Typographia, 1913 (45. évfolyam, 1-52. szám)
1913-01-03 / 1. szám
Január 3 szociális szempontból jelentőséggel bír és csak azt lehet sajnálni, hogy a magyar kormányok, mint a jelen esetben, csak akkor tudnak ilyen törvényjavaslatokkal megbarátkozni, amikor nemzetközi megállapodás erre kényszeríti őket. És ha még említést teszünk arról, hogy Abháziában felépült a Gutenberg-villa és a vezetőségnek sikerült a megnyilvánult rosszakaratot semmivé tenni és a villa eredeti rendeltetésének megfelelő engedélyt a felsőbb hatóságtól megszerezni, miáltal rövid idő alatt már hajlékot adhat üdülő nyomdászoknak, akkor nagyjában beszámoltunk azokról az eseményekről, amelyek bennünket a gazdasági mozgalom szempontjából akár közvetve, akár közvetlenül érdekelnek. Még néhány szót szentelünk a politikai mozgalomnak. Hiszen a múlt esztendőben két olyan nevezetes dátumot teremtett a munkásság, amelyekről a szervezett nyomdai munkások büszke önérzettel emlékezhetnek meg, mert úgy március 4-én, mint május 23-án teljes számmal ott voltak azok soraiban, akik az általános választójogért harcoltak. A nyomdai munkások ezeken a napokon az osztálytudatos munkásokhoz méltó magatartást tanúsítottak. Sajnos, a hozott áldozatok bármily nagyok voltak, mégsem elégségesek ahhoz, hogy a jelenlegi kormányt gonosz és népellenes vakmerő útjában megállítsák. A hozott áldozatok után olyan választójogi tervezettel ismerkedtünk meg, amely egyenes provokálása a munkásosztály türelmének. Nagy áldozatot hoztunk ember voltunk elismeréséért, de ez a tervezet a hozott áldozatok fokozására kényszerít bennünket. Harc a választójogért és harc a háború ellen — volt a mult évben a munkások jelszava. Szerencsére a háborús veszedelem lényegesen csökkent és reméljük, hogy nemsokára viszontláthatjuk a vágóhidra hívott szaktársainkat, akik ebben az új esztendőben velünk együtt újult és megsokszorozódott erővel fognak küzdeni a becsületes választójog megalkotásáért. Budapesten kilincselés, levélbeli tudakozódás vagy hirdetés útján kondíciót vállalni nem szabad. Figyelmeztetjük a vidéki szaktársakat, hogy amennyiben Budapesten valamely nyomdába akarnának belépni, úgy a belépési igazolványért mindig előzőleg levélben forduljanak a munkaközvetítőhöz. Ennek elmulasztásából eredő kellemetlenségeket és károkat az illetők önmaguknak tulajdonítsák. * TYPOGRAPHY 1913 Kerüljük a megrendszabályozást. A hatalmat senki sem akarja elveszíteni és annak megtarthatása érdekében minden rendelkezésre álló eszközt megragad. Viszont, akiknek csak kevés, vagy egyáltalán nincs hatalmuk, arra törekszenek, hogy minél többet szerezzenek belőle. A munkáltatók hatalma a munkásokkal való rendelkezésben rejlik, míg a munkásoké a szolidaritásban nyilvánul meg. Ha a munkáltató bármely olyan jelenséget vesz észre, amely az ő hatalmának a csorbítására alkalmas, nem zárkózik el attól, hogy annak okozóját kipuhatolja és gyakran meg is bünteti az illetőt. Sokan vannak, akik álszenteskedő módon hivatkoznak arra, hogy ők a legnagyobb munkásbarátok, meg tudják érteni a munkásság törekvéseit, sőt azonosítják is magukat azzal. De ha egyszer előfordul, hogy valamelyik alkalmazottja bátran megmondja amit gondol, esetleg saját munkástársát figyelmezteti társaival szemben elkövetett helytelen cselekedetére, nem mulasztja el a legközelebbi alkalmat felhasználni arra, hogy az illetőn ezt megtorolja. Gyakran találkozunk igen jóravaló, megbízható munkásokkal, akik anélkül, hogy munkapangás következett volna be ott, ahol hónapokig dolgoztak, kiléptek. Ha kutatjuk, hogy mi ennek az oka, rögtön rájövünk arra, hogy olyasmit cselekedett, ami a munkaadónak nem tetszett, de mi munkások a legjobban megtaláljuk az indokát cselekedetének. Ma már nálunk nem létezik feketeliszta, de csak emlékezzünk vissza azokra az időkre, mikor még ez is létezett! Kikből álltak akkor munkaadóink? Egypár kisebb változástól eltekintve, ugyanazokból, akikből ma. És mégis, hányan voltak közülünk feketelisztára írva. Hogy most nincs feketeliszta, az talán az ő érdemük? Dehogy. Ha rajtuk állana, most is lenne. Csakhogy nem rajtuk áll. A céltudatosan fejlődő szervezetünk ereje vette ki ezt a hatalmas fegyvert ellenfeleink kezéből. Ne álltassuk tehát magunkat azzal, hogy most humánusabbak lettek gazdasági ellenfeleink, mint ahogy ezt sokan teszik, mert ez nem igaz. A közelmúlt is bizonyítéka annak, hogy még a saját vérünkből való egyes faktorokat kényszeríteni kellett a munkásokkal szembeni más bánásmód tanúsítására és ha ezt nem tettük volna meg, még mindig szünet nélkül tartana egyes szaktársak megrendszabályozása. De, hogy még annyi áldozata se legyen ellenfeleink türelmetlenségének, szükséges, hogy azt, amit elérni akarunk, vagy ha helytelenséget tapasztalunk és annak kiküszöbölésére törekszünk, úgy cselekedjünk, amint az fegyelmezett, öntudatos munkásokhoz illik. Áldozatot csak ott hozzanak, ahol arra szükség van. Tekintsünk csak vissza arra a haladásra, amit egy évtizednél nem sokkal több idő alatt elértünk és akkor rájövünk arra, hogy milyen tapintatos, észszerű működést kellett kifejteni, hogy bekövetkezzék a mai állapot. Pedig, de sokszor lett volna indokolt az erélyesebb eszközt alkalmazni ! Csakhogy mindig az lebegett szemünk előtt, vájjon a meghozott áldozat arányban áll-e az elérhető ellenértékkel ? De nemcsak a munkásszervezetekben tapasztalhatjuk a céltudatosságot, hanem a politikai mozgalomban is. Csak nézzünk végig a szociáldemokrata pártnak most folyó küzdelmén? Biztos vagyok benne, hogy sokan lesznek közülünk olyanok, akik adat igen érdekes és közérdeklődésre számo tartó.* De minket nyomdászokat nem kevésbé fog érdekelni az a három sztrájk, melyet e sorokban közreadok; az egyik azért, mert __ az európai nyomdászsztrájkok történetében igazán a legelső, a második azért, mert bebizonyítja, hogy milyen elbánásban részesültek a sztrájkolók a hatalmon levők részéről, a harmadik pedig, mely minket magyarokat igen közelről érdekel, — kuriozitásánál fogva.* Azt tartják, hogy a munkások bérharca az újkor szülötte, hogy azelőtt nem voltak bérharcok, mert a munkásokat és a munkaadókat a kölcsönös megértés és megelégedés hatotta át. Álljon itt egy hiteles feljegyzés arról, mely megdönti az optimisták azon állítását és bebizonyítja az ellenkezőt. Svájcba legelőször 1470-ben vitetett be a nyomdászat, ezt bizonyítja legalább az, hogy csak ez évből ismerünk hiteles nyomtatványt s ez Helyas Helgae laufeni kántor „Mammetractus“ című könyve. Már 1471-ben Baselben a nyomdászok elégedetlenek voltak a koszttal, a fizetéssel és a kapott kvártéllyal és azért összebeszéltek, hogy a főnököktől mindezen szolgálmányok megjavítását fogják kérni. A munkaadók persze rögtön a hatósághoz szaladtak panaszt tenni a nyomdászok ellen és kérték, hogy ez ügyben tegyenek igazságot és pedig az ő javukra. A városi tanács, mint D. A. Fechter 1863. évben Baselben (Svájc) megjelent zsebkönyve mely a legrégibb kor nyomdászatáról ir — tanúsítja egy 1471. évi hatósági jegyzőkönyv szerint, a következőkép igyekszik a munkaadók és nyomdászok közt kiütött sztrájkban igazságot tenni: „So sind die meistere, so die büchere trucken, an einem, sodenn iren knechten am andern teilen durch mine herren die Urteilsprecher früntlich vereinbart und betragen in wiss und rövid idővel ezelőtt nem is mertek gondolni arra, hogy a forradalmi párt olyanokkal szövetkezzék, akiket csak nemrég a sárga földig lepocskondiázott. Ki hitte volna, hogy a mi pártunk szövetkezzék egy Apponyival, egy Károlyival?... Hiszen ezek még nemrégen a legnagyobb ellenségeink voltak, és fordítva: mi nem voltunk barátaik. És mégis megtörtént az, hogy pártunk szövetkezett velük. Mert az észszerűség azt diktálja, hogy egy elérendő célt úgy vívjunk ki, ahogy azt a legkönnyebben lehet. Nem kutatjuk mi, hogy milyen cél vezeti őket arra, hogy az általános választójog szempontjából szövetkezzenek velünk, csak azt tudjuk, hogy annak a célnak az eléréséhez, amit a munkásság akar, az ő küzdelmükkel közelebb jutunk. Minden vonalon tapasztaljuk tehát az észszerű, céltudatos működést az előbbre való jutásért. Az adott helyzethez képest kell megválasztanunk az eszközöket arra, hogy akaratunkat, törekvéseinket siker koronázza. Mindennek dacára szaktársaink között még mindig elég tekintélyes számmal vannak olyanok, akik feleslegesen hoznak áldozatokat. Meg tudjuk érteni azt, hogy egyesek nem tudnak elnézni rendellenes dolgokat. De a rendellenességek kiküszöbölésére nem szükséges a saját kondíciójukat veszélyeztetni. Megvan annak a módja, hogy áldozat nélkül érjük el azt, amit elérni akarunk. Hiszen van elismert bizalmi férfirendszerünk. Azért igyekeztünk ezt az intézményt kifejleszteni, azért igyekeztünk az árszabályban védelmet nyújtani a bizalmi férfiaknak, hogy a sok áldozatoktól mentesítessük magunkat. Minden egyes esetben joga, sőt kötelessége bármelyik szaktársnak a bizalmi férfi figyelmét felhívni az egyes sérelmes esetekre. Igaz, hogy találkozunk panaszokkal, amelyek a bizalmi férfi ellen irányulnak azért, mert az nem teljesíti lelkiismeretesen feladatát. De ezen könnyű segíteni. Személyzeti értekezlet elé kell hozni az ilyen ügyeket és ott a szervezet vezetőségének képviselőjével egyetemben ki lehet oktatni a bizalmi férfit kötelességének teljesítésére. Több esetben volt előttünk olyan példa, amely azt igazolja, hogy a szaktársak nem tudták fegyelmezni magukat, de sok az olyan esetek száma, amelyek nem jutnak nyilvánosságra. Röviden : Mindent úgy cselekedjünk, ahogy azt a mi érdekünk diktálja. Felesleges áldozatokat ne hozzunk, mert arra szükség nincs és csak erőpazarlást jelent. A céltudatos munkával, a szolidaritás erejével megalkotott szabályzatainkra támaszkodva, annak intézkedései szerint járjunk el minden egyes esetben és akkor felesleges áldozatok nélkül is elérjük azt, amit el kell érnünk. Figyelő. Az arany középút. Három nyomdászsztrájk. Schwartz Ármin munkástársam egy kitünően megírt tárcát közölt a „Typ.“ mult évi 49. számában, melyben leír egy magyarországi gazdasági sztrájkot 1233. évből. Aki a magyar oknyomozó történetet lapozza, fel se tűnik neki az ilyen dolog, amely az akkori nemzetfejlődő kezdetleges korban mindennapos volt. A népesség tudatlan, baromi sorsban lévő helyzetében egyedüli vigasztalója a megélhetés biztos lehetősége volt. Ennél nem kívánt, nem is kívánhatott többet, mert fejlettsége, műveltsége, gondolkozásmódja csak eddig emelkedett. Gazdasági, politikai, szociális, erkölcsi érzéke nem volt, nem is lehetett, mert a tudatlanság, mely egyaránt uralkodott uron és paraszton, nem engedte felülemelkedni eszét egyiknek sem a lent járó gondolatoktól. E gyászosnak éppen nem mondható, hanem kezdetleges korban egy uj rend, egy uj domináló elem kezd kiemelkedni. Vezéreszméje a kereszt. Ez új rend eddig nem látott ruhába öltözött és hétköznapi nyelven csodás dolgokat beszélt egy jobb világról, ahol megszűnik a szenvedés, a fájdalom és ahol mindenki, aki köréje csoportosul, az örök boldogságot és a mennybéli életet nyeri el. És a nép tódult a beszéd hallatára a szónokló köré, aki minden jót ígért és aközben észre sem vették, hogy ezáltal annak rabszolgái lettek. Csodálni lehet-e tehát, ha az akkori korból eredő annalesek azzal vannak tele, hogy a papok, mint kegyurak sokszor nagyon is mostohán bántak embertársukkal, a parasztokkal, köznéppel, iparosokkal és nem-nemesekkel és hogy igen sokszor nem lelkiismeretük, hanem kapzsiságuk szerint cselekedtek a tizedek, dézsma, szolgálmányok, robot stb. behajtásánál vagy elvégeztetésénél. De ez a dolog, az akkori kor világfelfogásából és az általános műveletlenségből kifolyólag, melyből még a koronás fők sem voltak kivételek, érthető és menthető, mindamellett, mint szociális jóleső érzéssel tölt el az a tudat, hogy a lezajlott kongresszuson, hol a segélyző-egyesület alapszabálymódosító indítványait is behatóan tárgyalták, a küldötteknek sikerült megtalálni az arany középutat, mely — ha a teljes megnyugvást nem’ is keltheti — mégis a tagok óhaját nagyrészben kielégíti. A vezetőség ügyes, előrelátó gondolkodása hozta létre azt a határozatot, mely a szaktársak megelégedésével találkozott. Megtalálták azt a példás beosztásról tanúskodó intézkedésnek szálait, mely az aggályoskodók rémlátomásait eloszlatta. Hallottunk a kongresszus előtt olyan hangokat, mass harnach stat; ist also, dass die knecht uff hüt wider an ir werk gort, das volfüren, in mas das iren meistern nützlich und inen erlich sye, sich noch sust in irem dienst grburlichen halten, sich och. hüten und kein büntniss under inen selbs machen. Dessglich sollent och die meister die knecht halten und inen beschinen lassen, das bit lieh sye, es were mit essen, trinken oder anderm.Ob sich och fügen, dass einer, zwen oder mer unter den knechten ettwass strussen und im selbs etwass unwilles fürnemen dem die meister nacs markzal sins jarlons ussrichten und sin urlob geben. Dessglich ob einem knecht ettwass von den meistern zugelegt, dass er nit erlyden, mocht er och urloub nemmen und sy im sin lidlon nach markzal ussrichten und damit entscheiden sind und blyben alles erberheh und ungeverlich 1“ („Egyrészről a mesterek, kik a könyvet nyomják, másrészről az ő szolgáik az én uraim, az ítélők által összeegyeztettek; ezek szerint tehát a szolgák köteleztetnek, hogy ismét munkába álljanak és azt elvégezzék, hogy az ő mestereiknek hasznothajtók és becsületesek legyenek és hogy az ő szolgálatukban rendesen viselkedjenek, valamint őrizkedjenek az egymás közti összebeszéléstől. Éppen így köteleztetnek a mesterek, hogy szolgáikat békességben hagyván, nekik ételt és italt vagy más szolgálmányokat rendesen kiszolgáljanak. Ha a szolgák mindezekhez nem alkalmazkodnak, akaratoskodnak, vagy valamely gonosz dolgot egymás közt terveznek, ezeknek a mesterek a vásárok alkalmával évi bérüket szolgáltassák ki és bocsássák útnak .. .“) Svájc tehát a nyomdászat bölcsőkorában átélte azt, amit most modern munkásbetegségnek mondanak. * A francia nyomdászok mindig az a turbulens elem volt, mely sohasem nyugodott meg, mindig követelt, mindig elégedetlenkedett és mindig keresztezte a munkaadók számításait sztrájkjaival. A hatóságok, kikhez a főnökök igazságtevésért