Új Magyarország, 1991. szeptember (1. évfolyam, 109-133. szám)

1991-09-17 / 122. szám

Ha nem évforduló lett volna közeledő­ben, a legnagyobb magyaré, bizony be­mentem volna a nagycenki kocsmába, s megkérdeztem volna: -HITEL van? Ha nem ünnepre készülődött volna Nagycenk, bizony el se jutottam volna oda. Nagycenk nemcsak gyönyörű a hársfasorával, de távoli is. Túl közel van Sopronhoz, a legmagyarabb városhoz, melynek lakói önként csatlakoztak ha­zánkhoz, nehéz időkben. Nagycenk is önként csatlakozott Trianon után. Csak itt ért utat a szemrehányás: mindig csak Sopront emlegették... „Ez a felújított kiállítás április 6-án nyílt meg az évforduló jegyében. Új dolgok is kerültek bele. Például ez a családfa." - Ezt Kenessei Károly mondja, a Széchenyi István Emlékmúzeum fiatal népművelője. Külön­leges, kör alakot formázó festményre mutat, első ránézésre olyan, mint egy ke­resztbe vágott mesebeli aranyfa: körök rajzát látom, belülről süt a nap. Széchenyi Péter, a család egyik tagja készítette. Saját családkutatásain alapul a festmény, a fa­mília is elfogadja hitelesnek. Ilyen csa­ládfát még nem láttam. A kör külső szé­lén a még élők, beljebb a generációk, fiú­ról apára, nagyapára, a visszaszármazás rendje szerint. Aztán megismerkedhetünk azzal a fér­fiúval, aki a család vagyonát megszerez­te. Széchenyi György esztergomi érsek néz ránk a falról. 103 évet élt, Pázmány-tanít­­vány volt, de a birtokot egy másik Szé­chenyi György vásárolta. A falról - a fa­lakról - további érdemes Széchenyiek te­kintenek ránk. Kenessei úr pontos és részletes ismertetését őrzöm, de helyszű­ke miatt nem közölhetem. Oda kell men­ni, meg kell őt hallgatni. Szívesen és örömmel magyaráz ez a fiatalember, szí­vesen és örömmel hallgatja a látogató nyugodt, tárgyilagos, türelmes szavait. Könyveket mutat, melyek bizonyítható­an megfordultak Széchenyi István gróf kezében; erről bejegyzései is tanúskod­nak. Aztán a saját írások, a Hitel, a Világ, a Stádium, már az elemisták is fújják. Csak a Blick hiányzik... El lehet ábrándozni felesége miniatűr arcmása fölött. Láthatjuk miniszteri szo­bájának berendezését. Egy szobor a döb­lingi időkből, sokak szerint a leghitele­sebb árbázolat. Tervek, térképek, maket­tek, egy ember munkásságának útjelzői, akik nélkül ma nem ezt a Magyarorszá­got látnánk. Anglia, mozdony, híd, lo­vak... Vasutak nyomvonalai: Pest-Vác, Pest-Szolnok. A Tiszta árterülete egy terepasztalon, a Vaskapu, egy hajó, Desdemona. Tervek és valóságok rendezett halomban. Az emeleti ablakból láthatjuk a híres hársfasort, melynek végén­­ hosszú, nyugalmas séta­­ nyugszik Széchenyi Béla gróf felesége, Endrődy Hanna. Aki idáig elzarándokol, megsejthet valamit a bir­tok nagyságáról, de a távlatos gondolko­dás ereje is megérintheti. Míg Kovács Ferenc főesperes úrra várunk, bepislatunk a restaurálás alatt álló mau­zóleumba. Králl Éva a magasban dolgo­zik, a fiúk, Felhősi István, Lehrbaum Gábor és Zweiber Ferenc restaurátorok önfeled­ten magyarázzák, milyen jó érzés, hogy pápai és tihanyi munkáik után most itt dolgozhatnak. Hiába nézünk szét, sokat nem láthatunk, a munkák még folynak, fólián lépkedünk, de már a legfinomabb ecset retusál. Kora tavasszal kezdtek, de az ünnepre készen lesznek, biztos. Raj­tuk kívül is sokan dolgoztak itt, s dolgoz­nak most is, mázolókat, kőműveseket lá­tok. Mondják, szorgoskodott itt a Hajó­gyár is, a lakosság is... Sokan. Pista bátyánk a templom mellett lakik, őt meg kell látogatni, mindenki erre bíztat, bármerre járunk. Elmúlt nyolcvan éves, emiatt, meg egy tavaszi balesete miatt ki­csit nagyot hall már, ezért aztán a legtisz­tábban az ő hangja hallatszik a kis mag­nóról.­­ A sors megengedte, hogy én is beszél­jek Széchenyi Istvánról. Huszonkét évig ottan dolgoztam, a kriptában, meg a templomban. El vagyok ismerve a népek között is... Ámbár meg volt tiltva, azt­ mondták, hogy klerikális befolyás alatt vagyok... de én csak beszéltem róla. Jöt­tek ide elegánsan öltözött emberek, ilyen serkéből lett tejük... ők nem tudták, hogy Széchenyi István mit tett a nemzet föl­­emelkedéséért, nem tudtak azok semmit. Az Akadémia megalapítása. A gyönyörű­séges Lánchíd megépíttetése. Az óbudai Hajógyár megépíttetése. Az első vasút Fest és Vác között. Ipartanodák, selyem­tenyésztés, lótenyésztés, mert vót ám itt selyemgyár is Cenken... Ők mást tanul­tak, ők azt mondták... Kérem, elhiszem, ők magasabb helyen jártak iskolába. De én is magasabb helyen jártam ám iskolá­ba! Ha kinézek, itt van az emeletes iskola, ez is magas... Itt tanultam meg a Széche­nyi Istvánt tisztelni. Egy emléklapot mutat, a Széchenyiek­től kapta. - Az unokáimnak megmarad... - mondja. - A gróf legutolsó hagyatéka ez a nagytemplom volt, de ő már nem érte meg a fölszentelését. Elrendelte, csak, hogy a templom legyen nagy, tágas és vi­lágos, egyszerű. Láttuk. Ilyen lett. Rövid kitérőt teszünk, Sopron külvárosá­ba. Fotós barátom szerint itt egy katonai temető van, az első világháború magyar katonahősei nyugszanak itt. Az 1988-ban kiadott Sopron-útikönyvben nem szere­pel, de megtaláljuk. " Könnyeztetően egyszerű, katonás, méltóságot sugárzó és pótolhatatlan veszteségről regélő. A­­tonatemető mellé a kertvárosiak, a soproniak temet­keznek, a világos sírkövek, az ápolt sírok, a virágözön már-már üdítően hat a ko­mor fenségű emlékhely mellett. „Hol sír­jaink domborúlnak..." - írta volt a költő. A régi katonák sírja csak emlékeztet. Nem domborul. Vissza Nagycenkre. Kispad, a templom közelében. - Nagyon szeretgetnek itten, azt mondják, telefonbővítés lesz. - Az iskolások is készülnek, éppen mondta az unokám, hogy Döblingbe akarják őket vinni... Ezen, magamban, elmosolyodom. Is­kolásokról lévén szó, talán nem olyan sürgős az intézkedés... - Megkérdezhetem a nevüket? - Csizmadia Józsefné és... - Varga András. - A templomot külsőleg teljesen átfestet­tük - mondja Kovács Ferenc főesperes úr, aki közben megérkezett Sopronból, ahol lelkigyakorlaton vett részt. Nyugal­mas, tiszta arcú ember. - Több, mint négymillió volt a költség. Az önkormány­zat pénzéből jutott a szobor felújítására. A Széchenyiekkel nagyon jó kapcsolat­ban vagyok. Tavaly júliusban összejött a család, itt volt száznál jóval több Széche­nyi. Egyikük Csabdiban lakik, ott telepe­dett le a helyi plébánián, művész. Tabódi István plébános adott neki helyet. A legfontosabb, hogy a Széchenyi csa­lád fiatalabb tagjai is érdeklődnek Ma­gyarország iránt. Ez jó végszó. Utazhatunk haza, Buda­pestre. Fotó: Kék­asdy Károly Apáti Miklós Nagycenk, ünnep­esük­ MVM. eje­­ni.*­10 I. évfolyam, 122. szám 1991. szeptember 17., kedd ÉVFORDULÓ

Next