Turul 2021 (A Magyar Heraldikai és Genealógiai Társaság Közlönye)
2021 / 2. füzet - 1. Értekezések - Csákó Judit: Adelheid magyar királyné. Néhány megjegyzés az Árpád-kori Magyarország külhoni elbeszélő forrásaihoz és az Árpádok genealógiájához
55 elemekkel is bővített elbeszéléséből nem következik, hogy II. István hitvese lengyel hercegnő lett volna. A lengyel források Árpád-házi hercegét csupán Długosz azonosította Kálmán fiával, s a frigyet önkényesen helyezte arra az időre, amikor 1106-i megállapodásukat követően a magyar király és Ferdeszájú Bolesław egymás szövetségesei voltak.543. Forrásaink nyomán felmerülhet végezetül annak eshetősége is, hogy István házastársa a regensburgi várgrófi 55 családból való Sterlingi Adelheid volt.56 A kérdéssel kapcsolatban a következő kései kútfők tanúságát vette figyelembe a genealógiai kutatás.a) A 16. századi bajor humanista, Wiguleus Hundt (1514– 1588) Bayrisch Stammenbachjában megemlékezett arról, hogy Henrik regensburgi várgróf leánya, Adelheid magyar királyné lett, majd özvegységre jutva visszatért szülőföldjére. Állítását egyfelől Aventinus kivonatos bajor történetére, másfelől egy, a regensburgi Szent Emmerám-apátságban fellelhető krónikakéziratra alapozta.57 Genealógiai irodalmunk ezen bizonytalan értesülés nyomán következtetett arra, hogy II. István az 1102-ben az élők sorából távozott regensburgi várgróf egyik leányát vehette feleségül.58 b) A Hundt által tanúságul hívott Aventinus – vagyis Johann Georg Turmair (1477–1534) – nevét elsősorban latin nyelvű bajor történetének (Annales ducum Boiariae) köszönhetően ismerjük, ám a terjedelmes munka összeállításával párhuzamosan német nyelven is szerkesztett egy rövidebb Bajor Krónikát (Bayrischer Chronicon kurzer Auszug). Utóbbi mű, amely 1522-ben nyomtatásban is megjelent Nürnbergben, számos genealógiai táblát tartalmaz.59 A regensburgi várgrófok családfáján Adelheid magyar királyné (Udilhaul königin in Ungern) a Jeruzsálemben elhunyt Henrik gróf lányaként és a Regensburgtól nagyjából negyven kilométerre fekvő walderbachi apátság alapítójaként feltüntetett Ottó nőtestvéreként jelenik meg. Az értesülés forrását Aventinus nem jelöli meg.60 c) Hundt a regensburgi várgrófok történetével kapcsolatban szól egy régi krónikáról (in einer alten geschiccten Chronick) is, amelyet a Szent Emmerám-apátság könyvtárában volt lehetősége forgatni: a szöveg – amint azt megjegyzi – valójában a walderbachi ciszterci rendház története (von Stifftung desselben Closters Walderpach).61 A szóban forgó rövid história, amelyet Fundatio monasterii in Walderbach címen idéz a szakirodalom, késő középkori – 15. századi – kéziratokban maradt ránk. A szöveget vizsgáló Manfred Mayer 1883-ban hat, a „krónika” latin nyelvű textusát fenntartó manuscriptumot ismert. Ezek közül négy valóban a Szent Emmerám-apátságból került Münchenbe, ahol az alapítástörténetet tartalmazó kódexeket jelenleg is őrzik, nem meglepő tehát, ha a 16. század végén Hundt Regensburgban találkozott a forrással.62 A fundatio keletkezését a kútfőnket a melki kéziratában ismerő Theodor 54 A két uralkodó viszonyához. Makk Ferenc: Magyar külpolitika (896– 1196). Szeged 19962. 156–159.; Bagi Dániel: Gallus Anonymus és Magyarország. A Geszta magyar adatai, forrásai, mintái, valamint a szerző történetszemlélete a latin Kelet-Közép-Európa 12. század eleji latin nyelvű történetírásának tükrében. Bp. 2005. (Irodalomtörténeti füzetek 157.) 68–74. Długosz elbeszélése Maciej Miechowitánál és Marcin Kromernél is visszaköszön. l. [Mathias de Mechovia]: Chronica Polonorum. Cracoviae 1521. LXVII. (III. 8.). Martini Cromeri De origine et rebus gestis Polonorum libri XXX. Basiliae [1555]. 110. A históriát a 16–17. századi szepességi krónikák a lengyel hagyományból vették át. l. Fekete Nagy A.: A Szepesség i. m. 22.; Szepességi avagy lőcsei krónika és évkönyv a kedves utókor számára. Összeállította Hain Gáspár. Szerk., jegyz., utószó Véber Károly. Bp. 1988. (Magyar Hírmondó) 13–14.; Szabó András Péter: Melchior Genersich rövid lőcsei krónikája (1108–1552). In: Lymbus. Magyarságtudományi forrásközlemények 10. (2014) 199–228., 202–203.; Uő: Caspar Hain lőcsei krónikája – egy kompiláció forrásai. A cipszer krónikák és kései befogadásuk. In: Clio inter arma. Tanulmányok a 16–18. századi magyarországi történetírásról. Szerk. Tóth Gergely. Bp. 2014. (Magyar történelmi emlékek. Értekezések) 169–202., itt: 191–192. 55 A regensburgi várgrófság kapcsán. Joachim Friedl: Die Burggrafschaft Regensburg. Militärkommando oder Stadtgrafschaft? In: Verhandlungen des Historischen Vereins für Oberpfalz und Regensburg 145. (2006) 7–58. 56 A lehetőséget elfogadja Schier, X.: Reginae Hungariae i. m. 100–102. (Schiernél Adelheid II. István második feleségeként szerepel, a 18. századi történész az uralkodó lengyel házasságát is elfogadja). Wertner M.: Az Árpádok családi története i. m. 1892. 233.; Maria Schmid: Adelheid von Stefling. Eine Frauengestalt als Spiegel europäischer Geschichte des 12. Jahrhunderts. In: 1000 Jahre Stefling, 996–1996. Symposion 1995. Hrsg. Julius Schmatz. Kallmünz 1996. 33–44. L. még Pauler Gy.: A magyar nemzet története i. m. I. 473., 425. sz. 57 Az információt a magyar hagyomány nyomán is tájékozódó Hundt egyébként maga is némi kétkedéssel fogadja: „Aber diser unser Graf Heinrich verließ ein Sun / vand ein Tochter Ott und Adelhait / die war nach anzeig Auentini im Epithemieim König von Ungern verheurat / ist nach ihres Manns Todt wider heimb in Bayrn zogen. Also stehet in abgemelter Cronick zu S. Haymeran / aber in der Ungaridchen Cronicken Anthonij Bonfimis, vnd den andern find ich nichts dauon / desgleichen in der Cronica Auentini” – Wiguleus Hund: Bayrisch Stammen-Buch oder, Sammlungen alter Denkmäler, Grabsteinen, Wappen, Inn- und Urschriften, u. d. nach ihrem wahren Urbilde aufgenommen unter offener Treue bewähret und durch Anenbäume auch sonstige Nachrichten erkläret und erläuteret. I–II. Ingolstadt 1598. I. 123. 58 Franz Michael Wittmann: Die Burggrafen von Regensburg. München 1854. 1854. 414.; Wertner Mór: Glossák az Árpádok genealógiájához. 1–3. közlemény. In: Turul 5. (1887) 12–18., 70–78., 107–112.: 111–112. 59 Christoph März: Aventinus, Johannes. In: Deutscher Humanismus 1480–1520. Verfasserlexikon. Herausgegeben von Franz Josef Worstbrock. I–III. Berlin – New York 2008–2015. I. 82. 60 [Johannes Aventinus]: Bayrischer Chronicon: im Latein nun verfertigt un[d] in Syben Puecher getailt ein kurtzer auszug. Nurnberg 1522. A megfelelő oldalt a családfával l. https://www.digitale-sammlungen.de/de/view/ bsb11083243?page=44 (letöltés ideje: 2021. okt. 21.). L. továbbá Bayrischer Chronicon kurzer Auszug. In: Johannes Turmair’s, genannt Aventinus kleinere historische und philologische Schriften. München 1881. (Johannes Turmair’s, genannt Aventinus, sämmtliche Werke 1.) 107–170.: 145. Az Annales – amely szintén megemlékezik a regensburgi várgrófokról – a walderbachi alapítót ismeri, ám Adelhaidról nem tesz említést. L. Johannes Turmair’s, genannt Aventinus Annales Ducum Boiariae. Herausgegeben von Sigmund Riezler. I–II. München 1882. (Johannes Turmair’s, genannt Aventinus, sämmtliche Werke 2–3.) II. 246. (VII, 2). 61 „Item bey S. Haymeran in Regenspurg in einer alten geschribnen Cronic in quarto zu Endt / von Stifftung desselben Closters Walderpach” – Hund, W.: Bayrisch Stammen-Buch i. m. I. 122. 62 Manfred Mayer: Geschichte der Burggrafen in Regensburg. Inaugural-Dissertation zur Erlangung der Doctorwürde in der Philosophischen Facultät der Ludwig-Maximilians-Universität München. München 1883. 4–5. Pl. BSB, Clm. 14053., erről l. Katalog der lateinischen Handschriften der Bayersichen Staatsbibliothek München. Die Handschriften aus St. Emmeram in Regensburg. I. Clm 14000–14130. Neu beschrieben von Elisabeth Wunderle. Wiesbaden 1995. 115. A Clm. 14440. jelzetű kódex digitálisan is elérhető, hozzáférés: https://bildsuche.digitale-sammlungen.de/ index.html?c=viewer&bandnummer=bsb00046462&pimage=47&v=100&nav=&l=en (letöltés: 2018. júl. 22.).