Turul 1886 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

I. Értekezések és önálló czikkek - Csergheő Géza: Kritikai megjegyzések a folyóiratunkban közölt XV: századi czímerekre

/ / az kétszínű, t. i. fekete-ezüst, így tesz a magyar Siebmacher is, mondván «# (und Silber?)». A felső szerecseny ábrázolásában, mely si­sakdíszként szerepel, nincs semmi lendület,é s az egész bizony elég esetlennek tűnik föl. III. A Hothvafői-czímerre kerül a sor, mely­nek kelte Constanz, 1415. június 23-ika.­ Ez a folyóiratunkban közölt czímerek közt, a mi a stilizálást és kivitelt illeti, tökéletesség tekinte­tében a második helyen áll; s éppen ezért nincs is róla több mondani­valóm. IV. V. Még szebb és nemesebb ízlésű a Sóvári Soósok czímere, 1418-iki kelettel;­ ám­bár itt is a takaró színt színen ábrázol, vagyis: kék-vörös, a­minek nem kellene lennie; úgy­szintén az 1418-iki Chapi czímert is kielégítő stílus tekintetében, az összevissza csavart sisak­takaró daczára is; noha ennél a pajzs tökélet­len formája a kívánalmakat ki nem elégíti, mégis az ábrázolástól bizonyos megtisztult ízlést eltagadni nem lehet. A festő kétségtelenül a tárcsa-pajzs alakját akarta követni, de a dárdá­nak való kikanyarodás élesebb megjelölését áb­rázolni elmulasztó. Sajátságos, hogy ennél a czímernél az egész ábrázolás, heraldikailag jobb­felé történik, mi kivételes dolog. VI. A mohorai Vidffiek 1418-iki czímere­ éppen oly esetlen mint ízléstelen. S itt vissza kell térnem valamire, a mit e czikk bevezetésé­ben már röviden érintek, s a­mit e czímerben oklevelileg bebizonyítva látunk. Az imént azon nézetnek adtam kifejezést, hogy a czímerszerző a czímer lényeges részének ideáját maga szol­gáltatta, vagyis jobban mondva ez a czímer­szerzőből indult ki. Valóban Mohorai Vid a saját czímerének tervezetét — mint ezt az ok­levélben olvassuk — személyesen nyúrta át a királynak. E czímernél éppen mert nagyon sok volna megjegyezni valóm, röviden csak a leglényege­sebbekre szorítkozom.­­— Szembeötlő hiba mind­járt az, hogy ennél a festő a paizsot az ábrázolt czímer-alakhoz rajzolta s nem a czímer-alakot a paizshoz; miáltal ez utóbbi aránytalanul és természetellenesen szélessé vált. Hasonló visszás eljárást tapasztalunk a sisak, sisakdísz és a ta­karó ábrázolásánál is. S különösen áll ez a si­sakra, vagyis jobban mondva ama megnevezhe­tetlen s körül nem írható alakra vonatkozólag, melyet a sisak helyén látunk. Kétségben va­gyunk, mi az, és mi akarna lenni ? Egyébként, könnyebb tájékozás okáért ma­radjunk csak a «sisak» megnevezésnél. Ezt a sisakot a rajzoló később rajzolta, mint a sisak takaróját s így megfordított viszonyba állította a kettőt egymással s a legnagyobb képtelensé­get nyújtotta nekünk. Tekintsük csak meg jól a képet. A sisak födi a takarót, a­helyett hogy megfordítva volna, miként ez a valóságban is volt. E takaró különben is ízléstelen, semmit mondó valami, sem takaró sem ornamentika. Az előttünk fekvő czímer, noha a heraldika virágzó korából származik, mintája annak, mi­lyennek nem szabad egy czímernek lennie. Óvakodjék mindenki e czímert mintául válasz­tani. A festő lehetett az ecset kezelésében, a szí­nek vegyítésében igen ügyes, de a heraldiká­hoz nem is sejtett. Még ott is, a­hol valamihez sejteni látszik, elveszti a jó irányt és szabály­talanságot követ el. Értem ez alatt sisaktakarót, mely egészen correctul a sisakdísz, illetőleg a sisakdíszül al­kalmazott alak öltözetének folytatásáét tűnik föl. Minthogy a festő (vagy akárki más) a ta­karó színéül a vöröset választá, a sisakdíszként visszatérő paizsalakot más színű ruhába öltöz­teté, mint lenn a paizsban , a­mi mindenesetre jelentékeny hiba. Ez ellen másként óvakodha­tott volna. A sisakdíszként ismétlődő paizsalak lényegileg nem térhet el a paizsbelitől, s az ábrázolás jellemző vonásaihoz tartozik a ruha vagy öltözet színe is. A festő vagy czímerszerző világos szándéka volt, ugyanazt az alakot ismételve ábrázolni, minthogy azonban ez az alak fönn vörös, lenn kék mezbe van öltöztetve, ez által ezért tévesz­tett , mely körülmény itt annyival inkább zava­rólag hat, mert itt valósággal létezett személy ábrázolásával van dolgunk, ki a czímerszerző életében szerepet játszott, mint ezt a czímer­adományozó oklevél sejteti velünk. VII. Ismét egy czímer a heraldika jó kor­szakából 1418-ból, s ismét az ízléstelenségnek egész halmaza az egészben. Akármily érdekes legyen is a Moghi-czímert művelődéstörténelmi szempontból, a­mint valóban az is; a heraldi­kusnak azonban semmit sem nyert, a­mi annak érdekét felkelthetné, vagy méltatására igényt tarthatna. Minden rossz abban, rettenetes rossz, esetlen és izlés nélküli, pajzs és paizs­ alak, sisak és sisak-dísz, takaró, sőt még a színek megvá­lasztása is. Valóban az egész sorozatnak leg­rosszabb terméke, még rosszabb mint a meg­előző. Még legjobb a sisak; a paizsot a festő is­mét egy, miként az előbbinél, a paizsalak után rajzolta; a takaró pedig teljesen érthetetlen zagyvalék. Az ember nem tudja, mi külső mi belső fele, rendetlen, stilus és izlés nélkül való; foszlányai egy lebegnek a paizs körül. Mit mondjunk a paizs-alakról ? s ki merné 1 Turul 1884. évf. 58. 1. 2 Turul 1885. évf.­­114. 1. 3 Turul u. o. 4 Turul 1885. évf. 1. 1. 1 Turul 1885. évf. 57. 1. 19* 147

Next