Művészet - Új Élet, 1959 (2. évfolyam, 1-9. szám - 1. évfolyam, 1-6. szám)
1959-04-01 / 4. szám
m oo®W7D3/A\(E/) A NÉP MŰVÉSZI ('''eorge Vracát, a kiváló román színészt, a színházak közönsége évtizedek óta sok, változatos szerepben ismerte és szerette meg. Nottara realista művészetének hűséges tanítványát, Vracát azonban csak a felszabadulás óta értékelik igazán, s azóta a «nép művésze » kitüntető címet is elnyerte. A nagy román művész minden szerepéből élő, mélységesen emberi, felejthetetlen alakítást formált. Amikor reá gondolunk, az utolsó évtizedek legmegrázóbb Hamlet-alakítása jut eszünkbe, vagy Makszim Gorkij Vaszka Pepelje az Éjjeli menedékhelyben. De Vasile Alecsandri, a kiváló román költő Ovidiusától Bernard Shaw Pygmalionjáig, Vraca minden szerepével alkotó módon azonosul. Most itt vagyok George Vracánál, aki közvetlen hangon, mint régi ismerős válaszol kérdéseimre. — Hogyan és mikor kezdődött sikerekben gazdag, változatos művészpályája ? — érdeklődöm. — Negyven évvel ezelőtt hagytam el a színiiskola padjait. Akkor több nagy művészi ambícióm volt. Egyebek között Sophokles Oidipus királyát, és a Hamletet szerettem volna eljátszani. Mintegy háromszáz szerepet alakítottam eddig. Köztük Hamletet, és Oidipus királyt is. — Sokan elmékezünk nagyszerű alakítására, Eszterág Pálra, Gergely Sándor Vitézek és hősök című darabjában. Hogy tetszett ez a szerep ? — Azt mondhatom róla, hogy Eszterág Pál a magyar színműirodalom egyik igazán nagy szerepe. A román közönség nagyon melegen fogadta Gergely Sándor darabját, és e forradalmi hős hitében tántoríthatatlan, de emberségtől duzzadó alakját. — Mi a kedvenc szerepe ? — Természetesen minden művész forró vágya, hogy nagy, klasszikus szerepeket alakítson. Pályafutásom során nekem is sok ilyen művészi siker elégtételében, de sikertelenségében is volt részem. De túl a múlandó elégtételeken, a mai művész nemes hivatása az kell legyen, hogy az új életért folyó harcok, és győzelmekre buzdító felhívások szószólója legyen. Ezért Eszterág Pál számomra igazán nagy szerep, amelyet féltve őrzök jelentős szerepeim galériájában. — Mi a véleménye az utóbbi évek hazai drámairodalmáról ? — A mi hazai új drámairodalmunkban is megtalálhatók Eszterág Pál édestestvérei, a pozitív hősök. Ez természetes, hiszen az ilyen típusú színpadi művek valósággal a barikádokon születtek. Színpadi szerzőink nem tettek az olcsó népszerűség kedvéért engedményeket alkotásaikban, és Davidoglu, Baranga, Lovinescu, Lucia Demetrius, Mirodan, Fulga, Tautu, Vornic és annyi más érdemes szerző alakították ki új közönségünket. Darabjaikat mai életünk hű érzékeltetésének forró vágya hatja át. Szerzőink tudatában vannak annak, hogy ma már nincsenek kényszerülve—mint elődjeik—, hogy a közönség unott, cinikus kisebbsége számára írjanak. Új drámairodalmunk hősei, fiatal és kevésbé fiatal, de lelkes színészeink a szocialista realizmus útján mindinkább elmélyülő alakításaiban, diadalmasan kelnek életre színpadjainkon. Új közönségünk nagyra értékeli az olyan művészeket, mint Storin, Manolescu, Calboreanu, Birlic, Lucia Sturdza Bulandra, — és az olyan rendezőket, mint Sică Alexandrescu, Horia Popescu, Sahighian, Finţi, Ghelerter—hogy csak néhányat említsek színházi életünk nagy munkaközösségéből. — Ismeri-e hazai magyar színházaink és színészeink művészi tevékenységét ? — Ismerem és nagyra értékelem az együttélő nemzeti kisebbségek főleg pedig a hazai magyar írók, művészek és színházi szakemberek jelentős hozzájárulását kultúrforradalmunk kiteljesüléséhez. Szívesen emlékszem vissza hazai magyar színházaink fővárosi vendégszerepléseire. Utalok elsősorban Tompa Miklós, a kiváló rendező nagyszerű munkája révén bemutatott Tanítónő-előadásra, amelyben a Székely Színház oly kitűnő és ismert művészei tettek rám mély benyomást, mint az ebben a szerepében felülmúlhatatlan Erdős Irma, a kiváló Kovács György, Andrási Márton, Lohinszky Lóránd és sokan mások. Nagyon tetszett nekem a temesvári fiatal magyar színházi együttes Montserrat-előadása, de az elismerés hangján szólhatok a szatmári, sepsiszentgyörgyi, kolozsvári és váradi állami magyar színházak magas színvonalú teljesítményeiről is. Mi, fővárosi művészek, legközelebbről a Székely Színház tevékenységét ismerjük, mivel ennek a munkaközösségével vannak sűrűbben művészi kapcsolataink. Végül megkérdezzük George Vracát, akit mint szavalót is nagyrabecsül a közönség: mi a véleménye e művészeti ág jelentőségéről ? — Éppen erről akartam beszélni én is. A szavalóművészetre gondolva — Eminescu, Alecsandri, Arghezi és Beniuc, a mi nagy költőink mellett eszembe jut Petőfi, Ady és József Attila is, akiknek annyi versét volt alkalmam szavalni. Megvallom egy régi vágyamat. Addig is, amíg szervezettebb együttműködés fog köztünk, román és magyar színészek és díszlettervezők között megvalósulni — ami mindkét részről nyereséget jelent majd—, az első lépést ezen az úton a klasszikus és mai költészet olyan fesztiváljainak megszervezésével tegyük meg, amelyeken román és magyar művészek együtt szavalnák legjobb költőink halhatatlan verseit. Azt hiszem, hogy ezt a tervet nem volna nehéz megvalósítani. Az első ilyen fesztivált a Székely Színház, vagy a kolozsvári Magyar Színház szervezhetné meg, közösen valamelyik fővárosi színház művészeivel. Persze ez csak szerény javaslat, amelyet román és magyar kartársaim kiegészíthetnének. Bebizonyosodott, hogy az ilyen művészeti rendezvények nagyon érdeklik a fővárosi és a vidéki közönséget is. Azzal a meggyőződéssel búcsúzunk George Vracától, hogy javaslatainak megvalósítása minden bizonnyal elmélyíti a román és magyar művészek testvéri kapcsolatát. MARGA COSAŞU -KEDVES SZEREPEIRŐL A HAZAI MAGYAR SZÍNHÁZAKRÓL -A JELEN MŰVÉSZI SZOLGÁLATÁRÓL GEORGE VRACA mint Horatius, Vasile Alecsandri Fratína Blanduziei című színművében (Dóri Endre felvétele) .