Új Ifjúság, 1952 (1. évfolyam, 1-50. szám)
1952-06-18 / 22. szám
8 További feladatunk, hogy minél több kört alakítsunk, főleg az ifjúság között, a speciális szakkérdések iránti érdeklődése szerint. (Térképészeti, aknász, rádiószerelő, stb.) A körök munkáját megjavítja a körök közötti verseny. Munkájuk további kifejlesztését és megjavítását csak abban az esetben érjük el, ha a honvédelmi nevelést rendszeresen propagáljuk és népszerűsítjük az ifjúság körében. A propagandát a Párt és a Svazarm támogatásával, tervszerűen hajtsuk végre. Az eddiginél sokkal jobban fel kell használni az üzemi újságot, hangszórót, faliújságot, stb. Ezenkívül propagandát kell kifejteni az ifjúság körében az irányban, hogy minél többen fizessenek elő a „Za vlast’“ (A hazáért) című újságra, amely tanulságot és sok tapasztalatot tartalmaz és segítséget nyújt a honvédelmi körök nevelésben. Továbbá propagandát kell kifejteni az irányban, hogy a körökben dolgozó ifjúság írjon is a lapba munkájukról, az oktatók és agitátorok munkájáról. A honvédelmi nevelésnél nem elég csak a könyvből szerzett tapasztalatokat felhasználni, szükséges, hogy az agitátorok is intenzív munkát fejtsenek ki a körök munkájának megjavításában. A fent említett hiányosságok leggyengébb oldalai a honvédelmi köröknek. Hogyan javítsuk meg tehát a munkát? Szükséges, hogy e téren is, mint a többi nehézségek leküzdésénél tanuljunk a szovjet tapasztalatokból, a Komszomol testnevelési munkájának tapasztalataiból. Több példát sorolhatnánk fel a szovjet ifjúság munkájából a DOSAAP-ban (a honvédelmi nevelés szervezete a Szovjetunióban). A honvédelmi nevelés folyóirata „A szovjet hazafiság hatalmas ereje“ című cikkében erről így ír: A városi és falusi ifjúság a katonai sportokat űzi, lőni tanul, autót és motorkerékpárt vezet, megtanulja a rádiókészülékek kezelését, stb. A katonai szaktudás eléréséért való igyekvésben a lányok sem maradnak el a fiúk mögött. Többezer komszomolista lány tanul a körökben, tagja az alapköröknek és kluboknak, és kitünően elsajátítja a honvédelmi alapismereteket. Az ifjúságnak nagy az érdeklődése az önműködő fegyverek iránt. Géppisztolyos-, golyószórós- és aknavető-körök alakultak s munkájukban szép eredményeket érnek el. Ahogy a katonai kiképzés tapasztalatai mutatják, az ifjúság az, amely azon igyekszik, hogy elmélyítse a katonai és technikai szaktudását. A fiatal munkás, holhoztag vagy diák igyekszik elsajátítani a katonai tudomány minden titkát. Ha például csekély tapasztalatokat szeretnek az autó kezelésével kapcsolatban — azon igyekeznek, hogy elsajátíthassák a vezetést is. Moszkvában az Ordzsonikidzeüzemben az ifjúság megszerette a lövészetet. Az üzemnek azonban nem volt gyakorlótere, ami akadályozta a rendszeres kiképzést. Hogy rendszeresen folytathassák a tagok a lövészetet, a járási lőtérre jártak gyakoolni, ami természetesen sok időveszteséggel járt. Ezért elhatározták, hogy építenek saját erejükből egy lőteret. Ennél a munkánál is a komszomolisták voltak a kezdeményezők. A Komszomol vezetősége felhívással fordult az üzem ifjúságához, amelyben feladatul tűzték ki a lőtér kiépítését. Az ifjúmunkások személyesen is részt vettek az építkezésben. Ács- és asztalosbrigádok alakultak. Minden részlegszervezet kijelölt munkahelyen dolgozott az építkezésen. A mechanikai- és javítóosztag ifjúsága elvégezte az összes ács- és asztalosmunkát. A Komszomolnak segítségére volt az üzem vezetősége is az építkezéshez szükséges anyagok beszerzésében, így épült fel saját erejükből a lőterük. A honvédelmi munka az üzemben ezáltal lényegesen megjavult. Mindamellett a Komszomolisták szaktudásukat fel tudják használni a békés építkezéseknél is. Például a szmolenszki körzet vjazevszki járásának komsozmolistái egy év alatt 1600 rádiókészüléket szereltek be. A falukon a rádiókészülékek felszerelésénél is nagy szerepet játszott a tanulóifjúság, így például a Litván Szovjet Köztársaság dundagszki középiskolai komszomolistái 35 detektoros rádiót szereltek be a kolhozisták házaiba. Ezenkívül felszereltek még egy szélmalmot a rádiókészülékek elektromos árammal való ellátása céljából. Mi is felhasználhatjuk a rádiószerelő, motoros honvédelmi körök munkáját a falvakban és üzemekben lévő építőmunka megjavításához. Ezáltal biztosítjuk hadseregünk részére a szakkáderek nevelését. Feltétlenül szükséges azonban, hogy a honvédelmi körök megalakításánál vegyük figyelembe az ifjúság érdeklődését és képességeit. Nekünk is a szovjet ifjúság példája nyomán kell dolgoznunk a honvédelmi körökben. Ezt azonban csak akor érjük el, ha hazánk védelmének feladata és a honvédelmi nevelés teljes mértékben az ifjúság feladatává válik. Figyelembe kell vennünk e tekintetben Csepicska elvtársnak a parlamentben mondott beszédét: „Nem lehetséges többé az, hogy a haza védelmét a régi előítéletek szerint értelmezzük és mindig az utolsó pillanatra hagyjuk és végül megfeledkezünk róla“. Egyedül csak rajtunk múlik és nem támadón, hogy megengedjük-e vagy nem, hogy a mi gyönyörű hazánkban a halál és pusztulás arasson. A CsISz fontos feladata a nemzetvédelmi nevelés segítése Felvételi hirdetmény A Szlovák Egyetem Pedagógiai Karának magyar tagozatán az 1952/53. iskolai évben a következő szakcsoportosításban lesz magyar nyelvű tanítás: magyar-történelem, magyar-orosz, magyar-szlovák, mennyiségtanfizika, természetrajz-kémia-földrajz, történelem-társadalomtudományképzőművészeti nevelés, orosz zenei nevelés. A felvételre jelentkezőknek legkésőbb 1952 június 20-ig a következő iratokat kell eljuttatniuk a Pedagógiai Kar dékáni hivatalához: 1. kérvény, 2. érettségi bizonyítvány (a dolgozók esti iskolájának tanulóinál nyilatkozat arról, hogy az érettségit októberig leteszik), 3. részleges életrajz, 4. állampolgársági bizonyítvány, 5. ajánlás a CsISz-től vagy a Csemadoktól, 6. a tanítóknak még csatolniok kell a KNV iskolaügyi osztályának beleegyezését, hogy főiskolai tanulmányokat folytathatnak és felvétel esetén a tanítói szolgálat alól felmentést kapnak. Bővebb felvilágosítást a Pedagógiai Kar Dékáni Hivatala ad: Dekanat ped fák. S. U., Bratislava, Safarikovo 12, fsz 10. (tel.: 330—36). MOZGALMUNK ÉLETÉBŐL Az építéshez tudás, a tudáshoz tanulás kell — mondja Sztálin elvtárs. Ezt az idézetet ne tévesszük el soha szem elől és tegyük magunkévá gyakorlati munkánk megvalósításában. A szenei járásban az 1951/52-es Pártoktatási Évben öt politikai kör működik. Nagyobb tevékenységet azonban az öt közül csak három kör mutatott. Az olvasókörök terén valamivel jobb a helyzet, mert 19 alapszervezetben dolgozik az olvasókör. Levonva a tanulságokat CsISz járási vezetőség munkájából, az alapszervezeteknek nyújtott segítségben, meg kell erősítenünk Kubica elvtársnak, a CsíSz járási választmány elnökének szavait, aki szerint a járási elnökség mindezideig helytelen munkamódszerrel dolgozott azért, mert a feladatokat nem osztotta szét helyesen a választmány tagjai között, aminek következtében a feladatok nagy része a fizetett apparátus dolgozóira nehezedik, akik sokszor a hiányos szervezettség következtében nem találtak kiutat és megoldást a felmerülő problémák leküzdésére. A járási választmánynak 28 tagja van. Ha minden egyes tiszteletbeli funkcionárius elvállalná egy-egy csoport vezetését és oktatását, kevesebb munka esne az apparátus dolgozóira. Az elnökségi ülés megvitatta az ezévi beszolgáltatási kötelezettségek és az egyes termékek felvásárlásáról szóló jelentést. A CsiSz úgy az egyik, mint a másik feladat teljesítésében nagyon csekély eredményt ért el, ahogy az elnökségi ülés is megállapította. Minden téren jobb munkát fejtenek ki a pionírok, akik részt vettek a tojás felvásárlásában és más akciókban. A hiányosságok ellenére eredmények születtek a szenei járásban. A Smena és az Új Ifjúság előfizetőinek száma, a Fucsík-jelvényszerző vizsgára jelentkezők száma azt mutatja, hogy komolyabb eredményeket kellett volna elérni. Ehhez azonban komolyabb munkára és munkamegosztásra van szükség. A mozgalom fejlődését és munkáját irányítani kell, elemi erővel haladjon, nehogy az A járási szervnek kell kezébe vennie az irányítás gyeplőjét , a szervezőmunkát, azáltal ,hogy a helyes munkamegosztás a feladatokat is arányosan megossza. Ilyen értelemben dolgozzunk Pártunk és kormányunk, a CsISz KB és SzKB határozatainak teljesítéséért. OS IFJÚSÁG Megnyílt Harmónián az első magyar nyelvű politikai iskola a Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége rendezésében A Csehszlovákiai Szovjetbarátok Szövetsége a magyar dolgozók részére is politikai iskolát nyitott. Az iskola tartama egy hónap. A hallgatók Szlovákia egész területéről gyülekeztek össze. A hallgatóság között nagy számban vannak az ifjúság soraiból is, akik majd elősegítik a népnevelő munkát azzal a tudattal, hogy ezzel is segítik a szocializmus mielőbbi felépítését. Az iskola nagyon szép helyen van elhelyezve. Köröskörül fenyveserdők vannak. Valamikor itt csak a kiváltságosak nyaralhattak, most azonban a továbbtanulást, az üdülést biztosítja munkásainknak. Mindezt Pártunknak és kormányunknak köszönhetjük. Ezt azzal háláljuk meg, hogy minden erőnkkel tanulunk és tapasztalatainkat a legszélesebb néprétegeknek is átadjuk. Az iskola hallgatói. A galántai Kovo-SPD üzemi szervezetének felhívása a pályaválasztó pionírokhoz Kedves elvtársak! Mi, a galántai Kovo-SPD üzemi CsISz-szervezetének tagjai felhívással fordulunk hozzátok, mint jó pionírokhoz és jövendőbeli CsISz-tagokhoz, erősítsétek sorainkat, legyetek nehézipari tanulók. Pionír fogadalmatokat, amelyben a munkára és a haza védelmére való előkészületre esküdtetek, vegyétek komolyan, mert a munkával egyúttal hazánkat is véditek és fogadalmatoknak is eleget tesztek. Legyetek jó munkásai a nehézipar egyes ágainak, jelentkezzetek technikai szakiskolákba. Felhívásunkat a ti köszöntéstekkel végezzük: „A haza építésére és védelmére légy mindig kész!“ A galántai Kovo SPD üzemi CsISz-szervezete. A füssi honvédelmi kör munkája A füssi fiatalok lelkesen készülnek a katonai szolgálatra, hazánk megvédésére. Odaadóan végzik munkájukat Bozsaki és Ferenci elvtársak vezetésével a honvédelmi körben. A kör tagjai alapos politikai oktatásban és kiképzésben részelnek, hogy kiváló katonákká váljanak. Az alapgyakorlatokat már átvették és most a puska részeit tanulmányozzák. Paksi elvtárs javaslatára versenyt indítottak, hogy ki tudja jobban és gyorsabban elmondani a puska részeit és a rendfokozatokat. A körnek minden szombat délután van gyakorlata, ahol szlovák nyelvet is tanulnak Hídvégi iskolaigazgató vezetésével. A kör tagjai mindig teljes létszámban megjelennek, mert öntudatos katonái akarnak lenni népi demokratikus rendszerünknek. Tudják, hogy a körben végzett jó munkával erősítik hazánkat, erősítik a béketábort. Jól tudják, hogy mi volt a múltban a dolgozók sorsa és ezért igyekeznek minden erejükkel erősíteni rendszerünket. Paksi László, Füss. 1952 június 18 Vlagyimir Majakovszkij: Sporttal épülünk. Ha munkádnál sokat ültél s együltödben kimerültél, fogd a labdát rúgj bele kedved újra megleled. Ha gépedet vezetve zsibbadás állt kezedbe, legjobb, hogyha súlyt emelsz s ismét friss erőre lelsz. S ha napközben általában elfáradtál jó munkádban — szaladj ki a sportpályára, petyhüdt izmod fogd nótára. Nem épülsz fel henteregve, csak ugrásban és futásban versenyezve. Szántó L. György fordítása. J onek az új emberek A Kohászati Kombinát építkezésére mindig olyan emberek jönnek, kiket még a kapitalista társadalom nevelt fel és még mindmáig nem szabadultak meg a régi gondolkodási módtól. Olyan gigantikus építkezésen, mint a HU KO nemcsak a felnőtt emberekből nevelkednek olyan öntudatos dolgozók, akik felelősnek érzik magukat munkájukért a közösség előtt, hanem elsősorban az ilyen építkezésen legfőbb feladat a fiatalok kinevelése. A HUKO kombinát mellett épülő szocialista város építkezésénél sok CsISztag dolgozik és tanul. Ezek az ifjak nagyrésze falusi földmunkás szülők gyermekei. — Mindvalamennyien, mikor idejöttek tanulni, az öntudat legalacsonyabb fokán álltak, — mondja a szocialista várost építő üzem igazgatója. — Ma azonban örömmel mondhatom azt, — folytatja beszédét az igazgató, — hogy öntudatlan nem létezik közöttünk egyetlen egy sem. Az elvtársak mind valamennyien ügyes, szorgalmas jó munkások. Az üzemigazgató örömmel telt beszéde nem volt alaptalan — állapítottam meg, miután személyesen megismerkedtem ezekkel a CsISz-tagokkal Ezek a tanuló-elvtársak nemcsak hangoztatják azt, hogy ők az élcsoport, a Párt jövő káderei, hanem úgy a munkában, mint a tanulásban tettekkel be is bizonyítják azt. Kint az épületen nemcsak egymással szemben versenyeznek, de az idősebbek, vagyis a másodéves tanulók az öreg szakmabeliekkel is versenyre kelve dolgoznak. Minden csoportban 15 tanuló van és mindegyik csoportot külön-külün mester tanítja. A mesterek legnagyobb megelégedéssel beszélnek az ifjakról, de a fiúk sem panaszkodnak tanítóikra. A város első lakását, a 8-as blokkot mi végeztük be, mondja boldogan Valuska József. Valuska elvtárs már másodéves tanuló, e hónapban már fel is szabadul. A május előtti élmunkásvasárnapon 380 százalékos teljesítményt ért el. Valuska elvtárs az egész csoportjával együtt Siroky elvtárs születésnapjára kötelezettségvállalást tett, hogy felszabadulásuk után is itt maradnak dolgozni, mindaddig, amíg a város fel nem épül. A ,J áakarenkocsoport”, melyben Valuska elvtárs is dolgozik, a legjobb csoport az egész tanulóközpontban, — jegyezte meg Szabó Béla ácstanuló. Szabó elvtárs a másodéves ácstanulók közül az egyik legöntudatosabb és legszorgalmasabb ifjú. Beszélgetésünk közben az elvtárs saját ifjú életéből idézett egy pár szót: — Apám meghalt a háborúban. Én akkor még csak tízéves voltam. Négyen vagyunk testvérek. Apám halálától mindezideig míg a csernői állomást (Cerná tiad Tisou) el nem kezdték építeni, kis családunk nagyon sokat szenvedett. Az állomás építésének megkezdésétől fogva anyám állandótm ott dolgozik. Ma már szép fizetést kap. Az öcsém két évvel fiatalabb nálam, de már ő is tanul. A felszabadulásom után én is itt maradok továbbra dolgozni, mint Ztinka Vladimír és a többi velem egyidős tanulóelvtársak. A HUKO-t építő CsISz-tagok nemcsak a munkában mutatják meg, hogy ők a szovjet komszomolisták példakövetői, de munka után a szabadidőben is példásak. Az ifjak otthona a munkahelytől messze van. Körülbelül vagy húsz kilométerre. — De nem baj, — jegyezte meg Szabó elvtárs — mert van négy autóbusz, mely reggel kihoz minket a munkahelyre, munka után pedig visszavisz. Sőt egy előnye is van az utazásainknak, mégpedig az, hogy minden reggel pontosan megtudjuk tartani az utazás ideje alatt a sajtószemlét. Az elvtársak a hazautazási idejüket is szorgosan kihasználják, erről maga a cikk írója is meggyőződött. A politikai nevelő és a legfejlettebb CsíSznak az elvtársak az egész napi mintagok vezetésével lázas vitát folytatva menetéről. A napközben felmerült esetleges hibákat megkritizálják és közös akarattal meg is keresik a hibák kiküszöbölésének helyes módját. Urbán József. imiWWHWWMMWWWWIIMIHHWMM ÚJ IFJÚSÁG — a CsISz Szlovákiai Központi Bizottságának hetilapja. Kiadja a Smena, a CsISz Szlovák Központi Bizottságának kiadóvállalata, Bratislava, Soltésovej 2. — Szerkeszti a szerkesztőbizottság. Főszerkesztő: Szőke József —Szerkesztőség és kiadóhivatal: Bratislava, Soltésovej 2. Telefon: 345-51, 2, 3, 229-31 3. — Nyomja a PRAVDA n. v. nyomdája, Bratislava. — Előfizetés egy évre 100.— Kés, félévre 50.— Kés. — A postatakarékpénztári befizetőlap száma: S-13.890. — Hírlapbélyeg engedélyezve Bratislava 2. Kerületi Postahivataltól. Feladó és irányító postahivatal Bratislava a.