Új Idők, 1947 (53. évfolyam, 27-52. szám)

1947-11-08 / 45. szám - Mária Béla: Ölelj meg! / Versek

színház Dicsőség vására — Pagnol és Nivoix szatírája a Belvárosi Színházban — Megborzongatott, amikor a színpadon Bachelet úr azt a beszédet gyakorolta, amelyben m­ár-egynéhányadszor idézi fel a hazáért elesett fiának emlékét. Ezekben a napok­ban beszédet kell mondanom egy gyalázatosan legyilkolt ifjú íróbarátom sírkőavatásán. Vájjon nem vagyunk-e mind­nyájan többé-kevésbbé a «dicsőség kufárai», akik — ha csak egy néma kézszorítás erejéig is, — szónoki sikereket aratunk a mások halála révén? A francia szerzők hőseinek lelkiismerete kevésbbé ér­zékeny. Tragédia és bohózat közt cikázó szatírájuk egy egész nagy társadalmi réteget mutat meg, amely a hős­kultusz lángjainál a maga pecsenyéjét süti s a hősi halottak emlékét nemcsak meggazdagodásra, és politikai érvényesü­lésre használja fel, hanem az új háború előkészítésére, új hősi halottak «termelésére» is. Erre a darabra nagy szükség lett volna a második világháború előtt, de éppen nem fölösleges ma sem. . . zat Az előadás nagyjában kitűnő, de a tragédia és bohó­keverését Lehotay rendezése nem oldotta meg tö­kéletesen. Ennek elsősorban Lehotay, a színész látta kárát, mert drámai­­ realitással megformált Bachelet-je nem il­leszkedett be a bohóckodó Dénes—Harsányi—Késmárky­trióba, s együttes jeleneteik mindig diszharmonikusak voltak. Lehotay egyébként töretlen vonalban vitte az el­nyomott, becsületes köztisztviselő alakját, az apai gyász­nak (eleinte öntudatlan, később rutinná váló) kihasználásán keresztül, a hatalomvágy kielégüléséig, a miniszterségig, a váratlanul hazakerült fiú álnév alá tüntetéséig. Csak impozáns termete nem illett a szerephez. A hatalomról szóló tiráda démonibban hatott volna, egy fölegyenesedő kis hivatali féreg szájából. Bulla A szereplőkkel aránylag mostohán bántak a szerzők. Elma zavartalan egységbe fogta az elesett hősbe sze­relmes leány alakját; megszokott diszkréciója és finom­sága most is érvényesült. Az anyát szívhez szólóan élte át Simonyi Mária. Az esztendők múltával, szükségből hűt­lenné váló feleség igazáról Mezey Mária nem volt eléggé meggyőződve; az ő művészetével nem lett volna nehéz az alakot rokonszenvesebbé tenni. A «hősi halott» megsze­mélyesítője, Horváth Jenő, nem produkált meglepően na­gyot, de megállta helyét. Egyszerűségében megható volt Lengyel Vilmos, az az apa, aki utána hal elesett fiának. Pán József díszletei ízlésesek, Molnár Miklós fordítása magyaros és jól beszélhető. BENEDEK MARCELL Dicsőség vására. A Belvárosi Színház újdonsága. Késmáry Kálmán, Lehotay Árpád, Bulla Elma, Dénes György áőO Navarrai Margit — Scribe a Magyar Színházban — A Nemzeti Színház együttese Bajor Gizivel az élén, ismét kirándult kedvenc kirándulóhelyére, a Magyar Szín­házba. Ezúttal Scribe mestert vitték magukkal, a darab­gyárosok ősét, aki állítólag négyszáz színművet írt, annak idején. A Navarrai Margit az elsők közt van. (Milyen lehet a négyszázadik?) Seribe a színpadi helyzetek ma­tematikusa: különböző drámai «alaphelyzeteket» teremt, ezeket azután a végtelenségig variálja. Az irodalomtörténet úgy tudja, hogy a színpadi helyzetek megteremtésében nála jóval jelentősebb írók is tanultak műveiből. Véges, hogy ez csak látszat: Seribe ugyanis annyi Lehet­dara­bot írt, s darabjaiban annyi helyzetet teremtett, hogy kortársai és utódai számára alig maradt új vígjátéki szituáció. A «­Navarrai Margit»-Tő­ nem is mernők nyugodt lé­lekkel állítani, hogy vígjáték. Most mindenesetre komi­kusan hat, de Semibe valószínűleg könnyű fajsúlyú történelmi színjátéknak szánta. Erre vall, hogy a valódi vígjátéki­ elemek és fordulatok tulajdonképpen hiányoznak belőle, s akit a «humort» mindössze az öreg királyi futár képviseli, futárszolgálata közben meg-megcsal felesége. Te­kintve, hogy V. Károly idejében a futárok még kocsin jártak, a kikapós asszonykának bőven volt ideje férje számára agancsokkal, a színmű számára pedig humorral szolgálni. A darab hőse, a kígyóokosságú, szépséges Margit hercegnő öreg diplomatákat megszégyenít ravaszságával és diplomáciai éleslátásával. Ilyeneket mond például a csá­szárnak: — Nincs értelme, hogy Navarrát elfoglalja, mert mi­nél nagyobb egy birodalom, annál gyengébb. — Mondasz valamit — üt a homlokára V. Károly, (akinek birodalmában soha sem ment le a nap) és való­ban nem foglalja el Navarrát. Ilyen és ehhez hasonló ravaszságok tarkítják a da­rabot, azonkívül számos, gombnyomásra működő titkos ajtó, melyet a szereplők előszeretettel használnak a ren­des ajtók helyett. Az előadást Bajor Gizi tündéri komédiázása menti meg. Művészi ösztönével pontosan megérzi, melyik az a hang, amelyen ezt a butácska szöveget is hatásosan el lehet mondani. Édesen és jókedvűen gúnyolódik Scribe-en a darabon és egy kicsit saját magán is. Pompás cinkos­társa ebben Timár József, ők ketten pontosan tudják, miről van itt szó. A többiek kicsit ingadoztak, hogy komolyan vegyék-e szerepüket, vagy sem. Kivéve persze az ellenállhatatlanul kedves és mulatságos Gózon Gyulát, az ő szerepe azonban nem is veti fel ezt a problémát. A káprázatos díszletekért és a frissen pergő előadásért Fábry Zoltánt, a jobb sorsra érdemes, gyönyörű kosz­tümökért Nagy­aj­tay Terézt illeti dicséret. HÁMOS GYÖRGY HP­HSHH iflRi­i v*. * «1wEbíí***­­i ® t»i WNMBr 1 "Hnfl Itliii 1 fin­lii* w dl'SHl mTl «NM •jggg • i j flü Navarrai Margit. A Nemzeti Színház vendégjátéka a Magyar Színházban. Ungváry László, Uray Tivadar, Bajor Gizi, Timár József

Next