Turul 1951–1992 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)

2. Kisebb rovatok - Kumorovitz Lajos Bernát 1900-1992 (Érszegi Géza)

Minthogy kutatott témáival kapcsolatos nyugat-európai szakirodal­mat is állandó figyelemmel kísérte, tudta, hogy mely munkái tarthat­nak érdeklődésre számot külföldön, ezért ezeket idegen nyelven is megjelentette. Így lett egyike a külföldön legtöbbet idézett magyar középkori történésznek. A hetvenes években megpróbálkozott tudománynépszerűsítő mű­vek írásával, mint rövidesen kiderült, szép eredménnyel. Uram, kirá­lyom, kimondhatatlan nyomorúság, könyörülj, bánom, könyörülj stb. munkáit nemcsak a a nagyközönség olvasta és olvassa, hanem törté­nészek is haszonnal forgatják ismereteik felfrissítése érdekében. Az 1968 márciusában Budapesten tartott magyar-francia történész­konferencia számára összefoglalta a középkori Magyarország történeti demográfiájának akkori állását. Húsz évvel később, 1988-ban ugyan­ilyen összefoglalásra vállalkozott, figyelembe véve húsz év külföldi és hazai kutatásainak eredményeit a történettudomány, a demográfia, az archeológia, az antropológia területéről egyaránt. Ezeket témánként összefoglalva interdiszciplináris képet adott erről a sokakat foglalkoz­tató, sok vitát megért témáról. 1992. február 22-én elhunyt Kumorovitz Lajos Bernát, a Turul ko­rábbi évfolyamaiban jelentős tudományos eredményeket rendszeresen publikáló tudós, az élet számtalan megpróbáltatásai közepette is min­dig példát mutató tanár. Életének főbb állomásai századunk történe­tének is fontos fordulópontjai. 1900. október 5-én született a Felvidé­ken, az egykori Ötösbányán (Köttelbach, Szepes m.). 1918-ban érett­ségizett Lőcsén, majd rövid ideig katona volt, utána a premontrei rend növendéke lett Jászón. 1923-ban szentelték pappá. Ezt követően 1923-1926 között a Pázmány Péter Tudományegyetem történelem-földrajz szakos hallgatója, 1927-től középiskolai tanár a premontrei rend gö­döllői gimnáziumában. 1928-ban doktorált. Az 1933-1934-es években Bécsben végzett levéltári kutatásokat, onnan visszatérve 1934-től 1938-ig a Pázmány Péter Tudományegyetemen proszemináriumi elő­adó és tanársegéd. Az 1938-1939-es évben Olaszországban kutatott. 1939-1943 között Gödöllőn gimnáziumi igazgató lett, 1939-1951 kö­zött a Pázmány Péter Tudományegyetemen magántanár. 1941-ben a Szent István Akadémia Tagja, 1943-től a premontrei tanárképző főis­kola igazgatója Budapesten, 1944-ben tábori lelkész, 1945-ben a Ma­gyar Tudományos Akadémia levelező tagja, 1947-ben egyetemi nyil­vános rendkívüli tanár. 1949-ben a Magyar Tudományos Akadémia tanácskozó tagjává minősítik vissza. Ezt követően 1951-1956 között tudományos bérmunkát végez. 1956. október 15-én „A magyar triko­lór és a magyar államcímer múltja" című dolgozattal a történettudo­mány doktora fokozatot kapta meg. 1957. szeptember 1-től a Buda­pesti Történeti Múzeumban dolgozik, 1959-től pedig visszatérhet az egyetemre, az Eötvös Loránd Tudományegyetem megbízott előadója­ként. 1962. május 1-től a Budapesti Történeti Múzeum osztályveze­tője, ahonnan 1970-ben nyugdíjba vonult. 1989-ben visszakapta a Ma­gyar Tudományos Akadémiai levelező tagságát. 1990-ben a Magyar Tudományos Akadémia rendes tagjává választották. Tudományos munkássága nemcsak azok szeme előtt lebeg, akik ismerték, hanem azok előtt is, akik nem is tudják, hogy az újra min­denütt látható régi magyar címer, s a szélben meglebbenő nemzeti színeink múltja kutatásai révén ismert (pl. Turul 1941, 1942 stb.). Pe­dig nemzeti jelvényeink múltjának kutatása szinte csak mellékösvény­nek tűnik munkássága fő színtere, a magyarországi hivatali írásbeliség Sajnálatos, hogy munkája csak néhány hónappal halála előtt látott napvilágot. Az írott fonásokra támaszkodó történetírásnak más tudományágak eredményeivel történő kiegészítését, vagyis a múlt több irányból való megközelítését fontosnak tartotta, s mint a Magyar Tudományos Aka­démia (interdiszciplináris) középkori munkabizottságának éveken át volt elnöke eredményesen szolgálta a szakmák egymáshoz való kö­zelítését. Nem rajta, hanem egyes szakmák hagyományos, csak saját eredményeiket elismerő magatartásán múlott, hogy nem sikerült mind­azt elérnie, amit szeretett volna. Mindig lendületes egyéniségéből fakadt, hogy Vajay Szabolccsal együtt kezdeményezte a Turul újraindítását, mert szükségesnek tar­totta, hogy a genealógia, heraldika és szfragisztika is aktív részese legyen a magyar történettudománynak. Egészségének romlása azon­ban megakadályozta abban, hogy a megkezdett munkát befejezhesse. A régi-új folyóirat első száma így nem az általa ígért tanulmányt közli, hanem a róla szóló megemlékezéssel adja meg neki az illő tiszteletet, Borsa Iván kutatásához képest. Egy kisebb testület, a Rend leleszi konventjének a világi embert szolgáló munkájával kezdte a múlt feltárását, s mióta elkészült a konvent hiteleshelyi működését bemutató magisztrális munkájával, azóta zsinórmértékül szolgál (Turul 1929, Levéltári Köz­lemények 1932 stb.). Már itt megmutatkozott az a tehetsége, hogy ezernyi apró adatból miként lehet nagyot alkotni. Pecséttani kutatásai visznek közelebb bennünket kibogozhatatlannak tűnő problémák meg­oldásához. A hazai írásbeliség lényeges pontjára tapintott akkor, ami­kor kereste, mitől, s hogyan lesz közhitelű egy írás (Turul 1936). Ezzel rámutatott a pecsét fontosságára, s hogy e fontos területen má­sok se téveszthessenek utat, monográfiát szentelt a magyarországi pe­cséthasználatnak (1944). Először csak röviden vázolta, majd egy na­gyobb összefoglalást készített. Sajnos, e nagyobb munka megjelenését eddig meghiúsította az embert pusztító háború, s az azt követő ugyan­csak embert próbáló korszak. Kutatásai nélkül aligha hinnénk, hogy a 11. és 12. század fordulóján akadt ember e hazában, aki képes volt a magánjogi írásbeliség gyakorlására (Turul 1944-1946, Századok 1963 stb.), Ő azonban konkrét forrással, oklevéllel bizonyította be, hogy mindennapi szükséglet volt a magánjogi szerződések írásos rög­zítése már ebben a korai korszakban is. A királyi kápolna egész or­szágot szolgáló tevékenysége éppúgy általa ismert (Regnum 1942-1943), mint Nagy Lajos király havasalföldi hadjárata (Századok). Tudta, ezernyi apró adatból áll össze a múlt ismerete, de ezeket nem magának gyűjtötte, hanem közkinccsé tette, hogy mások is bőven meríthessenek belőle. Amit levéltárban, könyvtárban és múzeumban gyűjtött, mindazt átadta tanítványainak az egyetemen, sőt gondja volt arra, hogy minél szélesebb körben hasznát vehessék forrásainak. Több mint kétezer darabból álló pecsétmásolat gyűjteményt hozott létre. Forráskiadványai - mint minden munkája - példamutató pontossággal készültek, nélkülük aligha ismerhetnénk annyi mindent a veszprémi egyházmegye (1953), vagy Budapest XIV. századi múltjából (1988), nélkülük aligha bizonyulna szilárdnak az Árpád-kor, az Anjou-kor vagy Zsigmond király korának története, nélkülük aligha pillanthat­nánk be a Nádasdyak udvarába a 16. század derekán (1959), s nél­külük mit sem tudhattak volna meg nemzedékek a magyar középkor­ból, hiszen sokak számára az ő rendkívüli gonddal készült pontos Kumorovicz Lajos Bernát 1900-1992 49

Next