Turul 1888 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
II. Könyvismertetések - A Siebmacher-féle magyar és erdélyi czímergyűjtemény. Argus-tól
36 Most pedig Béldi nyilatkozatainak pontrólpontra való czáfolására térek át. — Ezek sajátságosan egy megjegyzéssel kezdődnek, melyet mint látszik kizárólag Reichenau védelmére szánt: «nincs oly mi, melyben egy vagy más kifogásolni vagy megczáfolni való ne találtatnék». — Nagyon helyes a megjegyzés, de nem annak alkalmazása Béldi úr czikkében, mert miként fér az össze az igazsággal, hogy míg a Liebmacher magyar részében minden elkövetni vélt hibát megrovás, mégpedig szigorú megrovás alá vesz, addig Reichenau minden helytelenségeit természeteseknek igyekszik feltüntetni. «Mindenek előtt — így folytatja Béldi — Árgus kritikájának egy nevezetes pontját bátor vagyok kifogásolni, t. i. Reichenaunak különösen hibáúl rójja fel, hogy a heraldikában numismatikára támaszkodik.». . . A saját szavaim (1. Turul 1886. 36. 1.) ezek: «Senki sem tagadhatja s nincs is szándékában tagadni, hogy mindezek a pénzek és érmek a heraldikára nézve igen értékesek ; de ha heraldikai czélokat tartunk szemünk előtt, az érmekből és pénzekből csak azok tisztán heraldikai részére fogunk tekintettel lenni, s ha szükséges, csak ezt fogjuk reprodukálni. A heraldikának mint tudománynak jogai és kötelességei megengedik, sőt szükségképen megkövetelik az ily eljárást. A többit, ami ide nem tartozik, el kell hagyni, mert nem ide, hanem egészen más szakba vág, más tudományt illet.Címe ítélje meg akárki, mondtam-e azt, amit Béldi rám fog. De olvassuk tovább, mit lobbantanak még szememre ? Azon állításomat, hogy manapság, egy a Sz. István-korona országainak egészéből kiszakított részt mint önállót külön tárgyalni szigorúan véve nem helyeselendő. — Béldi utal Reichenau előszavára, melyben ez álláspontját kellőleg igazolja. — Véleményem szerint az igazolásnak csak ott van helye és értelme, hol a helyzet a megtámadás veszélyének nagyon ki van téve. — Reichenau úgy látszik nem érzett egész biztos talajt lábai alatt, mert annyira igyekezett álláspontját előre tisztázni, mielőtt ezért megtámadva lett volna. Továbbá azt írja Béldi: «Úgy látszik, Árgus azon nézetben van, hogy nem sok kézben forog Reichenau műve.» Erre következőkben válaszolok : Nem szokott ott nézetem lenni, hol határozott tudomással bírok ; nekünk magyaroknak egy gyengébb, semhogy «kezeinkben forgassuk» és külföldön — hála az égnek — még létezése is alig ismeretes; mi pedig a «Turul»-ban mondott feltevésemet illeti, hogy a Reichenau-féle «Siebenbürger Adel» ez első füzettel be is van fejezve: teljes joggal nyilatkoztam így, minthogy ezt maga a szerző tudatta velem; későbben elhatározását megmásította s egy második füzetet is kiadott, az utolsót, mert folytatásában a halál meggátolta. Reichenau számos czímert phantasiája után színezett. Hogy ezen qualifikálhatatlan eljárást ostoroztam, egyedül Béldi úr veti szememre azon megjegyzésével, hogy «valóban felesleges őt kritika alá vonni saját egyéni nézetéért.» — Noha Béldi úr minden heraldikusnak — vegyük kis időre ilyennek Reichenaut is — megengedi, hogy kiadandó művében a czímerek színeit maga válaszsza meg, csak összeállítása heraldikailag szép legyen, tekintet nélkül annak igaz voltára, minő következetességgel mondhatja pár sorral alább: «Már pedig nézetem szerint a heraldika is azon a niveaun áll, a melyen a történelem , úgy hogy azt elferdíteni, falsifikálni megbocsáthatlan eljárás, sőt méltán szigorú megrovást von maga után.» Kénytelen vagyok kijelenteni, hogy Reichenau elhalálozása nagyon megnehezíti helyzetemet s épen egy rövid necrolog megírásával foglalkoztam, midőn Béldi kritikája kezemhez jutott. Valóban Béldi nagyon rossz baráti szolgálatot tett ezzel szegény Reichenaunak. — Ha ő hallgat, engem sem kényszerített volna szólnom ; de így szólásra kényszerítve, kötelességemnek tartom művét a szerint részletezni, amint azt valóban és igazságosan megérdemli. Mindenek előtt (csak Béldi úrhoz szólok) egy pontot tisztázzunk. — Soha nem bosszantott (s melyik józan embert bosszanthatná), hogy Reichenau mint «idegen elem» nemzetiségi szempontból e munkába «belevágott» ; csak az aggasztott, hogy 1. egy koronaország az egésztől külön szakasztva tárgyaltatik s 2. hogy Reichenau «mint idegen elem» fogott történetírói s heraldikai álláspontból e munkához. Ezért már jóval a «Siebenbürger Adel» I. füzetének sajtó alá kerülte előtt írtam (egyetértésben az akkor szintén csak előkészítésben levő «Magyar Siebmacher» főszerkesztőjével) a kiadónak, vájjon a két mű az utolsó pillanatban nem volna-e egyesíthető, s egyesítve folytatható ? Bauer és Raspe e javaslatomat kész örömmel fogadta s e végett a szükséges lépéseket meg is tette, de Reichenau az első pillanatban nem akarta önállóságát az egésznek feláldozni. Azonban midőn az «Ung. Adel» I. füzete megjelent, Reichenau nézete megváltozott és a két mű egyesítését ajánlotta, de már ez ajánlat ekkor nem fogadtatott el. — E kis intermezzo valószínűleg egészen újság Béldi úr előtt s hivatva van reá, hogy egy némely nézetét alaposan megváltoztassa. És most röviden egyet-mást elmondok a «Siebenbürger Adel» elhúnyt szerzőjének személyére és műveire vonatkozólag. — Szolgáljanak szavaim egyúttal necrolog gyanánt. Reichenaui Reichenauer Constantin 1839-ben Ausztriában született, gymnasiumi tanulmányait