Új Magyar Szemle, 1921/3

1921 / 3. szám - Zsigmond Ferenc: Jókai regényeinek korszerűsége

246 Új magyar szemle, hogy nemcsak a főszemélyek vannak az életből ellesve, mint jellemző dokumentumok, »az ál-Petőfi alakja s aztán a­­­eván­dorolt hivatalnok-csapat, kíséretével, az új törvényt és rendet használó juris doctorokkal, a külhoni gazdászok, kiket a hibás tudományuk és ismeretlenségük jégre visz, s azok mellett a kárörvendő hazafi, aki szövetséges társának tartja a szegény legényt és az elemi csapást, s belekacag a pusztító zivatar süvöltésébe, mind ennek a korszaknak a jellem­alakjai.« Ga­­ranvölgyi Aladárnak és Ankerschmidtnek még a modelljét is megnevezi az utókor számára, amazt Beniczky Lajos egyé­niségéről mintázta, emezt — Haynauról! A Jókai becsvágya tehát — itt is, másutt is — nem arra látszik irányulni, hogy képzeletének hatalmát méltányoltassa az olvasókkal, hanem hogy a valóság hű tükre gyanánt tüntesse fel regénye cselek­­vényét; az említett »utóhang«-ban panaszra is fakad az új nemzedék ellen, mert ez már csak a mesét látja az Új földesúr­iján, az élményszerűséget, a regényanyag létünkbe markoló valóságát nem tudja átérezni ... Az »utóhang« óta megint eltelt egy emberöltő. Mi, a har­madik nemzedék, visszazuhantunk a szabadságharc utáni kor­szak gyászos helyzetébe és nincsen Jókaink, aki költészetének bűvös tükrét szemünk elé tartaná, hogy gyönyörűséggel táp­láljon bennünket és hitet öntsön belénk. Oh boldog nemzedék, mely egy Jókait nyert a sorstól vigasztalóul! Oh százszor bol­dog költő, akinek tekintete rózsát fakaszt a kőomladékon, aki a halálban már hiszi és érzi a feltámadást, aki mézet tud szívni a mérges növényből is, aki Anckerschmidt lovagot tud látni a Haynaukban is, aki ébren is folytatni tudja az álomlátás gyö­nyörűségeit! Jókai a történeti valóság emlegetésével véli fo­kozni regénye értékét, mi azt a tükröt csodáljuk benne, mely­ben a valót látja és láttatja. Milyen jótékony tündér kezében van itt a gondviselés varázspálcája, mily szerencsés szöglete ez a búval-gonddal teli emberi életnek, hogy el nem hat oda semmi vihar s jóra fordul minden veszedelem! Egy nemzet politikai halála a háttér, de a sötét szemfedőn átsugár­­zik a leigázott faj ősereje, önbizalma, hódító erényei, me­lyek előtt kénytelen meghódolni a győzelmes ellenfél. Hun­garia capta ferum victorem cepit. Két család közti kiegyenlít­­hetetlennek látszó ellentéttel kezdődik a regény, s a két család két ifjú sarjadéka egymásba szeret: ne féljünk, Jókai nem hagyja veszedelembe jutni az ő kedves magyar Rómeóját és Júliáját; ő is hisz a végzet hatalmában, de nem a kérlelhetet­len görög anankéban, hanem a népmesék naiv jókedvű és jó­szívű gondviselésében ; őnála a tragikum fuvallata egy perc alatt átváltozik a szerelem és házasság istenkéjének szárnya lebbenésévé. Az anyatermészet egy elemi csapása (a Tisza ki­öntése) is beleavatkozik a cselekvénybe, de bajt nem csinál, csak boldogságot terem, valóságos házasság-közvetítővé válik.

Next