Új Holnap, 2002 (47. évfolyam, 1-4. szám)
2002 / 4. szám - A KÖZMŰVELŐDÉS SZÍNTEREI - Kiss Noémi: Antropológia az irodalomtudományban és irodalom az antropológiában
mény, hogy a jelentés létrehozásában hasonlóságokat vélt felfedezni Hayden White a történetírás és az irodalom keletkezése között, és a történelemírást a történelmi regényíró munkájával állította párhuzamba. A mai kultúra-olvasói tendencia tehát megengedő a tekintetben, hogy a fikció kifejezése általánosan is használható legyen minden olyan ember által készített műre, amely a többiek számára jelet hoz létre. Eszerint az embertől származtatható összes irat, mondat, kép, film, színházi előadás vagy számítógépprogram úgy is olvasható, mint egy szöveg. Akárcsak egy irodalmi levél vagy egy regény, mindnyájan speciális antropológiai termékeken foghatók fel, tehát valamilyen módon a kultúrát reprezentálják, az individuumról és koráról, az ember szelleméről és testéről árulnak el nekünk valamit. Ma már jó látható, hogy a változások újabb és újabb korrespondenciákat alakítottak ki az említett kutatási területek között. Fordítva ez úgy hatott, hogy az irodalom fogalmának a fikcióhoz való szoros viszonya fellazult és a szöveg definíciója minden jelentéslétrehozó rendszerre kiterjedt. Ennek egyik következménye az a már-már közhelynek számító gondolat, hogy az egész kultúrát úgy határozhatjuk meg mint egy szöveget (Kultur als Text). Bizonyos feltételek között tehát az irodalom és az antropológia művelője ugyanazt a munkát végzi: szöveget értelmez. Nem lepődnék meg, ha a jövőben épp a szövegfogalom korlátozásának szentelnénk némi figyelmet. A kölcsönösség egyik további bizonyítéka például annak a módszernek az újragondolása, mely épp az antropológiai fordulat egyik indítéka volt kezdetben: a strukturalizmusé. Egyik jelentősnek vélt munkájában James Clifford, mikor Az etnográfiai allegóriáról ír, láthatóan csak óvatosan, egy lábjegyzetben támaszkodik Szvetan Todorov strukturális allegória-fogalmára. Shostag etnográfiai beszámolója egy Nisa nevű afrikai nomád nő elbeszéléseit írja le, ezt elemzi Clifford írása. Szerinte az elbeszéléseket olvasva észrevehető, hogy a megfigyelő Shostag és a megfigyelt Nisa megszólalásainak váltakozása, vagyis a két nő hangja olyannyira egymásba íródik, hogy a szöveg allegóriájának értelme ingataggá, a szubjektum tapasztalata viszonylagossá válik. Ezt azzal magarázza Clifford, hogy az etnográfus szövegekben az olvasó számára egyszerre, egy időben több hang keletkezik. Példája szerint Shostag szövege nemcsak az afrikai nőt, hanem a sajátot, egy amerikai nőt is allegorizál. Az etnográfiai leírásokban, így Clifford következtetése, a kulturális allegóriák a szöveg narratív, retorizált struktúrájára bízzák jelentésüket, melyek az olvasás folyamán kerülnek felszínre. Az olvasatok bár elméletben végtelenek lehetnek, az allegóriák száma mégiscsak korlátozott. Ez pedig lényegében ellentétes Todorov szigorú meghatározásával, mely szerint az allegória kettős jelentése az olvasó értelmezése nélkül, explicit mutatkozik meg a szövegben. Bár Shostag allegóriája jól körvonalazható, azonban csak akkor beszédes, amikor Nisa számunkra is átélhető, például a születéssel vagy a fájdalommal kapcsolatos élményeiről mesél. 180 HOLNAP