Új Ifjúság, 1955 (4. évfolyam, 1-52. szám)

1955-04-16 / 15. szám

4 ­2evél­y M­oszkvából ) év elején Moszkva sok fia­talt látott vendégül, akik a távoli Kazahsztánból és a még messzibb Altaj vidékéről jöttek sza­badságra. Nemrég még Moszkva volt az otthonuk, de egy évvel ezelőtt új otthonra találtak. A kommunista párt és a szovjet kormány felhívá­sára­ elmentek, hogy termékennyé tegyék Szibériában a kazahsztáni köztársaság parlagon heverő földjeit. Azok a hónapok, melyeket a távoli szovhozokban, gép- és traktorállo­másokon töltöttek, minden túlzás nélkül a kisebb és nagyobb hőstet­tek ideje volt. Ezeknek az önkénte­seknek köszönhető, hogy a tavalyi év folyamán a Szovjetunióban több mint tizenhétmillió hektár szűzföl­­det műveltek meg. Ezekhez tartozik Irina Krasznovová is, aki a többiek­kel együtt eljött Moszkvába, hogy ott töltse szabadságát. Irina 18 éves, szép karcsú leány, rózsás az arca, sötét a szeme és világos a haja.­­ Mielőtt Kazahsztánba ment volna, mint kezdd laboránsnő egy mikro­biológiai intézetben dolgozott. Fog­lalkozásával és helyével meg volt elégedve. Tavaly márciusban Irina komszo­­mol-tag beszállt a szibériai vagonba. A vagon tele volt fiatalokkal, akik mind hasonlóan gondolkodtak, mint Irina. Vígan búcsúztak Moszkvától. Rövid búcsúval és szilárd ígéretek­kel. Négy napig van, az Uralon túl, utaztak, a­hol­mindig, keleti irányban. ■— Otkeszben megbarát­koztam Alva Szorokinával — meséli, aki mint ápolónő jött velünk a szov­­hozba. Rmi ma a legjobb barátnőm. Együtt lakunk és ... a többit majd elmondom. Hosszú utazásunk Kok­­csetaviban ért véget, 2.400 kilo­méternyire Moszkvától. Körülbelül annyi, mint Prágából Londonba és vissza. Kokcsetaviban kisebb csopor­tokba osztottak minket. A mi csopor­tunkban 400 fiú és leány volt. — Együtt indultunk kelet irányába, a szovhozunkba. Traktorokkal vontatott szánon folytattuk utunkat. Irina órákon ke­resztül nem látott mást, mint hóval fedett mezőket, sehol egy ház, egy fa, csak hó és végtelen hómezők. A karaván harmadnapra végre megállt. Megérkeztek a csernihovszki szovhozba. Ott Kovalenko, a szov­­hoz igazgatója üdvözölte őket né­hány munkatársával együtt. Néhány sátrat láttunk, ez volt minden, en­­­nyiből állt az új szovhoz. — „Ne gondoljátok azonban — emlékezik vissza Irina, hogy az, amit láttunk, elrémített volna. Egy csöp­pet sem. így kezdték építeni Kom­­szomolszkot, az Amur folyón, így kezdték építeni a hatalmas építke­zéseket és városokat..." A komszomolok megérkezése után csakhamar minden megváltozott. A hófedte mezők feléledtek, traktorok heteken keresztül hozták a házak alkatrészeit és itt már csak fel kel­lett őket szerelni. Moszkvából min­dig újabb és újabb komszomolok jöttek. A mezőgazdasági gépek is megérkeztek. Akkoriban a szovhoz­­nak­ már klubhelyisége, könyvtára, mozija, étterme, üzlete volt és ter­mészetesen sporttere is. Május 12-e felejthetetlen marad, a csernihovszki kolhoz történetében. Harminc hatalmas vörös zászlóval dí­szített traktor megkezdte a szántást. A fekete föld csillogott a tavaszi napfényben. — Nem is tudjátok elképzelni, mennyire­­ örültünk. Átöleltük egy­mást büszkék és boldogok voltunk. A szántás után brigádunk szétszé­ledt és mezei táborokban — a szov­boz területén — sátort vertek, szántásnál és vetésnél a fiatalok éj­j­jel, nappal tíz órás műszakban dol­goztak. Nem volt könnyű dolog. .A tavaszi nappal együtt eljöttek a ke­vésbé kellemes tavaszi esők és a hideg éjszakák. A nyár forróságo­­kat, zivatarokat és szomjúságot ho­zott magával. Nagyon fáradtak vol­tunk. Sokszor csak a cél tartotta bennünk a lelket és így megfeled­keztünk fáradságunkról. Csak a nehéz órákban tudjuk meg, hogy milyen is az ember — mon­dotta Irina. Alvát is jól megismer­tem, tudjátok­­ azt az ápolónőt? Látta, hogy kevés a traktoristánk, ezért elhatározta, hogy Ő is beáll a traktoristák közé. Legjobb trak­toristánk lett. Már visszahívták a kórházba, de ő nem ment itt ma­radt közöttünk. Habár a tavalyi tél Kazahsztán északi részében szokatlanul hosszú volt, a csernihovszki szovhoz fiatal­jai hatalmas munkát végeztek. 27.000 hektár földet szántottak fel és 4.500 hektár gabonát vetettek. Túlteljesí­tették a tervüket, a Mit csinál Irina? Irina összeírja brigádok munkateljesítményeit, összeírja a learatott búzát, a hajtó­anyag szükségleteket és összeírja, hogy mire van szükségük. Minden nap más-más tábort keres fel. Néha 5-10 kilométer távolságra is elmegy. Jelentéseit rádión jelenti a központi irodának. A rádióleadó gépet állan­dóan magával hordozza. Gyakran még éjjel is dolgozik és aratás ideje alatt gyakran nem is jön haza. Munkáján kívül még mivel fog­lalkozik? Hetenként három estét ta­nulással tölti, a mezőgazdasági fő­iskolára akar járni és aztán, mint agronómus akar visszatérni a szov­hozba. Szombaton a moziba jár, va­sárnap teniszezik, vagy pedig elmegy a lányokkal a tó partjára sétálni.­­ Este színdarabot tanul, mert tagja a műkedvelő körnek. Sokat olvas, szívesen szaval, különösen Puskin­tól. Minden motoros járművet ve­zetni szeretne. „Ezenkívül a Komszomol szerve­zetben dolgozom. Feladataimat tel­jesítem ...” — Milyen feladatok azok? — kérdem. „Elsősorban jól dolgozni, politikai­lag és általánosan állandóan tanulni és társadalmunk rendes és hasznos tagjává válni. Hisz ez világos.. Irinának az volt az érzése, hogy valami frázist mondott és ezért gyorsan még hozzátette: „Nem azért jöttünk ide a sztyeppékre, hogy csak gabonát termeljünk, hanem, hogy megváltoztassuk itt az egész életet és állandó szép otthont akarunk teremteni. Mintagazdaságokat épí­tünk és olyan városkát, ahol min­dent megtalálunk, amire egy kultúr­­embernek szüksége van. Iskolákat, kórházakat, kultúrházakat, stadiono­kat és szép lakóházakat. Az ideig­lenes házakon kívül eddig már vagy negyven szép ház áll, ezek képezik az új város alapját. De maguk a há­zak még nem alkotják a várost, ezért 120 hektáron almafákat, körte­fákat és más gyümölcsfákat ültetünk és újabb kerteket és ligeteket ülte­tünk. A közeli tó partján uszodát építünk. Sok munka vár még ránk.” ok ilyen Irena és a komszo­molok között. szerű lányok remek Ezek a nagy­Ivánokkal és Koljákkal együtt a dicső komszo­molok nyomdokain haladnak, azok példáját követik, akik várost építet­tek az Amuron, felépítették az első ötéves tervek hatalmas ipari köz­pontjait, hősiesen harcoltak a nagy honvédő háborúban, új városokat és üzemeket építettek a háború után. Ezek a mai szovjet hősök példaként lebegnek az egész világ ifjúsága előtt. 7. ALDA, Moszkva A komszomolista traktorosok újból termővé teszik az eddig parlagon heverő földeket. 1955. április 16. Falusi ifjúság, előre a kukoricáért A CsISz SzKB elnöksége örömmel fogadja a felsőpatonyi CsISz-tagok kezdeményezését. Hazánk déli területén a napokban nyert befejezést a gabonaneműek vetése. Köszönet traktorosainknak, szövetkezeti dolgozóinknak, akik ész­szerűen kihasználták a gépeket s ezáltal a tavasz késlekedése ellenére is megrövidítették a tavaszi munkák határidejét. Most következik a kukorica, a cukorrépa és a burgonya ültetési ideje. Szövetkezeti tagjaink, mezőgazdasági dolgozóink, tisztában vannak azzal, hogy a kukoricának­­ milyen óriási a jelentősége s tudják, hogy a legjobb, a legjövedelmezőbb takarmányról van szó. Ezért ezidén még jobban ki­szélesítik a kukorica vetésterületét és emelik a terméshozamot. A felsőpatonyi CsISz-szervezet tagjai élénk figyelemmel kísérik a szov­jet ifjúság azon mozgalmát, mely a kukorica terméshozamának emelésére irányul. A két mezei termelőcsoporton belül alakult két ifjúsági munka­­csoport elhatározta hogy az egyéb növények termesztése mellett, 49 hek­tár kukorica termesztéséről is gondoskodnak. A felsőpatonyi CsISz-tagok elhatározták, hogy a kukoricát négyzetes-fészkes módon ültetik, és beve­zetik a tejtrágyázást. Gondos ápolással a tervbe vett 42,8 hektár hozam helyett 60 méter mázsa csöveskukoricát akarnak termelni. A fiatal szövet­kezeti tagok már 1955. március 25-én az ifjúsági sajtón keresztül felhív­ták az összes falusi CsISz-szervezeteket, alakítsanak ifjúsági munkacso­portokat, s termeljenek több kukoricát. Felhívásukra a damasdi, a dom­o­­krupai, és a ruzindon, CsISz-szervezetek elsőként határozták el, hogy har­cot kezdenek a kukorica magasabb hektárhozamáért. Azóta e mozgalom­hoz több szervezet csatlakozott. A CsISz SzKB elnöksége örömmel köszönti a felsőpatonyi ifjúság ku­koricatermelés terén kifejtett kezdeményezését. Hiszen a kukorica, mint ahogy azt a komszomolok mondják, csodálatos egy növény. A CsISz SzKB elnöksége a CsISz-szervezetek figyelmébe ajánlja a felsőpatonyi alapszer­vezet felhívását és felhívja a szervezeteket, hogy konkrét ajánlatokkal vá­laszoljanak a felhívásra. A falusi ifjúság vállaljon védnökséget a kukori­cával bevetett területek fölött. A CsISz SzKB elnöksége felhívja a fiatal traktorosokat, hogy vezessék be a kukorica négyzetes-fészkes ültetését az EFSz földjein s győzzék meg az egyénileg gazdálkodókat, hogy ők is az új ültetési módszert alkalmaz­zák. A fiatal szövetkezeti tagok és a falusi ifjúság gondoskodjon az agro­technikai határidő betartásáról, a műtrágya helyes alkalmazásról és ku­korica termesztésről. Az ifjúság a kitermelt kukoricatonnákban a legértékesebb takarmányt adja a szövetkezetnek, amely több húst, tejet, s hasonló élelmiszert je­lent dolgozóink számára. A CsISz SzKB elnöksége Követjük a felsőpatonyiakat Az Új Ifjúságból olvastuk a felst!- bárnyi területen elvégezzük a burgó­­patonyi CsISz-szervezet felhívását, -m­a fészkes ültetését, két és fél­nek- Helyesnek találjuk, hogy a X. párt-táron pedig a cukorrépa gondozá­sát.­­kongresszus és a CsISz II. kongresz- A mi tanulócsoportunk kis létszá­­szájának irányelveit teljesítve, kive-ma, sok időt kell a tanulásnak is szik részüket a mezőgazdaság feWen­ szentelnünk, de amennyire tő­ünk te­­rítéséből Munkájukkal bizonyára so­k­k, a gyakorlati munkából is ká­kát segítenek az EFSz-nek. vesszük részünket. Ezért fogadjuk el Mi. a bősi mezőgazdasági iskol­áb­an a felsőpatonyi fiatalok felhívását és tanulunk, de a gyakorlatban is hozzá­kérjük a többi falusi alapszervezete­­t árulunk a mezőgazdasági termeléshez, két, hogy csatlakozzanak ehhez a fel- Csatlakozunk a felsőpatonyi CsISz- híváshoz, szervezet felhívásához és a bősi EFSz­ben hét és fél hektáron elvégezzük a A bősi mezőgazdasági iskola kukorica négyzetes vetését, öt hek­ tanulói. A munkához tudás is kell A tavaszi munkák gyors elvégzése érdekében az ekecsi EFSz-ben két ifjúsági munkacsoportot szerveznek. Az egyik csoport a kertészetben­ ,a másik pedig a dohányban dolgozik. Azonkívül az­­’lapszervezet azt is vállalta, hogy a cukorrépa és a ku­korica ültetésénél bevezetik a haladó munkamódszereket. Kukoricánál a négyzetes fészkes ültetési módszert vezették be. Amint látjuk a fiatalok azt akar­ják, hogy még gazdagabb legyen az ekecsi szövetkezet. A munkájukkal hozzá is járulnak ehhez, azonban az olvasókört még mindig nem szervez­ték meg. Emiatt a Fucsik-jelvényt is kevés fiatal szerezte meg. Pedig sok­kal jobb lenne a szövetkezetben el­végzett munkájuk, ha tanulnának, mert így nagyobb szaktudásra ten­nének szert, és így nagyobb hasznára lennének a szövetkezetnek is. PAKSI LÁSZLÓ Etfoecs. A szocializmus építésében a mező­­gazdaságnak hatalmas feladatokat kell megoldania, hiszen az életszín­vonal emelése csak a termelés fok­o­zásával érhető el. Ezeket a feladato­kat a társadalmasított termelés a ha­ladó jellegű agrotechnika segítségével igyekezik megoldani. Az agrotechnika egyik alapvető tényezője az öntözéses gazdálkodás. A mezőgazdasági szak­emberek egyre nagyobb figyelm­t fordítanak a víztárolók, halastavak, vízmedencék létesítésére, hiszen ez­zel nemcsak az öntözéshez szükséges vízmennyiség tárolható, hanem az or­szág talajvízkészlete is biztosítható, egyben pedig ezeket a vízgyűjtőket kisebb-nagyobb tógazdasággá építhet­jük ki. Az öntözéses gazdálkodás egyik célszerű alkalmazása a talajnak víz­zel való elárasztása a rizs­­­eken. Az elárasztott rizsföldek tulajdonkép­pen a hal tenyésztésére alkalmas se­kélyvizű vízmedencék, amelyekben már régen, megvalósították sok évszázaddal azelőtt a rizsföldi halte­nyésztést. A rizsföldi haltenyésztés bölcsője Kínában, a rizstermelés­­ la­zájában volt. A tógazdaságnak ezt az alakját Európában főképp a világhírű cseh haltenyésztők honosították meg. Tudjuk, hogy a rizst vízzel elárasz­tott talajon termesztik. A rizster­mesztés tehát csak ott valósítható meg, ahol elegendő víz van és a föl­dek elárasztása, illetve lecsapolása könnyen megoldható. Az elárasztó­nak folyamatosnak kell lennie, ami annyit jelent, hogy a friss víznek az egész tenyészidő folyamán áramlania kell, hogy szakadatlanul cserélődhes­sék. Ez a rizsföldi haltenyésztés szempontjából is igen fontos, mert a sekély vízmedencékben a gyorsan felmelegedő víz oxigéntartalma szerves anyagok bomlása miatt ro­­hamcvm csökken. A rizstáblákat nálunk általában 15—20 cm vízréteggel árasztják el, tehát a rizs egész tenyészidejének folyamán a halak számára is elég mély a víz. A rizs beérése előtt nö­velni kell az árasztóvíz magasságát, ami a haltenyésztés szempontjából is előnyös, hiszen a kihelyezett halak közben fejlődnek. Ma a rizsföldi haltenyésztés egyre jobban terjed, mégpedig főképp az­ért, mert tudományos kutatásokkal megállapították, hogy a behalasztott rizsföldek terméshozama nagyobb. Ezt azzal magyarázzák, hogy a halak megeszik a rizsnövény rovarkár­tevőit, úszáskor mozgatják, keverik a vizet, táplálékkeresés közben feltúrják talajt és így a víz is, a talaj is szel­ a főződik. Ha tehát figyelembe vesszük azt, hogy az amúgy is jövedelmező rizstermesztésen és a tala­j vízviszo­nyainak a javításán kívül értékes halhúst is nyerünk, joggal állíthat­juk, hogy a rizsföldi haltenyésztés a mezőgazdasági termelés egyik legin­tenzívebb alakja. Nézzük most már, mi a helyzet nálunk a rizsföldi pontytenyésztéssel kapcsolatban. A Földművelésügyi Megbízotti Hi­vatal munkaközösségének „A rizs termesztése” című könyvében azt ol­vashatjuk, hogy a rizsföldi pontyte­nyésztés első kísérleteit a Halte­nyésztési Kísérleti Állomás 19b.-ben végezte a zselízi járásban a zalabai állami gazdaságon. A kísérletek ked­vező gyakorlati eredményeinek alap­ján 1052-ben már csaknem minden szlovákiai rizsföldet behalasztottak a tenyészidő tartamára. Sedlár mérnök a Haltenyésztés cí­mű munkájában ezt írja: A rizstermesztés első merész kí­sérletei után a vetésterület már 1953-ban lényegesen megnövekedett, ezért tehát a rizsföldi pontytenyész­téssel nálunk is komolyabban kell foglalkoznunk. A kérdés komolysága még jobban szembetűnik, ha kiszá­mítjuk, hogy a rizsföldek 50 száza­lékkal több pontyot eredményezhet­nek, mint a jelenlegi halastavaink együttvéve. A következő fejezetekből kitűnik, hogy az elárasztott rizsföl­dek, mint behalasztásra használható vízmedencék, lényegesen különböznek a rendes pontytavaktól. A rizs tenyészideje folyamán nö­vekedéséhez állandó vízréteget igé­nyel. Az elárasztóvíz mélysége és a rizstáblák elárasztásának időtartama igen sok tényezőtől függ. A rizster­mesztésre jellegzetesen kihat a rizs­­táblák hőviszonya, melyet két ténye­ző, mégpedig a napsugarak erőssége és az elárasztó víz hőmérséklete be­folyásol. A haltenyésztés fontos té­nyezője általában a víz szabad oxi­géntartalma. A víz oxigéntartalm­a a rizsföldeken elsősorban a víz átfo­lyásától és a vízinövényzet mennyi­ségétől függ ... A Budapesten megjelent Tógazda­sági haltenyésztésben a rizsföldi potytenyésztésről, a következőket ol­vashatjuk: A rizsföldeket április-május folya­mán árasztják el. Erre az időre esik a pontyok kihelyezése is. A ponty­­tenyésztés egyik legnagyobb akadá­lya, hogy a már átteleltetett állo­mány csak ekkor helyezhető ki az elárasztott és leüllepedett vizű rizs­földekre. (A halastavakba ugyanis már jóval korábban kihelyezhető a teleltető tavakból a halállomány.) V­a­­s­k nagy hátránya, hogy a rizs te­nyészideje augusztus végén, vagy szeptember elején véget ér és a ki­helyezett halállományt a lecsapolás­­kor át kell helyezni más tavakba, vagy a teleltető kamrákba. A rizste­­lepek közelében tehát olyan tavakat kell építeni, amelyekben a halak á t­­­elelhetnek. A rizs felületi vetésekor a haliva­dékot nem lehet azonnal kihelyezni, de a földbe vetett rizsnél a halállo­mányt az árasztással egyidőben he­lyezhetjük ki. Az elárasztott rizsföl­deken arányos népesítés esetén a ki­helyezett halak bőven találnak táp­lálékot. A rizsföldekre vezetett folyó vagy patak vizében lévő mikroszer­vezetek (plankton) a langyos, növé­nyi anyagokban bővelkedő vízben kedvező életfeltételeket találnak, ro­hamosan szaporodnak, a halaknak te­hát táplálékban nincsen hiányuk és erőteljesen növekednek. A rizsföldi haltenyésztés legfonto­sabb, de egyben legnehezebb feladata a lehalászás, vagyis a halállomány kifogása. Ezt a munkát főképp az ne­hezíti meg, hogy a halállományt rizs aratása előtt kell lehalászni, ami­ a­kor még általában meleg az idő és a halak könnyen elpusztulnak. Ügyesen megszervezett munkával azonban a halállomány tetemesebb veszztsége elkerülhető. MAROS JÓZSEF A rizsföldi beltenyésztésről „Takarmányos“ A neve Bombic Feri. „Takarmányos” — Szímőn legalábbis így hívják. Sza­kadó eső, vagy tikkasztó hőség nem akadályozza meg munkájában. Az is­tállóktól a szalma- és takarmány­­kaz­akig, majd vissza, ez az ő min­dennapos útja. Nincs egyedül Hat­vannyolc éves édesapjával jár egy szekéren közösen dacolnak az időjá­rással s eddig mindig győztek, mert takarmány és szalma van elegendő az istállókban.

Next