Új Tükör, 1989. április-június (26. évfolyam, 14-26. szám)
1989-04-09 / 15. szám
BARGUZINI EMLÉK Az 1970-es években divat volt Szibériába utazni, én Bajor Nagy Ernő társaságában vágtam neki a nagy útnak. Burját-Mongóliában és a Bajkál-tó keleti vidékén, Barguzinban jártam, ahol az emberek főleg halászatból, vadászatból és fakitermelésből élnek. Ottjártunk idején meg sem fordult a fejünkben, hogy tizenöt évvel később Barguzin vidéke Petőfi Sándorral kapcsolatban még szóba fog kerülni. Szívesen gondolok vissza az ott töltött napokra; maradandó emlékeim közé tartoznak az ott élő emberek, amint a korai őszben - szeptemberben - sietősen tették a dolgukat a hirtelen beköszöntő tél előtt. A kemény, embert próbára tevő természeti viszonyok segítőkésszé formálják az embert. Tanulhatnánk a szibériaiaktól emberséget, mert itt, kényelmes hazánkban is csak akkor maradhatunk fenn hosszú távon, ha egymás segítségére leszünk. Hiszem, hogy egyszer csak valamennyien felismerjük ezt, akár csak ott kezdve, hogy teljesítjük a legelemibb normákat, s udvariasabbak leszünk egymáshoz, mert ma sok ember esze csak azon jár, hogyan csaphatja be embertársát. Ezek a gondolatok járnak a fejemben, miközben a távoli Barguzinban készült képeimet közreadom. Ott a kemény télben az a szokás járja: mindenki bemehet akármelyik házba melegedni és ihat egy teát anélkül, hogy megkérdeznék tőle, mi járatban van és merre tart. Mert ott az természetes, hogy a nagy hidegben az embernek melegedésre van szüksége. írta és fényképezte: BÁLLA DEMETER 20Q