Uj Kelet, 1959. szeptember (40. évfolyam, 3373-3398. szám)
1959-09-01 / 3373. szám
IZRAEL LEGYŐZTE LUXEMBURGOT Torino, (Reuter). A diálok nemzetközi׳ kosárlabdaversenyén Izrael egyetemi csapata hétfőn 81:53 arányú győzelmet aratott Luxemberg együttese fölött. A félidő eredménye 47:28 volt Az izraeli csapatból a legtöbb pontot Tanchum Ko■ ben érte el, aki 18 pontot csinált, míg Uri Barak 16 pontot. IZRAEL „NEVETŐ HARMADIK LESZ TORINÓBAN? Sorozatos vereségek után at torini diák-világbajnokságon az izraeli diákok kosárlabda csapata tegnap 63:50 arányban legyőzte Nyugat-Németország csapatát. Az első félidő csaknem egyenlő eredménnyel végződött, a második félidőben azonban az izraeliek ragadták magukhoz a kezdeményezést és lendületes támadást indítottak az ellenfél kosara ellen. A németek ellentámadása nem járt eredménnyel és nem tudtak megfelelő pontszámot szerezni. Az izraeli játékosok közül különösen Ram Klaim, Gobbi, Hadar és Luboschutz, a németek közül a Fritz-testvérek, Hans Neumann és Schultz tűnt ki. A szabályok értelmében Izrael a győzelem ellenére sem kerülhet a középdöntőbe, mert ezt csak a D- csoport első két csapata, Oroszország és Olaszország érheti el, míg Izrael a jelenlegi győzelem után is csak a harmadik helyre jutott. A helyezést azonbanmegváltoztathatja az a politikai incidens, amelynek következtében a Szovjetunió sportdelegációja közölte, hogy visszavonja csapatát. A kommunista Kína csapata is bejelentette, hogy fenn tartja jogát a versenytől való visszavonulásra. A zászlóból lány Az oroszok lépését lobogó-incidens okozta. Az olasz kormány ugyanis elrendelte, hogy távolítsák el azon országok lobogóit, amelyekkel Olaszország nem tart fenn diplomáciai kapcsolatot. Ennek következtében a stadionról eltávolították Kína és Észak-Korea zászlóit. A verseny rendezői el akarták kerülni a viszályt , ezért a torinói állomás épülete előtt csupán a verseny lobogóját hagyták meg, ezen felül pedig kijelentették, hogy ezentúl magában a stadionban is csak ez az egy zászló fog lobogni. De mivel vasárnap délben a kínai és koreai zászlók kivételével még valamennyi résztvevő nemzet lobogója ott lengett az árbocokon, az oroszok, akik első helyen álltak a „D” csoportban, bejelentették visszavonlásukat. Ehhez a kelet-európai országok is csatlakoztak. Röviddel az oroszok viszszavonulásának bejelentése után a játékvezetőség elnöke elrendelte, hogy úgy a stadionban, mint a sportolók szállásain azonnal vonják be az összes lobogót. Ennek nyomán az a hír terjedt el, hogy az oroszok mégis meggondolják magukat, de azt eddig nem erősítették meg. További eredmények A torinói diákversenyek röplabda-tornáján Csehszlovákia vezet Brazília, Franceiaország, Románia és Lengyelország előtt. A vizipoló versenyeken Magyarország szerepel a legeredményesebben. Tegnap például, még a Vízilabdában is szokatlan arányban, 23:0-ra győzött az írek ellen, miután már az első félidőben egy tucat góllal terhelték meg az írek hálóját. Uta fejeződik a vád tanúinak kihallgatása a vádi-szálibi zavargások ügyében Halfa, (Az Új Kelet tudósítójától). Ma fejeződik be a vád tanúinak kihallgatása a vádi szalibi zavargások megszervezésével gyanúsított Dávid Ben Harus és három bűntársának járásbírósági tárgyalásán. A tegnapi ülésen három rend' 'írt hallgattak ki, akiknek vallomásában Marinszki védőügyvéd ellentmondásokat fedezett fel. Az ülés folyamán gyakori volt az összeütközés Starkmann bírónő és Marinszki ügyvéd között, aki tiltakozott, hogy a bírónő állandóan meggátolja a kérdések feltevésében és hivatásának teljesítésében. A délutáni órákban a bíróság helyszíni szemlét tartott a Vádi Szálih-negyedben és ellátogatott Chájim Maman lakásába, ahol a négy vádlottat augusztus 31-ének éjszakáján a rendőrség letartóztatta. Ugyancsak tegnap B. Levin járásbíró 9 havi börtönre ítélte Dávid Amár vádi szálibi fiatalembert, aki a Ben Harus tárgyalása idején egy rendőrt inzultált a járásbíróság épülete előtt, majd augusztus 24-én a vizsgálóbírósági kihallgatáson botrányt csapott a tárgyalóteremben. Az ítélet kihirdetése után Amár tegnap is hisztérikus rohamot kapott és beverte a folyosó ablakait. EGY HAIFAI VÁLLALKOZÓ MEGTÁMADTA CHOTER JISÁJ ÜGYVÉDET egy három év előtti választottbírósági ügyből kifolyólag Méir Kaduri, 50 éves haifai építési vállalkozó tegnap revolverrel megtámadta Choter Jisáj ügyvédet, a volt katonai főügyészt, a Smárjáhu Levin utcában lévő irodájában. Az ügyvéd szomszédja kihívta a rendőrséget, amely letartóztatta a támadót. Choter Jisáj elmondotta, hogy amikor belépett irodájába Kaduri, váratlanul rárontott és miközben dulakodott vele, észrevette, hogy az építési vállalkozó kezében revolver van. Az ügyvédnek sikerült beugrania a másik szobába és magárazárta az ajtót. Mint a vizsgálat kiderítette, a revolver öt golyóra volt töltve. A támadó azt állítja, hogy Choter-Jisáj három évvel ezelőtt választott bíróként szerepelt egy ügyben közte és társai között. A vita tárgyát különböző ingatlanok képezték és Chotér-Jisáj döntése következtében Kadurit veszteség érte. Chotér-Jisáj elmondotta, hogy három éve, amióta lezajlott a vita, egyetlenegyszer sem találkozott Kadurival. Ma nyílik meg a zsidó folklórkutatós első kongresszusa Szerdán este avatják fel Jaffán a néprajzi múzeumot ׳ tel Aviv, (Az Új Kelet tudósítójától). A Jédá Ám etnológiai és zsidó folklórkutató társaság rendezésében ma este nyilik meg a tel avivi Kuliíí !•csarnokban a zsidó folklór kutatók első világkongresszusa, amely 4 napon át fog ülésezni. A kongresszusnak az a célja, hogy világszervezetbe tömörítse a zsidó folklórkutatókat és összegyűjtse a világ minden nyelvén írt, vagy szóbelileg őrzött zsidó néprajzi adatokat és hagyományokat. A kongresszus keretében 71 előadást fognak tartani. Az előadók nyolc országból jött 50 világhírű zsidó etnográfus között a londoni Cecil Becalé Roth profeszszor, a madridi Laria professzor és a varsói Béri Márk professzor tart előadást. A kongresszusnak, amely nyelvészeti problémákkal, a különféle törzsek népszokásaival, az egyes törzsi csoportok jellegzetes esküvői szertartásaival fog foglalkozni, egyik érdekessége a nyugat-németországi küldöttség részvétele. A kongresszuson fel fogják olvasni a taskendi Csernyák professzor előadását Salom,״,lemről, a zsidó folklór egyik legnagyobb megörökítőjéről. A világtalálkozó előadásait vetített képekkel és eredeti néptánccsoportok szereplésével fogják tarkítani. A világtalálkozó keretében szerda este 6 órakor a jaffai éra-torony közelében fogják felavatni a ״ Bejt Sivtéj Jiszráél” nevű, első izraeli néprajzi és folklórmúzeumot. rálru 110 mn veti fel T'tbet kérdését az UNO-ban New Delhi, (IFP). A Dalai Láma tegnap kiadott nyilatkozatában bejelentette, hogy az UNO elé viszi Tibet ügyét. A tibetiek vallási vezetője megállapítja, hogy amióta június 20-án a világ közvéleményéhez fordult, rendkívüli rosszabbodás állt be a tibeti helyzetben és „nem is lehet leírni népem szenvedéseit”. Miután békét és igazságot követelő felhívásai nem vezettek eredményhez, — folytatja a Dalai láma, — nincs más hátra, mint az UNO elé vinni az ügyet. Egyben valamennyi kulturnemzethez fordul azzal a kéréssel, hogy támogassák a tibeti nép igazságos ügyét. Peking, (IFP). A kommunista Kína külügyminisztériumának szóvivője tegnap délelőtt kijelentette, hogy nincs semmi megjegyzése a Dalai Láma elhatározásával kapcsolatban, hogy az UNO-hoz fordul a tibeti helyzet kérdésének napirendre tűzése céljából. New-Delhi-i hivatalos jelentések szerint Nehru Indiai miniszterelnök nem készül a tibeti kérdésnek az UNO előtt való felvetésére. New-Yorkban sincs semmi jele annak, hogy a 82 tagállam közül bármelyik is magáévá tenné a Dalai Láma felhívását és hajlandó lenne a Biztonsági Tanácsot összehivatni. Mindamellett azt gondolják, hogy amennyiben valamelyik tagállam mégis kérné a Biztonsági Tanács összehívását Tibet kérdésében, ez semmiféle akadályba nem ütközne. AZ USA ATLÉTÁINAK FÖLÉNYE A PÁNAMERIKAI JÁTÉKOKON A Pánamerikai Játékok könnyűatlétikai versenyén az Egyesült Államok atlétái csaknem valamennyi számban győzelmet arattak. Kiemelkedő eredmények: 100 méteres síkfutásban első Norton 10.3 mp, 400 méteres gátfutás Colbright 51.2 mp. A rúdugrást Broog nyerte 4.63 méteres remek ugrással. Mindhárman az USA versenyzői. A labdarúgásban az USA 7:2-re győzött Haiti ellen. Argentina Mexikót 4:2, Brazilia Costa Ricát szintén 4:2-re győzte le. Kosárlabdában : Chile—Kanada , 57:28 (33:13), Brazília — Mexiko 78:40 (35:23). AI U J íELIT ELŐFIZET»« DIJA HAVONTA IL ASM — Garázdálkodó részeg a mentőálomáson. — Tegnap hajnalban egy részeg férfit vittek a tel-avivi Mágén Dávid Adám állomásra. A férfi dühöngeni kezdett és a mentőállomás alkalmazottai nem tudták lecsillapítani. Végül:: kihívták a rendőröket, akiknek rövid „közelharc” után sikerült megfékezni az ittas férfit, közben azonban néhány rendőr megsebesült. A férfit őrizetbevették. Ékszert loptak el a tolvajok. Ismeretlen tettesek vasárnap,éjjel 2500 font értékű ékszert loptak el Nurti Kux, Tel-Aviv, Melchetutca 18 alatti lakásából. A betörők az egyik mellékhelyiség ablakán keresztül jutottak be a lakásba. — A Tüdővész Elleni Liga mulatsága. Haifán a Tüdővész Elleni Liga helyi csoportja ma este 9 órakor rendezi meg ״ A fehér virág" hagyományos mulatságát a Kan-Kan kávéházban. Az est keretében divatbemutatót is tartanak, amelyen a haifai Apart cég mutatja be a legújabb Aledmodelleket. Újra gázolt az autóbusz. Az utóbbi időben aggasztóan elszaporodtak azok a közlekedési balesetek, amelyeket a száguldó autóbuszok okoznak. Vasárnap este a tel-avivi Szálamé utcában egy Esed autóbusz elgázolta Joszéf Saul 67 éves givát-herzli lakost. A férfit súlyos állapotban szállították a tel-hásoméri kórházba. Ugyanaznap délután a Tel-Aviv—Jaffa úton egy szekér elütötte Zsinato Alkolombo 70 éves jaffai férfit, akit súlyos állapotban szállítottak a Donolo kórházba. Jiszráél Gelbermann kocsist előállították a rendőrségre. — Beomlott az Eggedgarázs friss betonteteje. — Haifa is tudósítónk jelenti . Súlyos munkabaleset történt tegnap délelőtt a haifai öbölben lévő irgánimi Eggedgarázsban, ahol öntés közben beomlott a betontető. A baleset következtében Jechiel Pinto, Simon Chammu és Salma Gabi épületmunkásokat súlyos sérülésekkel a Rothschild - kórházba szállították, míg két másik munkás könnyebb sérüléseket szenvedett. A bér-sévai zavargások második csoportja A bíróság előtt. A jeruzsálemi járásbíróság tegnap kezdte meg a beér sévai zavargásokkal vádolt letartóztatottak második csoportjának tárgyalását. A nyolc vádlott közül h három: Simon Maiul, Viktor Perec és Slomo Szábán beismerték bűnösségüket, a többiek, közöttük egy aszszony, tagadtak. Joszéf Berdát bűnpártolóssal vádolják, amennyiben kiderült, hogy tudomása volt a július 20-iki zavargások előkészületeiről, de nem tett jelentést a rendőrségnek. A tárgyalást csütörtökig elnapolták. A Hitacdut Olé Hungária közleményei: ★ TEL-AVIV MÁNDI GYULA, a világhírű magyar futballedző tiszteletére 1959 szeptember 5-én, szombat este 8 órai kezdettel a tel-avivi HOH fogadóestet rendez, Hajarkon 61 szám alatti kulturhelyiségében. Mándi Gyula a fogadás során beszámolót ad sportélményeiről és tájékoztatja az izraeli magyarnyelvű sportolókat a világ legismertebb futball - csapatainak működéséről. ★ RISON LECION Meghívjuk tagjainkat és barátainkat a kedden, 1959. szept. 1-én 8.30 órai kezdettel kerthelyiségünkben (Rothschild u. 52.) rendezendő FAGYLALTESTRE. Háziasszonyok: Epstein Annus és Samuk Bözsi. — Belefalt aJordánba. Mufdi-El-Ali 35 éves munkás, aki a Jordán völgyében lévő Menáchemia faluban dolgozott, vasárnap a Jordánba fulladt és csak tegnap találták meg holttestét. Ali a munkahelyétől mintegy száz méternyire fürödni ment a Jordánba és minthogy nem tudott úszni, az ár magával ragadta és fuldokölni kezdett. Két társa a partról látta halálküzdelmét, de ők sem tudtak úszni és nem mertek utánaugrani. Értesítették a rendőrséget, mire azonban az kiérkezett, a munkás már elmerült. El Arinak felesége és Hegy gyermeke maradt hátra. Filicnta sivatagi vabó A híres angol szabócéh szaklapjában a napokban hirdetés jelentmeg, amelyben heti száz fontsterling fizetést ajánlanak annak a szabónak, aki hajlandó öt hónapra Szaúdi Arábiába menni, hogy remekbe öltött könnyű nyári öltönyöket és kabátokat varrjon Szaudia trónörökösének. A csábító ajánlathoz azonban feltétel is van kötve, mely a londoni szabómesterek jórészét kizárja a szaudiai kirándulásból. „A jelentkező nem lehet zsidó és nem szabad izraeli vízumnak szerepelnie az útlevelében” — szögezi le a hírdetés. — Kigyulladt és elégett a motorbicikli. Chájim Kasztel, a rehovoti Pri - Truva konzervgyár udvarán megkísérelte, hogy elindítsa motorkerékpárját. A gép azonban hirtelen kigyulladt és teljesen leégett. A vizsgálat kiderítette, hogy a benzintartályból benzin ömlött a gépre, amely a motorgyújtás pillanatában lángra lobbant. Felborult egy autó 4 utasával. A Názáret-tibériási országúton tegnap felborult egy személyautó, amelyet Joszéf Abud sfárámi lakos vezetett. A négy utas közül három könnyebben sebesült meg és első segélynyújtás után hazaengedték, a negyedik azonban, egy aszszonya súlyosabb sebesülést szenvedett és a názáreti angol kórházba szállították. A balesetet a kormányszerkezet elromlása okozta. Intézmény KERES gyakorlott szakácsnőt ★ Cim: ״Dachaf”, Tel-Aviv, P. O. B. 1334. ״No 6999” részére. — A Mászkit fiókot nyitott Rámát -Gínban. — A Mászkit háziipari és népművészeti vállalat tegnap nyitotta meg Rámát-Gánban a Bialik utca 58 szám י■ új fióküzletét. A Mászkit árucikkei iránt az utóbbi időben olyan nagy az érdeklődés, hogy a tel-avivi központi üzlet elégtelennek bizonyult, úgyhogy az ország különböző részeiben egymásután nyitnak új üzleteket. A közeljövőben Halfán is nyit fiókot a Mászkit. Szülészeti klinikát létesítenek a náháriai Maibénkórházban. Az egészségügyi minisztérium kérelmére kiürítették a Maibén náháriai kórházának egy szárnyát, amelyben krónikus betegeket kezeltek és az épületet szülőkórházzá alakítják át. Az épületszárnyban elhelyezett 30 krónikus beteget 1 különböző lalbén-otthonokban helyezték el. A szülőosztályhoz tartoznak a környék falvai beleértve a nyugat-gálibi arab és drúz települések is. A Maibén gondoskodik a kórház felszereléséről, míg az orvosi személyzet az készségügyi minisztérium hatáskörébe tartozik. A náháriai Maibénkórházat egyébként rövidesen teljes egészében körzeti kórházzá alakítják át. Meghalt a népirtás elleni küzdelem vezetője New York (STA) — Dr. Rafael Lemkin, a népgyilkosság nemzetközi eltiltásaira irányuló mozgalom kezdeményezője 58 éves korában elhunyt New Yorkban. A lengyelországi származású zsidó jogtudós, aki az internacionális jog ismert autoritása volt, még 1938-ban, mint varsói ügyvéd mozgalmat indított a Népszövetség keretében, hogy nemzetközi egyezmény útján tiltsák el egész népek és törzsek kiirtását fajuk, vagy vallásuk miatt. A háború után Lemkin, aki New Yorkba került, az UNO keretében folytatta a mozgalmat, amely ezúttal erősebb visszhangra talált az európai zsidóság tömeges kiirtásának nyomán, ő teremtette meg a „Genocidium” (fajirtás) kifejezést, amely bevonult a nemzetközi jogi nyelvezetbe. Reaulték kivonulnak líráéiból? Párizs, (STA). — A Párizsban megjelenő Commerce du Levant című gazdasági hetilap azt jelenti, hogy a Renault-autógyár fel fogja bontani szerződését Izraellel, amelynek alapján most a Kaiser-Frazer gyárban szerelik a Renaultkocsikat. A lap hivatkozik, hogy az arab bojkottirodák Beirutban nemrég megtartott konferenciáján kilátásba helyezték a Renault-gyár elleni bojkott megszüntetését. Ennek feltételeként kikötötték, hogy a gyár minden kapcsolatot megszakítson Izraellel. A szaklap értesülése szerint a Renault-gyár engedélyt kért, hogy szerelőüzemet állíthasson fel Egyiptomban és minden kilátás megvan az erről folyó tárgyalások sikerére. Dr. Nelson Glück újabb leletei Nelson Glück professzor Beér-Seván tartott előadásában elmondta, hogy a negevi ásatások során a nabateus korszakból származó kaolin égetőre talált, amelyben annak idején kancsókat állítottak elő. A műhely csodálatos épségben maradt meg. Glück professzor kijelentette, hogy hajlandó odaadni a jeepjét bárkinek, aki egy teljesen ép nabateuskorszakbeli kancsó nyomára vezeti őt. ״ Nem csinálok rossz üzletet — mondta mosolyogva Glück professzor - mert egy ilyen kancsó áráért öt jeepet is vehetek.” A professzor véleménye szerint érdemes lenne kitisztítani a Salamon király idejéből megmaradt kutakat és víziárkokat, mert így jelentős mértékben javulna a Délnegev vízellátása. A Bét Háámban lefolyt előadást többszáz hallgató nagy érdeklődésel fogadta és Tavijáhu polgármester a város nevében meleg szavakkal üdvözölte Glück professzort, aki hosszú évek óta folytatja régészeti kutatásait a Negevben. Linkensirá hajók Brüsszel, (Belga). A Belga mérnökök eredeti megoldást találtak a Brüsszel és Charleroy közötti csatornán mutatkozó 68 méteres magassági szint különbség áthidalására. Ezt a csatornát most 1300 tonnás hajók számára teszik járhatóvá és a mérnökök elvetették a szokásos megoldást, hogy zsilipekkel elzárt kamrákban emeljék a hajókat. Hihelyett 1300 méter hosszúságban megfelelő emelkedősű síneket építenek, amelyeken kerekeken járó dokk fog gördülni. A hajók befutnak a dokkba és azt ezután két kábel segítségével vontatják végig a pályán. ״