Új írás, 1986. január-június (26. évfolyam, 1-6. szám)

1986-01-01 / 1. szám - Bor Ambrus: Szakadatlan jelen (regény, befejező rész)

Bor Ambrus Szakadatlan jelen (folytatás) 27 Egy falon vadszőlő. Egy utca képén egy másik utca körvonalai, mint egy képes levelezőlapon egy tusrajz, egy emlékezetből visszakorrigált látkép a látképen. Egy épületben egymásból egymásba nyílnak az irodák (igazgatói, ügyvédi), laboratóriumok, tanácstermek, polgári ebédlők és szalonok, homályos kisvendéglők és hideg külvárosi eszpresszók. Befejezetlen beszélgetések lebegnek bennük, amelyeket folytatni kellene. Ha lehet, lezárni. A tetthelyeken más elkövetők jönnek szembe, sok köztük a közömbössé vált tettes­­sípoló német őrmester egy disznódög-domb mellett, gyári fűtő, két ipari tanuló, aki buta, fontoskodó arccal kísér föl az emeletre egy letartóztatottat, egy nő, akinek ordenáré hurka, groteszk mentőöv a hónaljáig föltolt hálóinge, talán még a selyemcipős Abélard Ipoly is, aki franciául állapítja meg franciaórán, hogy mekkora szégyen az egy történelmi grófi család sarjának, ha egy büszke francia úr, Franchet d'Esperey nem nyújt neki kezet Belgrádban, a monitor fedélzetén, sőt, hátralépve azt kérdi: Etes-vous tombés ci bas?), de vannak köztük megszerzetlen barátok és szeretetlen szeretők, akik maguk is ugyanolyan tehetetlenek, mint az, aki nem szerzi meg vagy szeretetlenül hagyja őket. A lehetséges felváltás velük már inkább csak a félmagasságig emelkedő, aztán visszaereszkedő kezek rebbenése, de ha ez lemondó felváltás, akkor sem kétségbeejtő, és hiszen többnyire nem is felváltás, csak egy szervuszt pótló gépies gesztus. Fogynak a fölpanaszolni érdemes tények, azonos magatartásoknak legföljebb a különböző okait érdemes megállapítani. Meg azt, hogy a szakrális és a profán összejövetelek szertartás­rendje miért hasonló. Meg azt, hogy miért szatellita­ mozgás a mozgások túlnyomó többsége (önmagába visszatérő kör- vagy elliptikus pályáját a ballisztika és a kinetika törvényei határozzák meg). És hogy lehet-e szabálytalanul, engedetlenül, a fizikai törvényeket forté­­lyosan kihasználva mozogni. Mekkora ennek a kockázata? Vagy a kíméletlen végiggondolá­sé, a kételkedésé. Röpgyűlések és kongresszusok rokkant arcain a sérületlenség álarca. Egy nő sima kerámia-pajzs arca. Saját és idegen öncsalásoknak néha szaga van. A képernyő­társadalomtörténész művelten és meggyőzően magabiztos a 2-es csatornán, késő este, a rokkantsággal magyarázandó magatartásokat ugyanúgy mellőzi a fejtegetéséből, mint az agressziómagatartás-mintákat: kikapcsolható. Végigtűnődéseknek lehet értéke. Szinte játé­kos örömöt érezhet, aki valamilyen mélyen beágyazott valóságot föllel magában, akár egy olyan véletlent és aprót, mint egy elhagyott olajütő egy falu szélén, rekkenő augusztusi hőségben: egy üres, kongó teremben avas olajszag párolog a falból, amely tele van rajzolva ormótlan politikai jelvényekkel, emblémákkal, alattuk jelszó­ firkák, tele van rajzolva obsz­­cén-primitív ábrákkal, egy szétvetett lábakkal szembefordított női altest hüvelyrombuszából falloszgerenda és futballnyi herezacskó áll ki, amelyhez nincs férfitest, és minderre egy unottan kószáló kamasz mered rá, aztán valahogy a hazugság és a magatehetetlen düh barlangrajz-szimbólumává válik ez a véletlen látvány, és néha szaglanak az öncsalások meg mások hamis okoskodásai. Az derül magán, amikor ezt a jelentéktelen és eleve indokolatlan szag-asszociációt kiemeli valahonnan, szinte két körme közé csípve kihúzza, mint egy parányi szálkát. Gnóti szeauton. Azt az álmát befejeznie sem nehéz már, amely a tűnődéseit elindította. Annak a végén meghatározhatatlan romok közt törtet valamerre. Sok a rom, ez tény, de általános. Lebombázott ház, egy tökéletesen kifosztott szálloda folyosója. Nincs ajtó, ajtótok, ablak, mosdókagyló, a parkettát föltépték és elhordták tüzelőnek, a falról

Next