Új Ifjúság, 1967 (16. évfolyam, 1-50. szám)
1967-07-25 / 30. szám
Csupán 600 hektárnyi az egész. Jelentéktelennek tűnő, kis földdarab a megfiatalodott Csallóközben. Ha szövetkezet lenne, azt mondanék, hogy kicst esetleg gazdái iránti tiszteletből vagy jóindulatú hízelgésből sorolnánk a közepesek közé. De így, mint állami gazdaságot ebből a szempontból aligha emlegetik. Különben oldalt fekszik Csallóközt keresztül szelő főa úttól és a vasúttól, ahonnan Apácaszakállas Ekecs és Szitás jegenyéi, piros tetős házai zárják el a kilátást Gólyás irányában. Nemesócsát Gútával összekötő úttól szintén félreesik. Itt a régi szövetkezet fűzesei és a lassan múlófélben levő bogyaréti tanyavilág jegenyéi és akácai állják útját a kiváncsi szemek. Bizony évekkel ezelőtt istenháta mögötti lakosnak érezte magát az itteni ember. Nyáron vagy télen a kemény fagyon még csak megjárta. De ősszel és tavasszal csak lovasfogattal vagy gépi járművel, de legtöbb esetben csak lánctalpas traktorral közlekedtek az ittlakók. Nem egy esetben a reggeli és az esti teret csak lánctalpas traktor tudta bevontatni az alig néhány kilométerre fekvő Apácaszakállasra, vagy Ekecsre. Ma a gyorsjáratú traktorok, teherautók szállítják a termést a néhány éve felépült Ekecset Bogyaréttel összekötő betonúton. Az innen Nagyszegre és Ekecsre járó iskolásoknak sem okoz gondot a percekre rövidült távolság. Orvoshoz eljutni vagy orvost hívni a beteghez szintén nem nehéz, csak úgy mint az itt élő háziasszonyok napi bevásárlásai. Gulyás immár együtt fiatalodik és minden szempontból egyenrangú az őt körülvevő környezettel. Ide kijutni igazán gyerekjáték már. Különösen, ha a gazdaság legilletékesebb vezetőjéhez, Vörös Zsigmond Intézőhöz van szerencséje az embernek már mindjárt az állomáson. A két gyorslábú deres szinte repül a könnyű kocsival. Sárguló búza- és árpatáblák között hallatszik az egyre gyorsuló kocogás. — Az ekecsiek már megkezdték? — mutatok előre az út jobb oldalára, amikor a két rendrakógépet megpillantom. Ha az idő is kedvez, jól járnak — hallom a választ. — Mi csak két nap múlva, hétfőn kezdünk. Szeretnénk mindjárt arató-cséplőgéppel vágni. Mi is szerencsések lehetünk. De azért nem kötjük az ebet a karóhoz. Még ma alapos szemlét tartunk és csak azután döntünk véglegesen. HATÁRNÉZÉS Kint 30 fokot mutat a hőmérő, bent az irodahelyiségben elviselhetetlen a hőség. A nyitott ablakok ellenére szinte „áll" a levegő. És bár csak néhány percet tartózkodunk falak között, úgy érezzük, csak a a tűző nap segíthet rajtunk. A nyitott ablakszárny egy képet takar el előlem. Kiváncsi vagyok a szokatlan helyen függő képre. Közelebb lépek hozzá. Egy bekeretezett diplomával állok szemben. A nagymegyeri nagyhizlalda 1966-ban nyerte el a kormány vörös zászlaját. Ebből az alkalomból kapott méltó elismerést Vörös Zsigmond, a gulyási részleg intézője is. — Ez már jelent valamit — gondolom és kilépünk a négy fal közül. Az első megálló a húsz hektáros Diamant-féle árpatábla. A súlyos kalászok fáradtan susognak a meg-megújuló enyhe szellő nyomán. — Ha valami közbe nem jön, ezzel kezdjük. Amolyan próbavetésnek szántuk. Ezt a fajtát eddig alig ismerték a vidéken. Amint látja, erős szalmája van s nem dől meg, jónak ígérkezik. Akik már ismerik, azt mondják, jobb mint a 802-es fajta. Ha számításunk beválik, vetőmagnak szánjuk. 30—32 mázsában bízunk hektáronként.Néhány nap múlva azonban ennél is kedvezőbb hírről értesülök. — Baj volt a számítással — kezdi mindjárt Vörös Zsigmond, igyekezve komoly tekintete mögé bújtatni örömét. — Az árpával? — kérdezem, kissé meghökkenve. — Nem mondom hogy az előrelátással — s látom, szívesen vállalja a gyerekszerepet Játszik. Tekintetemet figyeli, azután mégsem tudja tovább rejteni örömét. — Negyvenhét mázsa 90 kilogrammot sikerült egy hektárról kihoznunk. Most valóban könnyű döntenünk már a Diamant és a 802-es között... „ÜT EZ A BÚZA“ hallom ezt a különös kifejezést a G 24-es tábla szélén. A szovjet mironovoi fajta búzát kissé megdöntötte az előző napi eső és a szél. „Üt ez a búza" — itt hallom először jó 10 lépésnyire az út szélétől bent a földön. — Nehéz, súlyos kalászok — ismétli e! egyszerűbb nyelvre fordítva a búzával kapcsolatos megállapítását kíváncsi tekintetem láttán. — Kelemenéknek — (az ekecsi EFSZ elnöke) tavaly 55 mázsát hozott ez a fajta. Itt is választás előtt állunk. A bezosztása vagy a mironovoi között kell döntenünk. De nem a fele-fele alapján. A jobbé lesz az elsőség. A döntésre még van idő, s talán nem is lesz könnyű. De a G—22-es tábla mellett sem mehetünk el csak úgy szó nélkül. — A rossz vetőmag miatt másodszor is el kellett vetnünk a cukorrépát és látja, milyen szép az egész? 37 hektár, csak ez a 11 sor ne lenne ilyen és ismeretlen nevet említ magas gyomra mutatva. A kaapása nem nagyon erőltette meg magát annak idején. Majd eszébe juttatom — ismétli el a nevet újra — jobb késő, mint soha. — jegyzi meg felszállás közben a kocsira. A nagy raktár épülete mellett is elhaladva megjegyzi: mázsánként 60 fillérbe kerül a gabona kitisztítása. Ha mással, például az akecsi felvásárló üzemmel csináltatnánk ugyanezt, 4 korona 50 fillérbe kerülne a tisztítás mázsája 20 vagonnál, amit éppen most adunk el sörárpának, 4 korona 50 fillér már jelent valamit. Különben így 188 koronába kerül egy mázsa sörárpa. „ITT IS IZZADNA A BOKOR" — cseng fülembe egy újabb, különös kifejezés a bezosztása búzatábla szélén. — Nálunk így mondták, hogy bokor — kezdi mindjárt a magyarázattal. Két kaszás, két marokszedő, egy kötöző és egy kötőterítő. Ez jelentette tehát nálunk a bokrot. Annak idején még a kötözőgépek megjelenése előtt, 21 ilyen bokor vágta és hordta keresztbe Papanek úr gabonáját. Én magam is egy ilyen bokorban kezdtem 16 éves koromban még a Papaneknél. Péter-Pál napján már álltak hetesek és bizony csak auguszatus vége felé szoktunk végezni a csépléssel. Ma gyerekjátéknak tűnik az egész, de azért most sem könnyű. A két arató-cséplőgép az SK—3-as és az SK—4-es 14—16 nap alatt, ha nem is könnyen, de mindenesetre elvégzi a „21 bokor" munkáját. Két rendvágó, egy bulgár, és egy hazai gyártmányú gépünk is van, de nem nagyon használjuk az aratásnál. Ha lehet, mindjárt egyenesbe vágjuk arató-cséplőgéppel. A gazdaság szérűjén Fodor András bácsival, a régi első kaszások egyikével találkozunk. Ő is egy ilyen bokorban kezdte még 45 évvel ezelőtt első kaszásként. Már 20 éve ő is a gólyás részlegen dolgozik. — Naponta két magyar holdat én is levágtam annak idején. Ha jól emlékszem, egy évig még itt is kaszáltam. Azt hiszem 1947 vagy 1948 nyarán szűnt meg a kézi aratás nálunk. Akkor kaptuk az első kötözőgépeket, de a kombájnok érkeztére egészen jól emlékszem. 1958-ban futott be mind a három. BÚGNAK A GÉPEK A határ legtávolabbi csücskében már ömlik a szem. A magot szállító traktorok után magasra száll a dülőút pora. — Ha minden jól sikerül, holnap már a búzában állhatunk — és Bíró Mihály szavahihető ember Az üzem legtapasztaltabb arató-cséplőgép kezelője. Ott volt már az első szovjet traktorvontatású gépeknél, majd később a magyar gyártmányú EMAG-oknál is. — Tegnap 450 mázsa sikerült... Jó gép ez, mutat az SK —4-esre. Remélem, nem kapunk esőt De 16 napnál most sem húzzuk tovább... -Öt évvel ezelőtt még 150-en álltak naponta munkába Gulyásban, ma a vezetőséget is beleszámítva 88-an birkóznak meg a feladatokkal. Előlegként 30.000, elszámoláskor 160.000 korona kerül kifizetésre. Hogy mennyi az egy személyre jutó átlagkereset, igazán nem nehéz kiszámítani. A század elején itt kiépített csatornahálózattal eltűntek gólyák. Csak a nevüket hagyaták itt, bár néha esősebb időszakokban hazalátogatnak. A föld egykori tulajdonosainak báró Hans Kufflernek és Papaneknek távozásával, valamint a gépek érkezésével lassan elcsendesült az aratók dala is, mely ugyan szép volt és az is maradt. De az egykori markos kaszáslegények helyét felváltották a gépeket irányító fiatalok és a hajdani marokszedő lányok is más szemmel nézik lányaik, unokáik munkáját. A nagy dunai árvíz sem maradt adósa a régi romantikának. Távoztával kezdetét vette a tanyavilág megszűnése is. Sárkány Árpád GÓLYASI aRaTÁS JÓZSEF ATTILA: A bús bíborkirályf'i. naplemente búcsúcsókjától ég a dús kalász. Néhány vidám tücsök már dudorász s úgy ing a földön csendes este enyhe, mint vén öreg huszáron lóg a mente, kit nem ölel a nyárestén láz. De itt a búza s rozs méhébe száz apróság vár a fényre, napra, csendbe. És várnak egyre mind a virradatra, mikor az égből napsugár pereg. A duzzadt tábla jó, acélos fajta s hajnalba jönnek barna emberek, a válluk széles, nagy kasza van rajta . . ... Szellő fuvall a tábla megremeg. Vörös Zsigmond intéző Bíró Mihály az üzem legtapasztaltabb kombájnosa Gabonatisztítás Fodor András hajdani első kaszás Nyírfa János pártelnök ' új ifjúság a Már útra készen állt a család, oldaltáskákkal, úszógumikkal felszerelve és éppen kimondtam az induljt, amikor kopogtak az ajtón. Csak ez hiányzott — gondoltam, amikor váratlan látogatóim beléptek az ajtón. — Ne haragudjatok, hogy így váratlanul rátok törünk, nem is ide indultunk, hanem a Dunához, de ki a fenének kell ez az őrült meleg — mondta Péter barátom felesége Helén. — Jól tettétek — válaszoltam mindjárt, és bizonyára mosolyogtam is valamelyest, mert Helén a későbbiek folyamán kifejtette feleségemnek, hogy nem kell a férfit még vasárnaponként is holmi kirándulásokkal zaklatni, mert úgymond már a betoppanásuk első pillanatában látta rajtam, örülök, hogy otthon maradhatok. Tehát csak ebből gondolom, hogy mosolyogtam e váratlan látogatók érkeztén. De nem vágok a dolgok elejébe. Fél óra múlva valóban örültem, hogy így történt minden. Elmaradt a sorbanállás, a gyermekricsaj. Rajtuk különben is könnyen túladtunk egy kis házifagyi ellenében. A hűtőszekrény pedig bírta hűsítőkkel és ,,melegítőkkel“ egyaránt. Sőt lassan nem nagyon törődtünk a meleggel sem, különösen akkor nem, amikor rájöttem, hogy van a háznál egy üzemképes asztali ventillátor is, amit azon nyomban el is indítottam. Amint látható könnyen túltettünk a harmincfokos hőségen. A baj nem is itt kezdődött. Helén egyik hibás mozdulata folytán az asztal alá került a ventillátor, s az egyik lapátja híján bizony nem használhattuk tovább. — De sebaj — mondtam. — pár korona az egész, s különben sincs szükségünk a ventillátorra. — A belső és a külső nyomás közti különbség már amúgyis megszűnt, tehát baj igazán nem lehet pillanatnyilag — tette hozzá Péter barátom. De az igazi baj mégis bekövetkezett, méghozzá másnap. — A motorja...? — Jó — válaszoltam mindjárt az első üzletben —, csak a harmadik lapátja hiányzik. — Mi „fülekkel“ nem foglalkozunk, de talán próbáljon szerencsét a Nászpka utcában. — Istenem — gondoltam —, miért is lenne minden olyan egyszerű. A Nálepka utcába négy kerülővel jutottam el. Több helyen próbálkoztam, de a tapasztalat után nem vártam meg, míg megkérdezik, mi baja a masinának. — A motor jó, csak amikor lesett, leszakadt az egyik „füle". De — tettem hozzá mindjárt —, szívesen megfizetek három fület is, legelőbb egyfémak lesznek, és bizonyára így rezgésmentesen fog működni. És amikor már fél napig jártam a bratislavai háztartási villamos gépjavító üzleteket, rájöttem, hogy nincs szerencsém a „fülekhez“. Az utolsó kísérletet a Björnson utcában tettem. Itt sem volt szerencsém ugyan, de legalább tanácsot kaptam. — Nézze fiatalember - mondta a csinos üzletvezetőnő —, vegyen egy újat. Mondja már, érdemes 250 koronáért ennyit futkosni? — tette hozzá. — De ha már véletlenül — most már a feleségem jóvoltából — az új ventillátor is fül nélkül marad, azt már megcsinálnák? — kérdeztem végképp lehangolva. — Milyen kicsinyesek is ezek a mai férfiak — mondta, és megjegyezte: „Fülekkel“ mi sem foglalkozunk. ísérj A „FÜL"