Új Magyarország, 1991. május (1. évfolyam, 5-30. szám)
1991-05-30 / 29. szám
— Hát már semmi sem tiszta ezen a koszos világon?! — üvöltött fel Nagy Bandó András, a kitűnőnek tartott magyar humorista az Úr 1990. esztendejének nyarán, amikor a helyhatósági választásokra készülődött az ország. — Amerre nézek, csupa ármány, csupa csalás, csupa bunda! De lészen itt még minden. Csupa Bandó — fogadkozott félhangosan a népszerű vicc-szakember, aki ég- és földkereségen tisztának csupán saját magát tartotta. A tisztasági roham egy kisnyaralófaluban érte a humoristát, s mivel úgy vélte, hogy a hely ihlető géniuszának is szerepe lehetett a megvilágosodásban, úgy döntött, ebben a falusban jelölteti magát polgármesternek. — Jó vicc lesz — mondták a haverok, de Nagy Bandó sértődötten leintette őket: — Ez egy komoly vicc... Különben segíthetnétek. Úgy sincs semmi hatalmi bázisotok ... — Hát némi hatalmi bázis valóban nem ártana — vélte Farkasházy Tivadar, aki humorista korszaka előtt közgazdásként ténykedett, s tudta, mitől döglik a légy. Ezzel Nagy Bandó sorsa jön megpecsételve. És szinte Magyarország és Kelet- Európa sorsa is, óh, Atyám, Belzebub. Sokat töprengtem, hogyan ad, hatnék magyarázatot a történtekre, bizony. Atyám, én, 999 99997-ik fiad, a Kelet-Európában delegált Geezen Gunz csak kapkodtam a fejemet. De talán már értem, hogyan következhetett be ez a példátlan méretű hatalomkoncentráció ilyen rövid idő alatt... Tudod, a pártokba olyan emberek tömörülnek, akik valamiben egyetértenek. A humoristák soha senkivel nem értenek egyet, így pártot se szerveznek. De mivel azt sem feszegetik, hogy milben nem értenek egyet , mind hosszabb, mind rövidebb távon egész jól kijönnek egymással. A pártok veszekedtek kifelé-befelé, a humoristák pedig egyhangúlag főpolgármestert faragtak Nagy Bandóból. Leutaztak a faluba, hatékony rögeszmékkel röhögtették a nyaralókat. Kiröhögték a hatalmat, s közben beröhögték Nagy Bandót a hatalomba. A választások tisztaságára is gondjuk volt — csak tiszta töménynyel itatták a választópolgárokat (mind a nyolcat!), akiket hamar megnyertek a Nagy Bandó-ügynek. — Nézzétek, ti megválasztjátok Nagy Bandót, aztán hazamentek, s itt marad ebben a megürült nyaralófaluban választók nélkül a választott. Még az se lesz, akit röhögtessen. Beöltözhet kacagányba, feleségére kacabajkát adhat — akkor sem terem itt kacaj a jövő nyárig. „Legszebb öröm a káröröm” alapon, a falucska kaján nyaralói polgármesterré választották a humoristát. Tökéletes volt a siker. Két hét múlva már a Verebes is azt csiripelte a rádióban, hogy Nagy Bandó az ország legjobb polgármestere, mintaszerű az összhang közte és választói között. (Ez így is volt. Akkor már a választók hazautaztak, s a falucska egyedüli lakójaként a polgármester az esetek túlnyomó többségében — közmegelégedésre! — egyetértett önmagával.) És „földi megfigyelői” múltam tapasztalatainak teljes súlyával állítom, óh, Atyám, Belzebab, hogy Nagy Bandó egymagában hibernálta volna át a telet, ha nem szól közbe az ég. Igen, Atyám, az ég megint kihívóan megelőzött minket... ... Egy csendesnek ígérkező délutánon megjelentek a polgármesteri hivatalban a fővárosi haverok, a Hócipő egész szerkesztősége. A főnök, Farkasházy, kitett egy üveget az asztalra: — Barátom, töltsünk tiszta folyadékot a poharakba, s aztán legyen elég a polgármesterkedéseidből. Szerződésed van, ha szabad emlékeztetnünk. A tiszta folyadékot benyakalták, s Nagy Bandában csak annyi ellenzékiség maradt a túlerővel szemben, hogy egyre nehezebben forgó nyelvvel még kijelentette: — Semmi sem tiszta rajtam kívül, csak az égből hulló hófehér hó. Elérzékenyülten bámult az égre. És akkor következett be második megvilágosodása. Leesett az égi tantusz, miként az első hó. — Barátaim, előttünk a jövő. Megteremtem a tisztaság birodalmát. Benépesítem tiszta hóemberekkel, és meghódítjuk a világot. — Elég lesz egyelőre az ország — hűtötte le a polgármestert Farkasházy Tivadar. Az ötlet zseniális, ehhez már csak egy ugyancsak zseniális sajtóorgánum kell, de hát ez már régen megvan. Barátom, rendelkezésedre áll a Hócipő. Addig öntögették a tiszta folyadékot a pohárba, míg lelkesültem az égbe nem kiáltották: szilveszterre mienk az ország és a hatalom. És a haverek egyből átvedlették hómonistává, és elkezdték előkészíteni a korszakváltást. A hókorszak beköszöntését az idő is elősegítette. Ahogy lehült a hó, a Hócipősök elkezdték gyúrni a hóembereket, s rövid idő alatt még Fekete Gyulát is meggyőzték: hóemberrel gyorsabban be lehet népesíteni a kies hazát ... Nagy Bandó birodalma, legalábbis tendenciaszinten, kezdte lekerülni Antall József köztársaságát. Az emberek kezdtek a hókorszokásokhoz pártolni. Először Nagy Bandóék mindenkinek hócipőt és hóban sült pogácsát ígértek. Aztán megnyerték a nyugdíjasok népes tömegét, főként a férfiakat, házasságközvetítésbe kezdtek, egymás után keltek el a frissiben gyúrt hóleányok, akiknek felbecsülhetetlen — klaszszikus európai értékeket őrző — előnyei között hadd említsem meg: nem voltak melegek, inkább hidegek (hogy ne mondjam: frigidek), és ilyeténképpen tökéletesen megfeleltek az öregurak csökkent igényeinek. Továbbá a spórolás sem volt mellékes szempont. Nem kellett menyasszonyi ruhára költeni, hiszen a hóleányok hófehérek voltak. Na, és a hókorszó fiai a keresztény szellemet sem hanyagolták el. Az angyalian szelíd Megyesi Gusztávot megválasztották fehér báránynak, aki — vak bárány is talál szemet — védőszentet javasolt Szent Handó-Bandó személyében ... Szent Handó-Bandó legendáját itt most nem részletezném, óh. Atyám, Belzebúb, de annyi szent, hogy a polgármesteri hivatal előtt felállított — hóból gyúrt — szobra körül állandóan folyt a Handó-Bandázás. A falucska pedig felvette a Santa Hekula nevet, és benevezett a világkiállítás megszervezésére. (Ám az egy másik történet — lenne.) Szóval, haladt a szerkezet-átalakítás, a hó lehullt, a patakok befagytak. Egy hóból gyúrt magas fehér ló hátáról naponta beszédeket tartott Nagy Bandó, amiket egyszercsen a tévé is közvetíteni kezdett. A hóemberek lelkesen integettek seprűikkel. Az osztatlan sikert egyedül a levitézlett kommunista pártvezér próbálta megakadályozni: — Vigyázzunk, kérem, mert a hóemberek új seprűje nagyon jól seper, és félős, hogy a hófehér légió végigseper Magyarországon. Fehérterror lesz! — jósolta Grósz Károly, de a Hócipősök hamar leszerelték. — Ugyan ki hisz ennek a sztálinistának, aki a Hócipő megjelenését is ellenezte, a lapot ki akarta szolgáltatni a proletár internacionalizmusnak, arra akart kényszeríteni bennünket, hogy címét Kalucsnira változtassuk, és élünk a gyanúperrel, hogy kapcsolatban van azzal a Kalucsnikovval is, aki derék hóembereinket seprű helyett géppisztollyal akarta felszerelni... De mi vigyázunk a függetlenségünkre! Vigyáztak. Sőt lassan már attól kellett tartania, hogy Santa Hekula — mint a hajdani városállam, Róma köré egy kelet-európai birodalom szerveződik. Rendkívül vonzó volt ugyanis a hókorszakosok programja: — A jég hátán is megélünk! Ez a szlogen bejárta Kelet-Európát. A tévében ezt süvöltözte Nagy Bandó: — A jégkocka el van vetve! Verebes pedig az Agrártudományi Intézetnek adta fel a kutatási témát: „aki jégkockát vet, mit arat?” Hamarosan megszervezték a hóvédelmet is. Minisztériumot alapítottak. A hóvédelmi tárca sajtófőnöke, Északi György ezredes rendszeresen beszámolt a Pentagont is lepipáló Jégkockagömb építéséről, az új hógolyószóró kifejlesztéséről. Aztán mindenki meglepetésére felavatták a Hófehér Házat , és ettől a pillanattól kezdve Nagy Bandó hivatalosan is felvette a diplomáciai kapcsolatot Antall Józseffel. Magyarán: elkezdődött az óvatos rivalizálás. (A Hóhaza képviselői okultak a történelemből: aki másnak jégvermet ás, maga fagyhat bele...) A legnagyobb húzás az volt, amikor Nagy Bandó bejelentette, hogy a Hóhaza (fővárosa: Santa Hekula) rendelkezik minden eszközzel , és be fogják fagyasztani az árakat. És tartották is magukat az ígéretükhöz. Lényegében egyetlen csalódás érte Nagy Bandót: ipari minisztériumot hozott létre, és kinevezte az élére Hopp Mester Ákost. Abban a reményben, hogy lepipálja az Antallkormány Bod Péter Ákosát, de Hopp Mester csak százhatvannyolc óráig tartott ki, hagyott jégcsapot-jégpapot (hümmögött is Megyesi Gusztáv őszentsége), és egy hóhányó brigád élén elment jeget aszalni. De mivel az üzlet nem vágott be, a csapat hóhazafiúi lelkesedéssel Olaszhonba vonult, hogy hóhányóvá alakítsa a Vezúvot... A rajta esett szégyen miatt Nagy Bandó úgy vett revansot, hogy üzent az Antall belügyminiszterének, Horváth Balázsnak, a Hófehér Házban létrejött titkos találkozón felajánlotta neki a rendőrfőnöki állást: — Gondolj bele, Balázsom, ha nem tudsz rendet tartani, leváltod a népet. Ha van elég, gyúrunk új hóembereket. Te leszel az új hóember kovácsa. Balázs kovács szemére hályogot vont a meghatottság, s utólag csak ezzel magyarázza, hogy elkövette a végzetes politikai hibát. A nagy megtiszteltetéstől (és a hályogtól) elvakultan ugyanis azt javasolta Nagy Bandónak, hogy rendben, vállalja az állást, de akkor nevezzék a Hóhazát Horváthországnak. Nagy Bandó azonban hahazai mértékkel is hűvösen fogadta a javaslatot, s a tárgylások félbeszakadtak. Mi több, Antall tudomást szerzett a találkozóról, és Horváth Balázs hirtelen azon vette észre magát, hogy tárca nélkül maradt. (Hivatali kocsiját meghagyták, hogy tudjon közlekedni, mert egyetlen taxis sem volt hajlandó felvenni.) Nagy Bandóék tovább folytatták az Antall-ellenes offenzívát. Kiadták az „Egy európai havat fújunk” jelszót, és amikor az Antallkormány kultúraellenes intézkedéseket hozott, a Hóhazában nagy kultúrapártolási kampány indult. Szentágotai akadémikussal disszertációt írattak a civilizáció újabb lépcsőfokáról, melyen a hús-vér ember fölött megjelent a hóhér ember. És egyre-másra születtek az esszék, tanulmányok. A teljesség igénye nélkül sorolom: Hoppál Mihály: A folklorizmus hőfoka a hóemberek kommunikációs szokásaiban. Levendel László: A hidegrázás és az alkohol kiváltotta lelki megrázkódtatás viszonya a hóember-biológiában. Nagy meglepetést okozott, hogy még az Antall-kormány államtitkára, Beke Kata is ilyen című tanulmányt írt: Jégvirágokat hímző hóleányok. Rövidesen már vetélkedni kezdtek a politikai pártok: ki kap meghívást Nagy Bandóéktól a Hit hazába. Nagy Bandó kultúrpolitikájának legmesszehangzóbb eredménye volt, hogy befagyasztotta a Kacsát. Többet nem jelenhetett meg, a főkacsát (akivel hajdanábem párbajt vívott Zalatnay Saroltáért) pedig megfogatta, és a Hófehér Ház tetejére tűzette szélkakas helyett szélkacsának. A végső csapást a Hócipősök szilveszterre tartogatták. Befagyasztották az időt, mondván, hogy aki az időt uralja, azt már csak egy fél fordulat választja el a tér birtokbavételétől. Előbb permanens szilvesztert akartak, de végül úgy határoztak, mégis lesz lineáris időszolgáltatás. December 31. után nem január 1. következett, hanem december 32. December 33-án már nem lehetett eldönteni, kinek kedvez a harci szerencse: Antall Józsefnek vagy Nagy Bandóéknak. A mérleg nyelvét képező kisgazdapárti Torgyán József ide-oda billegett. Hol a havon szavalta: „Sítalpra magyar!”, hol az aszfalton idézte az idillt, melyben „a négy ökör lassacskán ballagott”. (Mikor kétkulacsossággal vádolták, kijelentette, hogy ő igenis következetes: itt is, ott is Petőfit szavalt.) December 34-én televíziós vitára hívta Nagy Bandó Antall Józsefet. Azt javasolta, a tévé nyilvánossága előtt, hogy válasszon a nép: Magyarország és a Hóhaza között. Mármint, hogy melyik annektálja a másikat. A Hóhazában nem kell fűteni — hangoztatta Nagy Bandó —, tiszta spórolás! — Na, de, ha jön a nyár — vezette ellen Antall —, akkor viszont hűteni kell, mert ha nem elolvad a hóból gyúrt törpe többség. És a közgazdászok két csapatra oszolva számolták, mi kerül többe: egy ország fűtése vagy hűtése. A játszma döntetlenre állt, jóatyám Belzebab, s akkor derült ki, hogy Antall jobb szakember, mármint a politikai játszmákban. Nagyon cselesen fűtött be a Hócipősöknek. A tárgyalások szünetében bejelentette, hogy vitapartnerei iránti megbecsülése jeléül hórevűt, hókarnevált javasolna rendezni a Hófehér Ház előtti parkban. Nagy Bandóék lelkesen táncoltak be a csapdába, s még dicsekedtek is, hogy lám, teljesen magukhoz hasonlítják az „antalliánokat”, mert — lévén hórevü — azoknak kell beöltözniük hóembereknek és hóleányoknak, nem pedig fordítva. December 30-án a Santa Hekula-i park zsúfolásig megtelt, csak a jégből csiszolt tánchely maradt szabadon. Ide tipegett be a hóleánynak öltözött táncosnők és énekesek serege a hócipőben. Egyikük, akit mint Hópipőkét konferáltak be, mezítláb lejtett a jégre. Ekkor Antall József szólásra emelkedett, s a szomszédokkal való megbékélés eszméjének jegyében táncra szólította fel a publikumot. A táncosnők mindjárt jégre vitték Nagy Bandó legdaliásabb hólegényeit. Erre Antall azt javasolta, hogy a hórevü békésen menjen át lakodalomba, a párok maradjanak párok: „Ásó, Kupa, s a nagyharang válaszszon el benneteket! A párok táncra perdültek, a mezítlábas Hópipőke pedig egy hókupacra. Bejelentette, hogy az áhitatnak eme szent pillanatában előadja az körei Uram, Saroltalmazz engem című zsoltárt, amit egy jeles férfiú szerzett hajdanán, s melynek ilyen fájdalmas sorai vannak: Én sokáig azt hittem, / Sarolta, / hogy kegyed ellen be vagyok saroltva. / De bevallom: / ha remélnem / szabadna, / szaladnék / kegyedért / akár oly messze / mint / Zalatna. / Remélj, Bandó — dalolta Hópipőke, és Nagy Bandó zokogni kezdett, mert hiszen ő szerezte e zsoltárt érzelmes ifjúkorában. — Tiéd a kezem és a lábam — zengte Hópipőke —, csak hát a lábamon nincsen pipő... Nagy Bandó gavallérosan kilépett a hócipőiből, és átnyújtotta őket Hópipő Saroltának. Ekkor Antall intésére tust húztak a zenészek, majd hirtelen egy fergeteges hólambadára váltottak. A politikai elemzők azt állítják, hogy ez volt az a mítoszi pillanat , a hócipő levetésének mozzanata, a-melyben elbukott Nagy Bandó ... Valóban elbukott, de hamar talpra szökkent, serényen kapkodta a lábait, ugye érthető: mezítláb a jeges parkban ... Hópipőke pedig elszaladt, s Nagy Bandóra még a miniszterei sem tettek volna egy fél fillért, hogy mezítláb utóléri. Közben a hócipőjétől megfosztott vezér még zsibbadó lábbal is megérezte, hogy olvadni kezd talpa alatt a jég, s a lángoló lélekkel táncoló, begerjedt, szerelmes hólegények egyre karcsúbban keringőznek. — Elolvadunk, segítség! — kiáltozta, de hamar rá kellett jönnie, hogy hiába. Sőt, amint kiderült, ez még csak pszichológiai hadviselésnek számított Antall József részéről. Külpolitikai kapcsolatai révén Antall nemzetközi segítséget is kapott: a németek és a lengyelek szenet küldtek... És a „segíts magadon, akkor Kohl és az Isten is megsegít” elve is érvényesült: kisütött a nap. — Beolvasztanak, vége, utánunk a vízözön! — ismerte el Nagy Bandó, de ebben is tévedett, mert hiába volt olvadás, nem követte özönvíz, még árvíz sem. Antallnak volt igaza, amikor azt mondta: ásó. Kupa és a nagyharang választ el egymástól... A hólegények olvadtak, váltak, előbb vízzé ... Antall meghúzatta a harangokat az árvízveszély miatt. Kupa pénzügyminiszter úr pénzt utalt mentőcsónakokra, a hajdani Santa Hekula-i hóparkban vendégszereplő lányok pedig ásóra kaptak, és levezető árkokat ástak olvadozó, lassan már bokáig, térdig érő hópárjaiknak ... — Előbb-utóbb a Dunába ömölnek — vélte Antall, ezért rendőri készültséget rendelt el a Duna huidaknál, de hogy több legyet üssön egy csapásra, azt nyilatkozta: egy készülő taxisblokád ellen tett óvintézkedésről van szó. Különben Antall gentlemanlike viselkedett a legyőzött Nagy Bandóval. — Elpárolgott a dühöm — mosolygott a humoristára, és kezet nyújtott. Nagy Bandó elfogadta, kényszeredetten megrázta, és megjegyezte: — Azért egy nagy kérdés, hogy adott esetben mi potyogna az égből! Ám nem definiálta „az adott esetet”. Végül úgy gondolták, hogy egy dologban feltétlenül meg kell egyezniük: az aznapi dátumban. 1991. január 6. volt. Vízkereszt. DALI ENDRE Hópipőke avagy az elpárolgott légió I. évfolyam, 29. számIjmott 1991. május 30., csütörtök HUMOR