Új Tükör, 1985. július-szeptember (22. évfolyam, 27-39. szám)
1985-08-11 / 32. szám
HUI USÍNIAI KÖNYV A MAGYAR SZOCIALISTA KULTÚRA TÖRTÉNETE 1867-1945 Szilágyi János könyve Nem kis feladatra vállalkozott Szilágyi János, mikor a korszak szocialista kultúrájának történetét megírta. A korábbi években megjelent dokumentumgyűjtemények, részmonográfiák segítették munkájában — elsősorban a szintén általa összeállított Munkásmozgalom és kultúra, 1867—1945. —, ám a hatalmas anyag rendszerbe foglalása, értékelése így is komoly erőpróba. A szerző tárgyszerűségre, áttekinthetőségre törekszik. Nem téved a kultúradefiníciók ingoványos terepére: „E tanulmány elsősorban a kultúra szűkebb körének (tehát a tudományok és a művészetek s ezek intézményrendszere) történeti vizsgálatára szorítkozott.” Azzal sem fárasztja részletesen olvasóit, hogy mit ért szocialista kultúrán: „...mindazokat a kulturális megnyilvánulásokat, amelyek a szocializmus eszméi alapján fejlődtek”. Az előzmények feltérképezéséhez a XIX. század elejéig nyúl vissza a szerző, bepillantást ad a céhlegények kultúrájába, majd külön fejezetben méltatja, eléggé általánosságban, a haladó és forradalmi alkotók — például Petőfi — kulturális jelentőségét, valamint az első munkás önképző egyletek és a munkássajtó megindulását. A törzsanyag — az 1867—1945 közé eső rész — felépítése világos: vázlatos történelmi és munkásmozgalmi körkép után a kormunkásmozgalmának főbb művelődéspolitikai, irodalmi, képzőművészeti, zenei és színházi eseményeit taglalja a szerző, s részletesen foglalkozik az olyan sajátosan szocialista műfajokkal, mint például a szavalókórus. Külön fejezetet szentel Ady, illetve József Attila és a munkásmozgalom kapcsolatának, az utóbbi kissé túl idillinek sikerült. A kötet végén található összefoglalás és kitekintésben Szilágyi felveti a 45 utáni korszak hasonló feldolgozásának szükségességét. Sajnos név- és tárgymutató sehol sem található, s így elég nehézkes e kézikönyv használata. Elsősorban politikai vitakörök és szemináriumok hallgatóinak ajánljuk. (Kossuth) Zsámboki Péter nem a lírikus s a bennük megmutatkozó roppant küzdelmes egység minősíti. Ennek az — alkutól mentes, drámai személyiséget tükröző — egységnek lényege az a törekvés, hogy legalább az irodalomba átmentődjenek azok a humánus-paraszti értékek, amelyek századokon át alakultak szokásrenddé, mércévé, s részben követhető, de elhanyagolt hagyománnyá. Érett, felelős költőnk szótárából nem hiányozhatnak sem a mezeiszántóföldi-kertitevékenység hajdani, máig tartóan holdudvaros fogalmai, sem a modern társadalomtudományi kifejezések keltette képzettársítások lírai változatai, fordulatai. Ezeket foglalja ellentétektől feszített keretbe, többnyire hatásos magánbeszédekké, tiszta dalokká, sokat jelentő helyzetversekké, vagy miként kötetzáró költeménye, a Vadonba vivő tanúsítja, a Nagy László- típusú (de természetesen sajátképi) „hosszú énekekké”. Az erőteljes, szenvedélyes gyűjtemény nem kelt bizalmat korunk silány jelenségei iránt. Nem engedi, hogy felelőtlenül belenyugodjunk könnyen kacattá váló, de modern életmintáinkba. Hatvani Dániel fegyelmezetten tűrő költőlényét ellentéteink fölszikráztatásának örök késztetése jellemzi; a szikrák ívfénye egy barázdált férfiarcot világít meg, amint illúziótlanul jövőjébe tekint. (Szépirodalmi) Iszlai Zoltán túlesett, új zavargások kavargásában új háború felé tántorgó cári birodalom — nehéz követni, nehéz élvezni a túlságosan szaggatott, sejtelmessé rajzolt históriát, nehéz kihámozni Belij konkrét üzenetét. Az azonban bizonyos, hogy a — nem mindenben üdvös — irodalmi modernizmusnak a századelő orosz irodalmában számos jelentős kezdeménye, előfutára tűnt föl, és hogy például Bulgakov Belijben egyik szellemi atyját tisztelheti. (Európa) Lázár István HATVANI DANIEL ANDREJ BELIJ Vétervár KALÓZLOBOGÓ Hatvani Dániel verskönyve Egy kialakult, csupán belülről változó versvilág értékelésében tanácsos kerülni a nagy szavakat. A negyvennyolc éves Hatvani Dánielt mégis merem hívni a hűség költőjének. Nemcsak azért, mert — mint megírja fülszövegében — évtizedek múltán visszatért lakozni neveltetése színhelyére. Inkább azért, mert tiszteletet parancsolva ragaszkodik ahhoz, hogy régi, elemi élményeit folyamatosan összevesse a legújabbakkal és így mérje föl nemzedéke helyét, szerepét a mindenkori jelenben. Vállalkozása becsülni való. Kapcsolatba hozható azzal is, hogy sok vitát kavaró folyóiratot szerkesztve mai közéletünk részese, elkötelezett tisztségviselője. A verseket azonban nem a szerkesztő s nem a népélet tudományos kutatója alkotja, ha- 20 PÉTERVÁR Andrej Belij regénye Nyomasztó és számomra — megvallom — meglehetősen idegesítő ez a nagyhírű, sokak által várt könyv, amely a századforduló Oroszországának, forradalmak temetőjének és bölcsőjének zilált eszmei és erkölcsi viszonyait sajátos intenzitással tükrözi. Mégpedig egy meghiúsult, végül is nem vállalt apagyilkosság történetében, miközben valóságos és képzelt összevegyül: a lezajlott eseményeket a fantázia minduntalan meghosszabbítja a talán megtörténtig és azon túl, az esetleg megtörténhetőig. Közben a párbeszédek legtöbb mondata félbeszakad, töredék, elfullad még a lényegi közlés előtt, alig hord közvetlen információt. S ha lassan ki is bontakozik egy széthullott család: a magas beosztású, majd kegyvesztett, idős államhivatalnok, zavart lelkű fia, a soha felnőtté válni nem tudó, garabonciás „diák”; s az anya, aki több éves szerelmi kaland után „tér meg” a házhoz, és kibontakozik közöttük a társasági lényekből, cselédségből, talpnyaló hivatalnokokból, politikai és rendőrségi — többnyire kettős — ügynökökből álló, homályos környezet; meg az orosz—japán háborún és az 1905-ös forradalmon már EGY GAZDÁTLAN CSÓNAK TÖRTÉNETE Molnár Ferenc kisregénye Semmi kétség: az Egy gazdátlan csónak története nem tartozik Molnár Ferenc legjobb munkái közé. Finoman, érzékenyen megint, szórakoztató, de végül is nem jelentékeny könyv. Közepes, hibáival, erényeivel együtt. Igaz ugyan, hogy az író pompásan tud megjeleníteni, ábrázolni, szépen formált mondatokkal, amelyek nemcsak könnyedén gördülnek, de atmoszférát is teremtenek. Nagyon eleven, friss például a Margitsziget hajdani életének rajza; a történet idején a jómódú pestiek még odajártak nyaralni, saját villájukba persze. A főhős egy tizenöt éves gyereklány, aki természetesen szerelmes és ezért nagyon gyorsan szeretne igazi felnőtt lenni. Itt és ebben van a bökkenő. Érdekesebb, hitelesebb lenne a történet, ha a főhős néhány évvel idősebb. Piroska egyéniségében felnőttes és gyerekes vonások keverednek, néha egészen meglepő vegyületben. Mindenféléket összeolvasott, s amit olvasott, mindent nagyon komolyan vett, néha valósággal úgy, mint egy jövendő kékharisnya. S ahogyan az embereket látja, ahogyan fölismeri rejtegetett titkaikat, mint egy felnőtt. Egyszóval vannak a könyvben zavaró mozzanatok. Csakhogy ezt a regényt egy huszonnégy éves fiatalember írta. S bár az író életkorára az olvasó nincs, nem lehet tekintettel, mégis el kell ismerni, egészen más így az eset, mintha a regényt megállapodottabb író írta volna. Más fényt kapnak így a könyv hibái és erényei. Mindenesetre, ha én annak idején, 1902-ben, könyvkiadó lettem volna, az Egy gazdátlan csónak története után azonnal újabb regényt rendelek Molnár Ferenctől. (Szépirodalmi) Ökrös László MONICA VITTI Máté Judit könyve Könyv jelent meg Monica Vittiről, korunk egyik legnépszerűbb színésznőjéről. Az ilyesmi jobbára bomba siker. Szerzője Máté Judit, aki huzamosan Rómában dolgozott, ahol alkalma nyílt Szemtől szemben benyomásokat és információkat szerezni Vittiről (a könyv az idézett sorozat egyik darabja). Ez plusz lehetne, de nem az. A könyvben — ahol a szerző beszél — ki-kiütközik némi önmutogató, misztifikáló, ritkán tárgyszerű és természetes hangvétel, „színészi csoda”, meg „tiszta áldozat a művészet oltárán” jellegű ájulat, poénra hegyezett helyzetleírás („az első sorban ott ül egy magas, elegáns úr ... Michelangelo Antonioninak hívják”). Vitti emberibb jelenség, semhogy ilyen lapos eszközök mutatkoznának alkalmasnak a megközelítésére. Ez kiviláglik dőlt írással olvasható saját szövegeiből, amelyeket a szerző jól szerkesztett az anyagba. Megterhelte ellenben a Vitti-portré hivatású könyvet filmek tartalmának (még a Toscanák is) feleslegesen részletes elmondásával, ami kétszázötven oldalnak csaknem a felét tölti meg. Tartalommal?! A forgatókönyvrészletek is tölteléknek hatnak. (A pacifista című eltűnt és megbukott, Vitti által nem sokra tartott Jancsófilm dolga ettől függetlenül hazai olvasóknak sajátosan újszerű olvasmány.) Általában is érdekes és a könyvbe illő mindaz, amit megtudunk a filmek készülésének körülményeiről, valamint a Vitti életében számottevő személyiségekről és személyekről. A könyvben sok a kép — teljesen esetleges, hogy eligazító aláírással vagy anélkül. Ami immár a képletes képet, ennek a nagy kutatómunkával készült könyvnek a Vittiképét illeti: érdeme, hogy mentes az intimpistáskodástól, fogyatékossága, hogy a sokszínű „kötéltáncos” Vittihez képest (a művésznő saját meghatározása) meglehetősen egyszínű. A legeltaláltabb az a pillanatkép, amelyet a filmcsillag viszonylatban immár öregedő ember helyzetéről és közérzetéről kapunk. (Gondolat) Rajk András Máté Judit