Mértékadó, 2012. december 24. - 2013. december 16. (9. évfolyam)
2013-08-12
e tét írni, még a magyarországit sem, mert nem engedik magukat utazni. Nem lesz összehasonlítási alapjuk." Hogy honnan tudta ezt '47-ben? De tudta. Én akkor eldöntöttem, hogy olyan témával foglalkozom, amihez nem kell feltétlenül az eredeti műveket látnom, elég a jó minőségű fotóanyag is: ikonográfiával, és ezen belül a szimbólumokkal. Ez visszavitt a legkorábbi időkbe, a keresztény művészet indulásához. Azt mondta nekem a korszak egyik legnagyszerűbb művészettörténésze, Genthon István: „Ha valaki elhatározza, hogy a régi művészettel foglalkozik, feltétlenül kötelessége a modern művészetből legalább egy-két kiváló alkotót megismerni. Ha pedig a modernnel foglalkozik, muszáj valamit a régiről írnia." Na, én így kerültem közel a modernhez. Persze voltak megbízásaim, megrendeléseim, amelyeket meg kellett írnom, mert akkor „cserében" megjelenhetett ez vagy az a tanulmánykötet. És volt, amit szerelemből tettem: Chagallt, Henry Moore-t, van Goghot... Van Gogh leveleit is fordítottam. Ezért szoktam idézni: „Mi is tudtuk volna, mit kellene tennünk, de cselekedtük azt, ami lehetséges volt." Igazi munkám azonban a szimbólum-, illetve ikonográfiai kutatás, aminek a lényegét számos kis tanulmányban és több nagyobb kötetben publikáltam, így jött Róma. Van olyan alkotás, épület az Örök Városban, amely makacsul visszatér gondolataiba és elemzéseibe, amely egyfajta kipróbált, letisztult „tökéletes művészi valóságként" különösen közel került Önhöz az elmúlt évtizedek alatt? - Nincs. Mert az nem egy mű. Nem tudok kiemelni semmit, csak egy „témakört": a szimbólumokat, amelyek az elmúlt kétszáz évben ebek harmincadjára kerültek. Ezzel a talaj kicsúszott a lábunk alól. Annyira, hogy a kereszténységet is ezzel együtt kezdtük negálni. Nézzünk szembe vele, Európa ma eljutott oda, amiről Ferenc pápa, ez a Francesco valahol azt mondta: „Ha egy bárány elkódorog a százból, a jó pásztor utánamegy, de most ott tartunk, hogy kilencvenkilenc elkódorgott, és csak egy van otthon." Szóval így járt Európa. A kilencvenkilenc felé fordulás, mondhatjuk, az önmagunk vagy a szomszédunk megmentésére tett lépés csodálatos formája, eszköze lehet, ha a szimbólumokat visszaadjuk a világnak. A munkám központjában ez áll: újra életet adni az elveszett szimbólumoknak, feleleveníteni és visszaadni őket a történelemnek. Ugyanis iszonyú veszély, ha egy szimbólum kiüresedik, és idollá válik, amelyet minden gonosz hatalom meg tud tölteni a saját gyűlöletével. Gondoljunk az ősi szent és útmutató jelre, a csillagra, amelyet a bolsevizmus „formált át", vagy a hindu-kínai, védő és segítő szvasztikára, amiből pedig a horogkereszt lett. Gyilkos jelképekké tették ezeket. Alakítottunk egy nemzetközi kis munkaközösséget, azért dolgozunk, hogy az emberiség visszakaphassa szimbólumait. E fő munkám három fontos kötetből áll: a Bibliai jelképek kézikönyve, az Isten anyja a tipológiában, illetve A kereszt teológiai és ikonográfiai értelmezése az első évezredben... És van egy negyedik is, egy kataszter, amelyben a tipológiát, vagyis az összetett szimbólumrendszert a lehetséges teljességre törekedve dolgoztam fel. Most is dolgozik, sőt említette, hogy ismét Rómába készül... - Napokon belül utazom, kilencvenévesen úgy illő mondanom: lezárandó az ottani szimbólumkutatást. Rómában sokan vagyunk, akik ezzel foglalkoznak, és jó, hogy tudunk egymásról. Már publikáltam, hogy mikor kezdődött el a szimbólumvesztés folyamata Európában, és azt is, mi lett annak következménye. De a következményekhez vezető út tárgyalása még vizsgálatra szorul. Nagyon érdekes és izgalmas. Ez lesz most a dolgom Rómában. De ha még szabad, muszáj elmondanom a városról: számomra Róma a Szentlélek városa. Az egyház a Vigasztaló jövetelével született meg. Róma pedig számomra az egyház szíve. Amikor naponta délután öt órakor misére tartva a nagy fényből belépek a félhomályos Szent Péter-bazilikába, alig látszanak a részletek, de egy dolog igen: szemben velem, a templom túloldalán világít az ablak, rajta a Szentlélek galamb képében. Tudja, ez azért gyönyörű, mert az én egyházam központjában az uralkodó nem Péter, akiről a bazilika a nevét kapta, hanem a Szentlélek. És ez méltó és igazságos. Van egy képeslapom, amelyre egyszer véletlenül találtam rá. Látszik rajta a Péter-szobor, látszik a katedra, és felette ez az ablak. Se födém, se padozat, se oltár, se szentély, se tér... Csak az a három. És az a három számomra az egyház és Róma. Nem mondom, hogy imádom Rómát, mert még kiközösítenének. Csak azt mondom, hogy szeretem és ott töltöm a születésnapomat. Tudja, mi most a fő elfoglaltságom? Emlékiratot írok. Nem önéletrajzot. Emlékiratot. Pallós Tamás Barcsay Jenővel Molnár Edit kiállításán Könyvheti dedikáláson dédunokájával a Szent István Társulat pavilonjánál Arcvonások