Typographia, 1975 (107. évfolyam, 1-12. szám)
1975-01-01 / 1. szám
1975. JANUÁR 1. VJLAG PROLETÁRJAI. EGYESÜLJETEK!ARA: 1 FORINT .7 évfolyam * A NYOMDA. A PAPÍRIPAR ÉS A SAJTÓ DOLGOZÓI SZAKSZERVEZETÉNEK HIVATALOS LAPJA • 1.szám II. Jubileumig esztendő küszöbén ÍRTA: KIMMEL EMIL Az év végén, az új esztendő küszöbén az emberek felteszik a kérdést önmaguknak és másoknak — milyen volt az elmúlt és milyen lesz az új esztendő? A kérdés tartalma néhány évtized alatt sokat változott. Valamikor a kérdés csak önmagunkra, családunkra, esetleg baráti körünkre vonatkozott. Hazánk felszabadulása harmincadik évfordulójának küszöbén, amelyet az 1975-ös esztendő magában foglal, már mélyebb és szélesebb tartalommal hangzik el a kérdés. A számvetés és számadás az emberek többségénél talán nem is az egyénnél kezdődik, hanem a kisebb-nagyobb közösségeknél. Valamikor, ha két munkás találkozott, az első kérdés az volt: van elég munkátok? Ez volt akkor a legfontosabb. Attól függött az úgynevezett kondíció, azaz az állásuk. Ma a közhelynek számító „hogy vagy” után az első: „hogy álltok”. Mit jelent ez a két szó: milyen a nyomda, a kiadó, vagy a papírgyár gazdasági és egyéb helyzete. Tulajdonképpen milyenek az összegezett munkasikerek, mekkora lesz a nyereségrészesedés, milyenek az órabérek és így tovább. A beszélgetések folyamán csak ezután kerülnek szóba a személyes dolgok. A kérdések és a beszélgetések tartalma kifejezik azt a társadalmi és vele együtt szemléletbeli átalakulást, amely az elmúlt három évtized alatt végbement. Az ember a közösség sikereiben keresi egyéni boldogulását. Ez az egyik olyan meggyőző jele szocialista társadalmunk előrehaladásának, amely a jövő sikereinek legjelentősebb alapköve. Ez a gondolkodásmód, ez a szemlélet hatja át és fejleszti a közösségi életet,azt az összefogást, azt az erőkifejtést, amivel munkásosztályunk — köztük a nyomdászok, a papíripari munkások — képes volt vezetni népünk sikerekben gazdag szocialista építőmunkáját. Ilyen felfogás alapján várják a kérdésre a választ mindazok, akik ezt a kérdést az utóbbi napokban akár hangosan, akár önmagukban tették fel. Miért fontos a pontos számvetés alapján történő számadás? Mindenekelőtt azért, mert csakis ennek birtokában mondhatjuk meg, hogy mit várhatunk a jövőtől. Valamikor ilyen idő tájt a jósasszonyok sokasága nyüzsgött, hogy jövendölésével — néhány fillérért — mondja meg, hogy ki mit „várhat”. Mi nem jósolhatunk, nem bizonytalankodhatunk. Tőlünk a tagság az őszinte, a lehetőség szerinti legpontosabb választ várja. Központi vezetőségünk ezt tette tavaly is, és ezt kell tennie most is. Szakszervezetünk tagsága már megszokta, hogy szervezete a népgazdaság reális helyzetének figyelembe vételével alakítja ki tagsága kötelességét és igényeit is. Irreális, vagy demagóg követelődzés szervezetétől idegen. Ennek a felfogásnak az eredménye, hogy eddigi célkitűzéseit — mivel azok reálisak voltak — összességükben a tagság támogatásával teljesítette. Melyek voltak az 1974-es esztendő legfontosabb célkitűzései? A papíripar múlt évi termelési célkitűzése volt, hogy 5,2%-kal többet termeljen, mint 1973-ban. Az eredmény nem 5,2, hanem 9,7%. Miért volt képes erre a papíripar, ahol annyi sok gonddal és nehézséggel vesződnek ? Mindenekelőtt azért, mert dolgozóink a munkásokhoz méltó összefogással — amely kifejeződik a pártunk kongresszusának tiszteletére indított munkaverseny sikereiben is — úrrá lettek a nehézségeken. Továbbá helyes irányban fejlődik a munkások és a vezetők együttes tevékenysége, amely a kölcsönös elvtársi megbecsülésen alapuló fejlődő üzemi demokrácia kibontakozásával együtt érlelődik. Ez a munka volt annak záloga, hogy a szakszervezet által megjelölt bérfejlesztés, amely 8,5% volt, realizálódott a papíriparban. A nyomdaipar 1974-ben is — mint oly hosszú évek óta — 13,9%-kal teljesítette túl termelési tervét. Itt sem volt kevesebb a gond, mint bármely más iparágban. Az egyik legnagyobb a sok közül, hogy a nyomdászok a ledolgozott munkaidejük több mint 6%-át túlórában végezték. Miért tartjuk ezt ily nagy gondnak? Azért, mert egyes nyomdákban a hosszú ideje tartó 12 órázások — melyeket nemegyszer még meg is toldanak néhány órával — tönkreteszi a munkásokat, elsősorban a legjobb szakmunkásokat. Hiszen az ő munkájukra van a legnagyobb szükség. Sajnos a szakszervezet által kitűzött bérfejlesztés jelentős részét a túlóra és annak pótlékai emésztik fel. Ennek figyelembevételével kell tehát értékelni a nyomdászbérek alakulását, amelyek 6%-kal magasabb munkaidőalapra vonatkoznak a sok túlóra miatt. Dicséretre méltók azok a sikerek, az az összefogás, amely kialakult a kongresszusi munkaverseny során a kiadók, a papírgyárak és a nyomdák között. De még több kellene azokból a vállalásokból, amelyek a munkás további sikereit segítik elő, kevesebb erőkifejtés árán. Ennek nagyszerű példáját fejezik ki azok a kezdeményezések, amelyek az egyes szakterületeink között már eddig is kialakultak. Milyen jó volna, ha tovább folytatódna például a nyomdák és a kiadók közötti jó együttműködés. Ha egy kiadó végiggondolná, mit jelent egy agyonjavított kézirat a szedők számára, mennyi többletmunkát okoz vele, biztos jobban törekedne a tiszta kéziratra. Ha a levonatok korrigálása címén a szerzők nem írnának újjá részleteket, a gondok akkor is enyhülnének. Ezen talán az is segíthetne, ha a nyomdai munka jobb megszervezésével az átfutási idők rövidülnének. Ezeket a gondokat még az sem enyhíti, ha a nyomdák a rossz kéziratokért felárat számolnak fel. Anynyit úgysem tudnak felszámolni, amennyi a többletmunkát, a sok bosszúsággal együtt, ellensúlyozná. Továbbá mi szükség van arra, hogy ilyen címeken az állam egyik zsebéből a másikba tegyük a pénzt, meg megannyi adminisztrációs intézkedéssel tetőzve. Mindezt egy szakszervezeti taggyűlés felszólalásából idézem. Ez az idézet is kifejezi azt a várakozást, amelyet tagságunk az általános társadalmi és az üzemi kollektíva összefogásán túl a közvetlenül kapcsolódó munkaterületek jobb koordinálásában igényel. Sok-sok olyan területe van munkánknak, ahol egymás tevékenységének a jobb megbecsülése, a kölcsönös figyelem, az emberi kapcsolatok fejlődésével együtt jelentős anyagiakat is megtakaríthatunk. Az elkövetkezendő időben erre nagyon nagy szükség van. Szükség lesz arra is, hogy a munkások erőfeszítésein túl több olyan észszerű intézkedésre kerüljön sor, amely kevesebb veszteséggel, a ráfordítási költségek csökkentésével gazdaságosabbá teszi a termelést. Mindezt már csak az új létesítmények létrehozásánál, a rekonstrukciók végrehajtása során kell elkezdeni, ésszerű elhatározásra és nem félmegoldásokra van szükség. Az első és a legfontosabb célkitűzés, amit központi vezetőségünk kér szervezete tagságától, hogy az eddigi munkasikereit fokozva, nagyobb gondot fordítson és segítse vezetőit az ésszerű munkaszervezésben, a takarékos gazdálkodásban. A vezetők csak a munkások aktív segítségével képesek hivatásuknak maradéktalan betöltésére. Központi vezetőségünk ezért kéri a vállalatok vezetőit, hogy az üzemi demokrácia széles körű és érdemibb érvényesítésével segítse elő, hogy a kollektíva összességének együttes tevékenysége még alkotóbb módon jusson kifejezésre a vállalatok irányításában, gazdálkodásában. Minden vezető legyen tudatában, hogy vállalata előrehaladásának a jövőben ez lesz a legfontosabb záloga. Sok minden között elsősorban ezek szükségesek ahhoz, hogy szakszervezetünk 39. kongresszusának célkitűzései — melyek között tagságunk jólétének fokozása, béreinek fejlesztése, munkakörülményeinek javítása foglalja el az első helyet — maradéktalanul és tartósan érvényesüljenek. Amikor az 1975-ös esztendő első napján központi vezetőségünk nevében szeretettel köszöntöm szervezetünk tagságát, kívánjuk, hogy felelősségteljes munkássága, annak eredményei járuljanak hozzá népgazdaságunk újabb és újabb sikereihez, amelyek egész népünkkel együtt szakszervezetünk tagsága egészének boldogulását is eredményezik.