Új Magyar Szemle, 1921/3
1921 / 3. szám - Zsigmond Ferenc: Jókai regényeinek korszerűsége
246 Új magyar szemle, hogy nemcsak a főszemélyek vannak az életből ellesve, mint jellemző dokumentumok, »az ál-Petőfi alakja s aztán aevándorolt hivatalnok-csapat, kíséretével, az új törvényt és rendet használó juris doctorokkal, a külhoni gazdászok, kiket a hibás tudományuk és ismeretlenségük jégre visz, s azok mellett a kárörvendő hazafi, aki szövetséges társának tartja a szegény legényt és az elemi csapást, s belekacag a pusztító zivatar süvöltésébe, mind ennek a korszaknak a jellemalakjai.« Garanvölgyi Aladárnak és Ankerschmidtnek még a modelljét is megnevezi az utókor számára, amazt Beniczky Lajos egyéniségéről mintázta, emezt — Haynauról! A Jókai becsvágya tehát — itt is, másutt is — nem arra látszik irányulni, hogy képzeletének hatalmát méltányoltassa az olvasókkal, hanem hogy a valóság hű tükre gyanánt tüntesse fel regénye cselekvényét; az említett »utóhang«-ban panaszra is fakad az új nemzedék ellen, mert ez már csak a mesét látja az Új földesúriján, az élményszerűséget, a regényanyag létünkbe markoló valóságát nem tudja átérezni ... Az »utóhang« óta megint eltelt egy emberöltő. Mi, a harmadik nemzedék, visszazuhantunk a szabadságharc utáni korszak gyászos helyzetébe és nincsen Jókaink, aki költészetének bűvös tükrét szemünk elé tartaná, hogy gyönyörűséggel tápláljon bennünket és hitet öntsön belénk. Oh boldog nemzedék, mely egy Jókait nyert a sorstól vigasztalóul! Oh százszor boldog költő, akinek tekintete rózsát fakaszt a kőomladékon, aki a halálban már hiszi és érzi a feltámadást, aki mézet tud szívni a mérges növényből is, aki Anckerschmidt lovagot tud látni a Haynaukban is, aki ébren is folytatni tudja az álomlátás gyönyörűségeit! Jókai a történeti valóság emlegetésével véli fokozni regénye értékét, mi azt a tükröt csodáljuk benne, melyben a valót látja és láttatja. Milyen jótékony tündér kezében van itt a gondviselés varázspálcája, mily szerencsés szöglete ez a búval-gonddal teli emberi életnek, hogy el nem hat oda semmi vihar s jóra fordul minden veszedelem! Egy nemzet politikai halála a háttér, de a sötét szemfedőn átsugárzik a leigázott faj ősereje, önbizalma, hódító erényei, melyek előtt kénytelen meghódolni a győzelmes ellenfél. Hungaria capta ferum victorem cepit. Két család közti kiegyenlíthetetlennek látszó ellentéttel kezdődik a regény, s a két család két ifjú sarjadéka egymásba szeret: ne féljünk, Jókai nem hagyja veszedelembe jutni az ő kedves magyar Rómeóját és Júliáját; ő is hisz a végzet hatalmában, de nem a kérlelhetetlen görög anankéban, hanem a népmesék naiv jókedvű és jószívű gondviselésében ; őnála a tragikum fuvallata egy perc alatt átváltozik a szerelem és házasság istenkéjének szárnya lebbenésévé. Az anyatermészet egy elemi csapása (a Tisza kiöntése) is beleavatkozik a cselekvénybe, de bajt nem csinál, csak boldogságot terem, valóságos házasság-közvetítővé válik.