Uj Idők, 1923 (29. évfolyam, 1-26. szám)
1923-03-18 / 12. szám - Tábori Kornél: Titkos irodalmi hagyatékok a Nemzeti Múzeuman / Társadalmi, ismeretterjesztő cikkek, bírálatok
Titkos irodalmi hagyatékok a Nemzeti Múzeumban Számos magyar kiválóság irodalmi hagyatékát őrzik a Nemzeti Múzeumban olyan kötelezettséggel, hogy csak bizonyos célokból adják ki, vagy pedig csak meghatározott évek múlva engedik meg átvizsgálásukat és feltárásukat. A hagyatékok legtöbbjét gondosan lepecsételték s az elhelyezőjük határozottan kikötötte, hogy meddig tilos a fölbontás. Nagytekintélyű politikusok, ismert nevü írók, de csekélyebb jelentőségű deponálók is akadnak a kéziratok szerzői közt. Az utóbbiak anyaga látszott történelmi érdekességűnek, vagy legalább annak idején elfogadásra méltónak. Fejérpataky László, a Nemzeti Múzeum boldogult igazgatója lekötelező készséggel adott felvilágosítást az irodalmi hagyatékokról már évekkel ezelőtt, amikor háborús gyűjteményemet a Múzeumnak ajándékoztam, de akkor megvolt rá az ok, hogy ne vigyem a nyilvánosság elé valamennyi adatot. Most nincs akadály s régi jegyzeteim alapján reprodukálom a következőket: A külön kis számontartó könyvben a legutolsó bejegyzés Thallóczy Lajos hagyatékáról szólt. Ez a ragyogó elméjű vidám bölcs, aki oly tragikus módon pusztult el Ferencz József temetése után, kettős okból bízta Muzeumunkra legfontosabb írásait, ízig-vérig magyarnak vallotta magát, noha bécsi minisztériumban dolgozott és szókimondó memoárját Budapesten akarta őriztetni. Annál inkább, mivel Fejérpataky régi kedves pajtása akivel együtt legkellemesebb óráit volt, élte át a bécsi exclusiv Magyar Társaságban. Rendelkezésének az a veleje, hogy levelezését s más eféle iratait huisz év multán tekinthessék meg, a ,,naplószerű politikai följegyzések zárlata" pedig: huszonöt esztendő. Nagyon sok meglepő ötletességü manuscriptum van a hagyatékban, melyet Fejérpataky speciális okból nézett át: Thallóczy ugyanis többnyire gyorsírással vetette papírra élményeit, az udvarban és más zártkörű helyeken hallott adatokat s gondoskodni kellett róla, hogy a részben kútforrás-természetű magyar nézőpontból nagy fontosságú jegyzetek használható formában maradjanak az utókorra. * Most, hogy a Goncourt-testvérek kincstartalmú memoárja Franciaország és az egész foglalkoztatta kulturvilág irodalmi köreit, talán érdeklődést keltenek a keserves sorsú Justh Zsigmond levelei is. Évekkel ezelőtt Justh Gyula már elmondott egyetmást a leleplező adatokból, de a legtöbbet egyáltalán nem ismerte, nem olvasta el, olyan híven respektálta fivérének intencióját bizonyos személyekre és iratokra vonatkozóan. Justh Zsigmond maga is sokáig élt Párisban a Goncourt-milieuben és följegyzései roppantul érdekelni fogják a francia írói és művészvilágot. Megdöbbentő hiteles adatokat jegyzett föl Munkácsy Mihályról és egy ott élt honfitársáról is, aki a művészt fosztogatta. A gyöngéd lelkű és mindenben comme il faut Justh azonban nem óhajtott személyi kellemetlenséget senkinek és Pallanzában úgy végrendelkezett, hogy a mai kor egyáltalán ne tudja meg a kompromittáló részleteket. Justh Gyula még 1894. szeptember 20-án helyezte el a Nemzeti Múzeumban fivérének kétezer levelét és más iratait; jelenlétében ütötték rá a pecsétet és a hagyaték 1894-től számítva ötven év múlva, tehát 1944-ben bontható fel. * Ugyancsak 1894-ben záródott le a RosSMÍi-levelezés, maga a tilalom pedig úgy szól, hogy 1894 március 20-ikától, Kossuth Lajos halálától számítva harminc évig nem szabad nyilvánosságra vinni. A kultuszminiszter tavaly jóváhagyta ezt a kikötést, amely tulajdonképp nem Kossuth Lajostól, hanem Ferenc fiától származott. Amikor atyjának könyvtárát és iratait rossz anyagi viszonyai közt aránylag szerény összegért átengedte a Múzeumnak, interjúban elmondta nekem, hogy alighanem csalódni fognak azok, akik személyi leleplezéseket várnak a hagyatéktól. Nagy része különben is jól ismert, ha nem épp a közönség, de meglehetős számú benfentes előtt és valami súlyos újságot nem tartalmaz senki számára. Érdekesebb az, hogy eddig homályos, vagy kétségbevont adatainak jelentős részét tökéletesen igazolja a nemrég Bécsben megtalált Kossuth-akták tömege. Még Turinban nem egyszer hivatkozott államiratokra és levelekre, amelyek eltűntek és Kossuth jól sejtette, hogy valamelyik osztrák archívumban tartják sza azokat. Amikor a bécsi udvari risz-és állami, valamint titkosrendőrségi levéltár megnyílt végre a kutatók számára, nagy halomban nem valami rendezett ..Kossuth-aktákat" találtunk. Egy részüket még Budavára elfoglalásakor kaparították meg az osztrákok — árulás következtében — egy főutcai házba falazva, a többit meg a szabadságharc után. Köztük volt az utolsó percig elszántan helyén maradó és fölakasztott Csányi főkormánybiztos egész okmánytára és Szemere belügyminiszteri aktatömege. A Holarchivban egyedül Kossuthnak több mint husz sajátkezű, hosszú levelét találtam meg és másoltam vagy fotografáltam le. Alapvető fontosságú, részben meglepő adatok tárháza a bécsi anyag és hiteles módon egészíti ki a muzeumi följegyzéseket. A Görgei-affért szintén új megvilágításba helyezi Görgei és Kossuth eredeti, mostanig titokban maradt levelei révén. * A szabadságharc némely ismeretlen dokumentumát szolgáltatja gróf Leiningen-Westerburg 48-as tábornok hagyatéka is, amely 1903-ban került a Muzeumba, tizenöt esztendei határidővel. Marczali Henrik tanárt élesen támadták azért, hogy kihagyott az erő A Petőfi Társaság új tagjai: Pintér Jenő és Kern Aurél Váradi Antal író, aki március 5-én hirtelen elhunyt Ezüst evőkészletek ander* Mudapat IV. ktr./Múzeum körút TI 204-