Új Ember, 1980 (36. évfolyam, 1/1748-52/1799. szám)
1980-06-01 / 22. (1769.) szám
KATOLIKUS SZEMMEL BONHOEFFER — A JÖVŐ TEOLÓGUSA címmel írt tanulmányt dr. Jánossy Imre a Magyarországi Egyházak Ökumenikus Tanácsának folyóiratában, a Theológiai Szemle március-áprilisi számában. A tanulmányíró elsősorban a híres evangélikus lelkész náci fogságban írt leveleit elemezte, s ezek közül néhányat — saját fordításban — tett közzé. A levelek teológiájának — amely Jánossy szerint szerves kapcsolatban van Bonhoeffer korábbi műveinek eszmekörével — lényegét négy pontban foglalta össze. Ezek a következők: 1. Bonhoeffer úttörő kijelentései a szekularizációról; 2. A vallástalan világban kifejeződő keresztyén hit formái; 3. A Biblia nem vallásos, világi interpretálásának a kérdése; 4. A szolgáló egyház .,látomása". Mindezek alapján írja Jánossy, hogy a ,,fogságból írt levelek prófétai vonásokat hordoznak", aminek az a sajátossága, hogy ..hitelességük később igazolódik”. — Ezért lehet Bonhoeffer a jövő teológusa. Mire tanít minket, katolikusokat Deitrich Bonhoeffer, a XX. század egyik legnagyobb hatású gondolkodója? Korunk szellemiségét Nietzsche tragikus kijelentése jellemzi: ..Isten halott." Ennek nyomán születik meg Bonhoeffer felismerése, hogy egy teljesen vallástalan korban „az emberek úgy, ahogy ma vannak, nem tudnak többé vallásosak lenni”. — így lesz ő a szekularizáció teológusa, akire közvetlenül Karl Barthnak az emberi vallás és az isteni kinyilatkoztatás éles szétválasztása is hatott. Bonhoeffer nem esik kétségbe „Isten területvesztése” miatt, hanem értelmezni akarja, hogy a század ,,nagykorúvá lett” emberének válaszolhasson. „Úgy kell a világban élnünk — vonja le a következtetést — mintha Isten nem létezne." Ebből szinte önként adódik a kérdés: Hogyan élhetünk Isten színe előtt, Isten nélkül? Bonhoeffer nem tud megnyugtató választ adni, s eszméi a „keresztény ateizmus” ellentmondásos eszmevilágába visznek, ámde kérdései, amik a szekularizáció komoly mérlegeléséből születt és a katolikus gondolkodókat sem hagyták érintetlenül. Korunkban talán ő látta a legvilágosabban, hogy a hagyományos válaszok időszerűtlen terheket hordoznak, s hogy a mai világban a hitet már nem lehet a felekezetek egymás közti vitáira szűkíteni. Ezt írja: „Bizonyítani csak azt lehet, hogy a keresztyén-bibliai hit nem ezekből az ellentétekből él és nem ezektől függ”, mert ha az „ember magát azegyház hite’ mögé sáncolja”, akkor nem kérdezheti meg elég becsületesen, hogy tulajdonképpen mit hisz. Meggondolandó az is, amit az egyházról a továbbiakban mond — „az egyház csak akkor egyház, ha másokért van” —, habár ennek funkciója mégsem merül ki — ahogy ő sugallja — ,az emberi együttélés világi feladataiban”. Célkitűzéseit — nem sokkal halála előtt — megejti szerénységgel foglalta össze. Korunk szellemi életében betöltött, sokszor igen ellentétesen értékelt szerepét éppen ezek a szavai teszik nyilvánvalóvá. ..A célom az — írja 1944. augusztus 3-án kelt levelében —: egyszer kísérletet tenni arra, hogy bizonyos dolgokat egyszerűen és világosan kimondjak, amelyeket egyébként szívesen kikerülünk. Hogy sikerül-e e, majd az már kérdés, különösen a beszélgetés segítsége nélkül. Remélem, hogy ezzel az egyház jövőjének szolgálatot tehetek.” (Giczy) KI VOLT HELEN KELLEK? Lapunkban már több ízben írtunk a száz éve született amerikai írónőről, aki másfél éves korában elvesztette látását,hallásét. A Magyar Hírlap május 15-i számából arról értesültünk, hogy a Vakok és Gyengénlátók Országos Szövetségében emlékünnepélyt, tartottak. A kérdésre: ki volt Heten Keller, a cikkíró tömör választ ad, kiemelve az első főiskolát végzett siketvak nyelvtudását, szociális munkáját, s hogy fölismerte a századforduló Amerikájában. ..csak kizsákmányolástól mentes társadalom tudja megbecsülni és kibontani a fogyatékosok képességeit”, a munkásmozgalomhoz csatlakozott, könyveit 1933-ban Berlinben Marx, Engels és Thomas Mann munkáival együtt elégették. Olvashattunk a kivételes emberről, aki , e‘'év/. életéve bizonyíthatta: sérülten, gátoltan is lehetséges tökéletes önmegvalósítás”. Hadd egészítsük ki a tartalmas méltatást, néhány gondolattal. Fiatalkori naplóiéban írja Helen Keller: ..Úgy találom, négy dolgot kell megvalósítanom az életben: világos gondolkodást, őszinte szeretetet mindenki iránt, a legmagasabb indítékból fakadó cselekvést mindenben és rendületlen bizalmat a Jó Istenben.” Kedves könyvének a Bibliát tartotta. Öregkori följegyzéseiben olvashatjuk: „Köszönöm Istenem fogyatékosságomat, mert általa találtam meg magamat, munkámat és Istenemet. Hiszem, hogy az életet azért kaptuk, hogy növekedjünk a szeretetben. Hiszem, hogy Isten bennem van, ahogyan a nap a fényben és az illat a virágban.” Helen lelkének mélységét, optimizmusát a most 60 esztendős Juli néni értette meg, aki szintén siketvak, s aki a Magyar Hírlap riporterének kérdésére. ..Minek örül a legjobban?” — így válaszolt: „Annak, hogy egésznek érzem magam a fogyatékosság ellenére is.”(t. s.) HÁZASSÁG A SZOCIÁLIS OTTHONBAN. Egyik országos hírű gyógyhelyünk mindenkitől tisztelt főorvosa beszélte el egyik betegének ezt a házasságot. Hosszú időn át élt egy idős férfi és egy idős nő egy fiástól távol, családjuk környezetében és terhére, mozgásképtelen állapotban, fogyatkozó életkedvvel s az élet céltalanságának fokozódó terhével. Szerencséjükre ugyanabba a szociális otthonba kerültek. Egymásnak tett apró szívességekből egymás iránti szeretet nőtt ki. Ahogy ez a szeretet elmélyült, úgy találták meg életük értelmét és szabadultak meg attól a rettentő érzéstől, hogy mások — bár szeretteik terhére élnek , Fokról fokra oly közel kerítetek egymáshoz, hogy helyesnek vélték kapcsolatuknak házasságkötéssel való megpecsételését. Nagy ünnep volt a házasság napja az otthon vezetőinek és minden tagjának. Nagy élmény a főorvosnak is, aki azóta is figyelemmel kíséri életüket, amely harmonikus és ez a harmónia nemcsak lelkük épségét, de egészségük javulását is szolgálja. Tanulság mindez betegeknek, de egészségeseknek is, akik azért vesztik el házasságuk és életük értelmét, mert nem tudnak egymás örömeiben és bajaiban részt venni és egymásért is élni. (Pénzes Balduin) MIÉRT VAGYUNK A FÖLDÖN? Jancsó Miklós a Magyar rapszódia franciaországi bemutatója alkalmával interjút adott a Le Monde munkatársának. A Magyar Nemzet ismertette ezt az interjút, amelyből most néhány nagyon elgondolkodtató mondatot idézünk. ..Mindennap elemeznünk kell az életet, a társadalmat, a történelmet, de hogy felülemelkedjünk a bajokon, néha szükségünk van, — azért mondom talán, mert öreg vagyok — igen, szükségünk van a remény gondolatára. Egy gondolatra, talán semmi másra . ” „Gyakran moralizálással vádolnak. Nem tudom, igaz-e. A humanizmus igénye él a filmjeimben, mint önmagamban, mindig ismétlem: a remény igénye is. Nem hiszem, hogy mindennapi dolgokkal megmenekülhetnek, a fogyasztással nem, ez nem elegendő. Sajnos, ha valaki nem hivő, mint én, sajnos, mindig keresi, miért vagyunk a Földön, mit jelent a születés, a halál. A fehér ember kultúrába nem veszi tudomásul a halál létét. Valamiféle értelmiségi terror teszi, hogy nem akarják, meglátni csak a szépséget, a fiatal és egészséges embereket, a gazdagságot. Holott tudjuk jól, az élet más arcát is mutatja .. /’ (—1) timuruifl. Bálint Sándor! A Szeged-alsóvárosi öreg templom századok áhítatával megszentelt falai közül kísérték utolsó földi útjára a „szeged nemzet” nagy fiát, Krisztusnak és a Napba öltözött Asszonynak hűséges zarándokát, Bálint Sándort. Koporsóját ott helyezték el, ahol hetvenhat évvel ezelőtt megkeresztelték. Az ország minden tájáról eljöttek tanítványai, barátai, tisztelői, hogy búcsút vegyenek tőle. El lehet-e búcsúzni véglegesen a század magyar katolicizmusának nagy ébresztőjétől, aki miközben a már pusztulásra ítélt népi vallásosság porbahullott gyöngyszemeit szedegette össze, a kor metafizikai árvaságában és szellemi létbizonytalanságában az emberi lélek tartományainak tágasabb horizontjai felé emelte generációk tekintetét. Mert szigorúan vett tudományos munkássága is több volt a szakrális népélet területeire kiszálló és a vallásos kultuszok mélyvizeibe alámerülő expedíciónál. A megváltottság áramkörébe kapcsolt emberi lét egyéni konzekvenciáit éppen úgy megtalálhattuk elemzéseiben, mint a nemzeti sors kozmikus elhelyezettségének isteni realizmusát, a Sacra Hungária eszmekörét. A requiemes főpapi misét Udvardy József megyéspüspök mondta. Ott volt a koporsó mellett Lékai László bíboros, prímás, esztergomi érsek, püspöki karunk elnöke, Cserháti József pécsi püspök, a püspöki kar titkára és Tóth László veszprémi segédpüspök, a Csanádi székeskáptalan tagjai, papok és kispapák sokasága. A magyar vallásos néprajz első rendszerezője a szakrális magyar népélet értékeinek a magyar és az egyetemes európai kultúrába illesztője — aki még abban a példamutatásban is előttünk járt, ahogyan egy világi katolikus tudós a maga megszentelt életével egyházát és hazáját önzetlenül szolgálja — megérdemelte annyira szeretett egyháza figyelmét, amit hosszú időn keresztül nélkülözött. Szívünkből szólt Hamvas István alsóvárosi plébános búcsúztatójában, amikor ezeket mondta : „Koporsója előtt nem visszük párnán kitüntetéseit, mint nagy halottaknál szokás, mert nincsenek. De most már ő maga a kitüntetés városának és népének.” Az alsóvárosi temetőben Szeged városa, a József Attila Tudományegyetem és a magyar tudományos élet képviselői búcsúztatták Bálint Sándort, aki „ércnél maradandóbb” emléket hagyott hátra életművében, a határainkon belül és azon kívül élő magyarok szívében. (mf.) Sxvpivmbvr 2tí: Püspüki Stimulus A vatikáni sajtóiroda hivatalosan bejelentette, hogy a Szentatya szeptember 26-ra tette az őszi Püspöki Szinodus kezdetét, mely — mint ismeretes — a keresztény család mai problémáival foglalkozik. A szinodus munkájának súlypontjáról nyilatkozott a Püspöki Szinodus főtitkára, Jozef Tomko érsek Pamplonában a házasság és család kérdéseit tárgyaló második nemzetközi teológiai szeminárium megnyitásakor. E szerint a szinódus egyik fontos témája az lesz, hogy irányelveket adjon az elváltak lekipásztori gondozása és az egyháztól eltávolodott megkereszteltek házassága ügyében. Pamplonában három napon át hét ország szakértői, teológusok, pedagógusok, egyházjogászok és filozófusok folytattak megbeszéléseket. Munkájuk a Püspöki Szinódus számára is fontos előkészületet jelentett. .1 boilSturt/ #/fer httrdin barátainak társasága c. időszakos kiadvány beszámolt P. Rezek Román Sao Paolo-i működéséről. P. Rezek a nagy jezsuita pap-tudós munkásságát dolgozza föl és — világviszonylatban — népszerűsíti. „Fáradhatatlanul tevékenykedik” a lapjainkról, s a Vigíliából jól ismert magyar bencés: „négy szombaton adott elő a Filozófiai Fakultáson a teilhardi Kozmogenezisről": egy szemesztert tartott a Bencés Filozófiai Főiskolán az »Ateizmusról. Teilhard szerint»: tanulmányt írt a »Théologie et Dialogue» c. folyóiratban Teilhard atya közreműködése a munka teológiájában,címmel; az Állami Egyetem hallgatóinak elkészített egy filozófiai és egy teológiai tézist: két tanulmányt írt a budapesti Vigiliába, az 1979. évi márciusi és áprilisi számban: magyarra fordította és sokszorosította Jacque Laberge, T. de Chardin és Loyolai Szent Ignác c. és J. Paulo Nunes: Teilhard, a XX. századi Aquinói Szent Tamás c. művét. Költők és birtokuk Bizonyára felejthetetlen emberi élményt jelentett mindenkinek, aki személyesen ismerhette Berda Józsefet. Egy ember, aki fittyet hányt a konvenciókra, s olyannak mondta, írta magát, amilyen a valóságban is volt. Harsogva, rövidnadrágban, hatalmas zsebeiben a kifogyhatatlan tűszerszámokkal járt-kelt, árasztotta a derűt és kereste az élet igazi emberi tartalmait. Mintha a Fioretti kedves alakjai keltek volna életre személyében, magatartásában. Ő maga is ferences léteknek érezte magát, egyik legszebb versét a barna csuhás páterekről írta. Most, hogy Vargha Kálmán válogatásában és előszavával megjelentek legszebb versei, egy pillanatra visszaidézhetjük alakját, költészetét. A modern világ rohanásában kitesti megkopott hallásunk szokatlan hangokat hallhat, lelkünk mélyen humánus világgal találkozhatik. Igazi lírikus világával, aki mindent a személyesség, szűrőjén át ábrázolt, s mindig őszintén, kendőzetlenül vallotta meg érzéseit, gondolatait. Még szent Ágostonról írva is önmagáról szólt: íme, kinyíltak, pogány szemeim látván, te vigyázod utaimat, virágozzon te Magas Urad kívánata szerint, hogy ama napon majd dicséretre derüljek én. De hiszen egész életében őt dicsérte! Az életévei is, amely azért volt oly szép, és teljes, mert tudta, hogy minden hajszálára vigyáz Valaki ... A könyörtelenül múló idő átírja a költészet térképét is. Egyre több arckép kerül fekete keretbe, s az élők is ritkábban szólalnak meg, ahogy kihagy a lélegzetével, ahogy aritmiásan dobog a szív, a vers is hűtlen szolgává válik. „Hány halott jó barátot — viselnek bennem a hetvenes évek magukon!” — írja új kötetében Kalász Márton, aki észrevétlenül, szívósan építi egyre teljesebbre költői világát. (Az imádkozó saska címmel jelent meg kötete.) Ez az a líra, amely olvasóját hirtelenül fennsíkra röpíti, ahol ritkább, élesebb a levegő, de csodálatos kilátás nyílik addig rejtve maradt vidékekre. Szemérmes költő, mégis nagyon pontosan vall arról, ami e században az ember egyik nagy hiánya: kapcsolatokról, szeretetről. Versei a gondolkodás áttételeit fejezik ki, az aszszociációk sokszoros rendszerében, valóságos hálójában fogalmazza meg azt, ami a „szívnek való”. Hogyan tovább? Nagyvejke szép kis falu a tolnai dombok között. Kis, több mint kétszáz éves temploma festői környezetben a dombtetőn áll. S bár már virágba borultak s kizöldültek körülötte a fák és bokrok, mégis első pillantásra látszik, hogy teljes felújításra szorul. Tudják ezt a 350 lelkes falu hívei is. A közelmúltban eladták a plébániaépületet, aminek rendbentartása, felújítása aránytalanul nagy terhet rótt volna a kis közösségre, s az árából elvégeztették templomukon a legszükségesebb javításokat, s építőanyagot vásároltak a tatarozáshoz. Új toronysisak, villámhárító, járda készült. Ki kellett cserélni az ablakokat is. A szentély mellett hittantermet alakítottak ki, fölötte pedig egy szobát, hogy lelkipásztoruk, aki a plébánia eladásakor a Libába, Mucsfára költözött, többet lehessen köztük. Közben egyre sürgősebbé vált a tatarozás, így a szobát sem, a hittantermet sem fejezhették be, minden pénz a templomra kellett. Ott jártunkkor már megérkeztek az állványok napokon belül elkezdődött a munka. S bár a hívek apraja-nagyja összefog —, több mint száz nap társadalmi munkát ajánlottak fel, de ahogy elmondták, jönnek ők, amikor kell, külön „felajánlás” nélkül is — mégis félő, hogy a munkát anyagiak híján nem tudják befejezni. A plébánia ára, az eddigi gyűjtés eredménye, az egyházmegyei hatóság segítsége sem elegendő ahhoz, hogy befejezhessék, amibe belefogtak. Szeretettel ajánljuk gondjukat olvasóink figyelmébe, s kérjük, mindenkor tapasztalt áldozatkészségükkel segítsenek a nagyvejkei híveknek. Bízhatunk abban, hogy ha megtapasztalják más egyházközségek testvéri szeretetét, akkor nem csupán templomuk, de plébániai életük is megújul. Hiszen a filiában, Mupsfán, ahol most plébánosuk, is lakik, s ahol a hívek száma alig több mint négyszáz, lakóházból szép, modern templomot alakítottak, a régi istálló helyén korszerű plébánia épült. Csaknem minden gyerek részesül hitoktatásban a templomban kiépített hittanteremben, s minden önálló jövedelemmel rendelkező hivő anyagiakkal is segíti az egyházközséget. Rendszeresen támogatják a katolikus iskolákat, a papnevelő intézeteket, és gyűjtenek az öreg, beteg papok, szerzetesek megsegítésére. Az egyházközségi képviselőtestületet demokratikus választással újjá alakították , így biztosították, hogy a hívők minden rétege (férfiak, nők, idősek, fiatalok) képviselve legyenek benne. A képviselőtestület már Nagyvejkén is újjáalakult. De hogy egész plébániai életük megújul-e, az most rajtunk, mindnyájunkon, valamennyiünk támogatásán, segítségén is múlik. (Lelkipásztoruk címe: Végvári Tibor, Mucsfa 7193.) G. *y Kalász Márton az a költő, aki Alain-Fournier hőseinek mintájára folyvást úton van az „ismeretlen birtok” irányába. Maga is tudja, hogy itt és most nem találhatja meg. A körvonalait azonban már jól kivenni, s ahogy halad előbbre, mind biztosabban lépdel fölfelé... Ha már Alain Fournier-t említettem, most jelent meg e hajdani sikerkönyv (Az ismeretlen birtok). Hőse, a nagy Meaulnes egy csodálatos, békés világba jut el, aztán elveszíti szeme elől, s megszállottként bolyong, hogy még egyszer feltalálja, mígnem a regény végén mintha megsejtené, hogy ezt a birtokot a valóságban itt, ebben a földi létben nem találhatja meg, csak a szívében építheti föl. Keresztény regény? Bizonyára, hiszen a mennyországot kutató, a messzi hívásokra konok makacssággal figyelő ember képét írja meg. A nosztalgikusan, ködösen, lírai szépséggel. (1. 1.)