Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)

1967-07-25 / 30. szám

Csupán 600 hektárnyi az egész. Jelentéktelennek tűnő, kis földdarab a megfiatalodott Csallóközben. Ha szövetkezet lenne, azt mondanék, hogy ki­cst esetleg gazdái iránti tisz­teletből vagy jóindulatú hízel­gésből sorolnánk a közepesek közé. De így, mint állami gaz­daságot ebből a szempontból aligha emlegetik. Különben oldalt fekszik Csallóközt keresztül szelő fő­a úttól és a vasúttól, ahonnan Apácaszakállas Ekecs és Szi­tás jegenyéi, piros tetős házai zárják el a kilátást Gólyás irá­nyában. Nemesócsát Gútával összekötő úttól szintén félre­esik. Itt a régi szövetkezet fű­zesei és a lassan múlófélben levő bogyaréti tanyavilág jege­nyéi és akácai állják útját a kiváncsi szemek. Bizony évekkel ezelőtt isten­háta mögötti lakosnak érezte magát az itteni ember. Nyáron vagy télen a kemény fagyon még csak megjárta. De ősszel és tavasszal csak lovasfogattal vagy gépi járművel, de legtöbb esetben csak lánctalpas trak­torral közlekedtek az ittlakók. Nem egy esetben a reggeli és az esti teret csak lánctalpas traktor tudta bevontatni az alig néhány kilométerre fekvő Apácaszakállasra, vagy Ekecs­­re. Ma a gyorsjáratú traktorok, teherautók szállítják a termést a néhány éve felépült Ekecset Bogyaréttel összekötő beton­úton. Az innen Nagyszegre és Ekecsre járó iskolásoknak sem okoz gondot a percekre rövi­dült távolság. Orvoshoz eljut­ni vagy orvost hívni a beteg­hez szintén nem nehéz, csak úgy mint az itt élő házias­­­szonyok napi bevásárlásai. Gu­lyás immár együtt fiatalodik és minden szempontból egyen­rangú az őt körülvevő környe­zettel. Ide kijutni igazán gyerekjá­ték már. Különösen, ha a gaz­daság legilletékesebb vezetőjé­hez, Vörös Zsigmond Intéző­höz van szerencséje az ember­nek már mindjárt az állomá­son. A két gyorslábú deres szinte repül a könnyű kocsi­val. Sárguló búza- és árpatáblák között hallatszik az egyre gyor­suló kocogás. — Az ekecsiek már megkezd­ték? — mutatok előre az út jobb oldalára, amikor a két rendrakógépet megpillantom.­­­ Ha az idő is kedvez, jól járnak — hallom a választ. — Mi csak két nap múlva, hétfőn kezdünk. Szeretnénk mindjárt arató-cséplőgéppel vágni. Mi is szerencsések le­hetünk. De azért nem kötjük az ebet a karóhoz. Még ma alapos szemlét tartunk és csak azután döntünk véglegesen. HATÁRNÉZÉS Kint 30 fokot mutat a hő­mérő, bent az irodahelyiség­ben elviselhetetlen a hőség. A nyitott ablakok ellenére szinte „áll" a levegő. És bár csak né­hány percet tartózkodunk falak között, úgy érezzük, csak a a tűző nap segíthet rajtunk. A nyitott ablakszárny egy képet takar el előlem. Kiván­csi vagyok a szokatlan helyen függő képre. Közelebb lépek hozzá. Egy bekeretezett diplo­mával állok szemben. A nagy­megyeri nagyhizlalda 1966-ban nyerte el a kormány vörös zászlaját. Ebből az alkalomból kapott méltó elismerést Vö­rös Zsigmond, a gulyási rész­leg intézője is. — Ez már jelent valamit — gondolom és kilépünk a négy fal közül. Az első megálló a húsz hek­táros Diamant-féle árpatábla. A súlyos kalászok fáradtan su­sognak a meg-megújuló eny­he szellő nyomán. — Ha valami közbe nem jön, ezzel kezdjük. Amolyan próba­vetésnek szántuk. Ezt a faj­tát eddig alig ismerték a vi­déken. Amint látja, erős szal­mája van s nem dől meg, jó­nak ígérkezik. Akik már isme­rik, azt mondják, jobb mint a 802-es fajta. Ha számításunk beválik, vetőmagnak szánjuk. 30—32 mázsában bízunk hek­táronként.­­­­Néhány nap múlva azonban ennél is kedvezőbb hírről ér­tesülök. — Baj volt a számítással — kezdi mindjárt Vörös Zsig­mond, igyekezve komoly tekin­tete mögé bújtatni örömét. — Az árpával? — kérdezem, kissé meghökkenve. — Nem­ mondom hogy az előrelátással — s látom, szíve­sen vállalja a gyerekszerepet­ Játszik. Tekintetemet figyeli, azután mégsem tudja tovább rejteni örömét. — Negyvenhét mázsa 90 ki­logrammot sikerült egy hek­tárról kihoznunk. Most valóban könnyű döntenünk már a Diamant és a 802-es között... „ÜT EZ A BÚZA“ hallom ezt a különös kifejezést a G 24-es tábla szélén. A szovjet mironovoi fajta búzát kissé megdöntötte az előző na­pi eső és a szél. „Üt ez a búza" — itt hallom először jó 10 lépésnyire az út szélétől bent a földön. — Nehéz, súlyos kalászok — ismétli e! egyszerűbb nyelvre fordítva a búzával kapcsolatos megállapítását kíváncsi tekin­tetem láttán. — Kelemenéknek — (az eke­­csi EFSZ elnöke) tavaly 55 má­zsát hozott ez a fajta. Itt is választás előtt állunk. A bezo­­sztása vagy a mironovoi kö­zött kell döntenünk. De nem a f­ele-fele alapján. A jobbé lesz az elsőség. A döntésre még van idő, s talán nem is lesz könnyű. De a G—22-es tábla mellett sem­ mehetünk el csak úgy szó nélkül. — A rossz vetőmag miatt másodszor is el kellett vet­nünk a cukorrépát és látja, mi­lyen szép az egész? 37 hektár, csak ez a 11 sor ne lenne ilyen és ismeretlen nevet említ magas gyomra mutatva. A ka­a­pása nem nagyon erőltette meg magát annak idején. Majd eszé­be juttatom — ismétli el a ne­vet újra — jobb késő, mint soha. — jegyzi meg felszállás közben a kocsira. A nagy raktár épülete mel­lett is elhaladva megjegyzi: mázsánként 60 fillérbe kerül a gabona kitisztítása. Ha mással, például az akecsi felvásárló üzemmel csináltatnánk ugyan­ezt, 4 korona 50 fillérbe­­ ke­rülne a tisztítás mázsája 20 vagonnál, amit éppen most adunk el sörárpának, 4 korona 50 fillér már jelent valamit. Különben így 188 koronába ke­rül egy mázsa sörárpa. „ITT IS IZZADNA A BOKOR" — cseng fülembe egy újabb, különös kifejezés a bezosztása búzatábla szélén. — Nálunk így mondták, hogy bokor — kezdi mindjárt a ma­gyarázattal. Két kaszás, két marokszedő, egy kötöző és egy kötőterítő. Ez jelentette tehát nálunk a bokrot. Annak ide­jén még a kötözőgépek megje­lenése előtt, 21 ilyen bokor vágta és hordta keresztbe Pa­­panek úr gabonáját. Én magam is egy ilyen bo­korban kezdtem 16 éves ko­romban még a Papaneknél. Pé­­ter-Pál napján már álltak hetesek és bizony csak augusz­a­tus vége felé szoktunk végez­ni a csépléssel. Ma gyerekjá­téknak tűnik az egész, de azért most sem könnyű. A két ara­tó-cséplőgép az SK—3-as és az SK—4-es 14—16 nap alatt, ha nem is könnyen, de min­denesetre elvégzi a „21 bokor" munkáját. Két rendvágó, egy bulgár, és egy hazai gyártmá­nyú gépünk is van, de nem na­gyon használjuk az aratásnál. Ha lehet, mindjárt egyenesbe vágjuk arató-cséplőgéppel. A gazdaság szérűjén Fodor András bácsival, a régi első kaszások egyikével találkozunk. Ő is egy ilyen bokorban kezd­te még 45 évvel ezelőtt első kaszásként. Már 20 éve ő is a gólyás részlegen dolgozik. — Naponta két magyar hol­dat én is levágtam annak ide­jén. Ha jól emlékszem, egy évig még itt is kaszáltam. Azt hi­szem 1947 vagy 1948 nyarán szűnt meg a kézi aratás ná­lunk. Akkor kaptuk az első kö­tözőgépeket, de a kombájnok érkeztére egészen jól emlék­szem. 1958-ban futott be mind a három. BÚGNAK A GÉPEK A határ legtávolabbi csücs­kében már ömlik a szem. A magot szállító traktorok után magasra száll a dülőút pora. — Ha minden jól sikerül, holnap már a búzában állha­tunk — és Bíró Mihály szava­hihető ember Az üzem legta­pasztaltabb arató-cséplőgép ke­zelője. Ott volt már az első szovjet traktorvontatású gé­­peknél, majd később a magyar gyártmányú EMAG-oknál is. — Tegnap 450 mázsa sike­rült... Jó gép ez, mutat az SK —4-esre. Remélem, nem ka­punk esőt De 16 napnál most sem húzzuk tovább... -Ö­­t évvel ezelőtt még 150-en álltak naponta munkába Gu­­lyásban, ma a vezetőséget is beleszámítva 88-an birkóznak meg a feladatokkal. Előlegként 30.000, elszámoláskor 160.000 korona kerül kifizetésre. Hogy mennyi az egy személyre jutó átlagkereset, igazán nem ne­héz kiszámítani. A század elején itt kiépített csatornahálózattal eltűntek gólyák. Csak a nevüket hagy­a­ták itt, bár néha­ esősebb idő­szakokban hazalátogatnak. A föld egykori tulajdonosainak báró Hans Kufflernek és Pa­­paneknek távozásával, valamint a gépek érkezésével lassan el­csendesült az aratók dala is, mely ugyan szép volt és az is maradt. De az egykori markos kaszáslegények helyét felvál­tották a gépeket irányító fia­talok és a hajdani marokszedő lányok is más szemmel nézik lányaik, unokáik munkáját. A nagy dunai árvíz sem maradt adósa a régi romantikának. Tá­­voztával kezdetét vette a ta­nyavilág megszűnése is. Sárkány Árpád GÓLYASI aRaTÁS JÓZSEF ATTILA: A bús bíborkirályf'i. naplemente búcsúcsókjától ég a dús kalász. Néhány vidám tücsök már dudorász s úgy ing a földön csendes este enyhe, mint vén öreg huszáron lóg a mente, kit nem ölel a nyárest­én láz. De itt a búza s rozs méhébe száz apróság vár a fényre, napra, csendbe. És várnak egyre mind a virradatra, mikor az égből napsugár pereg. A duzzadt tábla jó, acélos fajta s hajnalba jönnek barna emberek, a válluk széles, nagy kasza van rajta . . ... Szellő fuvall a tábla megremeg. Vörös Zsigmond intéző Bíró Mihály az üzem legtapasztaltabb kombájnosa Gabonatisztítás Fodor András hajdani első kaszás Nyírfa János pártelnök ' új ifjúság a Már útra készen állt a család, oldaltáskákkal, úszógumikkal felszerelve és ép­pen kimondtam az indulj­t, ami­kor kopogtak az ajtón.­­ Csak ez hiányzott — gondoltam, ami­kor váratlan látogatóim belép­tek az ajtón. — Ne haragudjatok, hogy így váratlanul rátok törünk, nem is ide indultunk, hanem a Dunához, de ki a fenének kell ez az őrült meleg — mondta Péter barátom felesége Helén. — Jól tettétek — válaszol­tam mindjárt, és bizonyára mo­solyogtam is valamelyest, mert Helén a későbbiek folyamán ki­fejtette feleségemnek, hogy nem kell a férfit még vasárnapon­ként is holmi kirándulásokkal zaklatni, mert úgymond már a betoppanásuk első pillanatában látta rajtam, örülök, hogy ott­hon maradhatok. Tehát csak ebből gondolom, hogy moso­lyogtam e váratlan látogatók érkeztén. De nem vágok a dolgok ele­jébe. Fél óra múlva valóban örültem, hogy így történt min­den. Elmaradt a sorbanállás, a gyermekricsaj. Rajtuk külön­ben is könnyen túladtunk egy kis házifagyi ellenében. A hű­tőszekrény pedig bírta hűsítők­kel és ,,melegítőkkel“ egyaránt. Sőt lassan nem nagyon törőd­tünk a meleggel sem, különösen akkor nem, amikor rájöttem, hogy van a háznál egy üzem­képes asztali ventillátor is, amit azon nyomban el is indítottam. Amint látható könnyen túltet­tünk a harmincfokos hőségen. A baj nem is itt kezdődött. Helén egyik hibás mozdulata folytán az asztal alá került a ventillátor, s az egyik lapátja híján bizony nem használhat­tuk tovább. — De sebaj — mondtam. — pár korona az egész, s külön­ben sincs szükségünk a ventil­látorra. — A belső és a külső nyo­más közti különbség már amúgyis megszűnt, tehát baj igazán nem lehet pillanatnyilag — tette hozzá Péter barátom. De az igazi baj mégis bekö­vetkezett, méghozzá másnap. — A motorja...? — Jó — válaszoltam mind­járt az első üzletben —, csak a harmadik lapátja hiányzik. — Mi „fülekkel“ nem fog­lalkozunk, de talán próbáljon szerencsét a Nászpka utcában. — Istenem — gondoltam —, miért is lenne minden olyan egyszerű. A Nálepka utcába négy kerülővel jutottam el. Több helyen próbálkoztam, de a tapasztalat után nem vártam meg, míg megkérdezik, mi ba­ja a masinának. — A motor jó, csak amikor lesett, leszakadt az egyik „füle". De — tettem hozzá mindjárt —, szívesen megfizetek három fület is, le­gelőbb egyf­émak lesznek, és bizonyára így rezgésmentesen fog működni. És amikor már fél napig jár­tam a bratislavai háztartási villamos gépjavító üzleteket, rájöttem, hogy nincs szeren­csém a „fülekhez“. Az utolsó kísérletet a Björnson utcában tettem. Itt sem volt szeren­csém ugyan, de legalább taná­csot kaptam. — Nézze fiatalember - mond­ta a csinos üzletvezetőnő —, vegyen egy újat. Mondja már, érdemes 250 koronáért ennyit futkosni? — tette hozzá. — De ha már véletlenül — most már a feleségem jóvol­tából — az új ventillátor is fül nélkül marad, azt már megcsi­nálnák? — kérdeztem végképp lehangolva. — Milyen kicsinyesek is ezek a mai férfiak — mondta, és megjegyezte: „Fülekkel“ mi sem foglalkozunk. ísérj A „FÜL"

Next