Uj Kelet, 1958. január (39. évfolyam, 2866-2892. szám)
1958-01-01 / 2866. szám
ímítnek, cikiktol Többszázan látogattak el ן egy jó megjelenésű, intelnaz utóbbi napokban Mose gens, fiatal amerikai businessman rontott be hozzám azal, hogy neki legkésőbb pénteken el kell repülnie New Yorkba. Rém fontos. Mondtam neki, hogy rendben van, van helyem, pénteken, 13-án indul a gép. ״ Köszönöm, köszönöm szépen” — lelkendezett a turista és kiment. De egy perc múlva visszajött. — Mit mondott? — kérdezte. — Pénteken, tizenharmadikon? — Tudja mit, — utazom vasárnap. Shapira vallásügyi miniszter jeruzsálemi otthonába, hogy üdvözöljék a kórházból való hazatérte alkalmából. Mint emlékezetes, Mose Sapira volt a Kneszetben elkövetett őrült merénylet legsúlyosabb sebesültje. Az üdvözlők között volt egy idősebb orvos, aki odalépett a vallásügyi minis®terhez, melegen megszorította a kezét és a következőket mondotta: — Egy Mose Shapira nevű cionista vett rá 22 évvel ezelőtt, hogy alisjázzam régi hazámból, Bulgáriából és ezel megmentette az életemet. Ugyanaz a Mose Shapira, aki ma Izrael kormányának minisztere. Amikor ezt a minisztert néhány héttel ezelőtt súlyos sebesülten beszállították a Hadasszakórházba, egyenesen a műtőbe vitték. Ott egy orvosnő megállapította, hogy agyvérzést kapott. Azt mondják, ha nem lett volna az orvosnő gyors diagnózisa, nem tudták volna Önt, Isten ments, megmenteni az életnek. Így fizettem én vissza Mose Shapirának több, mint két évtizedes adósságomat. A miniszter csodálkozó tekintetére, az orvos magyarázólag hozzátette: — A műtőben dolgozó orvosnő ugyanis — a lányom, BABONA All Birn londoni utazási ügynök belépett az El-Alnak a Dán szállodában lévő irodájába és Paina Dervis tisztviselőnőnél jegyet rendelt a newyorki repülőgépre. Pnina Dervis kiállította neki a jegyet. Birn nem tudta, hogy „történelmet” csinál, ő volt az új ״ Britannia" repülőgép első fizető utasa. A perzsiai apától származó — innnen a furcsa név — telavivi születésű, jóképű Pnina Dervis nem panaszkodhatik arra, hogy szintelen az élete. Olyan emberek tartoznak „kundschaftjai” közé, mint Leibovits bíró, Rogozin, a milliomos, Sobel, a tudós professzor és más nagyvilági brilliáns figurák. Munkája változatos — nem egyszer megtörténik, hogy lélekszakadva berohan hozzá valami turista és közli vele, hogy azonnal repülnie kell, nem bánja, ha akár álló helyet is kap, vagy bedugják a csomagok közé... A házassági ajánlatok legkülönbözőbb válfajai sem jelentenek már újdonságot Paina számára, kezdve komoly amerikai üzletemberektől, japán és indiai misztikus figurákon át egészen európai hochstapierekig. ״ A legnehezebben kezelhető kliens az amerikai, a legigénytelenebb az angol, a legkedvesebb pedig — meséli Paina és mosolyog — persze, a francia.” — Semmin sem csodálkozom már — mondja a lány — kivéve az utasok babonáin. Ez valami, ami sehogysem megy a fejembe és mindig újból és újból megnevettet. Nincs még egy hónapja, hogy EPPUB SI MUOVE A New-yorki Tudományos Akadémia tiszteletbeli tagjává választotta Kacir (Kacsalsky) professzort, aki a Weizmann-intézetben a polymerikus osztály igazgatója. Kacir professzor már évek óta fáradozik azon, hogy felállítsa az Izraeli Tudományos Akadémiát. ״ Sajnos azonban — mondja — ennek sok objektív akadálya van, amellett pedig a tudós nem mindig találkozik megértéssel az illetékesek és a nagyközönség részéről. — Ezt már fiatal koromban megtanultam. Még az egyetemre sem iratkoztam be, amikor először felkértek, hogy tudományos előadást tartsak Tel-Avivban — je'menita és iraki munkások előtt Sokat törtem azon a fejem, hogy mi érdekelheti ezeket az embereket, míg végül is az a „kitűnő” ötletem támadt, hogy — Copernicusról beszélek nekik. — Több mint egy órán át magyaráztam a nagy forradalmat, amit Copernicus idézett elő az emberi gondolkodásban és beszéltem Galileiről és arról, hogy ״ eppur sí muove”. — Amikor befejeztem előadásomat, felállt helyéről egy öreg, szakállas-pájoszos jemenita munkás és a következőket mondotta: ״ Nagyon szépen köszönjük fiatalember, az okos előadást de mivel, hogy itt egyszerű emberek is ülnek, akik nem értik meg az olyan okos szavakat, szeretném nekik egy mondatban, egyszerűen megmagyarázni, hogy a sok tudós vitáiból mégis csak az derül ki, hogy a nap mozog a föld körül... A MAPÁJ SZÓVIVŐJE ״ Ben Gurion nem hajlandó álláspontján változtatni..." — közölte a Mápáj szóvivője. ״ A Mápáj szóvivője kijelentette, hogy a párt titkársága még nem döntött a koalíció ügyében ...” A Mápáj szóvivője itt, a Mápáj szóvivője ott —, ki az az ember, aki névtelenül annyit hallat magáról az utóbbi időben? Ovi Báréli-nek hívják, harminc-egynéhány éves, újságíró, akit a Dávár ״ kölcsönzött ki” egy évre a Mápájnak. — Emlékszem egy másik Mápáj-Abdut Avodá válságra — meséli Báréli —, történetesen arra a drámai korszakra, 1939-ben, amikor az Abdut Avodá kivált a Mápájból. A fiatalok majd mind az Abdut Avodával mentek és Tel-Avivban mindössze 15 olyan fiatalember maradt, aki a Mápájon belül akarta folytatni politikai tevékenységét Azt a megbízást kaptak, hogy szervezzük újra a párt ifjúsági gárdáját Igen ám, de honnan vegyünk fiatalokat? — Abban az időben az Abdut Ávoda politikai vitaesteket rendezett, amelyeken bárki felszólalhatott. Elhatároztuk, hogy részt veszünk ezeken a vitákon és megpróbáljuk a fiataloknak bebizonyitani, hogy igenis a Mápájnak van igaza és ezért helyük nálunk van és nem másutt . Alig kezdtem el egy ilyen Ábdut Avodá gyülésen beszélni, amikor a közönség köréből, valamelyik hátsó padból felém kiáltott egy öblös hang: — Mi az? Ilyen fiatal és már Mápájnyik? L. T. DINA HALPSEN a híres jiddis művésznő megérkezett Izraelbe és legközelebb a Jiddis Komédia színház együttesével lép fel. Részletek a színház legközelebbi hirdetéseiben.) 1957 FILMMÉRLEGE Nem kis optimizmusra van szükség, ha az elmúlt év tanulsága alapján kell véleményt mondanunk a nemzetközi filmipar jövőjéről. Kiderült, hogy a technikai nyítások két évtizedes stagnálása után jogosnak mutatkoznak azok az aggodalmak, amelyek késégbe vonják, hogy a széles vetítőfelület és a sztereofonikus hang egymagukban elegendők a film tartalmi minőségének helyettesítésére. Ha figyelembe vesszük, hogy a vezető amerikai stúdiók egy-egy produkciója két-három millió dollárba kerül, könnyen érthetővé válik, hogy milyen veszély fenyegeti a főleg rentabilitásra készült filmek művészi értékeit. A legutóbbi statisztikák szerint ugyanis, míg egy modern színházi produkció kb. 40 ezer dollárba kerül, addig egy közepes, hárommillió dolláros filmet legalább 20 millió embernek kell megnéznie, hogy a befektetett tőke valamelyes nyereséggel visszatérüljön. Orson Welles, a kitűnő filmszínész és rendező a következőkben összegezte nézetét a mindenáron haszonra dolgozó költséges produkciókról: ״ Ha festő vagyok és festeni akarok, veszek magamnak egy palettát, néhány tubus festéket és ecsetet. Dolgozom és művész vagyok. Ha azonban filmet akarok csinálni, előbb fel kell hajtanom két-három millió dollárt. Ha ez sikerül nekem, üzletember lett belőlem.” Mert az üzleti szempontokat főleg a tömegizlés, és nem művészi megfontolások irányítják. A nyereségnek nincs esztétikája. A filmipar és a televízió közötti ádáz küzdelem nagyobb vehemenciával folyik, mint valaha. Az a jóslat, hogy a televízió 21 inches vetítőfelületébe „nyomorított” sztori nem lehet vetélytársa a 20 méteres CinemaScope vászon színes, mozggalmas, látványos képértékeinek, nem bizonyult helytállónak. A televízió egyre fokozódó népszerűsége súlyos csapásokat mér a filmipar kasszabevételeire. Jól megszervezett, tőkeerős, televízió-érdekcsoportok eredményes küzdelmet folytatnak a filmvállalatokkal. Gyakorlott stratégák vezetik a harcot, akik éppen a filmipar köreiből rekrutálódtak és így ismerik az ellenfél taktikáit. Hollywood moguljai még nem jöttek rá az ellenméreg receptjére. Vannak, akik az együttműködés mellett kardoskodnak, de sokan azt tartják, hogy a kooperáció további pozíciók feladását jelentheti. A televízióvállalatok drága pénzért megvásárolták a vezető stúdiók régi filmjeit s csak most derült ki, hogy miért. A ״ teleméter” bevezetésével a legeldugottabb faluba is ״ házhoz szállítják” a szórakozást Csekély havi bér ellenében televízión közvetített filmeket láthat a messzelakó, kispénzű ember, aki talán csak egyszer egy évben mehetett a legközelebbi városka mozijába. Ennek ellenére, vérbeli, sok vihart látott filmesek nem féltik a filmipar jövőjét. Samuel Goldwyn, a neves amerikai producer, mintha meg is találta volna az ellenméreg receptjét. ״ Jó filmeket kell gyártani”, — mondotta. — ״ Kevesebbet, de jobbat!" A küszöbön álló esztendő sorsdöntő lehet a filmipar jövőjére. ♦ Mint minden év végén, ezúttal is összeállítottuk az Izraelben bemutatott filmek ranglistáját. íme a ״ Filmszemle” osztályozása az év legjobb 10 filmjéről, — bemutatásuk sorrendjében: ״ Casque d’or” ״ Gervaise” ,״ Moby Dick” ״ Baby Doll” ״ La strada” ״ III. Richard” ״ Háború és béke” ״ Giant” ״ Un condamné a mort s’est échappé” ,״Animal farm” ״Bachelor party”. Három francia, három angoi, három amerikai és egy olasz film Kitűnő produkciók voltak még: ״Grand Rue”. ״A town like Alice”, ״A kid for two farthings”, Invitation to the dance”, ״The man who knew too much”, ״The battle of the River Plate” és az erősen megcsonkított ״The King aad I” is. A legjobb színész: Laurence Olivier. A legjobb színésznő: Simone Signoret. A legjobb rendezők: Eva Kazan, Robert Bresson, John Houston és az olasz Federico Fellini. Nagy ígéretek: a „Baby Doll"-t alakító Caroll Barker, Virginia McKenna a„ „A town like Alice” című angol filmből, valamint Myléne Demongeot, aki Abi gailt alakítja a ״ Le sorciérea de Saiem”-ben. Az Izraelben bemutatott dokumentációs filmek egytől-egyig elsőrangúak voltak. A ״ Continent„ perduto”, a ״ Le monde du silence” és a ״ L’impero del sole” közelebb vittek bennünket a természet nagy titkainak megértéséhez, valamint távoli népek, helyek és szokások megismeréséhez. Izraeli vonatkozásban nem a helyi filmipar fejlődéséről, hanem főleg a tel avivi filmszínházak versengéséről és a legközelebb megnyíló 5 új mozival előálló műsorproblémákról számolhatunk csak be. Míg eddig a filmterjesztők harcoltak a mozisok kegyeiért, ma megfordított helyzetnek vagyunk tanúi. A gombamódra szaporodó mozik csak úgy juthatnak egyegy slágerfilmhez, ha további közepes, vagy silány produkciókat is átvesznek. Ez a helyzet feltétlenül a ״ programáció’ szinvalának süllyedéséhez vezet. A műsorprobléma így kasszaproblémát is jelent, amelynek gazdasági veszélyeit csak a nemzetközi filmipar produkcióinak — esetleges — emelkedő színvonala parírozhatja ki. Állami függetlenségünk jubiláris évében talán lesz valaki, aki gondoskodni fog a kátyúba jutott helyi filmipar fellendítéséről is. Benjamin Peled * SZTÁROK EGYMÁS KÖZT Kínos botrány keletkezett abban a londoni szállodában, ahol egyidőben lakott Gina Lolobrigida, Sophia Loren és Anna Magnani. A szálloda portása azt a hibát is elkövette, hogy a három olasz filmsztárt, akik kölcsönösen utálják egymást, ugyanazon az emeleten helyezte el. Már az első nap kijelentette Lolobrigida, hogy Anna Magnani ״ az olasz film, nagy öreg hölgye". Ezt a kedvességet Anna Magnani azzal viszonozta, hogy közölte az újságírókkal: ״ Lolobrigida bárinflációban szenved.” Sophia Lorent pedig mindkét olasz filmsztár ״ nápolyi zsiráfként aposztrofálta. A temperamentumos és szókimondó olasz filmszínésznőket sürgősen szétköltöztették. A karácsonyi hét nemzetközi politikai csendjében fülsiketítő durranással robbant ki az izraeli kormányválság kisbombája. Úgy Izrael, mint az arab országok fegyverszállítási problémái amúgy is túlságosan a nemzetközi érdeklődés központjában állnak amint azt legutóbb a párisi csúcskonferencia igazolta. A más országokban uralkodó karácsonyi csend pedig órák leforgása alatt nemzetközi szenzációvá tette az Abdut Ávoda által kipattantott „titkot”, hogy Izrael Németországban akar beszerezni hadifelszerelést Mindezt azért kell hangsúlyoznunk, mert az Áddut Ávoda vezetői — sok más szemponton kívül — azt sem vették figyelembe, hogy egy ilyen ügylet megkötéséhez két fél kell és a másiknak az érdekeit is figyelembe kell venni, ha megegyezésre akarunk jutni. Az Áddut Ávoda pedig azt állítja, hogy nem magát az ügyletet, hanem csak annak formáját ellenezte. Csakhogy a megfontolatlanság előrelátható következményei már beálltak: Amerikából nemhivatalosan figyelmeztették a bonni kormányt, hogy a NATO megállapodása szerint a tagállamoknak előbb tanácskozást kell folytatniuk egymással a kényes fegyverszállítási kérdésekről. Az arabok természetesen hangos kiáltozásba törtek ki, feliár■ mázva Moszkvát, amelynek első — de valószínűleg nem utolsó — erélyes figyelmeztetése Kelet-Berlinen keresztül jutott el Bonnba. — Nem lenne meglepő, ha más hatalmak beleszólnának a hangversenybe, így tehát nem kelthet csodálkozást a bonni kormány nyilatkozata, hogy nincsen hivatalos tudomása fegyvervásárlási tervekről és különben is, szokása szerint, nem szállít fegyvereket olyan területekre, ahol fegyveres összecsapás veszélye fenyeget. Mindez igazolja azt a gyakran hangoztatott nézetét, hogy külpolitikát és biztonsági politikát nem lehet az izraeli kibucok nagyon is provinciális szemszögéből és a kívülállók számára teljesen érthetetlen ideológiai szőrszálhasogatás, vagy lokális pártérdekek alapján intézni Hitler — a nagy államférfi Németországról lévén szó igenló választ, 24 százalék válaszolt nemmel, 33 százalék kijelentette, hogy ״ nekik mindegy”, míg továbi 15 százalék nem tudott döntő 411. Csak a németek tíz száza■ léka van azon a véleményen, hogy Németországnak politikai téren együtt kellene működnie Izráellel. A szuezi válságra vonatkozólag 51 százalék vallotta azt a nézetet, hogy ״ Franciaország uszította Izráelt az Egyiptom elleni támadásra”. További húsz százalék úgy hitte, hogy Izráel saját szakállára ke®־ dett a szináji hadjáratba, míg további 28 százalék nem tudott válaszolni. Arról, hogy ki „bűnös” a szuezi háborúban, így oszlottak meg a vélemények: Angliát 52 százalék vádolta, Franciaországot 29, Izraelt 17, Egyiptomot 11 és a Szovjetuniót 1 ׳ százalék. érdemes megemlíteni a német közvélemény kutatóintézet most megjelent évkönyvének néhány érdekes adatát arról, hogyan gondolkodnak a németek. Kiderült, hogy a nyugat-német lakosság 42 százalékának véleménye szerint Adolf Hitler a legnagyobb államférfiak közé tartozna ha történetesen nem kezdte volna el a katasztrofális világháborút. Ezzel szemben csak három százalék látná szívesen új nemzeti szocialista párt felállítását. A lakosságnak egynegyede lenne hajlandó mindent elkövetni hogy megakadályozza a nácik újabb uralomra jutását .Várjon azt hiszik, hogy jobb lenne Németország számára, ha nem lennének itten zsidók?” — hangzott a közvéleménykutató egyik kérdése. Erre 26 százalék adott A ״ Cseka” jubileuma A szovjet forradalom 40-ik évfordulójának nagy parádéjával ellentétben senki sem ünnepelte Moszkvában december 20-án a szovjet titkosrendőrség felállításának 40-ik évfordulóját. Pedig az akkor alapított ״ Nagyorosz rendkívüli bizottság” röviített nevén ״ Cseka”, azóta is óriási szerepet játszott az ország életében és különböző nevek alatt többmillió embert küldött a másvilágra. Akárhogy is változott az elnevezés, — GPU, NKVD, MVD, MGB és KGB — a titkosrendőrség mindig az éj leple alatt érkező félelmetes és rejtélyes hatóságot képviselte, amely minden korlátozás nélkül letartóztathat, börtönbe vethet, deportálhat vagy ölhet. A Cseka régi tagjai szerint a testi és lelki kínzás elejétől kezdve szokásos módszer volt a likvidálásra ítélt áldozatok vallomásainak kicsikarására. Érdekes módon a félelmetes likvidálások módszere a titkosrendőrség vezetőit sem kerülte el. Már 1918-ban meggyilkolták M. S. Urickyt, a petrográdi Cseka főnökét. Viszonzásul a Cseka több, mint 500 embert lőtt agyon, mint azt az Izvesztija 1918 szeptember 20- án jelentette. Lenin teljes mértékben jóváhagyta a titkosrendőrség terrorját, amelyet utódja, Sztálin még jobban fokozott. A harmincas évek elején került sor a kulákok elleni „tisztogatásra”. Winston Churchill emlékiratai szerint Sztálin elmondotta neki a yaltai konferencián, hogy sokkal több paraszt halt meg, mint azt hitték. ״ Ti* milliót likvidáltak, — félelmetes volt" — mondotta Sztálin Churchillnek. Ezt nyomon követte 1936- ban a Sztálin által végrehajtott „nagy tisztogatás”, amely évekig tartott és a vezető körökben szedte az áldozatok ezreit, mindenekelőtt Sztálin vetélytársait. A magasrangú tisztek közül 1500-at végeztek ki. Ezzel párhuzamosan azonban, ironikus módon, a titkosrendőrség vezetőit is elérte a „tisztogatás”. Előbb Jagodát, azután Jezsovot tikvidálták, akinek utódját, Lavrentij Beriát, Sztálin halála után érte hasonló sors. A titkosrendőrség mai főnöke, Iván Szerov tábornok, aki a második világháború alatt az ukránok, lettek, litvánok és észtek ezreinek tikvidálását irányította. Legutóbb Magyarországon személyesen vett részt a kelepcébe csalt Maléter Pál és társainak elhurcolásában. Hogy az oroszok mennyire félnek Szerov ügynökeitől, akik éjjelenként cipelik el az embereket, legjobban ez a kis moszkvai anekdota jellemzi. Egy moszkvai ház lakói halálra ijedtek, mert pontosan éjfélkor hangos kopogás hallatszott az ajtón. A■ ijedtség azonban hamarosan elmúlt, amikor kivilről megszólalt a házfelügyelő hangja: „Ne féljetek, elvtársak, csak a ház gyulladt ki.” 1958 1 3 Új Kelet )