Új Ember, 1954 (10. évfolyam, 1-52. szám)
1954-01-03 / 1. szám
Doctor mirabilis: a csodálatos tudós írta: HOLEND A BARNABÁS 660 évvel ezelőtt, 1294-ben halt meg Oxfordban Rogerius Bacon angol ferencrendi szerzetes, akit a középkor doctor mirabilisnek hívott, egyik mai méltatója pedig a középkori gondolkozás fejedelmének nevez. Érdekes problémája a kultúrtörténetnek, hogy a klasszikus kultúra csodálatos virágzása után miért következett be a nagy visszaesés, hiszen pl. a nyugateurópai városok csak a XVII. században jutottak el a fejlődésnek arra a fokára, amelyen Alexandria már 2000 évvel azelőtt állott. Farrington kultúratörténész »Tudomány az ókorban« című munkájában ennek egyik okát abban látja, hogy a ragyogó görög korszakra következő római kor éppen a tudományos ismeretek területén nem mutat haladást. Amíg irodalmi műveltségben a latin kultúra egyenrangú volt a göröggel, addig a tudományokban a rómaiak csak enciklopédiákat készítettek — Varró, Plinius — vagy bölcseleti költeményben ismertették a tudományos nézeteket — mint Lucretius —, de a kutató munka abbamaradt, s különösképpen elhanyagolták a görög tudományosság egy fontos területét: — a mennyiségtant. Az azonban — mondja Farrington—, hogy a rómaiak nem tudták vagy nem akarták megtanulni a matematikát, civilizációjuk szempontjából súlyos következményekkel járt. Amikor azután a birodalom keleti része elszakadt és a görög nyelvismeret is lehanyatlott, kezdetét vette a visszafejlődés, s ez volt befolyással arra a kultúrára is, amelyet a rómaiak terjesztettek Nyugat-Európa újonnan meghódított népei között. Az is hozzájárult a hanyatláshoz, hogy a nagy görög tudósok és filozófusok munkái közül aránylag kevés volt latinra lefordítva, s ezek sem a legjobb fordításban. A megújulás egyik eszközlője az eredeti görög forrásokhoz való visszatérés lehetett. Elősör"az"arabok közvetítésével ismerték meg a nyugatiak a görög filozófiát, de ez a tolmácsolás sokszor torzított. Az eredeti görög munkák pontosabb latin fordítása a XII. és XIII. században indult meg a nyugati országokban s ennek eredménye a theológia, filozófia és a tudományos élet csodálatos fellendülése lett, amelyben főleg az akkoriban alakult kolduló rendek — ferencrendiek és dominikánusok — tagjai vittek vezető szerepet. A XIII. században egyidőben tanított a híres párizsi egyetemen a franciskánus Szent Bonaventúra és a dominikánus Szent Tamás. Az előbbi Szent Ágoston közvetítésével főleg Platon, Szent Tamás pedig Aristoteles filozófiáját vette alapul. Velük egyidőben dolgozott Oxfordban Rogerius Bacon, aki azonban inkább a természettudományok felé fordult érdeklődésével. • Annak a matematikai természettudománynak megindulását figyelhetjük meg Baconnál, amely a következő évszázadokban mindig növekvő gyorsulással a mai csodálatos technikát segített kifejleszteni és megadta a mai ember világnézetét. Baconnál ez nem puszta Programm volt, hanem sok mindent megvalósított. Megalkotta a gömbtükrök matematikai elméletét, magyarázta a szivárványt, a sötétkamra jelenségét. Ezt fel is használta a napkorong megfigyelésére, s ajánlotta, hogy mások is használják napfogyatkozáskor. Az elméletet mindig összekötötte a gyakorlattal. Rövidlátó volt, ezért eszközt keresett, hogy ezen segítsen és megtalálta a fénytani lencsében, így szemüveget készített magának. Ez tovább rávezette a távcső gondolatára is, »mely a csillagokat tetszőleges közel hozhatja hozzánk«. Opus maius című munkájában — amelyet 1285-ben írt, de csak 1733-ban jelent meg nyomtatásban Londonban — részletesen elmagyarázza, hogyan kell a lencséket elrendezni, hogy távcsövet készíthessünk. Igaz, hogy ez csak elméleti szerkesztés és nincs adatunk, hogy elgondolását megvalósította volna. De úgy ír róla, mintha használatban látná. Ő az első, akinek önálló helyes gondolatai vannak a hő természetéről: a testek belső mozgását tekinti a hő okának. Helyesen látja, hogy a nehézségi erő a Föld középpontja felé irányul. Tudja, hogy a Föld gömb alakú és az Onus májusban beszélt a nyugat felé Ázsiába vezető útról. Kétszáz évvel később Pierre d’Ailly bíboros Imago mundi című munkájában részleteket vett át Bacon írásaiból, s ezek kimutathatóan nagy hatással voltak Kolumbusra híres útjának megtervezésében. Érdekes a technika jövő lehetőségeit előre meglátó világos látása is. Idézzünk csak hátrahagyott írásaiból: »Először is beszélni akarok a művészet és természet csodálatos alkotásairól, hogy aztán majd megadjam okaikat és céljaikat... Először is hajózáshoz való gépeket lehet szerkeszteni, nagy folyami és tengeri hajókat, evezősök nélkül, amelyek egyetlen ember vezetése alatt nagyobb sebességgel haladnak, mintha meg volnának rakva evezős emberekkel. Olyan kocsit is lehet csinálni, amely minden állati vontató erő nélkül kiszámíthatatlan sebességgel mozog. Repülőgépeket is lehet csinálni. Olyan kisméretű gépeket is lehet készíteni, amelyek szinte mérhetetlen terheket emelnek vagy süllyesztenek. Olyan gépet is lehetne csinálni, amellyel az ember leszállhatna a folyam vagy a tenger mélyébe testi veszély nélkül...« Kétségtelen, hogy ezek az írások nagyban hozzájárultak Bacon hírnevének megalapozásához, de egyúttal veszedelmesek is voltak: varázslónak nézték. Kétszer is bevádolták, hogy varázslatot űz. Egy időre börtönbe is került, mert az eszmék ama nagy vajúdásának korszakában könnyen jutott valaki gyanús színbe. A távoli utókor természetesen tisztán látja érdemeit. Poggendorff nagy összefoglaló munkájában az ókortól kezdve 1863-ig 8847 tudós nevét sorolja fel, akiknek kereken 10%-a volt pap vagy szerzetes. Biztosan állíthatjuk, hogy ezek között a szerzetes tudósok között Rogerius Bacont előkelő hely illeti meg. Az utókor méltán emlékezik nevére: Halló Pápa Úr! Nemrégiben történt az egyik római kollégium felszentelése alkalmával a következő kis epizód: A kollégium felavatásán megjelent XII. Pius pápa is. Mikor megjelent a helyszínen, nyomban nagy tömeg fényképész vette körül. A pápa igyekezett a fényképezőgépek pergőtüzéből minél gyorsabban kikerülni és igen sietett. Ebben a pillanatban valaki elkiáltotta magát: »Halló, Signor Pápa! — Halló, Pápa Úr!« A pápa csodálkozva nézett a kiáltó felé, mire elcsattant a fényképezőkészülék és a tulajdonosa örömmel kiáltotta újból: »Grazie, Signort — Köszönöm, Uram!« A pápa nem tudta visszatartani mosolyát, áldását adta a szemfüles fényképészre. A világ legnagyobb zafírja Burmában — mint olvassuk — szinte népvándorlás indult Mogok városkába, hogy megcsodálják azt a zafírkövet, amelyet az ottani katolikus plébánia Szent Kolumbánról nevezett atyái a templom bővítéséhez szükséges alapozási munkák során ástak ki. Ez ma a világ legnagyobb zafírja. Súlya 30 000 karát. Értékét 600 000 dollárra teszik. Ha a föld méhéből került is elő ez a drágakő, mégis »égből hullott« ajándék a plébánia számára, amely most egyszeriben megvalósíthatja mindazokat a terveit, amelyeknek keresztülviteléhez egyébként hosszú évek, esetleg évtizedek kellettek volna. Beethoven Massa Solemnise január 17-én öt órakor kerül előadásra a Bazilikában. KARÁCSONYI DAL GYERMEKHANGRA Kicsi Jézus, hogyha tudnád, milyen, sokszor gondoltunk rád. Vágyunk egyre nőtt utánad, számoltuk az éjszakákat. Mikor jössz már? Csak nem késel? Találgattuk rettegéssel. Tudtuk, hogy jössz, mert ígérted. Őriztük a reménységet. És most itt vagy valaháva. Kis szívünkben nagy a hála. Hogy mondjuk el mindazt néked, ami lelkünk mélyén ébred? Azt a fénylő boldogságot a szemünkben úgyis látod. Azt a tiszta békességet arcunk pírján úgyis érzed. Mint a pásztorok, mi is ma megjelentünk imádatra. Kern prófétás hangon szólunk, gyermekdalt fáj gyönge torkunk. Azért mégis meghallod tán, drágalálos kis jézuskám, e egy mosolyod többet ad ma, mint a föld összes gyémántja. Tűz Tamás Mindenkit érdekel A Magyar Dolgozók Pártja Központi Vezetősége és a Magyar Népköztársaság Minisztertanácsa nagyjelentőségű együttes határozatot hozott a mezőgazdasági termelés fejlesztéséről. A program úi végrehajtása érdekében a következő 3 év alatt 13 milliárd forintot fordít az állam mezőgazdasági beruházásokra. A nehézipari, a bélés a külkereskedelmi minisztérium 1954-ben 3.5, 1955-ben 4.9, 1956- ban 6 millió mázsa műtrágyát biztosít a mezőgazdaság számára. Többszázezer katasztrális hold savanyú és szikes talajon meggyorsítják a talajjavítást. A kenyérgabonafélék vetésterületét mintegy 100.000 katasztrális holddal növelik. Lényegesen * megjavítják az ipari és olajos növények termesztésének szerződéses feltételeit. Az ipari növények szerződésen kívül történő termesztését megengedik és szabaddá teszik a cukorrépa, gyapot és más ipari növények vetőmagjának forgalmát. A burgonya vetésterületét 435.000 kat. holdra emelik. A zöldségtermesztés kifejlesztésében a történelmileg kialakult termelő tájakra és a váltást ellátó övezetekre fordítanak a legtöbb gondot. A gyümölcsfa állományt 15 millió darabba emelik. A szarvasmarha állományt 2,2 millió darabra növelik. Elsősorban a termelőszövetkezeti tagok és az egyénileg gazdálkodó háztáji dolgozó parasztok gazdaságaiban növellik az állatállományt. A törzskönyvezett kancák teljes adóját elengedik. A termelőszövetkezeti tagok és dolgozó parasztok számára árkedvezményt biztosító üsző-akciókat szerveznek. Évente 30.000 darab kocasüldőt juttatnak kedvező feltételek mellett. A juh-állomány fejlesztése érdekkében felemelik gyapjú beváltási alapárát. A termelőszövetkezetek számára nagymennyiségű traktort és nagy mezőgazdasági gépeket, egyéb az egyénileg dolgozó parasztok megsegítésére pedig fogatos ekéket, vetőgéneket, boronáikat, szecskavárót és egyéb kézi mezőgazdasági gépet biztosítanak. Megjavítják a gépállomások munkáját és nagyszámú mezőgazdaságzi szakembert állítanak a mezőgazdaság fejlesztésének szolgálatába. * December folyamán az ország 17 városában és falujában mintegy 1500 összkomfortos lakást adtak át az építőipari vállalatok a dolgozóknak.* A Zuglói Gépgyár tíz műveletet végző konyhagép gyártását kezdi 1954 elején.* Gondozóintézet nyílt a budapesti Péterfy Sándor utcai rendelőintézetben a betegek részére.magasvérnyomású * 1954-ben a posta kísérleti állomása 100 Wattos kísérleti televíziós adóberendezésével megkezdi kísérleti távolbalátó adásait. * Több mint 8000 új Iparengedélyt adtak ki az országban. * A zagyvarónai vasötvözet gyár megkezd« elektromos kemencéjében a ferrosilicium gyártását. SZENT JÁNOS ÁLDÁSA A hegyek felett haloványan pirkad a reggel. A fenyő még ünnepi díszben övezi a főoltárt és a betlehemes figurák árnyéka ott táncol a gyertyafényes falon. Karácsony harmadnapja van, kedves tanítvány és evangélista, a Szent János ünnepe. Itt, ebben a bortermelő községben pedig elsősorban a boráldás napja. Mindenki elhozza a reggeli misére a maga díszes üvegét, faragott öreg fakulacsát, vagy hordócskáját, ha valamicskéje is termett az áldást hozó venyigén. Mind férfiak, akik előtt ott látni a pariban a szívet derítő edényeket. Fekete ünneplőben, hófehér ingben, komoly ábrázattal ülnek. Mert így illik: asszonynép hozza az ételt húsvétkor, a férfiak a bort Szent János napján, így írja elő a hagyomány rendje. Meg aztán a férfinak van rá inkább szüksége, hogy — miként a fali képen látható — Szent János apostol és evangélista érdemeiért eltávoztassa az Ur ama kehelyből a méreg kígyóját. A pap már be is fejezte Szent János miséjét, melynek evangéliuma arról szól, hogyan terjedt el a hír az atyafiak között, hogy az a tanítvány nem hal meg. Már elmondotta az utolsó evangéliumot is. Ferit a kóruson kántor új dallamra igazítja az oragonát, a sekrestyéből pedig előlép az egyházfi, karján stólával és palásttal. Ebben a pillanatban megmozdul az ünnepi feketébe öltözött nép is. Egymás után lépnek ki a férfiak a padokból és indulnak a szentély felé. Mintha láthatatlan rendező igazgatná őket, mindenki a maga helyét foglalja el. A kórus harsogva énekli a 22. zsoltárt, a jó Pásztor dicséretét: — Az Úr az én pásztorom, semmi sem hiányzik nekem. Legelőhelyemen megpihentet, üdítő víz mellé vezet és felüdíti lelkemet... Asztalt terítesz számomra ... olajjal kened meg fejemet, s mily pompás az én üdítő kelyhem... A fekete ruhák koszorújában arany palástban ott áll a pap. Mire a kórus befejezi a zsoltárt, ő is elmondotta már csöndesen a Miatyánkot. És igazi férfisóhajtással mondja hangosan az örök imádság befejező szavait: — És ne vigy minket a kísértésbe! A férfiak fekete tömege egyértelmű helyesléssel zúgja rá: — De szabadíts meg a gonosztól... A pap egy pillanatra megáll, mielőtt belefogna a könyörgésekbe és rápillant a mellékoltáron álló betlehemre. A kántor fent a kóruson magyarul kezdi olvasni a könyörgések szövegét, hogy a Jámbor koszorú itt a Kisded szobra körül értse, miért könyörög a pap latinul: — Urunk, mindenható Atya, örök Isten ... áldd meg és szenteld meg ezt a bort, amelyet a tőkéről az emberek Italéul adták és add meg, hogy aki csak ezen a szent ünnepen abból magához vesz vagy iszik, őrizze meg lelkének és testének egészségét... Isten, ki az emberi nem számára kenyeret eledelül és bort italul teremtettél, hogy a kenyér testét megerősítse és a bor szívét megvidámítsa, és aki annyi kegyelmet adtál kedves tanítványodnak, szent Jánosnak, hogy nemcsak maga maradt sértetlen, midőn mérget ivott, hanem a te erőd által másokat is, akik mérget ittak, megmentett a haláltól: add meg mindazoknak, akik e bort isszák, hogy meg tudják őrizni lelkük vidámságát és örök életüket... Néma csendben térdel az edényes sereg, míg a pap végigjárja soraikat és külön mindegyiknek meghinti szenteltvízzel az italát. ... Mikor a templomajtón lépked kifelé a hívő nép, az egyik őszbecsavarodott bácsi felemeli a reggeli fényben borosüvegét és olyan szeretettel néz rajta keresztül, ahogyan csak öreg emberek tudják nézni a borocskát. És mintha mondaná: — Istenem, akinek még az emberek vidámságára is van gondod, őrizz meg engem is másokat is, hogy ne tegyük átkunkká azt, amit áldásként adtak Gyertyaoltáskor istennek fia, — Aki született — Jászolban... Játszólban ... . Még zeng boldogan az ének, de a hívek már szállingóznak kifelé. Vége az éjféli misének. A sekrestyés a gyertyákat oltogatja. Egy kattanás, és kialszik az oltáron a villany. A sötét szentélyben csak a két sudár karácsonyfa égői világítanak, tűlevelű zöld lombok közt megannyi színes csillag — s a szeretet biztató piros lángjával az örökmécs. Elhallgat az orgona is. A kántor lejön a kórusról. Hogy miért ment ma olyan jót az éhek? Aprajanagyfa együtt zengte: szinte szétvetette a templomot a »Pásztorok, pásztorok« örvendezése. Mig máskor bizony... — Igen kérem, máskor bizony akadozik, vérszegény. Nem mindenki szeret énekelni. Van, akinek gátlásai, vannak, nekem nincs hangom, nekem nincs hallásom ... Meg aztán a szöveget sem mindig tudják. Hanem olyan hívő talán nincs is, aki a karácsonyi énekeket ne tudná. Emlékszik rá mind gyerekkorából. És ilyenkor senki nem szégyenkezik, nincsenek kényeskedők, szabadkozók, aki nem akarabban is egyszerre csak megszólal egy hang, föltolul benne, s ha egyszer megszólal, ki bírna ellene állni annak a régi kisgyereknek, aki a »Mennyből az angyal t énekli benne. Éppen csak a hangja lett egy kicsit mélyebb, reszelősebb — teszi hozzá mosolyogva a kántor és búcsúzik. Búcsúzom sietve magam is, mert lármás rajban jönnek a ministránsok. — Hallod-e, öcsi... Máris körülöttem nyüzsög az egész had. öcsi legelöl, ő a legkisebb, most tanult meg ministrálni, ez az első »komoly« szereplése; persze egyelőre csak afféle lógás volt a nagyobbak közt, de így is szertelenül büszke. — Nem vagy álmos? — kérdem. Fölényesen végigmér. — Éjféli misén? Egy kis megvetés is van ebben Nyilván föltételezi, hogy én álmos vagyok, ha egyszer ilyen ostobasággal kezdem. Sietve a tárgyra térek, mert látom, hogy fogytán a türelmük. — Drukkoltál? — Nem. — Majd engedékenyebben. — Egy kicsit... Eleinte... — Még énekelt is! — pártfogolja egy nagyobb társa. — A végén a tisztelendő úr is énekelt — mondja önmagát is igazolva. A tisztelendő úr végszóra lép ki a sekrestyéből. A gyerekek zsivajogva oszlanak szét az éjszakában. A pap mosolyogva néz utánuk. — Boldogok. Persze, ma mindenki boldog... — A lelkipásztor is — mondom, és majdnem kérdő hangsúllyal. Hiszen karácsony annyira családi ünnep, hogy el sem tudjuk képzelni egy családtalan, magányos ember karácsonyát. De ő határozottan bólint. — A lelkipásztor is. Gyereke helyett édes gyereke az újszülött Kisjézus. Nem, nem szó; valósággá lehet ezt is élni. S aztán. Itt van az éjféli mise, ami mindenért kárpótol. Amikor az ember kifordul »Dominus vobiscum«-ra, s előtte a telt templom, ez a sok boldog arc, ez az arcokon kivirágzott szeretet és béke. Nem azt mondom, hogy gépiessé válik a misézésünk, ne értsd félre. Hanem valahogy sokszor úgy érezzük, mélyebbre mehetnénk, túlságosan a felszínen maradunk, nem merítünk ki mindent. De most... El sem képzeled, mit jelent egy papnak a ma éjjel, amikor a Glóriát énekli. Dicsőség a magasságban... Mint egykor az angyalok és a pásztorok... S amikor ráhajol az ostyára s elmondja a konszekráció szavait. Ez az ostya attól fogva az a kisded, aki ma született, akitől a szivek öröme melegszik, az a gyermek, akinek tudom a sorsát, aki meghal értem, értünk... Micsoda mélysége a szeretetnek! És kis szünet után: — Hidd el, karácsonykor a PaP is holdon fT. —' *