Uj Idők, 1915 (21. évfolyam, 27-52. szám)
1915-08-29 / 36. szám - Vollquartz Ingeborg: Az ezredes úr leányai. Dán regény / Regények, elbeszélések, rajzok, színdarabok
AZ EZREDES ÚR LÁNYAI Dán regény írta INGEBORG VOLLQUARTZ II. folytatás A lunch után néhány órai pihenés következik a hálószobában, csukott zsalugáterek mellett. Három óra felé megint fölkelünk és ismét átöltözködünk, most már a délutáni teához, amelyre gyakran vendégeink vannak, hacsak mi nem vagyunk hivatalosak valahová. A nap többi részét látogatásokkal és tenniszjátékkal töltjük el, de ha a kikötőmenti kis parkban térzene van, természetesen odamegyünk. Azelőtt ezen a kis téren tartották a rabszolgavásárokat, most azonban a „Nana"-k, a feketebőrű pesztonkák és minden korabeli gyerekek találkozóhelye ez a tér. Az estebéd ideje esti hét óra, amikor itt már meglehetősen sötét van. Az esti ágyúlövés után, amely hajdan a négereket kunyhóikba parancsolta, az európaiak házai rendszerint megnyílnak a látogatók számára. Nagy társaságunk van és itt gyakran táncolnak is az összejöveteleken. Októbertől májusig állandóan sok hadihajó horgonyoz a kikötőben és ilyenkor eleven itt az élet, hogy azt el se tudjátok gondolni. Megérkezésünkkor még kaptunk egy kis ízelítőt belőle. Ezért nem jutottam én az íráshoz. Amióta csak itt vagyok, mindennap táncoltam. Vagy egyik hadihajó fedélzetén volt teaesz, vagy valamelyik konzulnál házibál. Mi is több dinert adtunk már és egy nagy bált. De azért mégis csak a legszebb bál az, ami egy hadihajó fedélzetén folyik! Képzeljétek csak magatok elé: csodálatosan szép délszaki tájék, karcsú pálmafákkal, vakítóan világos hokifénnyel, a magas égbolt teleszórva tündöklő csillagokkal és a tengeren a föllobogózott, a víz színétől a legmagasabb árbóc csúcsáig kivilágított hadihajó. Valóban olyan, mint valami úszó tündérpalota! És mialatt a zenekar hangjai csalogatóan és vizelkedően hömpölyögnek végig a víz fölött, egyik gözbárka a másik után viszi a báliruhás hölgyeket és ünnepiesen öltözött urakat a fedélzetre. A kreol nök szépek, becsesek és értenek az öltözködés művészetéhez. De közülök soknak egyáltalán nincs műveltsége, bár itt is vannak kivételek. Amihez legjobban értenek, az a tánc meg a kacérkodás és a férfiak tulajdonképpen nem is kívánnak tőlük egyebet. Általánosságban jólelkűek és mindig szolgálatra készek. Erkölcsről tulajdonképpen nem is lehet itt szó és rettenetes pletykázás folyik, sőt valósággal mérgezett pletykálás, miközben veszedelmes intrikák szövődnek. Igazi szerencse, hogy From olyan derék és talpig becsületes ember, mert ő itt, olyan távol szülőföldünktől, valóságos egyeduralkodó. Azelőtt — szavahihető emberek szerint — borzasztó dolgok történtek itt és attól, aki véletlenül a kormányzó kegyeiben állott, úgy féltek, mint a tűztől és körülhízelegtek. Ebbe a hibába pedig nem a benszülöttek, hanem éppen az európaiak estek. És én még ma is azt hiszem, hogy az európaiak sohasem fognak gyökeret ereszteni e meleg éghajlat alatt. Lehet, hogy azoknál a fehérbőrűeknél, akik már itt születtek, másként áll a dolog, de az idevetődött felnőtt fehérbőrűekre káros hatással van ez a nagy meleg. Ami a férfiakat illeti, azoknak idő előtt elrongálódik az idegzetük, ingerlékenyek, hamar föllobbanok, hiúk, önhittek, rosszak lesznek és nagyzási tébolyba esnek. A házastársak — jóformán valamennyien — egyszer már elváltak és azután megint, de másokkal házasodtak össze, úgy hogy valóságos tanulmányt igényel annak megállapítása, hogy ma tulajdonképpen kik tartoznak össze. From a kétségbeesés szélén áll, ha azt kell megállapítania, hogy valaki ki mellé üljön. Egyrészt szigorúan szem előtt kell tartania a rangfokozatokat, másrészt pedig lehetetlenség, hogy a nőket előbbi férjük mellé ültesse, vagy hogy csak a két férj is egymás mellé kerüljön az asztalnál. És aztán — ugyebár — valakinek egykori feleségét nem lehet még szembe sem ültetni hajdani férjével? Igen, az itteni állapotok meglehetősen bonyodalmasak, de azért nagyon érdekesek. A társalgás nyelve az angol, de azért a francia tudásával is boldogulhat az ember, mert hát majdnem mindenki tud franciául is. Fromné, szegény, szánalomraméltó, mert gyakran kénytelen angolul beszélni — mivel neki reprezentálnia kell — angolul pedig sohasem tanult többet, mint pár oldalt a Liston útmutatójából, kezdők számára. Általánosságban sokkal jobban szeretem a benszülötteket, mint saját honfitársaimat és már kötöttem is néhány érdekes ösmeretséget. A várostól egy mérföldnyire fekszik egy elragadóan szép régi ültetvényes telep, amelyet „My I'aradise"-nek neveznek. Nem bájos név ez? A telep Mr. James O'Brian tulajdona, aki körülbelül negyvenéves és éltesebb anyjával lakik ott. Régi előkelő családból valók és közvetlen leszármazottjai a skót királyoknak. (Hogy melyiknek, azt nem tudom még.) A rabszolgakereskedés idejében nagyon gazdag volt a család, de azóta, mint minden itteni ültetvényesnél, náluk is megfogyatkozott a vagyon. A lakóházuk már meglehetősen omladozó, de azért csodálatosan romantikus és az út oda egyenest fejedelminek mondható: hosszú fasoron — csupa karcsú pálma — vezet oda és minden egyes pálma úgy áll ott, mint merev silbak. Amikor először voltam náluk, egészen el voltam ragadtatva a szép birtoktól és ezzel megnyertem az öreg Mrs. O'Bryan szívét. Gyakran kimegyek hozzájuk. Olyan idillikusan szép náluk és olyan lélekmegnyugtató a nyugalom ott. Bár nagy társaságban élünk, gyakran vágyódom olyan emberek után, akik teljesen megértenek engem, és ilyenek ők, Mr. O'Bryan és az anyja. De nehogy félreértsetek! From maga a megtestesült szeretetreméltóság és Fromné kimondhatatlanul jó velem szemben, de hát nem tehet róla, hogy néha úrrá lesz rajta egy kissé a nagyzási hóbort és ezt én, kritikus természetemnél fogva, meglehetősen nevetségesnek találom. De most már be kell fejeznem levelem. Ma este még bálba megyünk az amerikai konzulhoz. Holnap azonban folytatom az írást. A mai bálon füíhér Paillette-toilettben jelenek meg, — párisi ruha, amely kitűnően fest rajtam. Április 20. Édes szüleim, még csak pár sort írok, hogy tudassam — eljegyzésemet Mr. O'Bryan-nal, a „My Paradise" ültetvény tulajdonosával. Ugyanezzel hajóval őtőle is megy levél apához. Tegnap, a bálon a jegyeztük el egymást és 111a az édesanyja már mint a menyét fogadott, miután a fia előzőleg a formaságok betartásával is megkérte a kezemet. Kimondhatatlanul boldog vagyok. A művészi terveimen keresztet húztam mindörökre és nem is tudok szebbet elképzelni, mint hogy egész életemben itt maradjak ezen a gyönyörű szigeten. Ő azt mondja, hogy szép birtoka csak akkor fog nevének igazán megfelelni, ha én leszek az úrnője, — csak akkor lesz az igazán „az ő paradicsoma". Megvalljam nektek, hogy az a gondolat, egy ilyen embert boldoggá tenni, valósággal megrészegít? Jövendő- 242