Új Európa, 1978 (17. évfolyam, 1-6. szám)

1978-05-01 / 3. szám

Piákkotukk ipeneibai Petőfi Sándor (1823-1849.) Szülőföldemen iU n­­rrk­ CU U­lujuriy Az alföldi szép nagy rónaságon, Ez a város születésem helye, Mintha dajkám dalával van tele; Most is hallom e dalt, elhangzott bár: „Cserebogár, sárga cserebogár!” Úgy mentem el innen, mint kisgyermek, És mint meglett ember, úgy jöttem meg. Hej azóta húsz esztendő telt el, Megrakodva búval és örömmel . . . Húsz esztendő ... az idő, hogy lejár! „Cserebogár, sárga cserebogár!” Hol vagytok, ti régi játszótársak? Közületek csak egyet is lássak! Foglaljatok helyet itt mellettem, Hadd felejtsem el, hogy férfi lettem . . . Hogy vállamon huszonöt év van már . . . „Cserebogár, sárga cserebogár!” Mint nyugtalan madar az ágakon, Helyrül-helyre röpköd gondolatom, Szedegeti a sok szép emléket, Mint a méh a virágról a mézet, Minden régi kedves helyet bejár . . . „Cserebogár, sárga cserebogár!” Gyermek vagyok, gyermek lettem újra, Lovagolok fűzfasípot fújva, Lovagolok szilaj nádparipán, Vályúhoz méh, lovam inni kíván, Megitattam, gyí lovam, gyí Betyár . . . „Cserebogár sárga cserebogár!” Megkondul az esteli harangszó, Kifáradt már a lovas és a ló, Haza megyek, ölébe vesz dajkám, Az altató nóta hangzik ajkán, Hallgatom, s félálomban vagyok már . . . „Cserebogár, sárga cserebogár!” A sikra tette tenyerét a pap, Csak várt, csak várt, hogy jön talán a S a csap nem jött és a pap morgott: „De mi az ördögöt csinál, aki a pokolba marad az a Csokonai Vitéz Mihály?” ’Tovább nem győzte várni a csapot, Otthagyta a hordót (a bor kifolyt), Fölmen a pincéből a házba, De ott fönn senkit nem talál. Csak késő este érkezett meg Csokonai Vitéz Mihály. Hát a dologban ez volt az egész: Kereste ott fönn a csapot Vitéz, Zeg­ zugot kikutat érte, De csak nem jön rá, hogy hol áll, És így csapért szomszédba mégyen Csokonai Vitéz Mihály. (Félegyháza, 1848.) Csokonai Egy kálomista pap s Csokonai Epománnak voltak jó barátai. Kilódul egyszer Debrecenből S a jó barát előtt megáll, S: „Ihatnám, pajtás!” így kiált föl Csokonai Vitéz Mihály. „No, ha ihatnál, hát majd ihatni, Akad még bor számodra valahol, Ha máshol nem, tehát pincémben, Ottan nem egy hordó bor áll.” Szólott a pap, s leballag véle Csokonai Vitéz Mihály. „Ihol­ni, uccu!” fölkiált a pap, Amint egy hordóból dugaszt kikap: „Szaladj, csapért! ott fönn felejtém; Szaladj öcsém, de meg ne állj!” És fölrohan lóhalálában Csokonai Vitéz Mihály. A szomszédban valami lakzi volt. Elébe hoztak ételt és italt; És ím az étel és bor mellett És a zenének hanginál Csapot, papot, mindent felejtett Csokonai Vitéz Mihály. (Pest, 1844.)

Next