Turul 1896 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye).
I. Értekezések és önálló czikkek - Nagy Imre: A Kisfaludy család leszármazása. (Két közlemény, egy tábla melléklettel)
A KISFALUDY CSALÁD LESZÁRMAZÁSA. (Első közlemény.) Hazánkban nincs család, mely biztosabban hivatkozhatnék honfoglaló őseire, mint a Csák nemzetségből származó Kisfaludy család ; tanúsítják ezt a krónikák, de arra több oklevél is bizonyítékot szolgáltat. Béla király névtelen jegyzője megírta, hogy a «Saac» nemzetség a honfoglaló hét vezér egyikének, Elődnek fiától, Szabolcstól származott s hogy akkor, midőn Árpád vezér a dunántúli vidék elfoglalására indult és Bodocza hegyéhez ért, a nyugati részen Előd fiának Szabolcsnak a Vértes erdejét adományozta, mely erdő alján később Szabolcsnak unokája Sac vagy Chac egy várat épített. Túróczi krónikája IV. fejezetében a fentebbieket azzal a különbséggel adja elő, hogy Szabolcs vezér, kitől a Chak nemzetség ered, azon a helyen szállott meg, hol az utóbb elpusztult Csákvára állott; a várat Szabolcs vezér alapította, kinek elhaltával utódja Csák elrendelte, hogy családja és rokonai a várat az ő nevéről hívják ; hozzáteszi még a krónikás, hogy a vár már Szár László fiainak, András, Béla és Levente herczegeknek idejében szétromboltatott. Alább látni fogjuk, hogy a Vértesalja és Csákvár vidékének egy része, egész a XV. század elejéig, a Csák nemzetség azon ágának birtokában maradt meg, melyből a Kisfaludyak, Ugrinok és Miháli Csákok származtak. A honfoglalást követő két században történetünk emlékeit majdnem egyedül krónikáink tartották fönt s az események felől ezek is csak Turul. 1896 I. gyéren szolgáltatnak adatot; írott emlékeink a X. századból teljesen hiányoznak, a XI. századból is csak néhányat ismerünk, de a XII. századból sem bővelkedünk oklevelekkel. A honfoglalást követő első századokról történetíróink munkáit olvasva, sajnosan tapasztaljuk, hogy azok megírásánál mily kevés forrással rendelkeznek ; a mi csekély kútfőink vannak, azok is sokban ellenkeznek egymással. Egyik hazai kútforrásunk Béla király névtelen jegyzőjének krónikája s ez is hézagos és annak van alávetve, kivált az utóbbi időben, hogy történetíróink majdnem versenyeznek abban, hogy hitelét megrontsák és csak némi részben fogadják el annak adatait, így nem marad egyéb hátra, mint a külföldi krónikákból megírni hazánk régi múltjának történetét, pedig a jelenből is tudhatjuk, hogy a külföld még most sem ismeri hazánkat, sokszor a legfélszegebben ítélik meg még most is viszonyainkat ; a honfoglalás idejében s az ezt követő századokban írt külföldi krónikáknak mi okból adhatnánk mégis több hitelt, úgy, hogy amit azokban megírva találunk, azt fogadjuk el föltétlenül, ha ez saját forrásainkkal, hagyományainkkal ellenkeznék ? Kívülünk talán nincs nemzet, mely saját múltjának történetét annyira alárendelné a külföldi krónikákban feltalált ellenkező adatoknak. Midőn a Kisfaludy család történetének megírásánál, a család eredetére nézve, saját krónikáinkra hivatkoztam, azt, hogy eme hivatkozásom a kritikát megállja, be is bizonyíthatom.