Új Idők, 1947 (53. évfolyam, 27-52. szám)
1947-11-08 / 45. szám - Mária Béla: Ölelj meg! / Versek
színház Dicsőség vására — Pagnol és Nivoix szatírája a Belvárosi Színházban — Megborzongatott, amikor a színpadon Bachelet úr azt a beszédet gyakorolta, amelyben már-egynéhányadszor idézi fel a hazáért elesett fiának emlékét. Ezekben a napokban beszédet kell mondanom egy gyalázatosan legyilkolt ifjú íróbarátom sírkőavatásán. Vájjon nem vagyunk-e mindnyájan többé-kevésbbé a «dicsőség kufárai», akik — ha csak egy néma kézszorítás erejéig is, — szónoki sikereket aratunk a mások halála révén? A francia szerzők hőseinek lelkiismerete kevésbbé érzékeny. Tragédia és bohózat közt cikázó szatírájuk egy egész nagy társadalmi réteget mutat meg, amely a hőskultusz lángjainál a maga pecsenyéjét süti s a hősi halottak emlékét nemcsak meggazdagodásra, és politikai érvényesülésre használja fel, hanem az új háború előkészítésére, új hősi halottak «termelésére» is. Erre a darabra nagy szükség lett volna a második világháború előtt, de éppen nem fölösleges ma sem. . . zat Az előadás nagyjában kitűnő, de a tragédia és bohókeverését Lehotay rendezése nem oldotta meg tökéletesen. Ennek elsősorban Lehotay, a színész látta kárát, mert drámai realitással megformált Bachelet-je nem illeszkedett be a bohóckodó Dénes—Harsányi—Késmárkytrióba, s együttes jeleneteik mindig diszharmonikusak voltak. Lehotay egyébként töretlen vonalban vitte az elnyomott, becsületes köztisztviselő alakját, az apai gyásznak (eleinte öntudatlan, később rutinná váló) kihasználásán keresztül, a hatalomvágy kielégüléséig, a miniszterségig, a váratlanul hazakerült fiú álnév alá tüntetéséig. Csak impozáns termete nem illett a szerephez. A hatalomról szóló tiráda démonibban hatott volna, egy fölegyenesedő kis hivatali féreg szájából. Bulla A szereplőkkel aránylag mostohán bántak a szerzők. Elma zavartalan egységbe fogta az elesett hősbe szerelmes leány alakját; megszokott diszkréciója és finomsága most is érvényesült. Az anyát szívhez szólóan élte át Simonyi Mária. Az esztendők múltával, szükségből hűtlenné váló feleség igazáról Mezey Mária nem volt eléggé meggyőződve; az ő művészetével nem lett volna nehéz az alakot rokonszenvesebbé tenni. A «hősi halott» megszemélyesítője, Horváth Jenő, nem produkált meglepően nagyot, de megállta helyét. Egyszerűségében megható volt Lengyel Vilmos, az az apa, aki utána hal elesett fiának. Pán József díszletei ízlésesek, Molnár Miklós fordítása magyaros és jól beszélhető. BENEDEK MARCELL Dicsőség vására. A Belvárosi Színház újdonsága. Késmáry Kálmán, Lehotay Árpád, Bulla Elma, Dénes György áőO Navarrai Margit — Scribe a Magyar Színházban — A Nemzeti Színház együttese Bajor Gizivel az élén, ismét kirándult kedvenc kirándulóhelyére, a Magyar Színházba. Ezúttal Scribe mestert vitték magukkal, a darabgyárosok ősét, aki állítólag négyszáz színművet írt, annak idején. A Navarrai Margit az elsők közt van. (Milyen lehet a négyszázadik?) Seribe a színpadi helyzetek matematikusa: különböző drámai «alaphelyzeteket» teremt, ezeket azután a végtelenségig variálja. Az irodalomtörténet úgy tudja, hogy a színpadi helyzetek megteremtésében nála jóval jelentősebb írók is tanultak műveiből. Véges, hogy ez csak látszat: Seribe ugyanis annyi Lehetdarabot írt, s darabjaiban annyi helyzetet teremtett, hogy kortársai és utódai számára alig maradt új vígjátéki szituáció. A «Navarrai Margit»-Tő nem is mernők nyugodt lélekkel állítani, hogy vígjáték. Most mindenesetre komikusan hat, de Semibe valószínűleg könnyű fajsúlyú történelmi színjátéknak szánta. Erre vall, hogy a valódi vígjátéki elemek és fordulatok tulajdonképpen hiányoznak belőle, s akit a «humort» mindössze az öreg királyi futár képviseli, futárszolgálata közben meg-megcsal felesége. Tekintve, hogy V. Károly idejében a futárok még kocsin jártak, a kikapós asszonykának bőven volt ideje férje számára agancsokkal, a színmű számára pedig humorral szolgálni. A darab hőse, a kígyóokosságú, szépséges Margit hercegnő öreg diplomatákat megszégyenít ravaszságával és diplomáciai éleslátásával. Ilyeneket mond például a császárnak: — Nincs értelme, hogy Navarrát elfoglalja, mert minél nagyobb egy birodalom, annál gyengébb. — Mondasz valamit — üt a homlokára V. Károly, (akinek birodalmában soha sem ment le a nap) és valóban nem foglalja el Navarrát. Ilyen és ehhez hasonló ravaszságok tarkítják a darabot, azonkívül számos, gombnyomásra működő titkos ajtó, melyet a szereplők előszeretettel használnak a rendes ajtók helyett. Az előadást Bajor Gizi tündéri komédiázása menti meg. Művészi ösztönével pontosan megérzi, melyik az a hang, amelyen ezt a butácska szöveget is hatásosan el lehet mondani. Édesen és jókedvűen gúnyolódik Scribe-en a darabon és egy kicsit saját magán is. Pompás cinkostársa ebben Timár József, ők ketten pontosan tudják, miről van itt szó. A többiek kicsit ingadoztak, hogy komolyan vegyék-e szerepüket, vagy sem. Kivéve persze az ellenállhatatlanul kedves és mulatságos Gózon Gyulát, az ő szerepe azonban nem is veti fel ezt a problémát. A káprázatos díszletekért és a frissen pergő előadásért Fábry Zoltánt, a jobb sorsra érdemes, gyönyörű kosztümökért Nagyajtay Terézt illeti dicséret. HÁMOS GYÖRGY HPHSHH iflRii v*. * «1wEbíí***i ® t»i WNMBr 1 "Hnfl Itliii 1 finlii* w dl'SHl mTl «NM •jggg • i j flü Navarrai Margit. A Nemzeti Színház vendégjátéka a Magyar Színházban. Ungváry László, Uray Tivadar, Bajor Gizi, Timár József