Új Magyarország, 1993. augusztus (3. évfolyam, 178-202. szám)

1993-08-18 / 192. szám

8 III. évfolyam, 192. szám )[Mil 1993. augusztus 18., szerda KULTÚRA TV-lemény Telített ház A televízió „telített ház" - nyilatkozta Horváth Ádám, hiszen immár a hatodik tévés generáció próbálkozik a csábító lehetetlenséggel, vagyis kedvére tenni szakmának és közönségnek. Ebben a telített házban a tévés pletyka szerint akadnak olyan nagy öregek, akik ötven percért akár három és fél milliót vágnak zsebre, ami percenként hetvenezres tarifát sejtet. A tévés szakma moguljai keményen tartják helyüket, a politikai csatározásokat ugyanolyan cinikus nyugalommal tűrik, mint egykori kenyéradóik, még a szocialista kultúra szolgálatában - itt minden a pénzről szól, és a legismertebb tévészemélyiségek évtizedek óta vidáman kandikálnak ki a telített ház ablakain, hiszen ők képviselik a szakmát és a közvéleményt. A Kérdezni tudni kell! című riportdokumentumfilm a közvélemény- és piackutatásról csak megerősítette, amit eddig is sejtettünk: „a közvélemény-kutatás elsősorban ellenzéki funkciót tölt be". Bizony, kérdezni tudni kell, és ezek a derék tévések aztán tudnak is kérdezni, fennállásuk óta, nem jöhet olyan rendszer, mely zavarba hozná őket: született játékvezetők és meccsközvetítők, pártatlanok, pótolhatatlanok. A szakma. A kompromittált arcok televíziójából szeretném kissé kérdőre vonni azt a szörnyeteget, aki számunkra (?) megvette A zöld szemű Immárok című, szerencsére lezárult francia-brazil-spanyolbelga kalandfilmsorozatot. Biztosan leitatták vagy lekenyerezték, mert szakmailag védhetetlen melléfogás volt a sorozat műsorra tűzése, még ha ingyen is adták volna, akkor is. Nyilván ugyanaz a személy, aki most ugyanezen a keddi estén AGrembar család című jugoszláv (!) filmsorozattal fogja bizonyítani a magyar néző számára, hogy semmi sem változott. Az internacionalizmus eszméjére oly fogékony Magyar Televízió - de nem folytatom, hiszen száz éve született Miroslav Krlea horvát író, akit éppen Petőfi példája sarkallt írásra, és drámai trilógiájából készült a film. Majd kiderül, mennyire kedvelte a magyarokat. A Betiltott filmek sorozatában a Szégyen című 1967-es csehszlovák film párttitkár hősének lelkiismereti válsága a mai nézőt körülbelül annyira ragadja meg, mint Christie úré, a Kopasz, szemüveges gyilkosé a Billington Place0-ből. Az 1971-es angol film joggal nevezhetne az évszázad legunalmasabb krimijének díjára, de hát szégyenkeznivalója nincs, amikor Bud Spencer is elaltat Pedro atya szerepében az 1974-es olasz filmben (Fordítsd oda a másik orcád is!) - a címet egyébként azon magyar tévések figyelmébe ajánlom, akiket esetleg megbántottam pénzügyi viszonyaik illetéktelen taglalásával. Szégyen? Mit mondjunk akkor A 9-es kórterem című 1955-ös filmről, melyet írt Méray Tibor és rendezett Makk Károly? A Csak nézünk mint a moziban sorozat a maga pocsékságában megunhatatlan, Darvas Iván filmbéli és Gábor Miklós életbéli párttitkár találkozása nemcsak a filmben, de a képernyőn is vegyes érzelmeket keltett a nézőben, félelmetes ítéleteket és gondolatokat, melyek már messze nem a 9-es kórteremhez kapcsolódnak. Inkább nem is mondom. A szégyen nem magyarázható. Nem igazán jó dolog, ha a nemzeti televízió csupán kínos érzéseket kelt a nézőben. Kíváncsi lennék, Győrffy Miklós hívei vajon melyik csatornán nézték kedvencüket? Az 1-esen a szabadkőművességről készített filmjét adták, a 2-esen a körzeti magazinműsorban Budapest érdekeit képviselte a tőle megszokott színvonalon. Az ellenzékiségéről közismert újságíró így bejátszva mindkét csatornát vajon miként vélekedik a televízió új műsorstruktúrájáról? Változott valami egyáltalán? Vagy ez is a megszüntetve megőrzés jól bevált szelleme? A kesztelmes úr mégis marad, sugallta címével is az 1961-es olasz filmvígjáték, melyben a tolvaj a félreértések folytán mint a Duce háziorvosa kelthetett rémületet a miniszter háza táján, összezilálva pénz- és nőügyeket. Tovább él a letűnt tévéelnökök kétes szelleme? A kegyelmes elvtársak mégis maradnak? Úgy tetszik, ez már nem is kérdés. A televíziós műsor ezt a megszüntetve megőrzést sugallja, a lenini tézis szerint a kapitalizmus a szocializmus plusz reklám. Postabank, Weisser Riese. De a televíziónak van a legnagyobb mosóereje. Pénzt is, személyiséget is szupergyorsan mos. Telített ház... Egyszer talán kicsapódik. Mint minden telített oldal. De kik maradnak bent? Ne legyünk optimisták. A műsorújságból minden kiderül. Jó előre megírták. Kíváncsiak a 2003- as augusztusi műsorra? Nagyjából ugyanez lesz. Meg vagyon írva. És persze szerződésekkel lekötve. Szentmihályi Szabó Péter ELEKTOR KALANDOR S Jítimítóslépes adevíziós játék Nevem:............................................................ Címem:............................................................ Telefonszámom:.......................................... Életkorom:...................................................... Mióta játszom Nintendóval?................... Egyéni játékra jelentkezem: Családi játékra jelentkezünk: A jelentkezési lapot saját fényképeddel, leragasztott borítékban küldd el címünkre: 1922 Budapest, Pf.: 167. Játékidők a TV2-n: Hétfőn, kedden, szerdán és csütörtökön 17.50-18.00 óráig. Vasárnap 9.50-10.00 óráig (családi játék). ---------------------------Sinkó Ervin magyarsága A hosszú és földszintes újvidéki Bem utcáról az itteni irodalommal szorosabb kapcsolatban állók közül sokan tudták, hogy itt született Danilo Kis, továbbá, hogy az ötvenes-hatvanas évek fordulójától haláláig az utca fölső végében, ahol derékszögben elkanyarodva hirtelen zsákutcává szűkül, újvidéki tartózkodásai idején Sinkó Ervin lakott, innen járt be az újvidéki bölcsészkarra irodalomórákat tartani. Némi szava is lehetett az akkori itteni magyar irodalomban, mivel hagyatékából előkerült Danilo Kis magyar nyelven írott levele, amelyben a kor követelményei szerint „Kedves Sinkó elvtárs"-nak szólítja, s levelét, amelyben azt kéri, hogy Sinkó Ervin járjon közbe bizonyos Ady, József Attila- és Radnóti-versek megjelentetése ügyében az ő Danilo Kis - fordításában (utóbb mindhárom kötet, gyönyörű kötésben, meg is jelent az újvidéki Fórum Kiadónál, bár itt csak ritkán adtak ki szerb nyelvű könyveket, mivel kimondottan magyar kisebbségi kiadónak szánták), Kiss Dánielként írta alá. Tehát Sinkónak olyan híre járta a jugoszláv irodalmi körökben, hogy magyar nemzetiségű, magyar anyanyelvű. Most ezt kezdik itt, a háborús zűrzavarban firtatni, megtoldva azzal, hogy valójában nem is a magyar, hanem a horvát irodalomhoz tartozik - fél flekken még Janus Pannoniust is ripszropszra el lehetne adni -, mert hogyan beszélt magyarul, micsoda pálfordulásai voltak, mennyi a magyartalanság írásaiban stb. Ezek jobbára olyan érvek, mintha azért támadnák, most, negyed századdal a halála után, mert Sinkónak meg Ervinnek hívták. Sinkó Ervin mindenkor magyarul írt, néhány írását a harmincas években maga Miroslav Krleza fordította horvátra, a háború után meg Enver Colakovic, a magyar költészet nagy barátja dajkálta minden sorát, aki íróként bizonyos háborús félreértések miatt nem tudott kibontakozni, politikailag „nem volt tiszta". Hogy Sinkó inkább horvát mint magyar, és Sinkó alapjában véve amorális - ezek kacajra fakasztó megállapítások. Sinkó Ervin nélkül ugyanis Jugoszláviában ma nem lenne a két háború köztinél valamelyest modernebbnek mondható magyar irodalom, vagy egészen egyszerűen: nélküle aligha jelenhetett volna meg az Új Symposion című, a magyar nyelvterület széltében-hosszában ismert avantgárd folyóirat. Különben az a Sinkó Ervin jár most az eszemben, akit az Optimisták című hosszú-hosszú filmsorozatban Eperjes Károly alakított, pusztán a karakterrel azonosulván, amilyennek Sinkó Ervin látta önmagát, akármilyen nevet is adva személyiségének. Meg azután jó negyven évvel később az újvidéki Bem utca: a véletlen mindig fiatal magyar írókat sodort az útjába, sőt, itt már a közelében is laktak. Két háznyira a lakásától egy albérleti szobában Domonkos István és Végelászló, és az utca mélyén, szintén albérletben Gobby Fehér Gyula. Furcsa idők közelegnek errefelé, ha már a tanítványoknak kell a halott mester magyarságát bizonygatni, erre a célra nem elég az életmű - az immár olvasatlanul maradó? Sinkó Ervin magyarságának leghitelesebb és legszavahihetőbb tanúja mégiscsak Miroslav Krleza lehet, aki Zágrábban elsők között került kapcsolatba Sinkóval, s végül a temetésén is ott volt. Éveken át kiemelt helyen foglalkozik vele, illetve Sinkóékkal - Sinkóné egy könyv erejéig a fordítója, az ötvenes évek elején a naplójában, és minden jel arra utal, hogy magyar nyelven érintkezhetnek (Krleza, azt mondják, kiválóan beszélt magyarul). Érne-e az valamit is, ha ennek bizonyítására ide fordítanék egy körülményes krlezai félmondatot, 1958. január 23-ai keltezésűt, amely szerint Sinkó nem magyar, de magyar emigránsnak érzi magát, nem cionista, de úgy érzi, hogy bolygó zsidó. Azonban bármennyire is nem magyar, mégis csupán az, mert a magyar az egyetlen nyelv, amelyet gyermekkorától tökéletesen beszél, és Magyarország az ország, ahol gondolkodó lényként kifejlődött (majd itt, mi tagadás, egy csomó vörös tiráda következik, kunbélizmus meg egyebek), és bármennyire paradoxon is hangozzék, anélkül a sajátságosan pesti, baloldalian liberális, intellektuálisan esztétikai és politikai légkör nélkül, amely Jászi, a Nyugat és Ady Endre körül lebegett, a különös, még mindig barokkos, osztrákmagyar - ante bellum franciscojosephinum - klíma nélkül, annak híján, amit jobb- vagy baloldali értelemben monarchiának neveztek, ami még ma is ihletésének forrását és koordinátáinak egyetlen rendszerét képezi - ezek nélkül S. E. elpusztulna, akár a lepke a hóviharban. Alighanem ebből az irányból tanácsos egyedül Sinkó Ervin felé közeledni, és csak azután tenni föl a kérdést: Ki a magyar? Prsignyn István ú Nemzeti rockopera várig. Az intenzív munka tavaly kelnek benne. Az igazi érdem decemberben kezdődött szó természetesen Leventét illeti. O momra, akkor már készen volt a szegezte magába a történettudóteljes zenei anyag. Idén március- mány anyagait, nem csak zenei. (Folytatás az 1. oldalról) - Találkozásunk alkalmából Szörényi Leventével egyre többet beszéltünk, egyre több és árnyaltabb véleményem volt Atilláról - folytatja Lezsák Sándor. - Egyre tisztábban állott előttem, mi is készül. Az elmúlt évben aztán Levente váratlanul nekem szegezte a kérdést: akarom-e megírni a verseket. Meglepődtem, de Nemeskürty tanár úr személyisége, aurája nagy erőt és történelmi biztonságot adott nekem. Magam is elkezdtem anyagot gyűjteni, egyre többet és többet olvastam. Nyár végére már a zenei anyag ismeretében írtam három dalt, fokozta biztonságérzetemet, hogy Levente bátorított, éppen erre gondolt ő is. - Milyen irodalmi forrásokat használt? - Mindenekelőtt Szász Béla 1943-as Atilla könyvét, ez több, mint ötszáz oldalas tanulmány, lenyűgöző jegyzetapparátussal. Lükő Gábor, Papp Gábor tanulmányai is nagy hatással voltak rám. Természetesen újraolvastam Aranytól a Buda halálát. Gárdonyitól A láthatatlan embert, a népmondaföldolgozásainkat Benedek Elektől Komjáthy István készültem el, több, mint száz dal nem kevés munkával jár. Ez nem csak Atilla drámája, hanem Réka drámája, Leó pápa drámája is, de amennyire én ezt, mint a munka résztvevője, megítélhetem, igazi zenedráma született. Szörényi Levente nemzeti operát írt, ez „csak" attól rockopera, hogy rockénekesek (Vikidál Gyula, Deák Bill Gyula) énehanem történeti kutatómunkát is végzett. - Mit üzen nekünk Atilla? - Nagyon nagy nemzeti adósságot törlesztünk e mű bemutatásával. Ha egy operában hiteles lehet egy történelmi személyiség, akkor ez Atilla esetében ilyen. Sajátos, hogy az elmúlt másfél évezredben, különféle politikai érdekeknek megfelelő-tsten, volt véreskezű barbár, mi több, még a fasizmus előképe is. Végre eljuthattunk odáig mi is, hogy fényt derítsünk az igazi Atilla személyiségére. Európában már fölfedezték, mint az ókor legnagyobb államalapítóját, Amerikában is könyvek jelennek meg róla, nálunk csak a mítosz maradt sértetlen. Most felfokozott érdeklődés forrong Szörényi operája iránt a közvéleményben, s hónapok fognak elmúlni, amíg megtalálja benne mindenki a saját Atilláját. A szélsőségek nem, s ettől lesz értékálló. Atilla: a magyar küldetéstudat drámája. A jelenünk számára nagy tanulság, hogy Atilla birodalmát nem idegen zsoldosok verték szét, hanem a belső ellenség, Enyére tört Atillára. Ez súlyos figyelmeztetés a mának. A másik fontos üzenet, amelyet Levente állandóan emleget: Atilla és Aetius kézfogásában ott volt egy egységes Európa. És én is azt mondom, hogy Atilla idejében ennek mi, magyarok is részesei voltunk, s fontos tényezői vagyunk ma is kontinensünk egységének. Pósa Zoltán: Sáfár Tibor felvétele --------------------------^ i'A-h -U-----------Gyulai táncfesztivál Immár második alkalommal rendezik meg Gyulán a Minden Magyarok Táncfesztiválját. Az ünnepség gálaműsorral veszi kezdetét a gyulai Tószínpadon ma este. A harmincadik évadját ünneplő Gyulai Várszínház rangos eseményén megemlékeznek az 1948-ban rendezett első országos néptáncfesztiválról, amely szintén Gyulán indult útjára. A fellépő művészek sorában találjuk az Állami Népi Együttest, a Fronvéd Művészegyüttest és a Balassi és Körös Táncegyüttest. Az ötnapos ünnepségsorozat alkalmából délután Szabó Iván a táncot megörökítő alkotásaiból nyílik kiállítás az Erkel Ferenc Művelődési Házban. A fesztivál második napja elsősorban a szakmai tanácskozásé. A magyar néptáncmozgalom múltjáról, jelenéről s jövőjéről szóló eszmecserének szintén az Erkel Ferenc Művelődési Ház ad otthont. A szakmai beszélgetést követően, mintegy felüdülésképpen bemutatkoznak a világ legkülönbözőbb tájairól érkezett, nagyobbrészt magyar csoportok. A Szent István-napi ünnepségeken, és a gyulai idegenforgalmi és vadászati vásárokon egyaránt találkozhatunk majd a fesztivál résztvevőivel. A felvidéki, kárpátaljai, erdélyi, vajdasági, kanadai, finnországi, izraeli, olaszországi és hazai táncegyüttesek gyulai találkozója vasárnap a vár előtti táncházzal és tábortűzzel zárul. -micsi- ML.CP -i \ ír' Térmozi és koncert X % Civilek a pályán A Város-Tér-Kép című szabadtéri koncert záró, kedd-szerdai éjszakáján Keleti Márton rendező Civil a pályán című filmjét néztük meg, miután Hobo (Földes László) muzsikált. Az ötvenes évek jellegzetes, sematikus vígjátéka (valójában MHK-propagandafilmje) tanulságos volt. A Budapest Film a nagy kifeszített vászon előtti pódiumra helyezte Rákosi Mátyás íróasztalit. Ha szabályos kritikát írna az ember a bemutatott produkciókról, bizonyára megemlítené, hogy Földes László az évek során sem tanult meg énekelni, pengetni, az ötvenes évekbeli, illetve olykor a jelenünkre vonatkozó rögtönzései nem ültek igazán. A hagyományos bírálatban bizonyára leírnám: annak ellenére, hogy ezek a filmek átcsapnak saját paródiájukba, az ember arra is gondol: semmiképpen nem szabad, hogy azt higyjük erről az időszakról, Rákosi rémuralmáról, történelmünk egyik legsötétebb szakaszáról, hogy csak mulatságosan bugyuta volt. Ha ezt tudatosítjuk a serdülőkben, a kamaszokban, lenyűgöző távlatok tárulnak föl előttünk. Saját fiam reakciója az volt, hogy ennyire átlátszóan primitív filmet soha sem látott. Ugyanakkor élveztük azt az erőfeszítést, amellyel Csstábár Kálmán, a Latyi, Tompa Pufi, Zách János, a tragikus sorsú paraszt-színész őstehetség, Soós Imre, Gobbi Hilda megpróbálnak életet lehelni az általuk alakított sematikus figurákba. S ettől igen jól is szórakoztunk. Ahogy Port Ferenc, a Budapest Film igazgatója elmondta, rendezvényük célja az volt, hogy megtanuljon az átlagnéző is egy kicsit filmesen látni. Bizony, a Budapest Film történelmet, filmes hagyományt teremtett a Város- Tér-Kép című rendezvénnyel. (pósa)