Typographia, 1957 (89. évfolyam, 1-12. szám)
1957-01-17 / 1. szám
»57 MÚLT, JELEN ÉS JÖVŐ Ez a három kérdés foglalkoztat ma minden nyomdaipari dolgozót. A múlt tapasztalatainak levonása mai feladataink homlokterében áll, mert csak így tudjuk az egészségesebb jövő alapjait lerakni. Azok a nagy és időszerű kérdések, amelyek az egész világ kapuját döngetik, szemléltetően bizonyítják, hogy kölcsönös megértés és bizalom nélkül nincs kibontakozás. Ezeknek a körülményeknek a figyelembevételével kell törekednünk arra, hogy megtaláljuk mai nehéz helyzetünkből a kivezető utat szakmai problémáink megoldásán keresztül. De a világviszonylatban megoldandó problémákon túl vessünk tekintetet a nyomda- és papíripari munkásság mai helyzetére is, amely tizenegy év után rosszabb, mint a vesztett háborút követő hónapokban volt. Súlyos tehertétel az anyag- és munkahiány. Továbbá a normál, prémiumos termelési rendszerből reánk maradt erkölcsi fogyatékosság, amelynek kiküszöbölése szervezetünk legmaibb feladatai közé tartozik. Tudvalevő dolog, hogy a racionálisnak nevezett termelési rendszer benső elváltozásokat okozott az idősebb szaktársaknál csakúgy, mint a fiatalok soraiban. Ezt a helyzetet igyekeztek kihasználni az iparba beépített normások, meósok, diszpécserek hadai, így került a nyomdaipari munkás fizikai és lelki rabságba. Ennek a helyzetnek ma már vége. Rajtunk múlik, hogy soha többé ne térjen vissza. A nyomdaipari munkásság jövőjéért folytatandó küzdelemben az emelkedett gondolkodású szaktársaknak kell vállalni a felelősséget. Ennek megfelelően őrködni kell azon, hogy olyan kisiklások ne legyenek, amelyek veszélyeztetnék árszabályunkban régen megszerzett jogaink visszaállításának lehetőségét. E helyen ismét lerögzítjük azt az álláspontot, hogy a mai helyzetet nem fogadjuk el véglegesnek és adott esetben jogaink kiszélesítésére törekszünk. Ennek a törekvésnek tartalmi értékét a becsületes gondolkodás adja meg. Ezért válik szükségessé, hogy vegye revízió alá minden helytelenül gondolkodó az eddigi álláspontját, ha nem akarja, hogy a becsületes törekvés elsöpörje az útból. A nyomdaiparban a jövőért folytatandó küzdelmünkben a termelési rendszer megváltoztatásából még nem következhet az, hogy felelősség nélkül bízzuk magunkat a jövőre anélkül, hogy ennek alapját megteremtsük. Ha a múlt eredendő oka a mai helyzetnek, akkor kettőzött okunk van a jövőben elhárítható bajokkal foglalkozni. A múlt és a jelen kritikai szemléletén túl a tények ismerete gyakorlati állásfoglalásra kell hogy késztessen mindenkit. Nagymértékben múlik ez a napjainkban választott bizalmi testületen, amely szakszervezeti mozgalmunk alappillérét képezi. A szervezet vezetőségének határozatai csak annyit érnek, amennyit ebből a bizalmi testület megvalósít. Beszélni kell arról is, hogy amíg az idősebb nemzedék a háború előtt megfelelő nevelésben részesült, addig külön teher a mai ifjúságnál az a szellem, amely távol van attól, amit nyomdászszellemnek neveznek. A fiatalság kellő nevelés hiányában nem tudhatja tisztán, túlzásoktól mentes realitással, hogy mi a teendője. Ezt csak a nevelőkorban levő gerinces szaktársak tárhatják fel előtte. Ezek a szempontok találjanak megértésre a nevelésre hivatott idősebb generáció lelkületében. Meg kell sürgősen indulni annak a folyamatnak, hogy a szakszervezeti életet stabillá tevő cselekvésre és valóságos életre neveljék. A csüggedés és megalkuvás helyett bizakodással nézzünk a jövő felé. A kultúrembert jellemző igényességünk alakító hatással lesz a jövőre, ha mindannyian akarjuk. Ha az utóbbi években történt hibák gyors megszüntetésére törekszünk a szervezetünk erősítésén keresztül, hamarabb jutunk az emberibb szocialista társadalom felé. Ostermayer Mátyás A bizalmi testület és a társadalombiztosítási tanácsok feladatai a társadalombiztosítás terén Az októberi eseményeket követően az üzemi bizottságok helyett megválasztották a bizalmi testületeket. Ez a változás üzemeink életében igen jelentős, mivel a többéves üzemi bizottsági munkát váltják fel, valamint feladataikat részben át is veszik. Ahhoz, hogy feladataikat, a dolgozók érdekvédelmét jól el tudják látni, szükséges, hogy a széles szakszervezeti aktívahálózatot — amit az évek során az üzemi bizottságok kiépítettek — most a bizalmi testület foglalkoztassa. Különös súllyal kell végezni munkáját a társadalombiztosítási tanácsnak, melyre most még az étkeztetéssel, bölcsődék, óvodákkal kapcsolatos tennivaló is hárul. Részben a társadalombiztosítási tanácsnak kell foglalkozni a munkavédelmi kérdésekkel is, mivel az önálló munkavédelmi bizottságok megszűntek. Társadalombiztosítási tanácsaink előtt most a legfontosabb feladat, hogy a bizalmi testület irányításával újra szervezze meg munkáját Folytassanak széleskörű tájékoztatást a nyugdíjasokkal kapcsolatban, hogy a nyugdíjba menő szaktársak választ kapjanak égető problémáikra. Az 1956 évi üdülés lezárása után megkezdjük az 1957. évi üdültetést is. A zavartalan lebonyolításhoz szükséges, hogy az üdültetési bizottságok — a szabadságolásokat figyelembe véve — készítsék el üdültetési terveiket és tegyenek javaslatot a bizalmi testületnek az üdülési jegyek felhasználására. A társadalombiztosítási tanácsok a bizalmi testületekkel készítsék el terveiket a legfontosabb feladatokra és a bizalmi testület határozata alapján végezzék munkájukat. A társadalombiztosítási osztály minden segítséget megad, hogy minél zavartalanabbá végezhessék munkájukat. Szükséges azonban, hogy a bizalmi testület szerezzen érvényt a Szakszervezetek Országos Szövetsége határozatának — melyet a szakszervezet ideiglenes vezetősége is magáévá tett —, hogy szakszervezeti funkcionáriusok, csak a szakszervezet engedélyével lehet elbocsátani, ez a rendelkezés vonatkozik a társadalombiztosítási tanács tagjaira is. Ha a bizalmi testület helyesen foglalkoztatja a társada■j^yv-vVrzt-pci-ffó«? flV+MVffiVqt pM-nj* feltétlenül javulni fog a dolgozókról való gondoskodás munkája az üzemekben. Ezt elősegíteni ma minden szakszervezeti aktíva kötelessége. Társadalombiztosítási és Üdülési Osztály TIPOGRAPHIA Szívünk sajog, mert a nyomdászok vihartépett törzsfája most sűrűn hullatja leveleit... A fővárosból, a vidékről jön az írás, amelyből szívszorító szavak tudatják: meghalt ez — meghalt az; meghalt egy jó kolléga... meghalt egy hős... Egy hős, akiről csak a környezete tudta, hogy milyen nagy volt. Elvégzett munkája nyomán azonban az egész közösség számára sok jó fakadt. Időnkben, amikor újabb és újabb gyász tépi sebeinket, remegve nyitunk ki minden levelet, s így vagyunk most is. Előttünk a napi posta egyik értesítése, ebben írja a debreceni Erdélyi Károly szaktársunk, hogy 1956. november 6-án kísérték utolsó útjára 69 éves korában elhalt, Szabó Kálmán érdemes kollégánkat. Az elhunytban évekig a debreceni szervezet elnökét tiszteltük. Tagja volt a Vidéki Bérszabályzati Bizottságnak, majd a Hajdúföld és a debreceni Egyetemi Nyomda vezetője lett, 1945-től 1948-ig pedig a város polgármestereként működött. Munkássága országos és helyi viszonylatban maradandót alkotott. Ezt ismerte el Debrecen város tanácsa azzal, hogy halottjaként, díszsírhelyen temettette el hamvait. A továbbiakban közli a levél, hogy Fehértói László szaktársunk is elhalálozott. Élt 60 évet s azok közé tartozott, akiket a debreceni nyomdászok szeretete és megbecsülése vett körül. A második világháború után, mint a kerület elnöke fejtett ki lelkiismeretes munkát, de ezt megelőzőleg is mindenütt ott tevékenykedett, ahol azt a nyomdai munkásság érdeke megkívánta. Úgy látszik, hogy nem értünk még az ürömpohár fenekéig, mert a következő sorok arról szólnak, hogy megszűnt dobogni nemesen érző szíve: 76 éves korában, Papi Ferenc kollégánknak; Szabó József kollégánknak, életének 66. évében, valamint 76. évében, Végh János kollégánknak. A régi nyomdászok szeretettel és kegyelettel szívükben, míg a fiatalok igaz tisztelettel gondolnak az elhunyt szaktársakra, mint követendő példaképeikre. Kína nyomdaiparáról A pekingi nyomdákban 70 százalékos arányban offsetgépek működnek, amelyek jó része kínai gyártmányú. Mélynyomó üzem csak egy van, itt készül több nyelven a külföldet tájákoztató reprezentációs kínai illusztrált lap is. A kínaiak művészien ügyesek a retusmunkában. A kínai szedőtermekben nagy regálisok állnak, amelyek kb. 7000 írásjelet tartalmaznak. A Hyppolit a lakáj című első nagysikerű magyar hangosfilmet 25 év után újra műsorra tűzték filmszínházaink. A ma is tömegeket vonzó művészi filmet január 24-től 30-ig mutatja be Központi Kultúrotthonunk mozija. Mondjon már valamit idestova száz éve lesz, hogy a nyomdász szakszervezet alapjait derék őseink lerakták. Az 1867-es Deák-féle kiegyezés megtörténte után rohamos fejlődésnek indult hazai iparunk és ezzel együtt a nyomdaipar is. A nagyméretű iparosítás eme szakában a nyomdászok műtársnak szólították egymást, mert a társadalom számára képes és egyéb irodalmi műveket készítettek. Robbanó motorok megjelenésével megindult a nyomdaipar gépesítése. Divatba jött a betű, a szellem és az értelem csiszolásának ideje. A szocialista irodalom mellett szép számú szépirodalmi munkák is láttak napvilágot. A könyv lett az ember legjobb barátja, ekkor már a szaktárs megszólítás honosodott meg. Az első világháborút megelőző korszakban a munkásmozgalom hőskora és a valtozások idejében megvolt a nyomdász jellegzetes humora is, ebben a ferencjózsefi korban »exszkíze« kolléga megszólítás lett mindennapos. Ezek a megszólítások nemcsak a szakszervezetünk egy-egy fejlődési szakaszát jelentették, hanem az egy szakmához tartozó munkások szeretetét is. Felvetődött bennem az a kérdés (amikor a Nyomda- és Papíripari Szakszervezet új fejlődési vonala a Grafikai Unió megteremtése felé tart), milyen megszólítás legyen most, ami a szakmaközieket egy mondatban jelképezhetné. Minthogy év elején vagyunk, ezt a kérdést magam eldönteni nem tudtam, így tehát úgy határoztam, hogy szakmaközi látogatást teszek és az új év köszöntésének ürügye alatt megtalálom azt a szót, amely minket a jövőben jellemez, összeköt. Elsőnek fővárosunk egy nagy nyomdáját keresem fel. Amint a gépterembe lépek, látom, hogy éppen ebédidő van, s a helyiség egyetlen kályhája köré csoportosulnak a melegedni vágyók. Kölcsönös üdvözlés után rátértem jövetelem céljára. Egy idős szaktársnő veszi át a szót. Ez a megszólítás kérdése most még nem fontos. Tudja, részünkre a berakónőkre — az fontos, hogy az új évben nem kell már sokáig sakkozni, mert az új kollektív szerződésben ez már nem szerepel. Kérdem, milyen sakkról van szó? Hiszen a sakk évszázadok óta kellemes időtöltő szórakozás. Nem olyan sakkról van szó, amilyet maga gondol — mondja ő. Általános nevetés hangzik el, amiért nem találom el, hoggy miről van szó. Amikor megmagyarázták, akkor tudtam meg, hogy sakkrendszer alapján álló munkabeosztás egy fárasztó módja ez. Magyarázat után nekem szegezték a kérdést, mondjon már maga is valamit. Mi újság a toronyban? Lesz-e a jövőben átképzés? Lesz-e munkanélküli-segély? Sok lesz-e a munkanélküli az iparban? A jelenlevő gépmesterek és segédmunkások is bekapcsolódtak a beszélgetésbe. A felmerült kérdések megbeszélése után másutt próbáltam szerencsét, így jutottam el egyik nagy dobozgyárunk udvarára. A munkába jövő munkásnőkkel, az üzemi tanács tagjaival beszélgettem el, de a megszólítás-ügyben semmi eredményt nem értem el. De rájöttem valamire, ami a megszólításnál is többet ér, hogy a papírfeldolgozó dolgozóival többet kell foglalkoznunk, mert ez a szakmai csoport lelkes híve a Grafikai Uniónak és mind harcos tagja akar lenni a nyomdász közösségnek. Ez pedig szép haladás és meg kell becsülnünk! Látogatásomat országunk legnagyobb papírgyárában fejeztem be. Itt a titkársági szobában kérdezték tőlem, hogy milyen ügyben jöttem, mert nem mertem a megszólítást említeni, azt mondtam: szervezeti ügyben. Az ülésteremben a tanács tagjai az 1957-es év termelési programját beszélték meg. Mégis időt szakítottak, hogy velem elbeszélgessenek, amely fogadtatás mindvégig szívélyes volt. Főmérnök, lakatos, kőműves, udvari és házi személyzet tagjaival beszélgettem. — Nézze, szaki bácsi» mondja az egyik udvari beszélőm. — Mink a »dörgés« előtt is szervezett munkások voltunk, de akkor úgy voltunk vele, mint egy kettévágott emberi test. Külön volt a nagyszerűen gondolkodó fej, külön volt a szerető szív, így nem volt senki, aki a mi ügyünket intézhette volna. Jövőben úgy szeretnénk, ha ez mind együtt volna és ne csak a csepeliek kérését, kívánságait, hanem az ország összes papírgyártó üzemdolgozóinak speciális ügyeit is közmegelégedésre intéznék. Sokszor odavetik nekünk, hogy nyersek vagyunk. Az lehet, de őszinték, hüggye el, ha fel tudunk ebben a szakmaközi egyesülésben melegedni, a papírgyártóktól olyan harcosokat kapnak, amelyre büszke lehet a Grafikai Unió vezetősége. — Ennek örülök — mondtam. Búcsúzáskor megfogtam kérges kezüket, akkor éreztem, hogy keménykötésű gyerekek ezek a papírgyártók. Általánosan feltett kérdésekre szeretnék válaszolni. Összeegyeztethető, ha valaki szakszervezeti funkcionárius és üzemi tanácstag is? Nem. Valamelyikről átmenetileg le kell mondani. Lesz-e átképzés egyes szakcsoportokban? Nem lesz. A szakmunkásképzést a kollektív szerződés fogja szabályozni. A Grafikai Unió lesz-e olyan erős, mint volt a nyomdász szervezet? Olyan erős lesz, mint amilyen erős támogatást kap az üzemi dolgozóktól. Az egyik üzemi dolgozó kérdezte, hogy az államtól független lesz-e az Unió? Miért kérdi, szóltam. Azért, mert a függő viszonyt már ismerjük. Szeretünk dolgozni, de keresni is. Meg szeretnénk mutatni, hogy emberséges bér mellett mink is le akarjuk rakni a munkások eredményét a szocialista demokrácia megtöltésre váró asztalára. Budapest, 1957. január 4. Hermánszky János Január 27-én, vasárnap délelőtt fél 11 órakor hangverseny-matiné a központi kultúrotthonban (Vili., Kölcsey utca 2) BÉCSTŐL NÁPOLYIG A MUZSIKA SZÁRNYÁN Jegyek 4, 5, 6 forintos árban az üzemi közönség* Közreműködnek: szervezőknél és a szakszerve-ERDÉSZ ZSUZSA és MÁTRA FERENC, .. . . .. . .. r.. . r. , • ... .... r. í. rn termzeti kultúrotthon pénztáránál az Állami Operaház tagjai, RADICS TIBOR operaénekes, a szakszervezet Központi Ének- és kaphatók zenekara ELSNER DÉLA és VASADI BALOGII LAJOS vezényletével. Konferál: BOGATI VERA Műsoron: CHOPIN, LEHÁR, DE CURTIS, SCHUBERT és J. STRAUSS legszebb művei Január 17.