Új Magyarország, 1993. november (3. évfolyam, 254-279. szám)

1993-11-01 / 254. szám

--------Ill'll'. Magyar-román igazságügyi eszmecsere Nathan Tim­igian. Lapunk értesülése szerint ma Budapestre érkezik a román igazságügyi miniszter. A magyar igazságügyi minisztérium sajtó­főosztálya megerősítette a hírt, de hozzátette, hogy a román igazságügyi tárca vezetője átuta­zóban van hazánkban és néhány órára azért áll meg, hogy talál­kozzon Balsai István igazságügyi miniszterrel. A sajtófőosztály a megbeszélések témájával kap­csolatban nem bocsátkozott rész­letekbe és így nem erősítette meg és nem is cáfolta lapunknak azt az értesülését, hogy a rövid meg­beszélésen szóba kerülhet Dra­­ghici, volt román belügyminisz­ter, - akinek tartózkodási helye ismeretlen - kiadatásának az ügye. A Rompress román hírügy­nökség szerint a román és ma­gyar hatóságok közötti üzenet­­váltások e téren eddig ered­ménytelenek voltak. Nemrégiben a román legfelső bíróság katonai tanácsa ismétel­ten kénytelen volt elhalasztani Draghici perét, mert a vádlott ezúttal sem jelent meg a bíróság előtt. Draghicit azzal vádolják, hogy 1954-ben parancsot adott arra, hogy öljenek meg egy fér­fit, akivel összekülönbözött. A román bíróság december 20-ra tűzte ki a következő tárgyalási napot. Alekszandru Draghici 1952-től volt Románia belügyminisztere, de Ceausescu 1965-ös hatalomra jutása után kegyvesztett lett és fokozatosan elvesztette párt- és állami funkcióit. Magyar szem­pontból igen jelentős tény, hogy Draghici volt Románia belügy­minisztere 1956-57-ben, amikor Nagy Imrét és társait Romániá­ban tartották fogva. G. F. P. ............. Kis-Jugoszlávia Inflálódó választások újvidéki tudósítónktól: Az infláció alakulását egyelőre nem sikerült az igencsak vonta­tottan induló szerbiai választási kampány szolgálatába állítani. Októberben újabb rekordot dön­tött a pénzromlás, a statisztiku­sok adatai szerint 1896 százalé­kos volt, 16 százalékkal nagyobb az eddigi, augusztusban jegyzett rekordnál. A jóslatok azonban borúlátóbbak voltak, sokan több mint 2000 százalékos pénzrom­lásra számítottak. Ha a hivatalo­san kimutatott infláció nem is, a létfenntartási költségek növeke­dése elérte, sőt meg is haladta ezt a bűvös számot, ugyanis októ­berben 2050 százalékra rúgott. Napokra lebontva az infláció Ju­goszláviában októberben napi 10,5 százalékos volt. Sokkal elké­­pesztőbbek a számok hosszabb időszakokra kivetítve: az év első tíz hónapjában 969 millió száza­lékkal növekedtek az árak, az évi infláció pedig októberben majd­nem elérte a kétmilliárd százalé­kot. Talán mondani sem kell, hogy az átlagpolgár a zsebén keresz­tül úgy érzi, hogy még ennél is nagyobb az infláció. Mind nehe­zebb a betevő falat előteremtése, fűtésre már csak a módosabbak gondolhatnak. A hatalom leg­újabb lépéseivel nemhogy segí­tene, hanem csak tovább ront a helyzeten. Az árak tekintetében végképp kiengedte a gyeplőt a kezéből, a szerb kormány most már csak a liszt és a kenyér árát tartja ellenőrzése alatt, míg min­den más termék esetében gya­korlatilag szabad kezet adott a gyártóknak. A mindennapos, több száz százalékos áremelke­dések mellett a polgároknak mind több gondot okoz a kész­pénzhiány, a bankokban szinte lehetetlen felvenni a nyomorú­ságos nyugdíjakat és fizetéseket. A szabad vagy feketepiacon pe­dig már régen csak egy pénz­nem létezik: a német márka. A korábbi tapasztalatok alap­ján sokan bíztak abban, hogy legalább a választási kampány idején újabb pénznyomtatással látszólag igyekeznek majd segí­teni a polgárokon, a hatalom megtartásának reményében. En­nek azonban egyelőre a nyomát sem látni. Ebből pedig legalább két feltételezés kínálkozik: az egyik, hogy a jelenlegi hatalom már annyira híján van az anyagi javaknak, hogy nem képes két hónapon át sem viszonylagos anyagi biztonságot szavatolni, így az esedékes könyöradomá­­nyokat a választási kampány vé­gére összpontosítja, a másik, amiről igaz, hogy még csak ke­vesen beszélnek, megtörténhet, hogy elhalasztják a december derekára meghirdetett választá­sokat. . .­ ­­yv Guszton András III. évfolyam, 254. szám 1993. november 1., hétfő tudósítás Szabad György hazaérkezett Kínából Szabad György tegnap hazaér­kezett ötnapos kínai látogatá­sáról. Az Országgyűlés elnöke az ázsiai országban folytatott megbeszéléseiről, kínai benyo­másairól sajtótájékoztatón szá­molt be hazaérkezése után a Ferihegyi repülőtéren. A magyar házelnök nagyra értékelte a Li Peng kormányfő­vel, valamint a Csiao Si-vel, az Országos Népi Gyűlés Állan­dó Bizottságának elnökével folytatott tárgyalásokat. Mint mondta, a baráti hangú meg­beszéléseken vendéglátói úgy vélekedtek: a kelet-közép-eu­­rópai térség egészéhez képest jelenleg Magyarország helyze­te viszonylag a legstabilabb. Kína vezető politikusai szerint hazánk fejlődése biztató, és bár az az irány, amelyen Ma­gyarország halad, eltér a kínai elképzelésektől, az átalakulás egyes módszereiben sok a pár­huzamosság. Li Peng kor­mányfő Szabad Györggyel folytatott megbeszélésen beje­lentette: országa részt kíván venni az 1996-os világkiállítá­son. (MTI) Antall-Shalikashvili-levésvili és A Miniszterelnöki Sajtóiroda az MTI által a következő közleményt adta ki szomba­ton: Tar Pál, a Magyar Köztársa­ság washingtoni nagykövete péntek délután átadta Antall József miniszterelnök gratuláló levelét John Shalikashvili tábor­noknak, az amerikai vezérkari főnökök egyesített bizottsága elnökének, akit a közelmúlt­ban neveztek ki erre a tisztség­re. A tábornok arra kérte nagy­követünket, hogy közvetítse köszönetét Antall Józsefhez, ugyanakkor gyors és alapos felépülést kívánt. Az amerikai tábornok kifejezte nagyrabe­csülését Antall József szemé­lyiségével és tevékenységével kapcsolatban, továbbá meg­emlékezett a kormányfő édes­apjának a lengyel hadsereg magyarországi átmentésében kifejtett munkájáról. Spadolini lesz a Kossuth-emlékév olaszországi fővédnöke Giovanni Spadolini, az olasz sze­nátus elnöke lesz a fővédnöke a Kossuth Lajos halálának 100. évfordulója alkalmából Olasz­országban tartandó megemlé­kezéseknek. A politikus, aki maga is ne­­­ves történész és a szabadság­­harc korának, ezen belül is az egységes olasz állam kialaku­lásának kiváló szakértője, örömmel fogadta el az erre vo­natkozó felkérést. Spadolini el­vállalta, hogy előadást is tart Kossuthról. Giovanni Agnelli, a FIAT-konszern, a legjelentő­sebb olasz magáncég elnöke is jelezte, hogy nagyon szívesen bekapcsolódik a Kossuth-em­­lékév eseményeibe. Mindkét felkérést Gyapay Dénes milánói főkonzul tolmácsolta. A tervek szerint Torinóban, Milánóban és Rómában lesz­nek az évfordulóval kapcsolat­ban tudományos tanácskozá­sok, kiállítások és egyéb meg­emlékezések. Egy vándorkiál­lítás várhatóan Olaszország számos más városát is bejárja. (MTI) Horn Gyula Izraelben járt Félhivatalos látogatást tett Iz­raelben Horn Gyula, az MSZP elnöke. Látogatása során talál­kozott Jichak Rabin kormányfő­vel, a Munkapárt elnökével. Az izraeli-palesztin megál­lapodásról, valóra váltásának nehézségeiről cseréltünk esz­mét, és a magam részéről meg­köszöntem azt a támogatást, amelyben a Munkapárt - ta­pasztalatainak átadásával - az MSZP-t részesíti a választások előtt - mondta a pártvezető. „A Munkapárt nekünk szur­kol mint testvérpártjának" - jelentette ki Horn, aki tíznapos izraeli tartózkodásának felét hivatalos megbeszélésekkel, másik felét pihenéssel töltötte. (MTI) Interjú Kónya Imrével Amerikai támogatás a magyar álláspontnak (Folytatás az 1. oldalról)­­ Milyen benyomásokat szerzett az amerikai fővárosban az itteni politiku­sokkal való találkozásai során? - Elsőként a külügyminisztéri­umba látogattam el, ahol megbe­széléseink középpontjában egy­részt a magyarországi belpolitikai helyzet állt, különös tekintettel a közelgő választásokra. Másfelől vi­szont szó volt hazánk biztonsági problémáiról és ezzel kapcsolato­san csatlakozásunkról a nyugati nemzetközi szervezetekhez, el­sősorban a NATO-hoz. Tárgya­­­lópartnereimmel egyetértettünk abban, hogy a „Partnership for Peace" (Partnerség a békéért) alap­elv rendkívül jó amerikai kezde­ményezésnek tűnik, mert kiter­jeszti a biztonsági szempontokat az egész térségre, ugyanakkor fel­oszlathatja azokat az aggodalma­kat, amelyek Oroszország részéről esetleg fölmerülhetnének. - Magyarország a jövőben milyen mértékben közeledhet a NATO-hoz, il­letve a nyugati védelmi szövetség ha­zánkhoz? - Az Egyesült Államok nyilván­valóan egy teljesen új békerend­szer megteremtésében érdekelt, amely megegyezik a mi álláspon­tunkkal. Ez a békerendszer bizo­nyára másképpen fog működni Oroszország és másképpen a tér­ség többi állama irányában. Egyet­értettünk abban, hogy a „Partner­ship for Peace"-terv nem jelenti a különböző államok „egybemosá­­sát", hiszen a földrajzi távolságo­kon kívül figyelembe kell venni azt is, hogy melyik ország meny­nyire képes közelíteni a szervezet­hez. Nyilvánvaló, hogy azok az or­szágok, amelyek nem csak földraj­zilag, hanem történelmi alapon és a demokratikus intézményrend­szer megvalósítása terén közelebb vannak a Nyugathoz, más elbírá­lást remélhetnek. Számomra igen megnyugtató, hogy a magyar kor­­mány törekvései az ország bizton­sága érdekében megértésre és tá­mogatásra találnak az Egyesült Ál­lamok részéről. - Milyen Magyarország megítélése az amerikai külügyminisztérium köre­iben? - Beszélgetéseim során azt ta­pasztaltam, hogy hazánkat de­mokratikus és stabil államnak te­kintik és ez utóbbit bizonyítva lát­ják azzal a ténnyel, hogy a válasz­tások óta az ország élén ugyanaz a koalíciós kormány áll. Tisztában vannak azzal is, hogy hazánkban sokan elégedetlenek elsősorban a gazdasági helyzet miatt. Ugyanak­kor az amerikai külügyminisztéri­um tisztségviselői nem látnak kü­lönösebb nehézséget hazánkkal kapcsolatban, és ezért figyelmüket most már inkább a válsággócok problémáinak megoldása köti le. A litván és lengyel helyzet alakulása viszont figyelmeztetés lehet arra, hogy a piacgazdaságra való átté­rést jobban kellene segíteni és ez a folyamat több támogatást igényel. - Az Amerikában élő magyarok kép­viselőivel való találkozás során melyek voltak azok a legfőbb kérdések, amelye­ket megvitattak? - Az itteni magyarok a hazai át­alakulással szemben többször in­dokolatlanul elégedetlenek és tü­relmetlenek. Ez a kritika, amelyik­ben sokszor jobbító szándék van, elsősorban az információhiánnyal magyarázható. Az a véleményem, hogy a magyar kormánynak több gondot kell fordítania a magyar emigráció tájékoztatására. Megíté­lésem szerint az emigrációnak vál­tozatlanul megvan a szerepe, ami kétségkívül eltér attól, ami a múlt­ban volt.­­ Magyarországon vita van a kül­földön élő magyar állampolgárok sza­vazati jogával kapcsolatban. Pillanat­nyilag, hogy áll ez a kérdés? - Nem tudok megnyugtatót mondani, de mi fenntartjuk erede­ti elképzelésünket a külföldön élő magyar állampolgárok szavazati jogával kapcsolatban. Részünkről ez nem pártpolitikai kérdés, tehát itt elsősorban nem a választásokra gondolunk és az a néhány tízezer szavazat megszerzésének vágya hajt bennünket amit esetleg a kinti magyarok a kormánykoalícióra adnának, hanem nagyon fontos­nak tartjuk, hogy a magyarság hu­szadik századi szétszóródásával szemben egy integrálódási folya­mat induljon meg. Az a tény, hogy Magyarország felszabadult, meg­változtatta az emigráció státusát, tehát meg kell találni az új kapcso­lódási lehetőségeket. Ennek részét képezi az is, hogy szavazati jogot adjunk a külföldön élő magyarok­nak, hogy élni tudjanak állampol­gári jogaikkal, mert minden olyan eszközt fel kell használni, ami kö­zelebb hozhatja az emairációt Ma­gyarországhoz. (­g­gy) A­lz­­íVVt:'hét FELŐL ' Halandzsák világaM­ édiaháború. Már a kifejezés is mérhe­tetlenül ellenszenves. A médiumok és a bennük dolgozók bármiféle önmutoga­­■ tása úgyszólván teljesen idően attól a funkciótól, amit be kéne tölteniük. Ez ugyanis szolgáltató funkció lenne (és csak az), erről azon­ban legföljebb úgy esik szó, hogy a közszolgála­tot ellátják mindenféle jelzőkkel. Mintha a szol­gálat elé illesztett „köz'' megszorítás nem volna tökéletesen elegendő, nem mondana el mindent arról, ami. De egy olyan korban, amelyben a dau­­tológiák (mindent önmagával magyarázni) el­uralkodtak, amikor nemcsak liberális demokráci­ákról lehet beszélni (milyen nevetséges ez is a né­pi demokrácia után!), de jobboldali és baloldali liberalizmusról szintúgy, nos, egy ilyen korban ez nemcsak nem meglepő, de kiszámítható is. Mert bármilyen különös, már-már logisztikai nonszensz, ezeknek a tautológiáknak igenis sze­repük van. Beléjük bújva szinte észrevétlenül le­het elterelni a figyelmet a kérdések lényegéről, a valós problémákról. Az Egyenleg-ügy - például - végtelenül egy­szerű. Egy szemfényvesztő stikliről van szó, amelyen azonban rajtakapták elkövetőjét. Nem más kapta rajta (szakértői segítséggel), mint hi­vatali főnöke, álo ennek megfelelő döntést ho­zott. Mit kell itt tenni ahhoz, hogy az eset poli­tikai botránnyá dagadjon? Be kell vetni a már többször kipróbált, eddig is bevált trükköket: ár­tatlan, védtelen áldozatokat kell kreálni egyfelől, ujjal mutogatni másfelől az otromba és antide­mokratikus hatalomra. Ha jól sikerül a ködösítés, akkor a csalás elkövetője vértanú lesz, a gonosz kormány pedig, lám, megint megmutatta igazi arcát. Ho­ a kormány ezenközben egyetlen lé­pést sem tett, hogy esze ágában sem volt beavat­kozni az MTV belső ügyeibe (nem úgy, mint a nagyszájú és frázispuffogtató liberálisoknak, chartásoknak), mit sem számít. Még az a közis­mert tény sem, hogy a nemzeti médiumok ügyé­ben nincs is a kormánynál a labda. Csupán em­lékeztetőül: a köztársasági elnök eddig - saját ké­relmükre sem - nem mentette föl az elnököket. Emiatt az a hatalom, amit hatáskörén kívülről magához vont, még a kezében lehet. A kor­mánnyal szemben egészen bizonyosan lépéselő­nye van. Mit mondjunk? Akadt már alkalmunk megszokni az efféle „ak­ciózásokat". V­olt taxisblokád, volt Hanákné-ügy, volt hordóügy. Emlékezetes, hogy Hanákné körül mekkora cirkuszt kavart a liberális sajtó, lehetett szidni a kormányt, hogy terrorista támadásokat fedez stb., stb., holott első pillantásra is látszott: egy bomlott agy rémképei­ről van szó. A bírósági közleményt, amely - ter­mészetesen - leleplezte a disznóságot, eldugott pár soros, apró betűs hír „tudatta" a közvéle­ménnyel. Nem csoda, ha az egyik főchartá­ könnyedén megfogalmazhatta az eset tanulsá­gaiból az ars poeticát: „Nem baj, ha nem igaz, le­galább akcióztunk egy jót!".­­ Tehát ezúttal újfent akcióznak, tüntetnek sztrájkolnak, tiltakoznak és - persze - szolidari­tásról hablatyolnak, hiszen a csalással föltétlenü együtt kell érezni. A szabadmadaras nemzeti orákulum (TGM komoly dolgozatot rittyentett az Egyenleg üggyel kapcsolatban a liberálisok vezérfórumá­ban, és már „rőtesbarnázza" is, „zsoldosozza és martalócozza" azokat, akik nem az ő nótáját fúj­ják. Valahogy rosszul hangzik éppen az ő szájá­ból. Főleg a rőt meg a vörös. Jobban tenné, ha saját házuk táján söprögetne. Csak minapában történt, hogy hazugságon csípte a bíróság párt­jának elnökét, aki az ávós papát egyszerű kárpi­tosnak tüntette föl. Vélhetőleg arra gondolt, hogy a papának csupán a vörös kárpit lefeszíté­­sében volt része. De a barna is rossz duma. Már a hordóügynél, a Hanákné esetében kiderült. Ezek után az épeszű olvasó mindössze kacagni tud csak azon, hogy miként aggódik a szerző „a zűrzavar fokozódásának" lehetősége miatt. Az sem akármilyen kitétel azonban, miszerint „a miniszterelnök... megszüntette néhány tollvo­nással a kommunikációs szabadságot. Arról nem nyilatkozik, hol látta ő ezeket a tollvonáso­kat. Valószínűleg nem is érdemes róla beszélni. Valahol ott lehetnek, ahol az a tőr, amellyel há­rom emelet magasban Hanáknét megszúrták. Az ostoba képzelgések birodalmában. Ott, ahol TGM konklúziója is: „1993. október 26-án visszaállt a rendszerváltozás előtti helyzet a televízióban". T­ermészetesen, aki azt várja az Egyenleg­ügytől, hogy az alapvetően változtatja meg az MTV-t, vagy naiv, vagy pedig szándékosan ködösít. Az alelnök konsta­tálta, hogy egyik stábja nem dolgozik korrektül. És levonta a munkajogi következményeket. Ab­ban egyetérthetünk TGM-mel, hogy az ügy rész­letei jellemzik a Magyar Televízióit. Azt a mun­kamorált, amely ott eluralkodhatott. Ám nem amiatt, mert állami tévé, hanem, mert hosszú fo­lyamatok, tudatos folyamatok idáig züllesztet­­ték. Nem is igen vitatható, kinek állt érdekében, hogy lezüllesszék. Magam is úgy vélem, azok­nak, akik mindenáron uralni akarják a tájékoz­tatást, mivel belátták, az nagyhatalom. A min­denáronba az is belefér, hogy a belső ügyet az utcára vigyék, vagyis - utaltam rá - egy jót ak­ciózzanak. A GM liberális demokrata szemforgatása (is­ten csodája, hogy nem kancsalodik bele), még így sem mindennapi. „A jövőre ese­dékes országgyűlési választások tisztasá­ga és szabadsága máoris csorbult, akár 1990-ben" - írja. (No, nem azt akarja írni, amit ír, hogy a jövő évi csorbult volna már 1990-ben, de azt igen, hogy az akkori választásoké is csorbult.) Ezt bi­zony mi is így éreztük annak idején a tévés köz­vetítésekből, amikor a riporter olyan keservesen szorongott a számára fájdalmasan alakuló ered­mények láttán. Csak olyankor tudott egy pilla­natra földerülni, ha SZDSZ-sikereket vélt lehal­lani a tudósításból. Megkockáztatom: az MDF győzelmét akkor sem a televízió biztosította, aho­gyan jövőre is a választókon múlik majd minden. Hogy mi csorbul és ki által, azt egyelőre legföljebb a madárjósok és az orákulumok tudhatják. Lám, az egyik orákulum már nyilatkozott is. Nagy naivan azt is gondolom, talán nem kéne előre lejátszani a választási meneteket. Tudom ugyan, hogy ilyenkor reménykedni lehet abban, ha jól begyakorolnak bizonyos húzásokat, eset­leg bejöhetnek. A baj mindig abból származik, hogy a tétmérkőzésen az ellenfél is igazi. Akkor pedig bármi előfordulhat. Az Egyenleg-ügy viszont majd szépen besorol a többi már idézett ügyek közé. Az erőpróbák kö­zé. Talán annyiban különbözik majd tőlük, hogy itt nemcsak a kormány iránti gyűlölet és gyaláz­­kodás jelent meg ellenzéki oldalról, hanem a szi­­rénhangok is. És a csábítás újabb trükkjei következnek... Fábián László

Next