Új Ifjúság, 1970. július-december (19. évfolyam, 27-52. szám)

1970-10-27 / 43. szám

új ifjúság Amikor az én nemzedékem még középiskolás diák volt, Dugonics András nevét minden­kor a legnagyobb tisztelettel kellett kiejtenünk, és még most is, amikor harmincadik születésének száz­évfordulója alkal­mából ,felidézem András pap emlékét, gondolatban bocsána­tot kérek néhai jó professzo­romtól, aki ezért a rövid írás­ért minden bizonnyal megbuk­tatna. Sajnos az, amit mi Dugonics­ról a két világháború között a magyarországi tanultunk, abból tanintézetekben a hivatalos felfogásból indult ki, hogy ma­gyar diák nem mondhat ros­­­sza­t a nemzet klasszikusairól. Szívesebben írnék lelkesedő megemlékezést, de nem tehe­tem, mert ha életművét vizs­gálom, akkor meg kell állapí­tanom, hogy a magyar írók panteonjában még a hátsó so­rokban sem kaphat helyet. Greguss Ágost, András tisz­telendő egyik ismertetője, aki kinevezte az irdogáló piaristát „magyar „régiségbúvárnak“, ,,hazafiúi érzelmek és ismere­­­tek terjesztőjének“,­­fontosnak tartja óvatosan megjegyezni, hogy „Dugonicsnál“ hiányzik az esztétikai­ érzék, ízlése fonák, sőt irálya sem legszabatosabb...“ Greguss a régiségbúvár jelző­vel­­ nyilván az Etelka című re­gény miatt ruházta fel az írót. Tény, hogy ez a regény fontos, egyrészt azért, mert tulajdon­képpen ezzel kezdődött ismét a magyar szépirodalmi alkotás fejlődése, másrészt pedig azért, mert ez volt az első magyar könyvsiker — ezer példánya egy év alatt elfogyott. Csakhogy ebben a regényben Dugonics — Árpád korát írta le — és láb­jegyzetek tömegével igyekezett a korképet történelmileg hite­lessé tenni — viszont leírása szerint az Árpád-kori ország szinte ugyanolyan volt, mint a XVIII. században. Mintája, for­rása valami nagyon rossz né­met regény lehetett és ennek tudható be, hogy párducos Ár­pádot gyenge, zsarnoki nőcsá­­básznak tüntette fel. A mániákusan magyarkodó Dugonics — dalmata volt és valószínűleg ezért hangsúlyozta szüntelenül magyarságát, ezért támadta olyan gorombán nemzetiségeket és azt hiszem, a nagyon igaz Szerb Antalnak az a Dugoniccsal kapcsolatos meg­állapítása, hogy: „Magyaror­szágon a fajvédelmet mindig i­­degen fajnak csinálták. Pedig hosszú időt töltött nemzetiségileg vegyes területe­ken, hiszen Privigyén, Nyitrán és Nagykárolyban diákoskodott és 1774-től a nagyszombati e­­gyetem matematikatanára volt. Kazinczyék joggal kifogásolták durva, nyers népiességét és azt, hogy napkeleti őseinkkel Sze­ged-környéki népi közmondáso­kat mondat. Nem szeretem régen­ holt szellemi kiválóságok emlékét profanizálni, de sajnos Dugo­nics András írói-emberi tulaj­donságairól úgyszólván semmi, sőt nem írhatok. Talán csak azt, hogy kitűnő tanár volt, e­­lőadásait magyarul tartotta, és magyar nyelvű tankönyvével (A tudákosság tankönyve) hozzá­járult a matematikai szak­­nyelv magyarosításához. Stílusában Pázmányt és a nyugati precieuxeket követte, de egyéni ízekkel is ..gazdagí­totta"! így aztán Etelka, ami­kor ájulásából magához tér, úgy káromkodik, mint egy szegedi halász. Amit írt, annak semmi köze nincs a történelemhez, ha­nem ellenkezőleg — durva tör­­ténelemhamisitás, szentimentá­lis és képtelen fantazmagóriák sokasága. 1808-ban, amikor nyugdíjaz­ták, hazament Szegedre és tíz év múlva meghalt. Úgy érzem, hogy Szerb An­tal jellemezte a legjobban: „...Dugonics magyarkodása mánia, eksztázis, delirium. Cso­dálatos tehetségtelensége dacá­ra egyike irodalmunk legérde­kesebb jelenségeinek.“ Péterfi Gyula 0) Ifjúéig. Szlovákia Szocialis­ta Ifjúsági Szövetsége Közpon­ti Bizottságának lapja . Kiadja a Smena kiadóvállalata . Szer­kesztőség és adminisztráció Brs­tislavs, Praiské 9. Telefon: 485 41-45. Postafiók 30 # Főszer­kesztő: dr. 5­1 fl A­­­S­Z­E GYÖRGY. főszerkesztőhelyetts és kultúra: ICTH El­EMÉR A riportrovat vezetfile: PAt.A QY1 r.AJOS Riporterek: ZA­CSEK ERZSÉBET, KESZ.ELI FE­RENC, NÉMETH ISTVÁN ke­let-szlovákiai szerkesztő és sportrovatvezető BATTA GYÖRGY A melléklet rovat vezetője: HORVÁTH RUDO­­F Nyomda: öltömé 91 Zépedoslovenské ti a $ Előfizetési dl egész évre 52.— Kis, fél­évri 26.— Kis. negyedévre 13.­­Kis • Terjeszti­s Posta Hír iapszolgálata. előfizethető min­de* postakézbesítőné­­vae> postahivatalnál *1 Kéziratok* sem írtunk meg és nem k­i! ifink vissza A lapo­ *ít töldre a PNS ílstredná expe­díciá tjaffe Bratislava l­ v - waldovo sám 5. 48 fiMi- Hét megrendelni Mit csináltál a nyáron? „Tönkre csalt“ Az a lány alaposan megtré­­fált. Egy vasárnap délután „randevút" beszéltünk meg a Kis-Duna partján. Eljött, csó­nakáztunk, fürödtünk, napoz­tunk, s mi tagadás, az erdő felé csalogattam. Engedett is a csábításnak, jött. De­­ meg­jártam ám. Amikor már saj­góst, fájt — sőt vérzett — a lábam, akkor vettem észre, hogy ő cipőt visel, ezért olyan virgonc, ezért enged olyan könnyen a csalogatásnak. Sőt, most már nem én, hanem ő csalogatott. Pont oda, ahol a legtöbb volt a csalán, ahol a legjobban szúrtak az ágak, a Félreértés Ez a rövid kis epizód Prágában történt, ahol szolgálati úton voltam. Megérkezésem után üzemünk fiókrészlegének a portáján érdeklődtem az iránt a személy iránt, akivel tárgyalnom kel­lett volna. A portán egy idősebb néni teljesített szolgálatot. Elértette a bemutatkozásomat és az üzem címét, mert meg­lepetten nézett rám, és a következő kérdéssel fordult hoz­zám: — Ön már itt? Hiszen tizenegy órakor szolgálati kocsi fogja várni a repülőtéren! Ez engem nem lepett meg, mert érkezésemről előző nap üzemi távírón értesítettem az illető személyt. Bár az is igaz, hogy ennyire elegáns fogadtatást azért mégsem vártam A portásnő betessékelt a porta melletti kis vendégszobába és arra kért, hogy várjak, legyek türelmes. Rövid idő múlva tudtomra adta, hogy itt a szolgálati kocsi. Megköszöntem a szívességét, és a legtermészetesebb mozdulattal beültem a szolgálati kocsiba. Már az utcán robogtunk, amikor megszólalt a sofőr: — Mi újság önöknél? — Semmi különös, nekünk is megvan a magunk baja álmun­kéval. A következő kérdés azonban teljesen elállította a lé­legzetemet: — Hogyan haladnak a szerelési munkálatokkal? — Miféle szerelési munkálatokkal? — Hát amit az önök csoportja végez Bombayban. — Már megbocsásson, de ön vagy tréfál velem, vagy bo­londnak néz. Hiszen én egy egyszerű csehszlovák állampolgár vagyok csupán, és talán soha sem jutok el Indiába. Most ő lepődött meg, de a következő pillanatban befordult az egyik mellékutcába: — Hát ön nem Indiából jött? — Nem én! — Akkor szíveskedjék kiszállni! Nem állhatok a rendelke­zésére, tizenegy órakor a repülőtéren kell lennem. Értetlenül bámultam az elrobogó kocsi után. Nehezen, de aztán rájöttem, hogy félreértés történt. Mint ahogy később kiderült, egy Indiában dolgozó szerelő­­csoport főmérnöke ,e­ é robogott a repülőtérre. Szabó István: Borsi tüskék, Tele volt az erdő tönk- első utam Galántáról mind­ket. Az egyik tönkbe, akkorát járt a Kis-Dunához vezetett, rúgtam, hogy majd a lábam Szegény Pionír! Mi tagadás, ujja törött el, volt mit cipelnie­m az én 80 kilómat. A melegben alig lllte­ A „PIONÍR" KUDARCA lett. Alighogy megérkeztem, rég­ Minden éjjeli műszak után tön nem voltam egyedül, mint korábban. Egy lány jött hoz­zám, motorozni szeretett vol­gyalog baktattam a Kis-Duná­ra. Unta is a lábam, hosszú volt az út, egyedül... senki sem akart mellém szegődni. Egy napon azonban végleg meguntam a magányos gyalo­golást, elhatároztam, hogy vé­get vetek ennek a bandukolás­­nak. A döntést tett követte, és megtakarított pénzecskémen egy kis kétüléses 0,20-as Pio­nírt vásároltam magamnak. Az na.— Hova? — kérdem. — Akárhova — hangzik a válasz. — Még az erdő fele is? — Akár oda is! Megrágom az indítókart egy­szer, kétszer, tízszer, de a mo­tor csak nem startol. A tizen­kettedik rúgásnál az én an­gyalom már nem is volt. Egy kétszázötvenes ülésén trónolt és nevetve integetett vissza a porfelhőből. MONTE-CARLO JÓKÁN? Ha Monte-Carlóban megtud­ták volna, hogy Jókán milyen fogadási lehetőségek vannak, akkor bizonyára egy-két mil­liomos­ nem ott, hanem Jokan tölti a nyarat. Hogy miért? A nyár elején elkészült ná­lunk a tekepálya. S jöttek is szép számban tekézni, akarom mondani, kuglizni az emberek, még akkor is, ha nem nagyon tudták. Aki tudott, az viszont ala­posan meg akart tollasodni, és olyan nagy fogadásokat dik­tált, hogy néhányan már el is állta­k. Nem úgy én! — Nem dobsz két fát, nem dobsz három fát... — Dehogynem dobok! Az egyik embert már el is nevezték­ fogadóirodának, de azért velem már ő sem teke­tóriázhatott. Úgy történt, hogy kezdetben bizony elvesztettem jó pár ko­ronát, megfizettem tehát a tandíjat, de azért megérte, mert most már a menők sem beszélnek velem olyan hetykén. Sőt, egyre ritkábban hangzik el a „nem dobsz“. Vagy lehet, hogy Monte-Carlo mégsem Jó­kán van? Nagysallón is megalakult A közelmúltban a nagysallói fiatalok is megalakították a Szocialista Ifjúsági Szövetség helyi szervezetét. Megválasz­tották a tíztagú vezetőséget és már az alakuló gyűlésen mun­katervet fogadtak el. A mun­katerv külön figyelmet szentel a küszöbön álló csehszlovák­szovjet barátsági hónapnak. , KISZ-FIA­TALOK SZLOVÁKIÁBAN Nagyon kedves csoportot látott vendégül a brezovói drót­hálófonó nemzeti vállalat ifjúsági szervezete. A tapolcai járás KISZ-fiataljai látogattak el hozzájuk, élükön Vidova Károly járási KISZ-titkárral. A fiatalok először megtekintették ven­déglátóik üzemegységét. Nemcsak a gyártási technológiával és a gyártmányokkal ismerkedtek meg, hanem elbeszélgettek és összebarátkoztak a gyár fiataljaival is. Ezt követően négy napra a gyönyörű Vág völgyébe és a Magas-Tátra legszebb részeire látogattak. Útközben megálltak Nemeckán, ahol a partizánfalu emlékművénél koszorút helyeztek el, és megte­kintették a „Fiatalok a köztársaságnak“ akció keretében épü­lő általános iskolát. Itt-tartózkodásuk hetedik napján, a viszontlátás reményé­ben, azzal a meggyőződéssel búcsúztak szlovák barátaiktól, hogy látogatásukkal tovább erősítették a magyar és szlovák fiatalok barátságát. B­un­g­y­i Zsuzsánna FIGYELEM! FIGYELEM ! Az Új Ifjúság szerkesztősége pályázatot hirdet levelező munkatársak részére. Ha érdeklődést érez az újságírói foglalkozás iránt, jelentkez­zen. A pályázaton részt vehet mindenki a következő feltételek mellett: 1. A levelezők külső (extern) munkatársai a lapnak. (Nem lépnek te­hát munkaviszonyba vállalatunkkal.) 2. A beküldött és a­­ közölt anyagokat a szerkesztőség az érvényben levő előírások szerint honorálja. 3. A levelezők munkáját szakmailag és politikailag a szerkesztőség irányítja. 4. A pályázaton megfelelt levelezőknek a szerkesztőség szakmai kép­zést biztosít. Jelentkezésüket személyi adataikkal együtt (név, cím, életkor, foglal­kozás, iskolai végzettség) küldjék címünkre. A jelentkezéshez egy, eset­leg két írást is csatoljanak. Jelentkezési határidő: november 15. Cím: Új Ifjúság, Bratislava, Prazská 9. A borítékra írják rá: Levelezők A szerkesztőség I -i I MIRKA Nyúlánk, csupa elevenség, csupa sziporka. Alig ju­tott túl a húszon, s máris főiskolán vizsgáztat, de köz­ben — egy másik főiskolán — maga is vizsgázik. A fri­zurája fiús, az egyénisége tagadhatatlanul nőies. Az é­­desanyja cseh nemzetiségű, az édesapja magyar. Ezek után teljesen természetes — vagy logikus? — hogy Mirka Eperjesin Ukrán-német szakos. A kassai Műsza­ki Egyetem Gépészeti Karán egyik napról a másikra, váratlanul jelent meg, éppen olyan váratlanul, mint ahogyan Stein úr, a nyelv­tanszék tanára meghalt. Mirka nem töprenghetett sokáig, mert máris beosztot­ták, és jöttek egymás után a német órák, meg a vizs­gák. Senki sem nézte asszisztensnek. Egy néhány idő­sebb, levelező tagozaton tanuló „szaki“ például rá a­­karta venni, hogy lógjanak meg az előadásról, ha „úgy­is egy új nő“ lesz az előadó. Mirka aztán kibökte, hogy az az új nő ő lenne, mire az idős hallgatók úgy elinal­tak, hogy azóta sem merészkedtek el német órára. Pontosan olyan, mint a legtöbb lelkiismeretes tanár. Ha a gépészhallgatók félvállról kezelik a németet, mert nem szaktantárgy, Duruttya Miriam asszisztensnő ala­posan kioktatja őket nézetük helytelen voltáról. Sike­rült egy szemesztert Ausztriában hallgatnia, és ennek roppant örül, mert egy idegen nyelvet a helyszínen le­het a legkönnyebben és legtökéletesebben elsajátítani. Egy-két szemeszterre még szívesen visszamenne. Mir­ka egyébként minden alkalmat megragad, hogy Goethe nyelvén beszélhessen. A világhírű kassai Békemaraton­­nak több éve tolmácsa, számos maratonistával tartja a kapcsolatot, jópár osztrák és angol futóval levelez. Ami pedig nyelvhez való viszonyát és kapcsolatát il­leti? Kihasználhatnánk, hogy végre specialista is akad sorainkban, és az ukrán nemzetiség kultúráját, lapjait rendszeresebben figyelhetnénk általa. Mirka jószívű lány, a maratonisták és diáktársai bizonyára ezért sze­retik. Egyébként minden érdekli, amiben valami ötlet vagy fantázia van. Régis mozsarakat gyűjt. Az állomány je­lenleg tizennégy tagú. Szepességben jártakor gyönyö­rű kézi faragású bútorokat látott. A szíve még most is fáj értük. Szülei pedagógusok. Az alma tehát egész közelre pottyant a fához. És ritkaságnak számít az is, hogy a Duruttya- család négy tagja közül (Miska még főisko­lás), három főiskolán ad elő. A múltkor, amikor Eperjesre utazott, az autóbusz­ban két diák suttogott mögötte: „ez a csaj a német­­tanárnőnk“. Úgy látszik, még nem szokta meg teljesen ezt az új feladatkört, mert elpirult, és előbbre ült. A suttogást aztán már nem hallotta. De néha még most is elvörösödik, ha rágondol. Kolár Péter felvétele. (bt) Komszomolista fiatalok Ha végigszalad az ember tekintete a képén látható fiatalo­kon, örül a szíve, de szomorkodik is. Hand elszántság, vi­dám és önzetlen kulturális munka, és végül mégsem a mun­kások igaz háborújában, hanem a második világháború harc­terein kellett ottmaradniok A hét fiatal közül ugyanis már csak kettő van az élők sorában, Hom­án Irén és Pesta Géza, a többiek ki itt, ki ott esett el, de egyikük sem tért vissza a háborúból. A huszas és harmincas években Komáromban kiválóan műkö­dött a Komszomol helyi szervezete Az alapszervezetnek volt szavalókórusa, énekkara, zenekara, színjátszóköre és egy több szakosztályt magába foglaló sportköre. Nagyobb találkozóikon­­ ezek a csoportok adtak műsort. Leggyakrabban orosz nép- és­­ forradalmi dalokat, énekeket adtak elő.­­ Ma egy kissé elkedvetlenedik az ember, ha arra gondol,­­ hogy a mai fiatalok nem követik példájukat. Komáromban u­­gyanis jóformán semmiféle ifjúsági rendezvény sincs. Hol­­ vannak a mai Schlár Edék, Spirk Sándorok Gárdonyi Palik,­­ Széman Ferencek és azok is, akik a képen nem láthatók, de annak idején ugyancsak mind-mind részesei voltak a siker­nek, mint Rácz Gyula, Spirk Márton és a többiek A mai fia­talságnak a kommunista fiatalság soraiba kellene lépnie. Holczer László, Komárom

Next