Új írás, 1987. július-december (27. évfolyam, 7-12. szám)
1987-07-01 / 7. szám - KÖRKÉP - Somlyó György: "Fessek? Ne fessek?" (Octavio Paz és Marcel Duchamp)
SOMLYÓ GYÖRGY „Fessek? Ne fessek?" Octavio Paz és Marcel Duchamp Arany a humor zsenije is volt; a legkomolyabb humoré, amely fényével válságok árnyképeit vágja ki. Hosszú és mind megújuló, legtöbbször humorral ellenpontozott viaskodása a hallgatással, például az írjak? ne írjak? kezdetű versében - ha távoli, de annál meggyőzőbb előzményként is - annak a válságnak a kezdetén áll, amelynek - ugyancsak a humor sötét fényeivel jelentkező - egyik végpontja, Octavio Paz intepretációjában is, Marcel Duchamp festészete. Illetve, jobb híján szólva „festészete". Mert az ő számára már nincs is alternatíva. Eleve és véglegesen a „nő" mellett dönt. Persze, nem „egyenesben". A művészet tagadásának feloldhatatlan ellentmondása, hogy maga is csak valamiféle művészet keretében nyilvánítható ki. Ha Duchamp úgy tagadta volna a festészetet, hogy helyette csak sakkozik (mint ahogy élete egy jelentős részében tette), akkor tagadni sem tudta volna, ami megtagadott. Korunk e talán legjellemzőbb alkotásszemlélet-történeti folyamatának „akcelerációja" a következő idézet-sor függvényében ábrázolható: Arany még így felel a saját magában felvetődött, öngyötrő kérdésre (Előhang a Csaba-trilógiához, 1855); Ha későn, ha csonkán, ha senkinek írjad! Mallarmé a tiszta lap előtt egyszerre már mintha erősebben érezné a „fehérség" tiltását, mint kihívását (Brise marine, 1865); Sur le vide papier que ia biancheur défend. Duchamp kategorikusan és véglegesen a túlsó oldalon áll (Zöld doboz, 1934): „ami nem jön létre, mindig jobb, mint ami létre jön." Ha fest, úgy fest, mintha nem festene. Csak így lehetett művének talán legkimerítőbb és legmegbízhatóbb elemzője, Robert Lebel szerint „az egyetlen művész, aki a technokráciának azt a banális jelszavát, hogy ,a művészet anakronisztikus emberi tevékenysége, mindenestül a magáévá tette". „Mindenestül" - pontosabban: annyira, amennyire egyáltalán lehet. Octavio Paz is ezt a kérdést helyezi tanulmánya középpontjába, s mindjárt az elején érinti, ha némileg más oldaláról is. Első mondatában kiválaszt két festőt, akik, szerinte „korunkra a legnagyobb hatást tették", Duchamp-nal szembeállítva Picassót. E gondolatmenete végén azonban oda érkezik el, hogy, nem tudja, „ők-e a századközép ,legjobb' festői" is, mert azt sem tudja, „szereti-e ezt alegjobb' szót, a művészetre alkalmazva". S ezzel máris a probléma közepébe tör utat magának. Bevezető tanulmánynak készült Octavio Paz Marcel Duchamp vagy a tisztaság kastélya című könyvének fordításához, amely a Helikon Kiadónál jelenik meg. • Q1