ahogy tudomásul veszem, hogy teszem azt, egy textilgyár igazgatójával a dübörgő gépek között beszélget a riporter, főként, ha a zajártalomról van szó vagy a munkaerő-elvándorlásról — ámbár megesik, hogy néha csak az exportlehetőségeket taglalják, amihez ugyan illusztráció a gyári csarnok, de felettébb zavaró illusztráció, de Bereményi tudtommal nem vett át mostanában kisvállalkozásban egy belvárosi vendéglátóipari egységet, műveinek témáját az én ismereteim szerint felettébb ritkán veszi a „juke-box”-ok vidékéről; nemzedéke is aligha tölti ideje nagy részét ilyen helyeken — miért kellett hát odaültetni? Igaz, stúdióban, lakásban szürkébb, merevebb a háttér — viszont érthetőek a szavak. SZÁSZ IMRE Ördöngösi ÚJ SOROZAT A MAGYAR TUDOMÁN A XV. század jeles udvari orvosa, Manarchus János volt az első — kísérletezőkedvű — magyar gerontológus. Határozottan állította ugyanis: öregember — ha kellőképpen ápolja egészségét — nem vénember! Bizonyításként hetvenegynéhány éves korában feleségül vett egy húszesztendős leányzót. Ám a kísérletbe valami hiba csúszhatott, mert Manarchus mester a nászéjszakáján elhunyt. . . Az se éppen köztudott, hogy Csokonai Vitéz Mihályt, a költőt, Földi János, a kor jeles nyelvésze tanította meg a botanika tudományában akkor már használatos mikroszkóp kezelésére. Ilyen és hasonló, megmosolyogtató és elgondolkodtató kuriózumokról is szó esik majd abban az ötrészes tévésorozatban, amely Régi magyar tudásvilág címmel s Fejezetek a magyar tudomány történetéből alcímmel ezekben a napokban készül a Szabó Ervin könyvtár patinás falai között, Erdei Grünwald Mihály szerkesztésében. A sorozat írója és „szóvivője” Gazdag István tudománytörténész. — Március elején fejeződött be Gólyavári esték című tudomány- és technikatörténeti sorozatunk — mondja a szerkesztő. — A huszonhárom részes munka az ókortól napjainkig dolgozta fel a matematika, a biológia, a fizika, a gyógyászat és a technika világtörténetét. Az egyes adásoknak több mint egymillió rendszeres nézőjük volt és közülük sokan „reklamáltak”, többet szerettek volna Fametszet a XVIII. század elejéről