Turul 1951–1992 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
2. Kisebb rovatok - Kumorovitz Lajos Bernát 1900-1992 (Érszegi Géza)
Minthogy kutatott témáival kapcsolatos nyugat-európai szakirodalmat is állandó figyelemmel kísérte, tudta, hogy mely munkái tarthatnak érdeklődésre számot külföldön, ezért ezeket idegen nyelven is megjelentette. Így lett egyike a külföldön legtöbbet idézett magyar középkori történésznek. A hetvenes években megpróbálkozott tudománynépszerűsítő művek írásával, mint rövidesen kiderült, szép eredménnyel. Uram, királyom, kimondhatatlan nyomorúság, könyörülj, bánom, könyörülj stb. munkáit nemcsak a a nagyközönség olvasta és olvassa, hanem történészek is haszonnal forgatják ismereteik felfrissítése érdekében. Az 1968 márciusában Budapesten tartott magyar-francia történészkonferencia számára összefoglalta a középkori Magyarország történeti demográfiájának akkori állását. Húsz évvel később, 1988-ban ugyanilyen összefoglalásra vállalkozott, figyelembe véve húsz év külföldi és hazai kutatásainak eredményeit a történettudomány, a demográfia, az archeológia, az antropológia területéről egyaránt. Ezeket témánként összefoglalva interdiszciplináris képet adott erről a sokakat foglalkoztató, sok vitát megért témáról. 1992. február 22-én elhunyt Kumorovitz Lajos Bernát, a Turul korábbi évfolyamaiban jelentős tudományos eredményeket rendszeresen publikáló tudós, az élet számtalan megpróbáltatásai közepette is mindig példát mutató tanár. Életének főbb állomásai századunk történetének is fontos fordulópontjai. 1900. október 5-én született a Felvidéken, az egykori Ötösbányán (Köttelbach, Szepes m.). 1918-ban érettségizett Lőcsén, majd rövid ideig katona volt, utána a premontrei rend növendéke lett Jászón. 1923-ban szentelték pappá. Ezt követően 1923-1926 között a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatója, 1927-től középiskolai tanár a premontrei rend gödöllői gimnáziumában. 1928-ban doktorált. Az 1933-1934-es években Bécsben végzett levéltári kutatásokat, onnan visszatérve 1934-től 1938-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen proszemináriumi előadó és tanársegéd. Az 1938-1939-es évben Olaszországban kutatott. 1939-1943 között Gödöllőn gimnáziumi igazgató lett, 1939-1951 között a Pázmány Péter Tudományegyetemen magántanár. 1941-ben a Szent István Akadémia Tagja, 1943-től a premontrei tanárképző főiskola igazgatója Budapesten, 1944-ben tábori lelkész, 1945-ben a Magyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1947-ben egyetemi nyilvános rendkívüli tanár. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagjává minősítik vissza. Ezt követően 1951-1956 között tudományos bérmunkát végez. 1956. október 15-én „A magyar trikolór és a magyar államcímer múltja" című dolgozattal a történettudomány doktora fokozatot kapta meg. 1957. szeptember 1-től a Budapesti Történeti Múzeumban dolgozik, 1959-től pedig visszatérhet az egyetemre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbízott előadójaként. 1962. május 1-től a Budapesti Történeti Múzeum osztályvezetője, ahonnan 1970-ben nyugdíjba vonult. 1989-ben visszakapta a Magyar Tudományos Akadémiai levelező tagságát. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. Tudományos munkássága nemcsak azok szeme előtt lebeg, akik ismerték, hanem azok előtt is, akik nem is tudják, hogy az újra mindenütt látható régi magyar címer, s a szélben meglebbenő nemzeti színeink múltja kutatásai révén ismert (pl. Turul 1941, 1942 stb.). Pedig nemzeti jelvényeink múltjának kutatása szinte csak mellékösvénynek tűnik munkássága fő színtere, a magyarországi hivatali írásbeliség Sajnálatos, hogy munkája csak néhány hónappal halála előtt látott napvilágot. Az írott fonásokra támaszkodó történetírásnak más tudományágak eredményeivel történő kiegészítését, vagyis a múlt több irányból való megközelítését fontosnak tartotta, s mint a Magyar Tudományos Akadémia (interdiszciplináris) középkori munkabizottságának éveken át volt elnöke eredményesen szolgálta a szakmák egymáshoz való közelítését. Nem rajta, hanem egyes szakmák hagyományos, csak saját eredményeiket elismerő magatartásán múlott, hogy nem sikerült mindazt elérnie, amit szeretett volna. Mindig lendületes egyéniségéből fakadt, hogy Vajay Szabolccsal együtt kezdeményezte a Turul újraindítását, mert szükségesnek tartotta, hogy a genealógia, heraldika és szfragisztika is aktív részese legyen a magyar történettudománynak. Egészségének romlása azonban megakadályozta abban, hogy a megkezdett munkát befejezhesse. A régi-új folyóirat első száma így nem az általa ígért tanulmányt közli, hanem a róla szóló megemlékezéssel adja meg neki az illő tiszteletet, Borsa Iván kutatásához képest. Egy kisebb testület, a Rend leleszi konventjének a világi embert szolgáló munkájával kezdte a múlt feltárását, s mióta elkészült a konvent hiteleshelyi működését bemutató magisztrális munkájával, azóta zsinórmértékül szolgál (Turul 1929, Levéltári Közlemények 1932 stb.). Már itt megmutatkozott az a tehetsége, hogy ezernyi apró adatból miként lehet nagyot alkotni. Pecséttani kutatásai visznek közelebb bennünket kibogozhatatlannak tűnő problémák megoldásához. A hazai írásbeliség lényeges pontjára tapintott akkor, amikor kereste, mitől, s hogyan lesz közhitelű egy írás (Turul 1936). Ezzel rámutatott a pecsét fontosságára, s hogy e fontos területen mások se téveszthessenek utat, monográfiát szentelt a magyarországi pecséthasználatnak (1944). Először csak röviden vázolta, majd egy nagyobb összefoglalást készített. Sajnos, e nagyobb munka megjelenését eddig meghiúsította az embert pusztító háború, s az azt követő ugyancsak embert próbáló korszak. Kutatásai nélkül aligha hinnénk, hogy a 11. és 12. század fordulóján akadt ember e hazában, aki képes volt a magánjogi írásbeliség gyakorlására (Turul 1944-1946, Századok 1963 stb.), Ő azonban konkrét forrással, oklevéllel bizonyította be, hogy mindennapi szükséglet volt a magánjogi szerződések írásos rögzítése már ebben a korai korszakban is. A királyi kápolna egész országot szolgáló tevékenysége éppúgy általa ismert (Regnum 1942-1943), mint Nagy Lajos király havasalföldi hadjárata (Századok). Tudta, ezernyi apró adatból áll össze a múlt ismerete, de ezeket nem magának gyűjtötte, hanem közkinccsé tette, hogy mások is bőven meríthessenek belőle. Amit levéltárban, könyvtárban és múzeumban gyűjtött, mindazt átadta tanítványainak az egyetemen, sőt gondja volt arra, hogy minél szélesebb körben hasznát vehessék forrásainak. Több mint kétezer darabból álló pecsétmásolat gyűjteményt hozott létre. Forráskiadványai - mint minden munkája - példamutató pontossággal készültek, nélkülük aligha ismerhetnénk annyi mindent a veszprémi egyházmegye (1953), vagy Budapest XIV. századi múltjából (1988), nélkülük aligha bizonyulna szilárdnak az Árpád-kor, az Anjou-kor vagy Zsigmond király korának története, nélkülük aligha pillanthatnánk be a Nádasdyak udvarába a 16. század derekán (1959), s nélkülük mit sem tudhattak volna meg nemzedékek a magyar középkorból, hiszen sokak számára az ő rendkívüli gonddal készült pontos Kumorovicz Lajos Bernát 1900-1992 49