Uj Idők, 1912 (18. évfolyam, 27-52. szám)
1912-07-07 / 28. szám - Zilahy Lajos: Málvinka esküvője / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
esküvője. A kis Málvinka esküvője. Az irodába is vendégek szállnak mindjárt. Hát majd a jövő héten. A parasztok cihelődtek, köszöntek és a botot lóbálva csendesen elmentek. Koválcsik belépett az irodába és odaállt az írnok asztala elé. — Péter, hagyja abba. Nem olyan sürgős, ráérünk a jövő héten. Most menjen el, de vacsorára itt legyen. Előbb jöjjön jóval, legyen itt már hat órakor, mert maga lesz a pincemester. Nevetett és megrázta az írnok kezét. Beke Péter boldogan, elvörösödött homlokkal hajlongott előtte. Öt éve, mióta itt körmöl ebben a fonnyadt papír- és tintaszagú irodában és most először mondják úgy a nevét, hogy Péter. Eddig csak Beke úr volt, sőt rendesen egyszerűen csak Beke, egy kopott, alázatos, örökösen mosolygó, derűs homlokú valaki, aki úgy meg volt elégedve a maga szűkös egyhangú kis nyomorúságával és olyan boldogan szorította magához az életet, mint senki más. Bibliai hitű emberek tudják csak így megérteni az élet és a boldogság nagy misztériumát, mint ahogy Beke Péter. Lehetett volna hivatalnok belőle, — diák korában kicsapták egy erdélyi konviktusból, — lehetett volna ezóta már fiatal szép kisasszonya, két kis meghitt szobája, tenyérnyi virágos kertje, tengernyi boldogsága, de minek? Minek, mikor az élet így is derűs, mikor tavasszal virágosak, boldogak a kertek, jószagú a föld, a fák hegyén madarak tilinkoznak és kiülve a langyos verőfénybe felségesen ízlik az ebéd utáni cigaretta. Ki meri azt mondani, hogy Beke Péter nem boldog? Hiszen bele se fásult ebbe az egyforma robotba; igaz, egy kicsit gyűrt a homloka, de alatta a szeme úgy csillog, mintha most is még az erdélyi konviktus lurkója lenne. Egyáltalában ki merészeli azt mondani, hogy unalmas és egyforma az élet, mikor minden hetedik nap kivétel nélkül vasárnap és ilyenkor délután kibicelni lehet a kaszinóban a kuglinak, télen meg a karametlinek? És talán céltalan lenne? Ó dehogy! Csak hinni kell, hinni törhetetlenül és akkor, lám, krisztusi erők emelik a lankadt embert magasra. Ki tudja, vájjon Péter hosszú éveken át nem hagyott-e égve a lelkében valami ilyen nagy hitet? Lehet, hogy míg a blanketták sablonjait töltögette ki és egyedül volt a kis homályos irodában, tündéri lugasokról ábrándozott és talán arról, hogy egyszer csak — boldogság vára, nyílj meg, ó szezám! — övé lesz Málvinka, aki itt füstörög mindig az iroda körül, még akkor is, mikor nem kellene, mert sok dolog van olykor. Lehet, ámbátor ez igazán nagy merészség lett volna Pétertől még gondolatban is. Málvinka megnőtt, megkomolyodott, férjhez ment, pont. Ennek így kellett lenni és ezen nem is igen van mit gondolkodni. Összeszedte az írásokat, rendet csinált az asztalokon, becsukta a fiókokat és sietve elment. Útközben beszerezte az ilyen meghívás előtt szükséges kellékeket. A patikában bajuszpedrőt, egy kis brillantint (ha az nem lenne, jó a perovián-balzsam is), szappangyökeret a kabát tisztításához, továbbá a divatárusnál egy új pár kézelőt és gallért. Odahaza nekivetkezett, előszedte a sublót legalsó fiókjából a csíkos nadrágot és a ferencjózsefet, langyos ecetes vizet kerített, megfőzette a szappangyökeret és tisztogatni kezdte az öreg ruhadarabot. Temetések, névnapok alkalmával szokott előkerülni csak, meg nagyon nagy ünnepek alkalmával, nem is látszik meg rajta, hogy hosszú ideje van használatban, mindössze az a kár, hogy hátul a két gombja fölkúszott már a Péter háta közepére. Különben snájdig ruhadarab. A Koválcsik-házban is nagy készülődés, sürgésforgás volt az esküvő napján. A verandáról lehordták a halványpiros mályvákat, fuxiákat és begóniákat az alsó gangra, miután több oldali ellenvetés után mégis csak el lett határozva, hogy a verandán terítenek. Elfér ott harminc ember is és utóvégre május van, illatosak, langyosak az alkonyatok és a levegő tele van meleg virágszaggal. Málvinkát egész nap nem lehetett látni. Az érkező rokonok közül is csak az asszonyok és lányok kukkanhattak be hozzá. Berregett még akkor is a varrógép a szobában és egy kis alacsony kövér frizérnő, — a város pletykája, — forgott körülötte, hogy a pótlékok és evilagok segítségével valami jóállású frizurát remekeljen a Málvinka kétaraszos dióbarna hajából. Málvinka megadással ült a tükör előtt, az arcát a vastag A nagybányai festőkolóniából Új műtermek Nagybányán HolcLy Kálmánné amatőrfényk Reggel az anyuska ágyában 4G