Uj Kelet, 1976. március (57. évfolyam, 8404-8430. szám)
1976-03-01 / 8404. szám
IN KELET HÉTKÖZNAPI TŰNŐDÉSEK VISSZATÉRŐ MOTÍVUM győzelmében hivő, tömegsírba bukó és Erec feltámadásának eszméjét terjesztő az a kis „ismeretlen zsidó”, akinek utódai, (ha nem is, mindenben, örökösei), mi vagyunk. Néztem a képernyőt... És ugyanabban a pillannatban, mint ha a Tel-Aviv-i utcát láttam volna, s egy Golán fennsíkot őrző katonát, valamelyik Kelet-Európa-i reptérről induló emigráns csoportot, és a New York-i ENSz palotát, (ahol épp ezekben a napokban ismét megbélyegezték Izrael népét) majd ismét a brüsszeli szónoki emelvényre lépő férfiak s asszonyok tűntek fel előttem. Minden kezdődött elölről. Ijedten rezzentem össze: vajon megszakíthatatlan kör ez? Egyhelyben topogó szédítő forgás? Hiszen, úgy tűnik, hogy mindezt már egyszer láttam-hallottam, átéltem, ,,deja vu” a javából. És amikor már-már elfogott volna a mindent beborító, mindent elfedő zsidó pesszimizmus, hirtelen mellém lépett tizenhat éves unokaöcsém, rábámult a képernyőre és csak ennyit mondott: — Jé, de érdekes! — és már húzta is maga alá a széket és szent áhítattal, a fiatalság mohó kíváncsiságával hallgatta az érveket, a szenvedéllyel vagy szomorúsággal teli mondatokat, a felsorolt adatokat. Minden új volt neki. Nem csak a kongresszusi terem, a mondatok megformálása, hanem a szónoki emelvényre lépők tekintete is, amely számomra olyan ismerős volt, mintha ezerszer láttam volna ezeket a szomorú-okosbefele is-néző, keleti vágású szemeket. — Érdekes — ismételte Péter és az ő agyában nem torlódtak egymásra a jelen vagy a múlt képei, nem szomorították el a kétségek, nem döbbent meg azon, hogy a háború után harminc esztendővel, háború előtt, sőt háborús témát volt kénytelen tárgyalni ez a fórum. Számára a brüsszeli jelentés nem volt megidézés jelen időben, hanem egy téma, a sok közül, se nem több se nem kevesebb mint mondjuk egy jaffói betörés, vagy egy labdarúgó mérkőzés második félideje. Előbb meglepődtem, aztán megnyugodtam. Sőt belenyugodtam abba, hogy nem csak két különböző nemzedék képviselője ül a tévé előtt, hanem két élményvilág hordozója is. Bennem tehát egészen másképpen rezonál az a fogalom is, amelyet leegyszerűsítő gyűjtő szóval antiszemitizmusnak nevezünk, mint az ő fiatal fejében. Ergo én mást látok a képernyőn mint ő! Számára az előtte, nagyon is jelen időben lepergő kongresszus immár a történelem. Tehát még le sem pergett és immár múlt. Mert a témája tűnik számára teljesen anakronisztikusnak. Faji megkülönböztetés? Izrael léte vagy nem léte? Erre az utóbbi kérdésre még a választ is méltatlannak tartja. Számára ennek az országnak a léte épp olyan természetes mint a körülötte levő fény, vagy árnyék, a felkelő nap, vagy a tenger hulláma. — Hát nézz ki az ablakon! — mutatott az utca felé. ... Jó tanács. Mert az ablakon, a falakon túl egy élő (és nagyon is élni akaró) egészséges szervezet lélegzik, egy ország népe ballag vagy rohan, dolgozik, vagy álldogál, épít vagy rombol, álmokat sző, vagy illúziókat szakít szét — tehát épp olyan ország mint a többi. Egyetlen — egy különbséggel, hogy a miénk. DÁNOS MIKLÓS Miközben a nagy brüsszeli cionista találkozó tévé közvetítését néztem arra gondoltam, hogy a realitás előbbutóbb mindig felfalja az idillt, ráüvölt a hamisító illúziókra és visszatérít a földi valóság durva talajára. De ezzel az érzéssel együtt, szinte párhuzamosan futott bennem egy kép, arról a zsidóról, aki egyazon időben tucatnyi helyen van, létezik, hadakozik, győz vagy elbukik. Egy régi, orosz gettóban született, szomorú vers visszatérő motívuma ez a ,,zsidó-egyidejűség”. Mert akkor is — és mikor nem? — ugyanabban az emberi pillanatban volt boldog és szomorú pogrom elől menekülő, és hitének Egyesült Államok: ATOMERŐ BETEG SZÍVEKNEK Ötéves a plutónium ütemszabályozó Jelenleg mintegy 950 személy mellkasában hord parányi atomerőművet, amelynek az életüket köszönhetik. Ezek az emberek, súlyos, rohamok formájában fellépő szívritmus zavarokban szenvednek, amelyek teljes ״ szívzárlatot’ is előidézhetnek. Egyetlen lehetőség van az ilyen betegeket a halálos veszélytől megóvni és egy normális életmódhoz segíteni. Ez a segítség egy elektromos ״ iramszabályozó” beültetéséből áll, amely az akadozó, helyenként kihagyó szívnek automatikus villamos áramlökésekkel siet segítségére. Ez a szívüzemszabályozó rendszerint higganyelemek segítségével működik, amelyek azonban egy bizonyos idő után kimerülnek és ilyekor azokat ki kell cserélni, ez pedig minden alkalommal újabb sebészi beavatkozást igényel. Hogy a beteget ezektől az ismétlődő műtétektől megkíméljék ,orvosok és technikusok olyan ,,hosszúéletű” iramszabályozó elemeket szerkesztettek, amelyeknek rádióaktív izotóp plutónium 238 az energiaforrásuk. Ezek az elemek legalább tíz, valószínűleg tizenöt-húsz, de lehet hogy akár harminc évig is hibátlanul működhetnek, így természetesen az atomerővel működő menetszabályozó elsősorban fiatalabb korosztályhoz tartozó betegeknél voltak forradalmi jelentőségűek. Jellemző az, hogy jelenleg a legfiatalabb beteg, akinél ezt az atomerővel működő készüléket alkalmazták egy három éves spanyol kisfiú. 1970 áprilisában egy párizsi kórházban beültették az első plutónium iramszabályozót. Most 1975-ben viszont már az ezredik életmentő műtétet hajtották végre. 430 atom-izemszabályozót alklamaztak eddig az Egyesült Álamokban 250-et Németországban, 210-et Franciaországban, százat különböző más európai országban és tizennyolcat Afrikában. Ennek az öt évnek a mérlege, valóban egyedülálló. Az ezer beteg közül közben mindössze 30 halt meg, azoknak is csak a fele szívbajban. Huszonnégy esetben kellett a készüléket különböző orvosi, illetve technikai okokból eltávolítani, de csak mindössze két esetben — egy Németországban, egy Franciaországban — volt ennek az oka, hogy a készülék felmondta a szolgálatot. Mivel a szívüzemszabályozónak rádióaktív az erőforrása, természetesen meg kell hogy feleljen a rendkívül szigorú nemzetközi biztonsági szabályoknak. Annak ellenére, hogy a betegek illetve környezetük rádióaktív kisugárzástól való megóvásához egy hajszál vékony fémfal is elegendő lenne, az üzemszabályozó tokja mégis öt egymásra helyezett, legkeményebb fémből készült rétegből áll. A legszigorúbb ellenőrzés mellett végzett tesztkísérletek során bebizonyosodott, hogy ezek a páncélrétegek a legsúlyosabb közlekedési balesetek esetén is sértetlenek maradtak. A plutónium iramszabályozónak egyetlen hátránya talán csak a beszerzési ára, ami jelenleg 6300 dollár, vagy az egyszerű konvencionális készül árának kétszerese. ASKENÁZI ERVIN Udi Dáján, Mose Dáján volt hadügyminiszter fia, Németországba küldte jogi képviselőjét, Rám Kászpi ügyvédet, hogy kinyomozza, mi az összefüggés a közötte és barátja. Simon Rimon (Kusi) közt állítólag lefolyt ominózus telefonbeszélgetés, és a „Kusi” terhére rótt németországi kábítószer-vád között. Az ügyvéd elutazása előtt cáfolta a beszélgetés tényét azzal, hogy annak idején Dáján fiának egyáltalán nem volt telefonja, és így rágalmazás címén be akar perelni különböző bel- és külföldi lapokat. Alább közöljük a kétségbevont telefonbeszélgetés úgyszólván teljes szövegét, ahogyan azt ״ lejátszották” a frankfurti bíróságon, ahol ״ Kusi” és társai bűnpere folyik, sincs. Mindent az asszonynak adtam. Elrendeztem az életét, érted? UDI: Úgy élj. Egy hónap alatt? KUSI: Nem, két hónap alatt. UDI: Van valami komolyabb veszély? KUSI: Nem. Figyelj ide. Van egy kis veszély. Van. UDI: De nem úgy, mint itt? KUSI: Nem, egyáltalán nem. Úgy éljek, csinálunk egy ezrest. Legalább 500-at. UDI: Úgy élj? KUSI: Ez nem az. Nem. Figyelj ide, nézd, mondd meg, mennyire van szükséged egy hónapra, hogy boldog légy, hogy otthagyjad a gazdaságot és itt legyél. Mennyi kell egy hónapra? UDI: Tudod mit? Adok egy példát. KUSI: Na? UDI: De maradjon köztünk, ne tudjon róla senki. KUSI: Igen. UDI: Csináltam itt egy tízest. KUSI: Egy hónap alatt? UDI: Tudod, ez elég sok veszéllyel járó munka. Vacak. KUSI: Igen, mondd, ha lesz havi 25-öd, meg leszel elégedve? Benne vagy? UDI: Persze. KUSI: 25-ért érdemes ide jönnöd. Persze, persze. UDI: Öltözködöm és jövök, te hülye. KUSI: Van itt valami. Csinálnak egy tervet. Valami nagyon komoly dolog, fő írt. UDI: A főnök ... KUSI: Ugyan, hagyjad. Hallod, ő kicsit hülye. UDI: Csinálhatunk valamit ketten együttesen? KUSI: Igen, figyelj ide. Van mindenféle, gyere ide. Majd megmagyarázom neked pontosan a helyzetet. UDI: Igen. KUSI: Érted? Ez nem fontos. Komplikált erről telefonon beszélni. UDI: Egy szót se szóltam. KUSI: Jó, ha lesz valami, majd jelentkezem. UDI: Ha lesz belőle valami, akkor körülbelül három hétet előre kell közölend velem. KUSI: Jó, legyen akár egy hónap is. Teljesen világos. UDI: Úgy jól érzed magad? KUSI: Száz százalék, joffi. Teljesen rendben. Akkor azt mondod, hogy ez számításba jöhet? UDI: Ő, Isten, Isten. KUSI: Szóval utazom. Négyszer voltam Angliában és háromszor Hollandiában, érted? UDI: Figyelj ide, nem vagyok megelégedve Mirivel. KUSI: Ki a Miri? Ja igen. Hagyd, nem nagy baj. Egyszer itt volt, tudod? UDI: Igen. Neki nem kell túl sokat tudnia, érted? KUSI: Nem, nem, nem. Ő csak véletlenül látta egyszer, merta szobában volt, amikor mértük. (Itt egy darabig egy más nőről beszélnek, majd a beszélgetés így folytatódik). UDI: Ha lesz valami aktuális, közöld velem azonnal. KUSI: Igen, rendben van, joffi. UDI: Akkor előbb hozzád jövök. KUSI: Rendben van. Vannak kutyáid? UDI: Még egy nap és aztán szabadságra megyek és vége. Akkor bezárom a gazdaságot. KUSI: Ha ide jössz, itt nem beszélnek egy hónapról. UDI: Több? KUSI: Hány hónap jöhet számításba? UDI: Te ott maradsz? KUSI: Én? Közben? Nem. Egy hónap múlva úgyis visszamegyek Izraelbe, hallod? UDI: Akkor megvárlak. Tudod mit Gyere ide hozzám. KUSI: Igen, jó, joffi. De most figyelj ide. Terjeszd el a hírt, kérlek Udi, elterjeszt!!«■ ted a hírt? Udi, terjeszd el, hogy forgolódom az egész világon, hogy Nepálba utaztam és ott megmart egy kígyó. Meséld el ezt a Ronénban (ismert tel-avivi étterem, a bohémia találkozóhelye — a szerk.). Hallod? UDI: Na? KUSI: Hogy Nepálba utaztam. UDI: Ha ez benne lesz az Olám Házeben, jó lesz? KUSI: Igen. Tudod miért? Olyan hírek terjedtek el, hogy láttak engem Németországban ezekkel az emberekkel. Tudod, ez nem jó. UDI: Várj egy percre. Az Olám Házeben jó lesz? Az egész alvilág elolvassa ezt ott, tudod? KUSI (nevet): Hogy tanultam, tudod Udi? UDI: Na? KUSI: Hogy tanultam egy indiai kobraidomító iskolában és ott megmart egy mérgeskígyó és nagyon beteg lettem. UDI: Nepálban? KUSI: Igen. Akkor figyelj ide. Ennek el kell érkeznie Rámonba is. (Szövetkezeti falu, ahol „Kusi” lakott.) UDI: Oda is elérkezik, egész biztos. Csak Kusiról hallanak majd. Az egész ország erről fog beszélni. KUSI (nevet): Joffi. UDI: Érted? Aztán küldhetsz kígyós képeslevelezőlapokat Ronénba az egész chevrének. KUSI: Hogy van Muki? UDI: Egész dilis. Látni a pofáján. Ideges, részt vett a legutolsó akcióban. KUSI: Tudod, mi történt? Vagy nem is tudod? UDI: Telefonáltak az egységből és nem jól hallotta, hogy mit mondanak és ideges lett és elvágta az összeköttetést. Többször is felhívták és így végül kimaradt az akcióból. Aztán egész héten át olyan ideges volt, hogy nem lehetett beszélni vele. KUSI: Joffi, jó, nagyon jó. Jó, hogy nem volt ott dühös. KUSI: Mert én telefonáltam és senki sem válaszolt. UDI: Hülyeség. Ő kapcsolta ki a telefont. KUSI: Na ne mondd. UDI: A tisztet ismered? KUSI: Kit? UDI: A tisztet, aki elesett. KUSI: Jáiri? UDI: Uzi Jáiri. KUSI: Uzi Jákri? Persze. UDI: Te gondoskodsz rólam? KUSI: Jó, száz százalék UDI: Jövök és majd együtt rendet csinálnnk. KULI: Igen. Te már a fejemben vagy. Ne aggódj, gyere ide. UDI: Akkor figyelj ide, én elkezdem lezárni a dolgokat itt. KUSI: Rendben van, igazad van. Oké. Majd megmagyarázom pontosan a helyzetet, amikor hozzád érkezem. Viszontlátjuk egymást. Minden rendben lesz. UDI: Nem lehet csak úgy, ez megöl engem. Először be kell fejeznem a ház ügyét. Nincs pénzem. KUSI: Mennyi az adósságod, mondd? UDI: Körülbelül 150 ezer font. KUSI: Három hónapig itt leszel és kimászol az adósságokból, úgy éljek. UDI: Jövök, úgy éljek, Kusi. KUSI: Igen, esküszöm. UDI: Jó, intézd el, de vigyázz, hogy apám neve ne piszkolódjon be. KUSI: Isten őrizz! UDI: Nem érdekel, ha ülnöm is kell. Csak az apám ne legyen belekeverve. KUSI: Isten őrizz, Isten őrizz, Isten őrizz. UDI: Jól van. Ezenkívül minden le van... KUSI: Akor rendben van, joffi. UDI: Jó, varratok egy öltönyt és elkészítem a táskát. KUSI: Nem kell semmi, itt mindent megkapsz. UDI: Jó. KUSI: Viszontlátásra. AZ OMINÓZUS TELEFONBESZÉLGETÉS UDI: Halló! KUSI: Halló! UDI: Igen? KUSI: Az ördögbe, hol vagy? Mondd! UDI: Olyan jól hallok, mintha itt volnál a ház mellett. Belföldről beszélsz? KUSI: Nem, nem, nem. UDI: Azt hiszed, hülye vagyok? KUSI: Nem, esküszöm, nem. Mondd, mi újság? UDI: Hallod, itt minden vacak. KUSI: Vacak UDI: Nincs pénz, nincs semmi. Halott a piac. KUSI: Segíthetnék rajtad valahogy? UDI: Joffi. Van valami a számomra? KUSI: Igen, van valami, de figyelj rám egy percre. UDI: Problémák nélkül? KUSI: Ez nem olyan dolog, amilyent együtt csináltunk Izraelben. Érted? UDI: Na? KUSI: Beszédet, beszédet. Figyelj ide. Ez nem az. Semmi olyan dolog, tudod? Ez valami elegáns, érted? UDI: Joffi. KUSI: Hallod, már megcsináltam a százat. UDI: Úgy élj? Nem vagy ember. KULI: Figyelj már ide, most egy vasam UDI: Nagyon dühös, nem is tudod, milyen 1976. III. 1 UJ KELET 3 ESEMÉNYEK- EMBEREK EGY NEMZETKÖZI TALÁLKOZÓ MAGYJÁRA: A MAKKABI T.A. POLITIKAI VERESÉGE OLASZORSZÁGBAN Sportunk általában nem dicsekedhet kiemelkedő nemzetközi eredményekkel: a színvonal lényegében messze elmarad a világ- vagy az európai szinttől, amelynek számtalan elfogadható magyarázata van. Hozzájárul ehhez elszgetelt helyzetünk a Közel-Keleten; az ifjainkra nehezendő más és súlyosabb kötelezettség; egyes sportágakban tisztázatlan hovatartozásuk; csillagászati összegeket követelő létesítmények hiánya és sok egyéb, örömmel regisztráljuk, ha egy-egy egyéni teljesítmény — mint például Eszter Roth Romániában nemrég elért rekord-beállítása — nemzetközi visszhangot kelt. De az egyetlen sportág, ahol eurórópai viszonylatban is megálljuk helyünket, az egyelőre a kosárlabda marad. Kosárlabda-sportunk kitűnő és fejlődőképes: több egyesületünk képvisel magas színvonalat és a belső versengés hozta meg számunkra a lehetőségét annak, hogy nemzetközi küzdelmek résztvevői lehetünk, mégpedig nem esélytelenül. Hogy legjobb együttesünkben néhány külföldi profi is játszik, mitsem von le teljesítménye értékéből, mert a külföldiek mellett saját nevelésű, hazai fiúk nemcsak hogy a „hozatott” játékosok színvona lán mozognak, hanem több esetben túl is tettek rajtuk (Berkovics, Arpeszti, stb.). Most papírforma alapján alkalom nyílt arra, hogy az Európa Bajnokság négyes döntőjébe kerüljön a remekül küzdő tel-avivi csapat, mely itthoni találkozóján 12 kosárkülönbséggel legyőzte az olasz bajnokot. Arról már említést sem kell tenni, hogy az olasz bajnokcsapat éppen úgy, mint más európai vezető egyesületek ,spanyolok, belgák, franciák, osztrákok, hollandok stb.) — soraiban éppen úgy játszanak tengerentúli profik, mint a Makkabiban, de az szót érdemel, hogy a Cantu bajnokcsapat fennállása óta először kapott ki 12 kosárkülönbséggel. Nagy ellenfele, a töbszörös Európa-bajnok Real Madrid is maximálisan 5 pont- 1 különbséggel győzte le és csak vitatható meccs után diadalmaskodott felette. A 12 pontos start nem volt elég a Makkabinak múlt heti visszavágóján, bár félidőig — amíg csak 5 pont különbséget sikerült az olaszoknak behozniuk — fel-felcsillant a továbbjutás reménye. Nem számolt azonban a szurkológárda, s talán még a Makkabi vezetősége sem, az amerikai edző pedig a legkevésbé azzal a ténnyel, hogy a Makkabi politikai síkon nem kerülhetett ki győztesen. Ennek a megállapítása nem szubjektív okok alapján született meg. Amennyiben a Cantut sikerült volna saját otthonában térdre kényszeríteni — ami eddig még más csapatnak nem nagyon sikerült —, ismerve a fanatikus közönséget, pokolnak nevezett pályáját, kemény, sportszerűséget jóval meghaladó játékmódszerét és az európai küzdelmekben szerzett nagy rutinját — nyitva maradt volna a kérdés: kivel kerülhet össze a Makkábi? Előrevetette árnyékát, hogy a jugoszlávok, a szovjet nem áll ki csapatunk ellen, politikai okok miatt. Veszélybe került volna a tradicionális európai kupaküzdelem. Ez az ok számítás szerint lényegesen többet jelentett a 12 pontos előnynél ... És, hogy maradéktalanul érvényesüljön a vezetők számítása, a mérkőzés német bírója a rábízott feladatot tökéletesen, gátlásmentesen teljesítette. Az objektív nézők szerint a német—magyar játékvezető kettős, formálisan megverette a tel-avivi együttest. Olyan percekben nem adott meg szabályosan elért kosarat, sőt büntető dobást ítélt játékosaink ellen, amikor döntő fordulatot vett a találkozó. Az olasz sportújságírók, vezetők, akiket megszólaltattak a találkozó után, egyhangúan állapították meg, hogy a botrányos bíráskodás járult hozzá az eredmény kialakulásához. A második félidőben összeomlott a csapat, a megítélt személyiek miatt, a legjobb játékosok lekerültek a pályáról és a cserejátékosok képtelenek voltak az egyébként kitűnő olaszok rohamát fenntartani. A Makkabi edzője ,elvesztette a fejét, megtámadta a titkárságot, a játékvezetőt, bizonyára abban a hitben, hogy ott, a cantói pályán sportvetélkedés folyt ,pedig a lényeg a politikai háttér volt. A magyarajkú sportközönség annak idején ismerte ezeket a politikai hátterű meccseket, a mi szurkolóink és vezetőink ezen a téren meglehetősen rutintalanok még. Áll ez a sportmeccsek közvetítőire is, akik egész egyszerűen képte■ lenek arra, hogy elhigyjék: a közönség terrorja és a ״ háttér” mennyire befolyásolhatja a meccseket. Így történik, amikor itthoni meccseinken a közönség tüntetni kezd csapata mellett, fölényesen közük a hallgatókkal, vagy tévénézőkkel: a közönségnek nincs igaza. De menynyire igaza van, a hazai pályának sok-sok pluszt kell jelentenie, mert a hazai szurkolók nagymértékben befolyásolhatják a „pártatlan” bírákat. A Makkabi, kiesése ellenére, nem szerepelt dicstelenül. Ellenfelei tudják az igazságot. Tál Brodie és társai minden tekintetben dicséretet érdemelnek. Technikai szempontból viszont arra kell törekedniük, hogy játékuk még egységesebb legyen, és ami döntő: a cserejátékosoknak egyenértékű játéktudásuk kell legyen, hogy ne következzen be, ami Cantuban történt. A játékvezető pontosan tudta, hogy a nehezen eldönthető személyi összemenéseknél, melyek azok a fontos kulcsemberek, akiknek először kell végleg a kispadra ülniük. Az együttes nagy teljesítményéből a cantui politikai vereség semmit sem von le. A tanulság csak annyi, hogy itthoni mérkőzéseinken még nagyobb arányú győzelmeket kell elérni, hogy se német, se magyar elfogult bíró ne szogálhassa a politikai előírásokat. Ha nem is került be a csapat Európa négy legjobbja közé, teljesítményét számontartja a nemzetközi kosárlabda-sport. (bérczi)