Turul 1886 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
I. Értekezések és önálló czikkek - Csergheő Géza: Kritikai megjegyzések a folyóiratunkban közölt XV: századi czímerekre
/ / az kétszínű, t. i. fekete-ezüst, így tesz a magyar Siebmacher is, mondván «# (und Silber?)». A felső szerecseny ábrázolásában, mely sisakdíszként szerepel, nincs semmi lendület,é s az egész bizony elég esetlennek tűnik föl. III. A Hothvafői-czímerre kerül a sor, melynek kelte Constanz, 1415. június 23-ika. Ez a folyóiratunkban közölt czímerek közt, a mi a stilizálást és kivitelt illeti, tökéletesség tekintetében a második helyen áll; s éppen ezért nincs is róla több mondanivalóm. IV. V. Még szebb és nemesebb ízlésű a Sóvári Soósok czímere, 1418-iki kelettel; ámbár itt is a takaró színt színen ábrázol, vagyis: kék-vörös, aminek nem kellene lennie; úgyszintén az 1418-iki Chapi czímert is kielégítő stílus tekintetében, az összevissza csavart sisaktakaró daczára is; noha ennél a pajzs tökéletlen formája a kívánalmakat ki nem elégíti, mégis az ábrázolástól bizonyos megtisztult ízlést eltagadni nem lehet. A festő kétségtelenül a tárcsa-pajzs alakját akarta követni, de a dárdának való kikanyarodás élesebb megjelölését ábrázolni elmulasztó. Sajátságos, hogy ennél a czímernél az egész ábrázolás, heraldikailag jobbfelé történik, mi kivételes dolog. VI. A mohorai Vidffiek 1418-iki czímere éppen oly esetlen mint ízléstelen. S itt vissza kell térnem valamire, a mit e czikk bevezetésében már röviden érintek, s amit e czímerben oklevelileg bebizonyítva látunk. Az imént azon nézetnek adtam kifejezést, hogy a czímerszerző a czímer lényeges részének ideáját maga szolgáltatta, vagyis jobban mondva ez a czímerszerzőből indult ki. Valóban Mohorai Vid a saját czímerének tervezetét — mint ezt az oklevélben olvassuk — személyesen nyúrta át a királynak. E czímernél éppen mert nagyon sok volna megjegyezni valóm, röviden csak a leglényegesebbekre szorítkozom.— Szembeötlő hiba mindjárt az, hogy ennél a festő a paizsot az ábrázolt czímer-alakhoz rajzolta s nem a czímer-alakot a paizshoz; miáltal ez utóbbi aránytalanul és természetellenesen szélessé vált. Hasonló visszás eljárást tapasztalunk a sisak, sisakdísz és a takaró ábrázolásánál is. S különösen áll ez a sisakra, vagyis jobban mondva ama megnevezhetetlen s körül nem írható alakra vonatkozólag, melyet a sisak helyén látunk. Kétségben vagyunk, mi az, és mi akarna lenni ? Egyébként, könnyebb tájékozás okáért maradjunk csak a «sisak» megnevezésnél. Ezt a sisakot a rajzoló később rajzolta, mint a sisak takaróját s így megfordított viszonyba állította a kettőt egymással s a legnagyobb képtelenséget nyújtotta nekünk. Tekintsük csak meg jól a képet. A sisak födi a takarót, ahelyett hogy megfordítva volna, miként ez a valóságban is volt. E takaró különben is ízléstelen, semmit mondó valami, sem takaró sem ornamentika. Az előttünk fekvő czímer, noha a heraldika virágzó korából származik, mintája annak, milyennek nem szabad egy czímernek lennie. Óvakodjék mindenki e czímert mintául választani. A festő lehetett az ecset kezelésében, a színek vegyítésében igen ügyes, de a heraldikához nem is sejtett. Még ott is, ahol valamihez sejteni látszik, elveszti a jó irányt és szabálytalanságot követ el. Értem ez alatt sisaktakarót, mely egészen correctul a sisakdísz, illetőleg a sisakdíszül alkalmazott alak öltözetének folytatásáét tűnik föl. Minthogy a festő (vagy akárki más) a takaró színéül a vöröset választá, a sisakdíszként visszatérő paizsalakot más színű ruhába öltözteté, mint lenn a paizsban , ami mindenesetre jelentékeny hiba. Ez ellen másként óvakodhatott volna. A sisakdíszként ismétlődő paizsalak lényegileg nem térhet el a paizsbelitől, s az ábrázolás jellemző vonásaihoz tartozik a ruha vagy öltözet színe is. A festő vagy czímerszerző világos szándéka volt, ugyanazt az alakot ismételve ábrázolni, minthogy azonban ez az alak fönn vörös, lenn kék mezbe van öltöztetve, ez által ezért tévesztett , mely körülmény itt annyival inkább zavarólag hat, mert itt valósággal létezett személy ábrázolásával van dolgunk, ki a czímerszerző életében szerepet játszott, mint ezt a czímeradományozó oklevél sejteti velünk. VII. Ismét egy czímer a heraldika jó korszakából 1418-ból, s ismét az ízléstelenségnek egész halmaza az egészben. Akármily érdekes legyen is a Moghi-czímert művelődéstörténelmi szempontból, amint valóban az is; a heraldikusnak azonban semmit sem nyert, ami annak érdekét felkelthetné, vagy méltatására igényt tarthatna. Minden rossz abban, rettenetes rossz, esetlen és izlés nélküli, pajzs és paizs alak, sisak és sisak-dísz, takaró, sőt még a színek megválasztása is. Valóban az egész sorozatnak legrosszabb terméke, még rosszabb mint a megelőző. Még legjobb a sisak; a paizsot a festő ismét egy, miként az előbbinél, a paizsalak után rajzolta; a takaró pedig teljesen érthetetlen zagyvalék. Az ember nem tudja, mi külső mi belső fele, rendetlen, stilus és izlés nélkül való; foszlányai egy lebegnek a paizs körül. Mit mondjunk a paizs-alakról ? s ki merné 1 Turul 1884. évf. 58. 1. 2 Turul 1885. évf.114. 1. 3 Turul u. o. 4 Turul 1885. évf. 1. 1. 1 Turul 1885. évf. 57. 1. 19* 147