Uj Kelet, 1963. november (44. évfolyam, 4642-4667. szám)
1963-11-01 / 4642. szám
Írta: Barzilay István Szombat-zavargások és nemzeti felelősség Izrael rendőrsége nemcsak végrehajtó testület, hanem szimbólum is. Annak tartja minden új bevándorló, amint az ország földjére lép, mert az első hivatalos közeg, akivel találkozik, az első izraeli egyenruha-viselő, akiben a zsidó államhatalom megtestesítését látja — a rendőr, aki az útlevelét átveszi és ellenőrzi. Annak látja a turista is. Még a szenthelyeket vagy a régészeti leleteket, még a Kineretet, vagy a Merón hegyét sem fényképezik annyiszor a külföldi látogatók, mint az izraeli utcák rendőreit. Izráel hazaszerető polgárai is a szimbólumot szeretik a rendőrben, nem a hivatását. Mert a miénk, a mi rendünkre ügyel fel, a mi utcai forgalmunkat szabályozza. A mi betörőinket fogja el és a mi gazdasági bűnözőinket csípi nyakon, — tehát a zsidó állam rendőre a mi nemzeti létünknek szimbóluma is, nemcsak gyakorlati tényezője. S mint állami létünk szimbólumának, a mi rendőrünknek teljes tisztelet jár, mert önmagunkat tiszteljük benne. Nem fellengző cionista frázisokat pufogtatunk most, csak egyszerű emberi és hazafias érzésnek adunk kifejezést: szeretnünk kell a zsidó állam rendőreit, mint magát a zsidó államot. A jeruzsálemi Mec Seárimban s még pontosabban, annak Magyar Házának nevezett épületcsoportjában tizenhárom hét óta minden szombaton szemetes-bádogok piszkát, fejnagyságú kődarabokat, téglákat vágdosnak kötelességüket teljesítő rendőrök fejéhez; minden szombaton vérezve szállítanak el nem egy rendőrt a harcok színhelyéről. S mert Magyar Házakról van szó, még elöljáróban le kell szögeznünk, hogy az izraeli magyar zsidó törzsnek semmi köze nincs azokhoz, akik a Magyar Házakból mocskolják, vagy ״ nácinak” és ״ gyilkosnak” nevezik az izraeli rendőrt. Olyan fanatikusokról van szó, akik a cionista országépítés kezdete óta kizárták magukat az egyetemes zsidó közösségből. Egy szektáról, amely a zsidó államnak és rendőreinek nyílt ellenségévé deklarálta magát. A nemzeti felelősség azt advánja meg, hogy a népnek minden rétege és politikai életének minden pártja hangos szóval elítélje a jeruzsálemi szombat-zavargókat. A Kneszet és a templomok szószékéről, népgyűlések pódiumairól és a lapok hasábjain. Sajnos, nem ezt látjuk. S ha a vallásügyi miniszter nyilatkozik is ebben az ügyben, olyképpen teszi, hogy a Meá Seárim negyedben csak buzdítást meríthetnek belőle. ״ Megértem, de elítélem őket” — így mondta dr. Zorach Wahrhaftig miniszter a tel-avivi újságíróklubban tartott előadásában. A miniszter azt érti meg, hogy vallásos negyedek lakóit értelemben bántja, ha szombati pihenőjüket járművek közlekedése megzavarja. De a miniszter, aki minden vasárnap együtt ül a minisztertanácsban a kormány többi tagjaival, jól tudja, hogy a Mandelbaum átjáró szombati forgalmának problémája régen napirenden van. Hogy különböző módozatok merültek fel és nyilvánvaló, hogy a kormány a lehető legolcsóbb megoldást akarja választani a Meá Seárim lakói követelé-sébek kielégítésére. Furcsa tehát „megértésről” beszélni egy olyan problémával szemben, amely előbb-utóbb megoldásra talál. A miniszternek az lenne a feladata, hogy sajnálatának adjon kifejezést minden megértés hiánya felett, amely az ellenkező oldalon tapasztalható. Afölött, hogy ezt a rendőröket követ és szennyel dobáló renitens tömeget nem lehet a józan ész érveivel meggyőzni, követeléseiket annak ellenére teljesíteni fogják, hogy ők az állampolgári kötelezettségek minimumát sem teljesítik az állam iránt. Türelemre kellene intenie a miniszternek a Magyar Házak szekta lakóit, nem pedig megérteni és ennek az atyai megértésnek a jegyében platonikusan elítélni cselekedeteiket. Az Agudát Jiszráél vezérei még ennél is tovább mennek: a rendőrségre hárítják a felelősséget, azaz azonosítják magukat a néhány száz Neturé Kártá terrorjával. Méir Levin rabbi, az Agudá agg elnöke a Kneszet fórumán csaknem ugyanazt mondotta, mint Scheinberger rabbi, a Netúré Kártá úgynevezett külügyimnisztere, aki szerint a rendőrök pogromot rendeztek a Magyar Házakban. Az embernek hideg szalad végig a hátán, amikor ilyen förtelmes váddal illetik az izraeli rendőrt. Mit csináljon az a szerencsétlen rendőr, akinek hétről hétre az életét veszélyeztetik kilós kövek hajigálásával ? Ne álljon ellen? Ne kövesse támadóját annak bezárt lakásába? Ne kísérelje meg vízfecskendővel szétugrasztani azokat, akik a rendőrt és vele együtt Izrael államhatalmát szemetesládáik szennyével mocskolják be? Ne tartóztassa le a támadót? Miféle nemzeti felelősség vezeti Méir Levin rabbit, amikor azt állítja, hogy a rendőrök provokálják a szombati zavargásokat Jeruzsálemben ? Sajnos, a Nemzeti Vallásos Párt, amely olyan tekintélyes szerepet tölt be ebben a szerencsétlen kis koalícióban, s nem tanúsítja azt a bölcs önmérsékletet, amelyet őse, a Mizráchi mutatott évtizedeken keresztül. A Mizráchi lánglelkű nagy vezérei, Kuk, Majmon, vagy Bár-Kán rabbik idején az országépítés nagy felelőssége irányította ezt a pártot, nem pedig az attól való félelem, hogy mi lesz, ha Isten őrizz, a Meu Seárim negyedben nem fogják eléggé vallásosnak tartani őket és pártjukat. Pedig az idők nem lettek kisebbek, nem hárítanak kevesebb nemzeti felelősséget a pártvezetők vállai ia. Nem az idők változtak, azoknak a nagysága változatlan. A vezérek tűntek el, utódjaik pedig nem követik őket a nemzeti felelősség útján, — hiányzik belőlük a nagyság. Amint — sajnos — hiányzik ez az igen tisztelt ellenzékből is, amely két évvel ezelőtt, a jelenlegi koalíció létesítésekor kimaradt a kormányból. Nem akarjuk most elismételni, hogy ez milyen körülmények között történt. De azóta eltelt két év, új miniszterelnökünk van és a Lávon ügy, amely miatt a Mápám és a Liberális Párt ellenzékbe vonult, elvesztette élességét, amikor Dávid Ben Gurion visszavonult a politikai élettől. A legkönnyebb most az ellenzéknek, kárörömmel gyönyörködni abban, hogy bajlódik a Mápáj és az Áb dut Háávádá a kulturháborúval, amelyet a koalíció második legnagyobb pártja, a Nemzeti Vallásos Párt, ha nem is kezdeményez, de csendesen támogat. Hogyan tudja ez a 2 (kettő) szavazattöbbséggel rendelkező kormány megoldani ezeket a problémákat, amelyeket a legkönnyebb a Kneszet falai közül az utcára kivinni. Hogyan kínlódik a kormány nyomorúságos többsége a sorsdöntő biztonsági és politikai problémákkal, mialatt a vallás és az állam kapcsolatainak kérdése minden egyéb kérdésen túl nem kicsapott az utcára, s leköti Izrael egyszerű polgárainak érdeklődését? A nemzeti felelősség azt kívánná meg most a pártok részéről, hogy széles alapokra fektessék a kormányt, a lakosság alkotmányos akaratának megfelelően, amely még soha, egyetlen parlamenti szavazásta sem adott többet a három vallásos pártnak, mint 20 képviselőt a 120-ból, azaz a Kneszet mandátumainak 16,6 százalékát. Az ország népe, amely a világi pártokhoz tartozó 100 képviselőt küldött a Házba, nyilván nem úgy akarta, hogy Jeruzsálemben hétről-hétre beszennyezzék az államhatalmat és hogy a kormány ezzel szemben tehetetlen maradjon. Nem akarunk utcai harcokat Jeruzsálemben és fáj a szívünk, amikor azt látjuk, hogy nagyon szegény vallásos zsidó családok lakásait vízzel öntik el a megtámadott rendőrség fecskendői. De ezeket az eseményeket nem a nemzet többsége provokálja és nem is a rendőrség idézi elő. Egy vad és fanatikus, államellenes csoport, amellyel Izrael fennállásának 15 éve alatt olyan kesztyűs kézzel bánt a hatóság, olyan óvatosan kezelte túlzásait, hogy ez joggal késztette csodálkozásra az ország és a gálat zsidóságát. Most azonban úgy látszik, eljött az ideje annak, amikor a nemzeti felelősség minden súlyával véget kell vetni az atrocitásoknak. A rendőrség tudja meg, hogy az ország népének több mint 80 százaléka mögötte áll, még akkor is, ha alkotmányos kötelezettségeiket nem teljesítő politikusaink meg is feledkeznek a nemzeti felelősségről, amelyet az ország lakossága rájuk hárított. Egy ember az utcáról A szerdai Kneszet-izés nem sokat használt az országnak. Különösen kitüntette magát Lőrincz Slomo, kitűnő földiek. Miután biztosította a Meá Seárim lakóit, hogy velük van a szombat szentségéért folytatott küzdelmükben arra kérte őket, ne engedjék gyermekeiket felelőtlen cselekedetekben részt venni. És a felnőtteknek lehet? Nekik szabad részt venni ama bizonyos felelőtlenségekben ? Panaszkodott a rendőrökre, hogy kíméletlenek voltak. De, kedves képviselő úr, aki sebeket oszt, legyen elkészülve arra, hogy ő is sebeket kap. Akik nem mentek ki az utcára, azok nem sebesültek meg, és akik kimentek verekedni, ne panaszkodjanak. Maradjanak otthon! Mi is sajnálunk mindenkit, aki megsebesült, de a rendőröket is és nagyon aggódunk az egyik rendőr szemevilágáért. A kődobálásokról tartott múlt heti Kneszet-vita, a vallásos pártok néhány lapjának cikkei és a vallásügyi miniszter nyilatkozatai után előrelátható volt a Netúré Kártá terrorjának folozása és hasonló jelenségek felbukkanása máshol is, nemcsak Jeruzsálemben. Ha egy miniszter azt mondja, hogy nem helyesli, ami az utcán történt, de megérti, ezt megérti mindenki és bíztatásnak veszi. önkéntelenül Toldi Miklósra kell gondolni, akiről Arany János így versel: „Repül a nehéz kő, ld tudja, hol áll meg. Ki tudja, hol áll meg s kit hogyan talál meg?” E pillanatban senki sem tudja, hogy a kő hol áll meg, mikor még a liberáls vallásos pártnak is az az igyekezete, hogy a „szózabat szentségének védelmében” ne maradjon más párt mögött. Ez a versenyfutás, amiben pedig a vallásosok túlnyomó része nem őszinte szívvel vesz részt, minden egyébnél veszélyesebb csóva. A Meá Seárim fanatikusainak harciasságát csak fokozza, ha azt hallják és olvassák, hogy a randalírozás mérhetetlen károkat okoz az országnak. Ha károkat okoz, akkor csak rajta, még több, még nagyobb követ nekik, hogy attól kolduljanak. Részükre egyenesen öröm, ha az ország nehézségei fokozódnak, sőt, boldogok, hogy sok évi passzív hazaárulás után megtalálták a fegyvert, amivel érzékeny sebeket üthetnek az állam testén. Sajnos, a hatóságok úgy kezelték őket, mint az elmebetegeket, akiknek mindent el kell nézni, mert nem beszámíthatók és nem tudják, mit csinálnak. Most rájöttek Mec Seárimban, mit kell tenniök, hogy komolyan vegyék őket. És repül a nehéz kő, de ők sem tudják, hol áll meg. A kormánynak és a törvényhozásnak gyorsan és erélyesen kell cselekedni, mert nem babra megy a játék. Szerintem sokkal nagyobb a veszedelem, mint ahogy például a vallásügyi miniszter úr gondolja. Ne áltassuk magunkat: a két tábor, a vallásosok és nem-vallásosok — ami nem ateistát és nem vallástalant jelent — szembenállanak egymással. A magyar zsidóság történelmében hasonló jelenségek mutatkoztak éppen száz évvel ezelőtt. Késhegyig menő harc dúlt ott is a hagyományhű és a haladó vallásosak között. Az 1863—69-i országos nagygyűlésen szakadásra került a sor és a konzervatív zsidóság, a többség által megszavazott szabályzat kötelező ereje ellen felfolyamodással élt az országgyűléshez. A képviselőház ezt a tiltakozást 1870 március 18-án tárgyalta és szó szerint ezt a határozatot hozta: ״ Tekintettel arra, hogy ellenkezik a vallásszabadság elvével, hogy egy vaskisközösség tagjai a többség határozatával kényszerüítessenek hozzájárulni egy elveikkel ellenkező szervezethez, óhajtandó, hogy az ellentétek mielőbb kiegyenlítessenek.” A 93 évvel ezelőtt hozott határozatot Panner Tivadar akkori kultuszminiszter rendeletileg úgy hajtotta végre, hogy királyi felhatalmazás alapján az orthodoxia által elkészített szervezeti alkotmányt jogszabályként elismerte. A magyarországi ortodox szervezetnek ez lett az alapokmánya és erre építették a kongresszusi zsidóságtól künlönvált autonóm ortodox hitközségeket. A magyar országgyűlésnek most közölt határozatát úgy, ahogy megszövegezték, rá lehet húzni az izraeli kaptafára, de a magyarországi viszonyokhoz mérten, megfordítva. A két szembenálló irányzatot tekintve ugyanis az az óriási különbség, hogy míg Magyarországon a kisebbségben lévő ortodoxia tiltakozott az elveivel ellenkező kongresszusi határozat oktrojálása ellen, Izraelben a többség akar más életformát, mint amilyent az ortodox kisebbség szeretne rákényeszíteni az egész országra. Hogy miért hivatkozom a magyar zsidóság történelnének erre a nagy eseményére? Azt kérdezi szerkesztő úr? Azért, mert egy magyar anyanyelvű, közismerten hagyományhű izraeli polgártársunk szerint, aki nem akar nyilvánosan szerepelni, a mi helyzetünkben nincs más megoldás, mint a két irányzat törvényhozási úton való különválása, ugyanúgy, mint ahogyan Magyarországon az ortodoxok kiváltak az addig közös hitközségből. Tény, hogy attól kezdve egymástól teljesen függetlenül, nyugalomban, sőt, barátságosan működtek egymás mellett. A történeti hűség szolgálatában tudni kell, hogy a hitközségek egy része nem csatlakozott egyik irányzathoz sem, hanem megmaradt abban a jogállapotban, amelyben az egyetemes gyűlés előtt minden hitközség volt. Ezek a számban kicsi status quo ante hitközségek voltak. S itt egy nagyon fájó ponthoz érkeztünk. Mindnyájan tudjuk, ami kezdettől fogva és elsősorban lebeg a szemem előtt, hogy fiataljaink, szülere gyermekeink és unokáink le tudják a bármiérát és azzal búcsút is mondanak a templomnak. Csak vallásos szülőknek még szülői felügyelet alatt élő gyermekei, a vallásos iskolák és a jesivák növendékei járnak templomba. Ha a bevándorolt vallásos nemzedékek teljesen kihalnak, tovább romlik a helyzet. Nem kell hozzá jóstehetesség, — amennyiben a mai állapot változatlan marad — a vallásos tábor két nemzedék után nagyon kevés kivétellel olyanokból fog állani, akik abból élnek, hogy vallásosak, vagy valamilyen fontos személyi kapcsolat fűzi őket a valláshoz. A többiek elvesznek a vallás részére, holott a szigorú hagyományoknál enyhébb követelmények mellett, főként ami a liturgiára vonatkozik, hűséges tagjai lennének a haladó hitközségnek. A különválás ezt a legfájóbb problémát is megoldaná. Éppen ezért, Itt a legfőbb ideje, hogy vallási és világi életünk tekintélyei nézzenek szembe bátran és őszintén, önáltatás nélkül a valósággal, üljenek össze, hátha meg tudnának állapodni a két irányzat teljes elkülönítésében. Ha magyarországi mintára létrejöhetne az elválás, természetesen a törvényhozási intézkedések egész sorozatára lenne szükség. Hisz’ a mai értelemben valóban vallásos ember. Idejének jelentékeny részét a hagyományoknak kénytelen szentelni, mint akkor, amikor a galat gettóiban éltünk. Ahogyan életformánk az önálló Izraelben elüt a régi gettó életformájától, a modern zsidó ennek a változásnak megfelelően szeretné vallási életét is berendezni. Ha jószándékú és egyik irányban sem fanatikus közéleti vezetőink összeülnének, így valahogy, vagy ha találnak, ennél is jobb módszerrel megakadályozhatnák az ellenségeskedést és a nem vallásos ifjúság teljes lehullását a hitélet fájáról. Hiba lenne ellenszenvvel fogadni az itt fölvetett gondolatokat, mert minden jószándékú hozzászólást, tehát ezt is, ha az ország jövőjéért aggódó szívből ered, megértéssel kell megvizsgálni, azoknak különösen megértéssel, akik még a kődobálókat is megértik. Faragó Miklós ÚJ, NÉPI TURISZTIKAI PROGRAM A szerény anyagiakkal rendelkező turisták, akik Izraelbe akarnak látogatni, most minden nehézség nélkül megengedhetik ezt maguknak, az Argovtours utazási iroda, — Tel-Aviv, Jeruzsálem, a napokban nyilvánosságra hozott különleges programja szerint. Ezen terv alapján a külföldi turista 7 teljes napot tölthet az országban, mindössze 62.— $-ért, és meghosszabíthatja tartózkodását 23 napig, napi 7.— $-ért. A program a turista Luddra, vagy Haifára érkeztétől az országból való elutazásáig tart, és magában foglal lakást jó szállodában, napi 3 étkezést, vezetett körutakat turista autóbuszokon, és udvarias kiszolgálást kellemes, baráti légkörben. ״ Célunk és reményünk az, — mondotta Bán György, a tel avivi Argovtours iroda igazgatója, — hogy az országba vonzzuk a népi turisztikát, mindazokat, akiket a magas árak eddig megakadályoztak Izrael meglátogatásában.” Meg kell jegyeznünk, h°gy a program eddig annyira bevált, hogy az Argovtours utazási iroda megkezdte hasonló turisztikai tervek kidolgozását Európába utazó izraeliek számára is. Az Argovtours tel avivi irodájának címe Kon Gvirol 31., tel. 235234, Jeruzsálemben Ben Jehudi 3., tel. 25569. (*) Rabbi és pap éhségsztrájkja a pornográfia ellen New-York (Reuter, IFP) Egy katolikus pap és egy rabbi éhségsztrájkot kezdett amiatti tiltakozásként hogy New-Yorkban pornográf irodalmat adnak el gyeremekeknek, mire Robert Wagner polgármester azonnal közölte, hogy bizottságot nevezett ki a pornográf irodalom elleni küzdelemre a városban. Morton jezsuita lelkész szombaton kezdte meg a tiltakozó éhségsztrájkot, amelynek harmadik napján Julius Newman rabbi is csatlakozott hozzá. A katolikus lelkész kijelentette: nem lát más lehetőséget a tiltakozásra és arra, hogy rákényszerítse New York polgármesterét ígéreteinek betartására, hogy intézkedni fog a pornográf irodalom terjesztésének eltiltásáról. Newman rabbi egy napot böjtölt és közölte, hogy hétfőn még egy böjtnapot tart, amellyel a Szovjetunió zsidósága elleni elnyomás miatt is tiltakozni fog. Robert Wagner polgármester közölte, hogy utasította a város illetékes tisztviselőit a pornográf irodalmi termékek eltávolítására. Ennek érdekében a város megbízottai tárgyalni fognak a sztrájkoló lelkésszel. Vizsgálatot rendelnek el abban is, hogy mit tett a rendőrség szeptember hó 10-ike óta, amikor a polgármesteri hivatal már előzőleg utasítást adott a pornográf sajtótermék eltávolítására. 1963 XII Uj Kelet *