Udvarhelyi Híradó, 2005. november (16. évfolyam, 214-235. szám)

2005-11-01 / 214. szám

2 Aktuális Tiltakozáshullám Az országos szinten megyei fiókokkal és jelentős taglét­számmal rendelkező szak­­szervezeti szövetségek, a CNSLR-FRATIA, BNS, CNS Cartel Alfa, CSDR, és Meridian megyei szervezetei egyezséget kötöttek, hogy az országos, többnyire a fővá­rosban zajló szakszervezeti megmozdulásokhoz csatla­kozva sztrájkőrséget tartsa­nak a prefektúrák épülete előtt. Az általuk közölt program szerint 31-én, vagyis tegnap 14 és 15 óra között a CNSLR­­FRATIA és a MERIDIAN, ma, vagyis november 1-jén 14-15 óra között pedig a ta­­nügyiseket is tömörítő CSDR mozgolódik. Mint Koós Ilona szakszervezeti képviselőtől megtudtuk, ma a tanügyi szakszervezetisek a parla­ment épülete előtt tiltakoz­nak, és várják a választ koráb­bi követeléseikre. Szintén ma döntik el, hogy mikorra időzí­tik figyelmeztető sztrájkjukat. Továbbá november 2-án 14-15 óra között a BNS, 3-án 14-15 óra között pedig a CNS Cartel Alfa, a közalkalmazot­takat is magában foglaló szer­vezet képviselői tiltakoznak. Míg korábban a helyi, bérü­kért sztrájkban lévő köztiszt­viselőktől azt hallhattuk, hogy tiltakozásukhoz hamarosan csatlakozik több „költségveté­­sis“ alkalmazott is, az említett szakszervezetek és csoporto­sulások által sorolt követelé­sek között még helyi, megyei szinten sem található az „ud­varhelyi eset“. A különböző szakágak alkalmazottait védő szakszervezetek ehelyett egy­ségesen tisztességes, legalább 430 új lejes minimálbért, élel­miszerjegyeket, 2,5 százalé­kos szociális alapot, a költség­­vetési intézményekben dolgo­zók bérének rendszeres kiiga­zítását követelik, továbbá az egészségügy és az oktatás költségvetésének kiegészíté­sét, a munkaerőpiaci adók csökkentését, a hárompárti alapok felhasználás alapján történő reális autonómiáját, illetve a munkakapcsolatokra vonatkozó, a kollektív mun­kaszerződések, munkakonf­liktusok törvénycsomagjának módosított befejezését kérik. Márké László Ferenc A posta épületébe költözött a csomagosztály Néhány hete új székhelyén várja ügyfeleit a székelyud­varhelyi belföldi csomagosz­­tály: megszokott helyéről, a Kossuth utca páros oldalá­ról átköltözött a posta épüle­tének egy hátsó szárnyába, mivel a régi épületet eredeti tulajdonosa visszaigényelte és vissza is kapta. A postán úgy oldották meg a problémát, hogy az eddigi­­ külföldi csomagosztály helyé­­­­re költöztették a lényegesen­­ nagyobb forgalmat lebonyolí­tó belföldi csomagosztályt. Az 1-es számú Postahivatal hátsó udvarára betérve a kül­deményéért érkező ügyfél pontosan szembetalálja ma­gát az új helyiséggel, amely­nek ajtaja felett piros alapon sárga nagybetűk hirdetik, hogy ott van a csomagosztály. Péter Ellától, a postahivatal igazgatónőjétől megtudtuk, hogy a csomagosztályt azért nem költöztették a posta fő­épületébe, mert az amúgy is kicsi. A postahivatal emeletére felköltözött külföldi csomag­osztály (ez 2003 márciusa óta működik, addig csak a 2 kilo­grammig terjedő csomagokat adták itt ki, a nagyobbakért már Csíkszeredába kellett utazni) napi forgalma mint­egy 15-25 csomag, évi át­lagban 1000-1200 külde­mény. Ünnepekkor az előbbi szám megemelkedik, de teg­nap összesen 28 csomag várta címzettjét. Ezzel szemben a régi-új he­lyen lévő belföldi csomagosz­tály forgalma naponta 50-60 csomag, ami rendhagyó alka­lmakkor (pl. ünnepek előtt) akár 200-250-re is nőhet. A küldemények tetemes részét könyvek és elektronikai be­rendezések teszik ki. Az új helyiség tágasabb, világosabb mint a régi, több ügyfél tud egyszerre átvevőszelvényeket kitölteni. Jó tehát tudni, hogy ha „pakkot” jelző értesítést találunk postaládánkban, ezentúl a posta főépületének udvarán vehetjük át. Katona Zoltán Csíkból érkeztek a hídelemek Ágat lopnak Tegnapra megérkezett az új galambfalvi híd hat fém ösz­­szekötő eleme, melyek elhe­lyezését ma kezdik el. A fém­elemeket a Csíkszeredai Hamerock Rt. készítette el, onnan szállították át három részletben, az utolsó tegnap jött át a Hargitán. Amint a Csíkszeredai rész­vénytársaság igazgatójától, Péter Istvántól megtudtuk, összesen hatvan tonna vas al­kotóelemről van szó, átszállí­tásuk pedig nem is bizonyult túl könnyű feladatnak, főleg az elemek szélessége miatt: az 5,40 méter széles híddara­­bok meglehetősen elfoglalták az úttestet, így a rendőrség segítségére volt szükség, hogy a forgalom közben ne akad­jon teljesen el. Péter István elmondta, a hídépítés igazán nehéz része ezután kezdődik, az elemeket ugyanis hajszál­pontossággal kell egymáshoz illeszteni, hogy aztán össze tudják hegeszteni. Az igazgató tegnap délután felügyelte az utolsó rakomány lepakolását a galambfalvi híd általános kivitelezőjének, a Multpland Kft.-nek a vezető­jével, Bartók Sándorral együtt, aki kifejtette: a fémelemek összehegesztése után még be­tonozási munkálatok követe­­­keznek, amelyek során az idő-­­ járás fog kiemelt szerepet­­ kapni. Már most a fagypont alá süllyedt a hajnali hőmér­séklet Galambfalva tájékán is, ez ellen fagyálló felhasználá­sával fognak védekezni. Rédai Attila Súlyos sérültek a hét végén A Hargita Megyei Ren­dőrfelügyelőség sajtó­­közleménye szerint Udvar­helyszéken két súlyos közle­kedési baleset történt a hét végén. Október 28-án dél­után a székelyudvarhelyi, 20 éves K. E. Opel Corsájával közlekedve elütötte a szintén helybéli, 46 éves P. A.-t, az asszony ugyanis a rendőrség szerint szabálytalan helyen és figyelmetlenül próbált átkelni az úttesten. P. A. a baleset nyomán súlyos sérüléseket szenvedett. A másik baleset a hétfőre vir­radó éjszaka történt, a 42 éves, magyar állampolgárságú B. J. Alfa Rómeójával közle­kedve Korondon fáradtan el­aludt a kormánynál, az autó pedig elhagyta az úttestet, és egy fának ütközött - közli a rendőrség. Beszámolójuk sze­rint a balesetben súlyosan megsérült a gépkocsivezető, könnyebb sérüléseket szenve­dett az autó két utasa, két köröndi fiatal. Udvarhelyi Híradó, 2005. november 1., kedd a cigánypurdék P­énzkeresési lehetőségtől „fosztotta” meg fotóri­porterünk a képen látható ro­magyerekeket. Tegnap fél kettő előtt egy perccel a há­rom cigánypurdé a Tamási Áron Gimnázium felé vezető út mellett, az egykori Groza­­szobor talapzata melletti fe­nyőfák ágait tördelte hatatlan lelkesedéssel, kartondobozok­ba rakva azokat. Nyilván nem saját rokonaik sírjának leterítésére gyűjtö­gettek, hanem azért, hogy né­hány méterrel odébb, a Szent Miklós-hegyi katolikus teme­tőkertbe igyekvőkre rásózzák jó pénzért. Fotóriporterünk erőteljes szavaira a három purdé csapot-papot-fenyőágat hátrahagyva elszaladt. Fél ket­tő után egy perccel már azt ve­hettük észre, hogy a Márton Áron-szobor előtt leparkoló magyarországi rendszámú au­tóból kiszállóktól koldulnak... Halottak napján vannak, akik semmitől sem riadnak vissza. Koldusok szezonja van ismét, jó volna legalább ma délután­ra megszabadítani a kérege­­tőktől a temetők bejáratát - azért megyünk a temetőbe, hogy elhunyt őseink, rokona­ink előtt tisztelegjünk, nem pedig, hogy szakadt, büdös ci­­gánypurdékat pont akkor és pont ott megsajnáljunk. K. Z. Udvarhelyi Híradó Független információs napilap Főszerkesztő: Jakab Árpád Ügyvezető: Küllő Bálint Alapítási év. 1990. Megjelenik munkanapokon Kiadó: Udvarhelyi Híradó Kft. Nyomda: Infopress Rt. Szerkesztőségi tagok: Aktuális: Bágyi Bencze Jakab, Katona Zoltán, Kiss Edit, Máthé László Ferenc, László Miklós (Székelykeresztúr), Rédai Attila * Művelődés: Barabás Blanka * Magazin: Csáki Emese * Spott Józsa Csongor * Olvasószerkesztő: Sólyom Erika * Korrektúra: Kovács Ágnes, Oláh István * Fotó: Balázs Attila * földelők: Csáki Ferenc, Demény Ágnes, Fülöp Lóránt * Apróhirdetés: Bombér Melinda 4 szerkesztőség dme: 535600 Széketyvdvarhely, Bethlen Gábor v. 2. sí. Telefon: 0266-210036; fax: 0266-218340 Honlap: www.uh.ro; e-mail: uh@uh.ro; marketing@uh.ro tlőfizetni az Udvarhelyi Híradó lapkézbesítőinél vagy a postahivatalokban lehet. fi . .. ... . . Apróhirdetéseket a Bethlen-negyedi HÍDFC-butikban is felvesznek munkanapokon 8-20 óra között. mkraelesfelvétel és tetfesztes: Az­­Xhizignéval ellátott szövegek fizetett reklámok, közlemények. A megjelent írások nem feltétlenü­l a szerkesztőség véleményét tükrözik! ■!: Bethlen Gábor u. 2. sz., hétköznap 8-16 óra között. Szerkesztőségünk lend­atja a jogot, hogy a beérkezett levetít­és másféle írások közléséről döntsön. Kéziratokat nem őrzinek meg és nem küldünk vissza! ; Tel.: 0266-218361; E-mail: hirdetes@uh.ro

Next