Új Ember, 2004 (60. évfolyam, 1/2891-51/2940. szám)

2004-08-29 / 35. (2924.) szám

2004. augusztus 29Közlemények, apróhirdetések EGYHÁZI ZENE Budavári Nagyboldogasszony­ (Mátyás-) templomban aug. 29-én 10 órakor. Bárdos Lajos: Missa prima. Vezényel: Tardy László. A Budavári Nagyboldogasszony Alapítvány „Vasárnapi orgonaesték” sorozata keretében a Mátyás templomban aug. 29-én 19.30 órai kezdet­tel Kováts Péter orgonakoncertje. A Nagy Szent Gergely év alkalmából újabb egyházzenei kompozíció ősbemutatójára kerül sor szept. 3-án (pénteken) 18 órakor a Budavári Nagyboldogasszony templomban. Daróczi Bár­dos Tamás a De Angelis mise dallamainak felhasz­nálásával készítette el Missa mixta című többszó­lamú miséjét, melyet a templom énekkara Tardy László vezényletével ad elő. A mise szept. 5-én a 10 órai vasárnapi ünnepi nagymisén is elhang­zik. Mindenkit szeretettel várnak! A Kapisztrán Kórus és Zenekar szept. 18-án a 18 órai szentmisén a II. ker. Budapest Margit kö­rúti ferences templomban emlékezik meg alapí­tó karnagyáról, P. Tamás Alajosról és minden el­hunyt kórus és zenekari tagjáról, szólistáiról. Szeretettel várnak minden valamikori Kapisztrán tagot! A sümegi plébániatemplomban aug. 29-én 19 órakor jótékonysági hangverseny lesz. Közreműkö­dik: Andor Éva, orgonán kísér Kuzma Levente. Dunabogdányban szept. 11-én 10 órától egy­házzenei találkozó „Lélekritmus” címmel. Fellépnek többek között: Sillye Jenő, a Szentendrei Péter­ Pál­­templom Kórusa, Signum. HALÁLOZÁS Eszéki Imre esperes, sóskúti plébános életének 80., pappá szentelésének 53. évében júl. 31-én el­hunyt. A sóskúti plébániatemplomban aug. 10-én bemutatott szentmiseáldozat után a tárnoki teme­tőben helyezték örök nyugalomra. Feranecz József Szeverin c. esperes, püspöki tanácsos, jozefita szerzetes aug. 6-án életének 95., papságának 67. évében elhunyt. Pakson, aug. 17-én szentmise után a helyi temetőben he­lyezték örök nyugalomra. Horváth Militicsi István ny. lelkész életének 84., áldozópapságának 57. évében aug. 5-én el­hunyt. Szentmiseáldozat bemutatása után aug. 17-én a nagyharsányi temetőben helyezték örök nyugalomra. Fenyvesi Mária Szinkretika Miasszonyunk Ka­locsai Iskolanővér aug. 8-án Csepelen a Szent József Otthonban életének 91. évében elhunyt. Kalocsán a zárdatemplomban aug. 24-én helyez­ték örök nyugalomra. Horváth Anna Zoltána Keresztes nővér aug. 3- án 92. éves korában elhunyt. Temetése aug. 7-én Peresztegen volt. Nagy M. Thekla nővér SDR (IML) a budapesti Széher úti kórházban aug. 7-én életének 92., szer­zetesi fogadalmának 68. évében elhunyt. Piliscsa­­bán temették. Legszentebb Üdvözítő Nővéreinek tagja Bebes Anna M. Gonsága nővér életének 85. hi­vatásának 69. évében júl. 13-án Solymáron el­hunyt. Babóton temették. Petrosová M. Lioba nővér (IML) SDR aug. 8-án Szlovákiában, életének 79., szerzetesi fogadalmá­nak 54. évében elhunyt. Fülöp Ibolya Viktória nővér a Szent Vince Sze­­retetleányai Társulatának tagja életének 87., szer­zetesi fogadalmának 68. évében aug. 3-án el­hunyt. Hajdúnánáson helyezték örök nyugalomra. Mély fájdalommal értesítjük, hogy dr. Szemes Katalin aug. 10-én visszatért Teremtőjéhez. Ham­vait aug. 27-én 16 órakor kísértük nyugvóhelyére a józsefvárosi Szent József plébánia­templom urna kápolnájába (Bp. Vill. Horváth Mihály tér). IMAÓRÁK Máriaremetén szept. 8-án 18 órakor főpapi szentmisét és szentbeszédet mond Fejes Rudolf P. Anzelm nagyváradi premontrei apát. Virrasztás Magyarországért. Budapesten a Szent István bazilika Szent Jobb kápolnájában minden csütörtök este 8 órától péntek 5 óráig. Szentmise 21 órakor. Minden nap 15.45-től közö­sen imádkozzuk a teljes rózsafüzért (örvendetes, világosság, fájdalmas, dicsőséges). Állandó imaprogram az Irgalmasság Völgyé­ben, a vecsési Andrássy telepi római katolikus plébániatemplomban. Minden pénteken 12 órá­tól szentségimádás, 15 órától irgalmasság órá­ja, utána szentmise, szándékokra. Legkedve­zőbb megközelítés: Kőbánya Kispest metróvégállo­mástól 30 percenként induló volánbusszal a Vecsés Martinovics téri végállomásig, vagy vonat­tal a Vecsés nagyállomásig és onnan gyalog az Andrássy telepi templomig. (Martinovics tér) S.O.S. IMA telefonszolgálat: 214-2125. Meg­hallgatunk és imádkozunk veled. Személyesen hétvégén 18-21 óra között, a többi időben üze­netrögzítő működik. A Magyar Szent Korona erejének és eredeti ál­lapotának helyreállításáért mutatnak be szent­misét szept. 2-án délután 3 órakor a Szent Ist­ván bazilikában, a kápolnában. Minden hazáját szerető, féltő és azért tenni is akaró magyar testvé­rünket szeretettel hívjuk és várjuk! BÚCSÚK Mátraverebély-Szentkúton a Nagyboldogasz­­szony-bazilikában, Magyarország legősibb Má­ria kegyhelyén, ahol a teljes búcsú mindennap elnyerhető szept. 4-5-én Kisboldogasszony nagybúcsú lesz. 4-én 9 órakor és 10.30 órakor szentmise, 14 órakor litánia, 18 órakor vigília nagy­mise körmenettel, 22 órakor szentségimádás, 23- kor keresztútjárás, 24 órakor szentmise és utána virrasztás a bazilikában. 5-én 10.30-kor az ünnepi nagymisét Ladocsi Gáspár püspök úr vezeti az azt követő körmenettel együtt. 14 órakor szent­­séges litániával zárul az ünnep. Szept. 12-én Szűz Mária szent neve, 19-én Fájdalmas Szűzanya, okt. 3-án Magyarok Nagyasszonya búcsút tar­tunk. Gyónási lehetőséget biztosítunk. Közvetlen buszjárat indul vasárnap 8.20-kor Hatvanból Szentkútra, 15.15-kor pedig vissza. Tel.: 32/471- 559, e-mail: mv-szentkut@profinter.hu. Sümegen az ősz Mária búcsút szept. 12-én tartják. Reggel 7.30 órakor ünnepi laudes lesz, 8 órakor szentmise, 10-kor Márfi Gyula érsek pon­­tifikálja a szabadtéri misét, amelyet körmenet kö­vet. 12 órakor is lesz ünnepi szentmise. Szeretet­tel vár minden kedves hívet: Barsi Balázs atya Vác-Hétkápolna kegytemplom nagybúcsúja idén Mária neve napján, szept. 12-én vasárnap lesz, mely egyben a Váci Egyházmegye zarán­doknapja. Ezen a napon van az egyházmegye papságának, szerzeteseinek és híveinek is a talál­kozója. Az ünnepi szentmisét és szentbeszédet a szabadtéri oltárnál 10 órakor Beer Miklós me­gyéspüspök mondja. A színpompás, szobrokkal lobogókkal és nemzeti viselettel ékesített, énekes körmenet 9 órakor indul a székesegyháztól. Elő­estén, 11-én 18 órakor szentmisét Stella Leontin kanonok és Lóczi Tamás újmisés mutat be. A szentmise után újmisés áldásban részesülhet­nek. Szeretettel hívják és várják a híveket a Ma­gyarok Nagyasszonyához imádkozni. Idei jelmon­dat: „Mária országában, Európában, magyarul!” Celldömölkön a nagybúcsút szept. 12-én tart­ják. Előtte szombat este 18.30 órakor kezdődik a búcsút megnyitó ünnepi szentmise, mely gyer­­tyás körmenettel ér véget. Éjszaka szentségimá­dás, éjfélkor szentmise. A főbúcsúi nagymise va­sárnap 10 órakor kezdődik. Tempfli József nagy­váradi püspök mondja a szentmisét és tart ünnepi szentbeszédet. Kisboldogasszony Remete búcsú Szekszár­­don. Szept. 4-én, 18 órakor gyalogmenet indul a Remete kápolnához, szentmise, keresztet és Szentségimádás lesz kb. 22 óráig. Szept. 5-én va­sárnap 10.30 órakor szabadtéri püspöki szentmi­se Takács Nándor püspök atya vezetésével, utána szentségi körmenet. Szeretettel várják a kedves zarándokokat! KÖZLEMÉNYEK Keresztény női személyiségfejlesztő csoport indul 25 év feletti nők számára a Keresztény Női Felnőttképzési Egyesület szervezésében Buda­pesten. A szeminárium négy része kb. havonta egy szombaton többórás találkozást igényel. Há­rom ősi vágy él bennünk: nevem legyen, növeked­hessek, gyökeret verhessek. A szeminárium célja ezeket az ősi vágyakat tudatosítani. A résztvevőket útnak indítja, önmaguk, mások, Isten és közössé­geik felé. A csoportot két diplomás referens vezeti és kíséri. A jelentkezést írásban kérjük egyesüle­tünk címére: KNFE 1121 Budapest, Mese u. 11- 13. Jelentkezési határidő: 2004. október 15. Az első találkozás időpontjáról a jelentkezőket értesí­teni fogjuk. A Magyar Piarista Diákszövetség kérésére szept. 9-10-11-én (csütörtök, péntek, szombaton) 18 órakor Kállay Emil piarista a Piarista Lelkiség címmel tribuumot tart a Mikszáth Kálmán téri kápolnában a Diákszövetség és a jelenlegi diákok szülei részére. Harmadik napon, szept. 11-én az elmélkedés után szentmise keretében évadkez­dő Veni Sancte lesz. Kérjük a diákszövetség tag­jait és a szülőket, hogy minél nagyobb számmal ve­gyenek részt az elmélkedésen. Fiatalok és felnőttek számára beavató kateké­­zist, vagyis a szentségek felvételére előkészítő soro­zatot indítunk a Jó Pásztor kápolnában. Várjuk mindazokat, akik akár keresztségre, akár gyónás­ ál­dozásra, akár bérmálásra szeretnének felkészülni. A sorozat szeptember második felében kezdődik, és a tanévhez igazodóan csütörtöki estéken (18.30 és 20 óra közözött) tartjuk. Az első alkalom szept. 16.­­án lesz.­­ Kérjük akár személyesen, akár telefonon a jelentkezést (Vill. Kálvária tér 22. tel.: 333-4986). Amerikából, Santa Monicából Nyirádi-Szabó Katalin, Los Angelesből Keglevich Márta minden évben jelentősen támogatják a Szent Adalbert Alapítványt. Köszönjük! Köszönjük a segítséget Csizmadia Ignácnénak, Zsemlye Gabriellának, Né­meth Gábornénak Budapesten, Sümeghy Gabriel­lának Bükön, a SZAL-Med BT-nek Sopronban, Kóti Ágnesnek Székesfehérvárott. Alapítványunk lelki vezetője Musits Antal esperes. Aki segíteni tud, annak csekket küldök: Átányi László, 1119 Bu­dapest, Etele út 23. Telefon: 203-3201 ELŐADÁS Megismerkedéstől a családalapításig. Elő­adás- és beszélgetés-sorozat keresztény házas­ságra készülő fiatalok számára a Nagycsaládosok Országos Egyesülete, az Országos Lelkipászto­ri Intézet, a Katolikus Családtervezési Tanács­adó szervezésében. A kéthetenként tartandó elő­adásokra minden fiatalt szeretettel várnak. Az elő­adások szempontokat adnak a párválasztáshoz, érettebb önismerethez segítenek, és a családi élet főbb kérdéseit ismertetik. Az előadások helyszíne: a SAPIENTIA Szerzetesi Hittudományi Főiskola (Budapest V. ker., Piarista köz, az Erzsébet híd pes­ti hídfőjénél. Ideje: szerda esténként 19-től kb. 21­ óráig. Program: 17 Szept. 22-én: Önismeret. Elő­adó: Kállay Emil piarista. 27 Okt. 6-án: A másik em­ber - dr. Pálhegyi Ferenc. 37 Okt. 20-án: Hivatá­sunk - Szláby Tibor, Ménesi Balázs, Mezősi Kriszti­na. 47 Nov. 3-án: Megismerkedés, szerelem - Halupka Attila, Simon Rebeka. 57 Nov. 17-én: Ket­ten a többiek között - Szláby Balázs, Sallai Viola. 67 Dec. 1-jén: A döntés - Földvári István - Mária. A Farkasréti Ökumenikus Esték keretében szept. 13-án 18.30 órakor a Budapest XI. Német­völgyi út 138. sz. alatti közös evangélikus-reformá­tus templomban dr. Náray-Szabó Gábor egyetemi tanár „Keresztények az Európai Unióban” cím­mel tart beszélgetéssel egybekötött előadást. Minden érdeklődőt szeretettel várnak! ZARÁNDOKLAT Zarándoklat Szőkefalvára, szept. 3-5 között. Részvételi díj: 12 eFt/fő, két éjszakai szállással. Za­rándoklat Czestochowa-ba okt. 14-17 között, lelkivezetővel, félpanziós ellátással, 23.300 Ft/fő. Jelentkezés: telefonon Urbán János, 258-8172, 06-20/944-9410, e-mailben: urban@interware.hu 8 napos, buszos görög körút Szent Pál nyo­mában október 9-től Jelentkezés Koczka Jánosné váci irodájában (2600 Vác, Széchenyi u. 7/c) vagy a 27/304-861-es telefonszámon, munka­napokon 9-16 óráig. Zarándoklatok, városnézések papi vezetéssel. Lourdes akciós áron: szept. 3-8.: 65000 Ft, Máriacell (Bécs, Annaberg, Kismarton, Lorettom) Panyi József plébános vezetésével:­­ szept. 6-8.: 25000 Ft, IV. Károly boldoggá avatása Rómában (San Marino, Loreto, Rotondo) Galsi János plébá­nos vezetésével: szept. 29- okt. 5.: 79000 Ft, a Magyar-Lengyel Szentek Kápolnájának avatása Krakkóban (Zakopane, Wadowice, Kalwaria Zeb­­zrydowska) okt. 7-9.: 24000 Ft. Várjuk csoportszer­vezők jelentkezését is! Irodánk luxus autóbusza kedvezményes tarifával bérelhető! Kérje részle­tes, ingyenes katalógusunkat! Érdeklődni, jelentkez­ni lehet a Kolumbusz Tours zarándoklatszervező irodánál a 46/344-454-es telefonszámon. FELHÍVÁS Egyházi Intézmény keres évente kétszer három hónapi külföldi munkára, friss nyugdí­jas, illetve jó munkabírású, olasz, esetleg an­gol, német nyelvszakos tanárnőket. Jelentke­zés: Jelige: „Szent Konrád 196” LELKIGYAKORLATOK A Szív Lelkiségi Központ szeretettel vár je­lentkezőket programjaira levélben vagy telefo­non. 2022 Tahi, Villasor 7-9. 26/387-162. Szept. 2-5. Szociális munkában elkötelezettek rövid lelki­­gyakorlata P. Hoffer József SJ és Laczkó Zsuzsan­na SJC vezetésével. Szept. 6-9: Nyugdíjasok lelki­­gyakorlata - Dr.Olofsson Placid OSB vezeti. Szept. .17-19: „Míg föl nem kel a hajnalcsillag” - biblio­­dráma Eisenbarth Krisztinával. Szept. 24-26: MÉCS. NAPOK - egyéni résztvevőknek. Az Úrnak szüksége volt Mária igenjére, hogy vi­lágra hozza az Üdvözítőt, és most szüksége van a Te igenedre is. Hivatástisztázó lelkigyakorlat az Annunciáta nővéreknél szept. 3—5-ig. Jelentkez­ni: 9700 Szombathely, Horváth Boldizsár krt. 36. Tel.: 94/324-502 MANRÉZA Spirituális és Konferenciaközpont. Szept. 10-12.; 24-26. „Az Úristen felébreszti füle­met’: Hétvégi lelki napok (péntek 18 órától vasárnap délig). 12-én: Meditációs vasárnap: 8:30 órától 17 óráig díjmentes. Lehetséges a szombati érkezés. 12-19.: „Színről színre”: Bevezetés a szemlélődő imába (vasárnap este 18 órától vasárnap reggelig). 20-23.; 27-30.: „Sarutlanul az égő csipkebokor előtt”: Egyénileg kísért háromnapos Szt. Ignác-i lelki­­gyakorlat. 25-én: „Beteg voltam és felkerestetek”: Keresztény orvosok és eü. dolgozók lelkinapja. A LELKIGYAKORLATOKAT KÍSÉRI: P. Ambrus Lóránt SJ., Lakatos Attila SJ., P. Sajgó Szabolcs SJ., Teg­zes Katalin s.a. nővér. JELENTKEZÉS ÉS INFOR­MÁCIÓ: MANRÉZA Spirituális és Konferencia­­központ H-2099 Dobogókő, Fény u. 1. Tel: 06 26 347 681; Fax: 06 26 347 633 E-mail: manreza@ manreza.hu; Honlap: www.manreza.hu MEGHÍVÓ Szeretettel hívja a „MATER ECCLESIAE” kö­zössége a kedves testvéreket szept. 11.-én szom­baton 15.15 órára a Szaléziak Házába III. kerület Bécsi út 175. (Margit kórházzal szemben). Megkö­zelíthető a 17-es villamossal, vagy a 60-as autó­busszal. Téma: Lourdes, Fatima­ma? - kérdé­sekről beszélgetünk P. Ádám szalézi atyával. Utá­na agapé, szentmise. A Váci Egyházmegye Közösségi Házának a Credo-háznak (Kossuth tér 4.) programja szept. 2- án (csütörtökön) 18 órakor. Filmklub - vezeti Vanderlik Tamás. Téma a „Gladiátor” című film. SZOLGÁLTATÁS MÁRTA PEDIKŰR XI. Bocskai út 14. H-K-Sz: 386-9717___________ OLTÁROK, szobrok aranyozását, restaurálását vállalom. Lengyel Ottó tel.: 06-35/311-067__________ TEMPLOMBELSŐK díszítő festé­se- aranyozása, külső felújítása, oltárok-, szobrok-, képek restaurá­lása, orgonák javítása, hangolása, templomtetők és tornyok renová­lása. Minőség, garancia, árked­vezmény. FÜR Lajos 2011 Buda­kalász, Magyar u. 50. Tel/Fax.: 06- 26/342-181,06-20/935-7204 MŰVÉSZI templomablak készíté­se és javítása, saját és hozott ter­vek alapján. Ifj. MOHAY Szabolcs üvegfestő-restaurátor, 1222 Bp., Pannónia u. 55. Tel.: 424-5998, 30/961-2982________________ FOGSOROK, hidak készítése, ja­vítása, szükség esetén háznál is. Tel.: 2­13-5726____________________ DÍSZÍTŐFESTÉS, aranyozás, falképrestaurálás, saját kivitelezé­sű állványzatról, zsűrizett, leinfor­málható egyházi referenciák, 30 éves önálló, szakirányú tevékeny­ség. Gajda György festőmester, oki. díszítőfestő és aranyozó. 62/234-711, 30/390-2619. www. lebronet.hu/restauralas___________ TEMPLOMTORNYOK, tetők javí­tása, festése és újak építése, vil­lámhárítók javítása, építése és egyéb karbantartási munkák, alpi­nista technikával, az egész ország területén. Kívánságra referencia­­listát küld BEDE László kisiparos, 6000 Kecskemét, Győzelem u. 6. Tel.: 76/492-158, 30/943-5089 AZ ÉGRE MUTATÓ kereszt alatt a templomtorony legszebb dísze a TORONYÓRA. Önnél műkö­dik? Toronyóra-, harangjáték-, haranglengető-, vezérlőóra-, ké­szítés, -javítás. 5 év garancia. KONKOLY MŰVEK Toronyóra­gyára, 1102 Bp., Állomás u. 14. Tel.:260-7065, 30/949-2915 QUASI-MODO KFT. villanyszere­lés, energiatakarékos svájci pad­­fűtés, harangvillamosítás, torony­óra felújítás, villámhárító szerelés. Ács Ernő 2097 Pilisborosjenő, Bé­csi út 13. Tel.: 26/336-409, fax.: 26/336-424_______________________ FESTETT-ÓLMOZOTT ablakok készítését, felújítását (referenciák­kal) vállalom. Wutka László üveg­­festő-ólomüvegező, 1194 Buda­pest, Brassó u. 8. Tel.: 282-7999 TEMPLOMI elektromos padfűtés készítése, beszerelése. (Helyszíni szerelés) Saját kivitelező esetén fűtőtestek gyártását vállaljuk. ALMÁSI és TÁRSA BT. 7678 Abaliget, Kossuth u. 5. 72/700- 054, 30/947-8466 ADÁS-VÉTEL KÖNYVRITKASÁGAIMAT el­adom komoly érdeklődőnek. Tel.: 06­ 30/353-1497__________________ LAUKHOFF új, 1 lóerős orgona­motor eladó Tel.: 276-4525. Buda­­pest, Csepel Béke tér 13._________ 1800-as ÉVEK végéről származó, gyönyörű diófa erezetű, felújítan­dó, fatőkés, bécsi Craner-Maner zongora eladó. Ár: 50 ezer Ft.Tel.: 06­30/238-0938__________________ AHLBORN HG orgona, hordozha­tó, digitális, 18 regiszteres, 2x2200, kategóriájának legjobbja: 10 év garanciával: 466.400.­ + ÁFA. Továbbá az AHLBORN cég teljes választéka. Tel/Fax: 212- 6985, ahlborn@axelero.hu________ FELÚJÍTOTT bécsi harmonium el­adó. Tel.: 78/443-593 este, 06-30/236-0441______________________ 1945 ELŐTTI Verne könyveket, pengős, félpengős, filléres regé­nyeket, füzeteket magas áron ven­nék 06-30/257-1212______________ TEMPLOMOK és műemlék épüle­tek teljes körű felújításához kíná­lunk festékeket és építőanyago­kat. Speciális fémfelületekre ó-me­­tál, ezüst, sárgaréz, antikréz festé­kek nagy választékban kaphatók. Egyházközségeknek, plébániák­nak ingyenes házhozszállítás az ország bármely részére. FESTÉK­TÁR KFt. 1152 Budapest, Fő u. 25. Tel.: 307-3553________________ SZŐNYI Antikváriuma! Régi köny­vek, metszetek és térképek adás­vétele. 1055 Bp., Szt. István krt. 3. Tel.:311-6431_____________________ AZ ÁRKÁD Antikvárium vásárol könyveket, könyvtárhagyatékot. Szeretettel várja vásárlóit is. Bp. Vill., Üllői út 40. (Nagykörút sarok) Tel.: 333-4379, 10-18-ig__________ VISSZAUTASÍTÁS nélkül vásáro­lok mindennemű hagyatékot, la­kásfelszámolást, díjtalan lomtala­nítással. Antik bútorokat (felújítás­ra szorulót is), dísztárgyakat, fest­ményeket, szőnyegeket, órákat, csillárokat, szobrokat, játékokat, kézimunkát. Hívjon, nem fog csa­­lódni! BERKES György 264-9796 NEOBAROKK asztal, 4 colonial szék eladó. Tel.: 326-0664________ KATOLIKUS egyetemen és főis­kolákon működő antikvárium könyvet, könyvtárat vásárol. (Vi­lágirodalom, filozófia, pszicholó­gia, történelem). Tel: 26/373-251 este, 20/224-6924 RÉGISÉG BUDAI Krisztina műértő, lakbe­rendezőnő magas áron, helyszíni készpénzfizetéssel vásárol antik bútorokat, garnitúrákat, festmé­nyeket, ezüstneműket, herendi, zsolnai, meisseni porcelánokat. Dísz és lakberendezési tárgyakat, antik órákat, csillárokat, tükröket, antik játékokat, szőnyeget, antik bizsuneműt, varrógépet, zongorát. Teljes hagyaték felszámolást, díj­talan kiszállással, szakbecsléssel vállalunk. Hívja a diszkrét partner­nőt. Tel.: 280-3619, 06-20/932- 6495 OKTATÁS ANGOL nyelvoktatatás tapasztalt budapesti tanárnőnél 06-20/571- 8878 ■B) GONDOZÁS !■( EMELT SZINTŰ ápolást, gondo­zást nyújtó idős­otthonokban lakók jelentkezését várjuk. Érdeklődni lehet: a tel/fax: 303-2011, mobil: 30/982-0322 telefonszámokon. MEGBÍZHATÓ, középkorú hölgy idős néni vagy gyerek gondozását vállalja. Tel.: 0040-266-365-391 NYUGDÍJAS gondozónőt kere­sünk állandó ottlakással 85 éves édesanyánkhoz Sülysápra. Tel.: 06-30/654-5113__________________ EMPATIKUS, 46 éves tanárnő, idős emberek napi tevékenységében se­­gítséget nyújt. 06-20/583-4127 MEGBÍZHATÓ 75 éves nő össze­költözne hasonló korú nővel, idő­sebb embernek segítene. 06- 70/232-0431, 19 óra után. HÁZI betegápolást referenciával vállalnak szakképzett ápolók 600 Ft-tól. Tel.: 283-9831, 06-30/280-2121__________________ KÓTAJBAN, a Református Egy­házközség által épített Idősek Szeretetotthonában 1 -2 ágyas lak­részek leköthetők, azonnali beköl­tözéssel. A beköltözők életük vé­géig emelt szintű gondozásban ré­szesülnek. Bővebb információ a következő telefonokon: 42/208-537, 06-70/223-4677_____________ A MEDING Ápoló Otthon Kht. vál­lalja idős,, betegek bentlakásos ápolását. Érdeklődni a 237-9729 telefonszámon lehet. ÁLLÁS 33 ÉVES érettségizett hölgy, taka­­rítást vállal. Tel.: 06-20/985-9097 KÖZÉPKORÚ erdélyi hölgy, ház­vezetőnői vagy kisgyermek gon­dozását vállalja magyarul beszélő családoknál bárhol Európában. Szállás és meghívó szükséges. Tel.: 00-40-266-365-391___________ HAJNALCSILLAG Katolikus Óvo­da dajkát keres. Érdeklődni mun­­kanapokon: 8-16-ig 274-1000 EGYETEM keres precíz, igényes, rendszerető gépíró adminisztrá­tort kiváló számítógépes szöveg­­szerkesztői ismeretekkel 8 órás munkára, közalkalmazotti fizetés­sel. Érdeklődni lehet munkaidőben a 487-9297-es telefonszámon. KÁNTORI állást vállalok Buda­pesten vagy közvetlen közelében. Jelige: „Musica sacra 208"________ FRISS NYUGDÍJAS budapesti ál­talános iskolai tanár, katolikus is­kolában óraadó helyettesítést és napközis állást vállal. 251-7640 FRISS NYUGDÍJAS tanárnő kor­­repetálást, gyermekfelügyeletet vállal. Magyar, történelem, helyes­írási készségfejlesztés, alsótago­zatos angol és angol fordítás. 06­ 30/648-6685______________________ NYUGDÍJAS pedagógus, óvodás, alsótagozatos iskolás gyermek 13-18 óra közötti felügyeletét vál­lalja Budán. 204-1820____________ CEGLÉD környékére tanya fel­ügyeletét és egy ló gondozását vállaló, megbízható nyugdíjast ke­resek, ottlakással, megegyezés szerint. 06-30/271-5290__________ VALLÁSOS, egyedülálló, közép­korú, jó szívű asszonyt heti ötszö­ri, napi 3 órás elfoglaltsággal fel­­vennék 312-1301_________________ HITOKTATÓ Pécs és környékén főálláshoz óraadást keres 72/319-962, 06-30/504-5275_____________ ÖNÁLLÓ, kreatív, jó kommuniká­ciós készségű, diplomás lány (28), felsőfokú német, alapfokú angol nyelvtudással, számítógépes is­meretekkel állást keres 06- 70/275-5567, sternenschein© freemail.hu_______________________ EGYETEMEN végzett hittan- tör­ténelem szakos fiú állást keres. 06-30/416-5212__________________ GYERMEKSZERETŐ óvónő gyermekfelügyeletet vállal csecse­mőkortól. Tel.: 203-9423, 06-30/427-3237______________________ BUDAPEST központjában élő idős férfi keres lakása tisztántartására középkorú hölgyet, napi 3-4 órai foglalkozásra. Jelige: „Jó hely 203" PÁRIZS mellett élő 4 gyermekes francia család keres lehetőleg jogo­sítvánnyal és némi francia nyelvtu­dással rendelkező au-pair­t. Sür­gős. Tel.: 26/355-318, 06-20/311-8021______________________________ FIATAL házaspár állást keres az ország bármely területén, lakás­­megoldással. 06-30/459-4113, 06-30/361-7663______________________ ÓVODÁS, iskolás gyermekek 13 és 19 óra közötti felügyeletét Bu­dapesten vállalja leinformálható keresztény nyugdíjas. Tel.: 319-0011__________________ OKLEVELES képesített hitoktató­kántor, Gödöllő környékén, vagy Pest megyében állást keres. 28/412-180, 28/485-512 ELTARTÁSI SZERZŐDÉS LEINFORMÁLHATÓ 50 éves férfi eltartási szerződést kötne Buda­pesten vagy környékén. Tel.: 06- 20/381-8656 ÖTVENES éveiben járó, becsüle­tes, vallásos, erdélyi házaspár vál­lalja egyedülálló vagy idős házas­pár eltartását, ottlakással. Jelige: „Csíkszereda 205”________________ 42 ÉVES, megbízható, leinformál­ható gondozónő eltartási szerző­dést kötne idős egyedülálló néni­vel vagy bácsival, ottlakás nélkül. 410-8780, 06-70/295-6791 ALBÉRLET INGYENES lakhatást nyújtanék egy szolid, segítőkész diáklány­­nak budai otthonomban. 361-5102 KÁPOSZTÁSMEGYEREN két egyetemistának szoba kiadó, jó közlekedéssel. Tel.: 06-70/547-2599______________________________ HOSSZÚ távra bérelnék olcsó, bútorozatlan, egyedi fűtésű, kis la­kást, jó közlekedésnél. Nem do­hányzó. 06-30/912-8251__________ FIATAL hitoktató diplomás nő ol­csó albérletet keres idős néninél. Tel.: 06-30/407-4532, 16-20­ kö­­zött._______________________________ CSENDES zuglói kertes házban bútorozott, kétszobás, első emele­ti, erkélyes lakás kiadó, 477-0005, 06-30/447-2309__________________ 3-AS METRÓ közelében, nem do­hányzó diáklánynak összkomfor­tos szoba kiadó 378-2443 GÁZFŰTÉSES, bútorozott, galéri­ás garzon (kádas fürdőszoba), egy vagy két nem dohányzónak ki­­adó, 40.000 +rezsi. Tel.: 404-1066 KIS-GELLÉRTHEGYEN csendes, egyszobás, összkomfortos jól fel­szerelt, bútorozott lakás házaspár­nak vagy két diáklánynak hosszú­­távra kiadó. 321-6909, 16-20-ig. NÉPSTADIONHOZ közeli 1,5 szo­bás, új építésű lakás két diáklány­­nak kiadó 06-30/467-8903 KÉK METRÓNÁL, Dráva utcá­ban, 2,5 szobás, 78 nm-es, 2 er­kélyes, minőségi, bútorozott lakás nem dohányzóknak, közvetítő iro­dák kizárásával kiadó. Irányár: 80-90.000 Ft + rezsi/hó. Tel.: 06-30/569-1166______________________ KLINIKÁKNÁL alacsony bérű la­kás, hívő katolikus házaspárnak gyermekekkel is kiadó 06-20/373-9448______________________________ BUDÁN szoba kiadó keresztény beállítottságúnak. Tel: 204-2711 19 óra után_______________________ DEBRECENBEN, keresztény ér­telmiségi környezetben albérletet keresek egyetemista lányom szá­mára 06-70/528-3145____________ GYŐRI, szép, központi fűtéses la­kás hosszútávra kiadó. Garázs van. 99/380-941___________________ VIDÉKI diáklánynak budai különbejáratú szoba kiadó, fürdő­szoba, konyha használattal. 204-9774 délután._____________________ SZOLNOKON a főiskola közelé­ben rendes, tiszta lánynak kere­sünk kaució nélküli szolid áron al­bérletet. 06-70/200-5025_________ GELLÉRT-HEGYNÉL egy egyete­mi hallgatónak komfortos diákszo­ba kiadó. Tel.: 385-6532 KISPESTEN szoba kiadó vallását gyakorló diáklány(ok)nak: 06-20/313-3200 16 óra után._________ KÁLVIN téri összkomfortos, felújí­tott garzonlakás szeptembertől ki­­adó. 60.000 +rezsi. 217-1372 RK. diáklány vagy diplomás nő részére szoba kiadó Budapesten, jó közlekedéssel. 06-30/913-7134 KIADÓ kisebb szoba méltányosan egyetemista lánynak, aki hétvé­gén hazajár. Főzési lehetőség nél­kül. 218-6630_____________________ FIATAL pár­­ kisgyerekkel családi házat bérelne Budapesten vagy környékén 06-70/214-6172 KÜLÖNBEJÁRATÚ kétszobás la­kás hosszútávra kiadó egyetemis­táknak, főiskolásoknak. Jelige: „El­fogadható mikor________________ KÉTSZOBÁS lakás kiadó egyete­mistáknak vagy főiskolásoknak, jó közlekedéssel. Jelige: „Nyugodt tanulás 200”______________________ ŐRSHOZ közeli felújított, fiatalos lakásban szoba kiadó egy hölgy részére. 06-30/259-2471__________ KÉTSZOBÁS lakás a Duna Plá­­zánál két egyetemistának hosszú távra kiadó. (Megbeszélés a szü­lőkkel) 06-30/285-8591___________ SZOBA külön bejárattal kiadó a Westendnél. Tel.: 359-9494 METRÓ közelében berendezett lakás keresztény diákoknak vagy házaspárnak kiadó. Tel.: 264-4186 LAKÁS ZUGLÓI, Stefánia út legszebb pa­­norámájú részén, részben felújí­tott, 64 nm-es. 3. emeleti, (lift nincs), 2,5 szobás lakás eladó. Irányár: 22,5 M/Ft. Tel.: 06-30/238-0938______________________________ KÉTSZOBÁS, nem panellakás, XI. kerület Bikszádi úton kiadó, maximum 3 csendes, nem do­hányzó egyetemistának. Jó közle­kedés. Tel.: 06-20/548-0016 INGATLAN SOLYMÁRON 250 nm összterüle­tű, befejezésre váró családi ház 220 négyszögöl telken, 36 millió­ért eladó. Tel.: 355-8327__________ RÁKOSSZENTMIHÁLYON (XVI. ker.) iker jellegű 210 négyszögöl telken, 3 szintes, 260 nm-es csalá­di ház, pince +54 nm-es járműtá­roló eladó. Irányár: 52 millió. Tel.: 405-1955_________________________ RÓZSADOMBI örök panorámájú középosztálybeli 90 nm-es otthon eladó, ahol ügyvédként, orvosként praktizálhat is. 06-20/444-9186 LAKÁS eladó Kecskeméten, IV. emeleti (nem záró szint), 63 nm., 2,5 szobás. Érdeklődni: 06-30/399-2809 ______________ ELCSERÉLNÉM tatabányai 53 nm-es, tömbépületi lakásomat ha­sonlóra, esetleg kisebbre Buda­pest­, Dunakanyar budai oldal vonzáskörzetében. 06-20/208- 8183______________________________ VECSÉSEN kétlakásos, kényel­mes, kertes családi ház emeleti része eladó.Tel.: 20/498-4915 ÜDÜLÉS SOPRONI Lőverekben erdei kis­házban kedvezményes utónyara­lás 06-30/485-2155_______________ BEREKFÜRDŐI katolikus üdülő szeptember, október hónapok­ban kedvezményes áron várja a vendégeket. T éjszaka 1.350 Ft/fő. Tel.: 59/319-017. Levélcím: 5309 Berekfürdő, Gyár u. 2. BÜKKFÜRDŐN 2-szer két hetes üdülési jog eladó. Tel.: 06-30/239- 0920 HÁZASSÁG HA­TE IGAZÁN hívő keresztény vagy, akinek első Isten és hiányzik a társ, akkor egy 49/170/67 kg. diplomás nő várja hívásod. 06-20/992-4437______________________ DIPLOMÁVAL rendelkező, ke­resztény értékekre érzékeny, 30/180/67, szőke kék szemű lány megismerkedne hasonló érzületű úriemberrel (ertek@freemail.hu) házasság céljából. Fényképes le­veleket a szerkesztőségbe jeligé­re. Jelige: „Még egyszer megpró­bálom 206” FIATALOS, csinos, főiskolát vég­zett, 45 éves nő kislányával kere­si vallásos, békés párját. olga@freemail.hu vagy jeligére a kiadóba. Jelige: „Életszeretet 204"______________________________ ■35 ÉVES zalai fiatalember, csa­ládszerető, kedves hölgy bemutat­kozó levelét várja. Jelige: „Szeretet 202”__________________ SAJÁT családot is akaró, 55 éves, nőtlen, középtermetű, ró­mai katolikus vallású, nyugat-du­nántúli férfi társat keres házasság céljából. Jelige: „Találkozzunk 197" __________________________ KERESZTÉNY szellemiségű, or­szágos házastárskereső iroda, orvos vezetésével, minden kor­osztálynak. ACCORDIA: 320-2280, www.accordia.hu__________ 34/168 jó megjelenésű, egyházi­­lag is szabad állapotú, iskolás gyermekét nevelő, diplomás nő keresi őszinte, komoly gondolko­dású, családszerető, értelmiségi párját ÉNy-Dunántúlról. Tel.: 30/981-5109_____________________ 36 ÉVES keresztény férfi vagyok. Keresem intelligens, magas, egészséges, igazi keresztény, so­sem házasodott 26-35 év közötti jövendőbeli feleségemet. E-mail: ennekmagas@freemail.hu. Jelige: „Magas 199” EGYÉB KERESEK egy vallásos asszonyt, aki segítene és örökölne. Jelige: „Hála 207”________________________ SIMON András grafikus minden érdeklődőt szeretettel fogad mű­terem-galériájában, nyitva szep­tember 1-től június 30-ig minden szerdán 12-20 óráig. Ettől eltérő időponthoz telefonos egyeztetés szükséges. Cím: 1012 Bp. Várfok u. 12. II. 8. Tel.: 214-4619, 380- 7779 GOMBOS MIKLÓS harangöntőmester harangöntés, lengő-, állványszerkezet és villamosítás Új harangok készítése rövid határidővel• 2162 ŐRBOTTYÁN, Rákóczi u. 121. pf. 10 Tel.: 06-30-948-9575, 06-28-360-170 Fax: 06-28-563-295 E-mail: gombosmi@mail.digitel2002.hu Ügyfélfogadás telefonos egyeztetés alapján!

Next