Új Ember, 1952 (8. évfolyam, 1-52. szám)
1952-01-07 / 1. szám
Vili. évfolyam • KATOLIKUS HETILAP • Nem tudjátok-e? A Szent Család ünnepének evangéliuma tulajdonképen egy igen kellemetlenül induló családi jelenetet mond el azok életéből, akiket az Egyház példaképen kíván odaállítani mindnyájunk elé. A Gyermek, aki éppen annyira igazán gyermek, mint amennyire igazán Isten, elvesz a húsvéti tömegben. A szent ünnepekre pedig ebben az időben nem csupán kegyes tekintetű izraeliták gyűltek össze az evangéliumi fővárosban, hanem ravasz szíriai kalmárok, sivatagi nomádok, zsebmetszők, tolvajok, bérgyilkosok is, akik igazán nem riadtak vissza holmi gyermekrablástól. Mi, akik évről évre halljuk az evangéliumi szakasz magasztos befejezését, túlságosan hamar és könnyen siklunk át azokon az aggodalmakon, amelyeket a 26—28 esztendős názáreti fiatalasszony élt át jegyesével együtt az úton, míg a szent város tornyai egyre kisebbre zsugorodtak össze mögöttük. Pedig éppen itt kezdődik a 12 éves jézusról szóló evangéliumi rész legmélyebb tanulsága. Abban az aggodalomban, mely ott az úton gyötörte a két szelíd teremtést. Igen, abban az izgalomban kezdődik az evangéliumi szakasz tanulsága és abban a kitörésben, amely a legszelídebb édesanya ajkát ott a templom boltívei alatt elhagyta: »Gyermekem! Miért cselekedtél így velünk? Íme, atyád és én bánkódva kerestünk Téged!« Lám, a Legszentebb Család sem tud megmenekülni azoktól az agrálmoktól, gyötrődésektől, véleménykülönbségektől és íme, amint látjuk, a vitáktól, amelyek elkerülhetetlenek mindenütt, ahol két nemzedék él együtt. A gyermeket ragadja, viszi a maga életének mozgatója: a hivatás, a hajlam, sugallat, vágy, emberi vagy isteni szó. Mert mindez az ő létének a törvénye. A szülő létének viszont az a törvénye, hogy lesse gyermeke lábát, nem nézze az utat, amelyre lép, botlik-e, nincsen-e rajta szakadék vagy éles kő, szorongva figyelje a tömkeleget, amelybe az belép, hogy vájjon angyal fogja-e meg a kezét vagy szörnyeteg. A Szent Család izgalmasan kezdődő húsvéti kalandja Jézus figyelmeztető szavaival végződik: »Ő pedig monda nekik: Miért, hogy engem kerestek? Nem tudjátok-e, hogy az én Atyám dolgaiban kell lennem? ...« Az »Atya dolgai« minden gyermekben megvannak: minden gyermekben megnyilatkozik Isten akarata, hajlamaiban, hivatásában, céljaiban, sokszor apró kicsi kedvtelések formájában is. Nos, a gyermek hivatása jelenti az »Atya dolgát«, azaz az isteni célt, a család legmélyebb lényegét és feladatát. Isten akaratát akkor teljesíti, azaz szentté akkor válik teljesen a család, ha a elülök megkeresik, megtalálják és éleszteni tudják gyermekükben azt a hivatást, amely által ez tökéletessé és társadalmilag leghasznosabbá bontakozhatik ki. A Gyermek küldetése, hivatása volt az, ami előtt Mária és József a jeruzsálemi templomban fejet hajtottak. Ezért engedelmeskedett nekik Isten is az ő második személyében, felmagasztalván őket I minden apa és minden anya előtt. [ S. F. ] ] Püspöki körlevelekből A karácsonyi ünnepek és az év vége alkalmából püspökeink atyai szavakkal fordultak egyházmegyéik híveihez. Dudás Miklós hajdúdorogi görög szertartású püspök főpásztori szózatából közöljük a következő részeket: »A Megváltó nemcsak Isten dicsőségét valósítja meg és hirdeti a mi számunkra, hanem megvalósítja és meghirdeti a békességet is a jóakaratú embereknek. Megvalósította a békességet Isten és ember között, midőn a bukásból felemelt emberi szetet kibékítette, egyesítette termésstennel. Megvetette alapját az ember és ember közötti békének, amikor az örök Atyának gyermekeit, az egyetemes emberiséget a maga szent testvériségében egyesítette. Az emberiség egymás közötti békéjének örök alapja: az istengyermekség és a Krisztusban való testvériség örökérvényű igazsága és ténye... Nekünk sokkal drágábbak templomaink, a hit, az emberi műveltség, tudomány, ipar és művészet alkotásai, a nép felemelkedését szolgáló alkotások, semhogy ezek megsemmisítését akarnák. Sokkal jobban szeretjük népünket ahhoz, hogy mérhetetlen szenvedést, nyomort és tömeges pusztulást akarnánk reá zúdítani. Egyházunkkal együtt mi a békét tekintjük az emberiség egyik legfőbb kincsének. Ezt ápoljuk, erre buzdítjuk és neveljük őket A mi békeakaratunk nem az erőn és erőszakon, nem a gyilkos fegyvereken nyugszik, hanem isteni Megváltónknak, a karácsonyi Kisdednek békéjén, ami a népek, nemzetek kölcsönös szeretetét, az emberiség közös megértését és testvéri egyességét jelenti.« Papp Kálmán győri püspök többek között a követekzőket írja: s kt, az egyházmegye nagy lelki családjának tagjai, nem jöhettek el valamennyien a közös atyai házba, a győri székesegyházba. Azért, mint az egyházmegye lelkiatyja és főpásztora, Jelekben én kereslek fel Benneteket otthonaitokban, buzdító szavaimon keresztül én megyek el Hozzátok templomaitokba, hogy együtt részesülhessünk azokban a gazdag kegyelmi ajándékokban, amelyeket a mindenható Isten ezeken az ünnepeken tartogat számunkra.« Az első ajándék —folytatja a körlevél — az örömhír, hogy a betlehemi Jézus elsősorban a szegény, az alázatos, az egyszerű hivőké. »A betlehemi jászolnál minden kicsiny, szerény és igénytelen. Nincsenek itt színpompás falfestmények, égigérő márványoszlopok, arany-ezüst gyertyat artók, nincs még csillogó karácsonyfa sem, csak nyirkos barlang, faragatlan terméskövek, nehéz sötétséggel küzdő olajlámpa és bárdolatlan jászol. Kicsiny itt az Isten, aki kerek gyermekarcban mosolyog ránk. Egyszerű az édesanya, aki az édesanyák örök szeretetével hajol a jászol" felé, igénytelen Szent nyek a pásztorok, József, szegényik először kaptak meghívást az Istengyermek bölcsőjéhez. És mégis a ragyogó csillag itt állott meg, az ujjongó angyali ének itt hangzott fel, a világ mindenható Urának megváltó útja Betlehemből indult el. ...Imádkozzatok a szeretetért és békességért... könyörögjetek buzgón a Béke Fejedelméhez, hogy a háború ijesztő rémét, féktelen öldökléseit, embertelen nyomíiú.ligát es »..* * i írathatósan tartsa távol tőlünk és szeretetével alapítsa meg a tartós béke országát közöttünk.« Brezanóczy Pál, a kassai és a rozsnyói egyházmegye magyarországi részének püspöki vikáriusa hangsúlyozza annak felbecsülhetetlen jelentősét,hogy nyugalomban élvezhetjük, békésen ülhetjük meg a szentestét. sorban az isteni szere cinek Elsőkell érte hálát adnunk, mrt ez oszlatta el a bűn éjszakáját és hozta a földre az eget. De hálatelt lélekkel forduljunk azok felé is, akiknek munkája megterítette asztalunkat, »akik a holnapot szemlélő homlokáról elhessegették a nyomasztó gondokat, akiknek példás áldozata hivatott biztosítani nemcsak karácsonyunk békéjét, hanem a békés és boldog új esztendők egész sorát. Szent Péter ereklyéi? Beszámoltunk már azokról nagyjelentőségű ásatásokról, amelyeket még 1939-ben kezdtek el a Vatikánban, Szent Péter bazilikája alatt. Az Osservatore Romano eddigi beszámolóiból arról is értesülhettünk, hogy a kutatók mintegy hét méterrel a bazilika alapjai alatt egy kiterjedt pogány tőre bukkantak. Sírfeliratok zömenyomán kétséget kizáró bizonyossággal állapították meg, hogy ez a temető Nero cirkuszának közelében volt. Ez viszont megerősíti azt a hagyományt, hogy Szent Péter sírja ebben a temetőben volt vagy legalábbis ennek a közelében. Ezen a nyomon továbbhaladva bukkantak egy sírra, melynek szűk kőelőcsarnokában több görög és latin felírású táblát találtak. A táblákon Szent Péter apostolhoz intézett imák és segélykérések szövegét fedezték fel. Romanelli professzor — az ásatások vezetője — egyik nyilatkozatában kijelenti, hogy most már topográfiailag kétségkívül megállapítható Szent Péter apostol temetkezési helye. Mindezeket az értesüléseket most egy újabb hír egészíti ki. A Catholic Herald egyik legutóbbi számában feltűnést keltő riportot olvashatunk az ásatásokról. A riportot főként az teszi rendkívül érdekessé, hogy részletes leírást közöl arról az ereklyéről, melyet ásatások közben találtak s most a pápa magánkápolnájában őriznek , melyről az a feltevés, hogy Szent Péter apostol földi maradványainak egy része. Az emberi csontból és bíbor szövetmaradványokból álló ereklyéket egy terakotta és egy azt borító márvány doboz őrzi. Mindezideig sem a pápa, sem pedig az ásatások vezetői nem nyilatkoztak az ereklyédet illetően. De a kutatások rendkívül szigorú tudományossággal megvizsgált adatai arra látszanak mutatni, hogy a csontok az első pápa földi maradványai. Remélj Ak, a további kutatás és tudományos vizsgálat tisztázni fogja, hogy helyes-e ez a vélemény. 1 Ára 1 forint 1. szám MARGIT VESZPRÉMBEN TÉTSZÁZ évvel ezelőtt, 1252- ben költözött át Veszprém városából a hajdani dunai vadaskertbe, a Nyulak Szigetére, amely Budával és Óbudával együtt ugyancsak a veszprémi püspökség területéhez tartozott még akkor. Egyházmegyéje és gyermekkorának városa ebben az évben tartják ennek a költözésnek s a veszprémi gyermekidőknek emlékező esztendejét. CZENT MARGIT talán az *■ egyetlen személyisége a magyar középkornak, akinek annyira intim aprólékossággal ismerjük és tudjuk elképzelni gyermekéveit! Tudjuk róla azt is, hogy amikor Veszprémbe került, még hibásan beszélt — valószínűleg selypített — ami egy három-négyéves kislánynál egyáltalában nem különös. Tudtak arról is, milyen sokáig hitte, hogy az a hatalmas, sokszor kemény és sokszor édes asszonyi jelenség, Olimpiádesz asszony, akit első eszmélődései óta látott maga fölé hajolni s akit anyjának is szólított, valóban az édesanyja. Ez az Olimpiádesz asszony maga is rendkívül egyéniség! Egy délvidéki bán fiatal özvegye, mindössze huszonnégy éves, amikor megismerik Margit szülei és rábízzák csecsemő lányukat. Ettől kezdve az életét egészen odaadva, igazában inkább ő Margit anyja. A szülő édesanya, IV. Béla király felesége, a gyönyörű és kedves Laszkarisz Mária, a bizánci császárlány, mindenütt együtt akar lenni urával s követi őt annak az ország egyik végétől másikig érő útjain. Az utazás viaszontagságai nem alkalmasak arra, hogy egy néhány éves, majd növésbe jutó gyermekleánykát hurcoljanak magukkal. A királyi pár maga sem feledkezett meg a saját ifjúkora szerelmi történetéről: Laszkarisz Máriát, akit még alig bimbózó gyermeklányka korában hoztak feleségül a még ifjú Bélának messze Kis-Ázsiából, úgy megszerette a fiatal herceg, hogy akkor sem engedte magát elszakítani tőle, amikor apja a házasságuk ellen fordult s a gyermekasszonykát elüldözte, kivetette az országból. A húszéves Béla utána szökött szomszéd földre, gyepükön által, s kész lett volna akár fegyverrel hozni vissza. Apja is kénytelen volt meghajolni házastársi szerelmük szilárdsága és forrósága előtt, ők ketten sohasem feledték el, hogy két évet egymástól távol kellett tölteniök és ettől kezdve sohasem kívántak egymás nélkül lenni; éveikig érő szerelmes legkésőbbi vonzalom fűzi össze és tartja őket egymás mellett Éppen a veszprémi évek alatt kétszer-háromszor ha látták Margitot! Bizony nem halovány árnyaknak és sematikus figuráknál, hanem húsból, és vérből való emberek története a háttér Margit életéhez és ő maga is a valóság erői közül vétetett. S a veszprémi esztendőkről szólva, emléket kell állítani annak az asszonynak is, Olimpiádesz özvegynek, aki ekkor még mindig csak harmincadik éve körül járt. Talán miatta nem ment újra férjhez, inkább rokonokra hagyta saját leányát. Az ő erélyes, okos, kitartó hite és Isten-szeretete volt első kalauza a gyermeklányka pendelyében járó kis Margitnak a lelki élet első útjain. Hogy Margitot is milyen szeretet fűzte hozzá, azt mutatja a viharos sírás, ami akkor tört ki rajta, mikor megtudta játszótársnőitől, hogy Olimpiádesz nem az igazi édesanyja. 11/TERT a veszprémi évek története: ennek a szentté való nevelésnek története. A még csak selypítő gyermeki ajkak Olimpiádesz anya ajkáról ismerik meg először a magyar »Idrezlégy Mária« szavait, a könyvnélküli elmondásból megtanult latin »Ave Maria« titokzatos szépségét, ugyannyira, hogy ez lesz néki minden »játékai« közül a legkedvesebb. Már nem selypít, amikor játék közben unszolja társnőit: »Jösztök templomba, játsszuk azt, hogy köszöntjük őt, mondván néki szépen: Ave Maria...« A nevelésből is meg szórakoztatásból is felolvasott legendákból megtudja, mi az a cilicium s a nevelő »édesanya« engedélyével játék-ciliciumot tehet magára, de egyelőre azt is csak inge fölött s ha beteg, leparancsolja róla Olimpiádesz. De a játék-ciliciumból egyszercsak mégis igazi lesz, amikor test és létek egyformán megérnek rá. Nyugodtan megkérdezhetjük: miért az érdes kínzó övre? Igen, vájjon miért viselt azután egész életében szúrós belső övet? Miért erőszakolta ki szüleitől és vezetőitől egyaránt, hogy külön is böjtölhessen, hogy neki is fel kelljen húzni a nehéz kútvödröt tele vízzel, hogy a folyosók és konyha hideg kőpadlóit moshassa föl, hogy teste elapadhasson az éjszakai zsolozsmák közben. A világ meleg, puha és kényelmes is lehetett volna körülötte. Négyszer kérték meg a kezét, hiszen apjának és a nemzetnek hatalma becsessé tették volna mint királyi feleségét, személyét, s azonkívül mivel örökölte anyja rendkívüli szépségét, bizonyára fel tudta volna kelteni férje szerelmét is. De miért nem kellett neki mindez? A VÁLASZ nagyon egyszerű, rövid és nagyon érthető. Az, amiért Margit mindezt tette, a misztika legnagyobb és legegyszerűbb klasszikusai közé emeli őt. Margit azért fordult a test ellen, mert igazságosnak érezte sanyargatását az emberi testnek, amely szintén részt vett Teremtője megbántásában! Nem az övé, nem az ő teste, hanem másoké, de ez számára mindegy volt, hisz a szentek egyességében egyek vagyunk s engesztelhetjük Istent azokért a bűnökért is, amelyeket mások követtek el testükkel testük által Hogy életének ez és nagy tétele hogyan és mikor jelent meg előtte s hogyan tudta életét ennek a feladatnak adni, az titok. Kezdő éveinek titka, »az veszprémi titok«, lehetne mondani. Hogy a nagy és végső mivoltában rejtélyes Olimpiádesz asszony adta-e neki, vagy az első eszmélődése óta olvasott legendák sugallták-e belé természetes kezdetül és alapzatul a Szentlélek és a Kegyelem műve elé, nem tudjuk. Tetszett a Szentléleknek erre meghívnia őt, neki tetszett elfogadni, a hívást pedig Ennyit tudunk a veszprémi titokról itt a földön és nem többen (1-« A-U