Uj Magyarság, 1942. március (9. évfolyam, 49-73. szám)
1942-03-01 / 49. szám
Vasárnap, 1942 március 1, IX. évfolyam 49. szám LmmaammamamBaafl ELŐFIZETÉSI ÁRAK: EGY HÓNAPRA ____ ____ SZERKESZTŐSÉG ÉS KIADÓHIVATALl 8.20 PENGŐ, NEGYEDÉVRE 9.30 PENGŐ FELELŐS SZERKESZTŐ: BUDAPEST, VII., JÓZSEF KÖRÚT 8. FÉLÉVRE 18.60 PENGŐ, EGYES SZÁM ARA MR 11 ftTatf ICTlf Áll ) TELEFON: 1-464-20, 1-464-28, 1-464-29 ÉS KÖZNAPON 12, VASARNAP 24 FILLÉR IBI 8 L.U . HT 101*1111,1-444-00. POSTACSEKKSZÁMLA 6500 a.) Az egész világközvélemény nem kis érdeklődéssel várja, mi lesz a Crippskormány sorsa s vele együtt mi lesz Anglia sorsa is, a régi Angliáé, amelynek szellemét, szándékait Winston Churchill képviseli. Nyilvánvaló, hogy Churchill és a konzervatív párt nem akar bolsevizmust, nem akarja Angliát a volt cári Oroszország sorsára juttatni. Viszont az is nyilvánvaló, hogy Crippsék bolsevizmust akarnak, ha talán nem is egészen a Leninék s Sztálinék módszereivel s nem a cári Oroszország szörnyű végzete szerint. Hogy maga az úgynevezett angol közvélemény mit akar: Churchill és a régi Angliát, vagy Crippsék új, egészen vagy félig bolsevizált Angliáját akarja-e, ez a nagy kérdés, illetve a mögötte habozó, ólálkodó felelet el fogja dönteni előbb-utóbb a többit is, előbb, vagy utóbb, a világháború döntő eseményeinek alakulása szerint. Churchill nyilván csak taktikából szövetkezett Dippsékkel, egyrészt abból a számításból, hogy a szovjet s Sztálinék bizalmát Anglia magatartása iránt jobban megerősítse, másrészt, hogy a Crippsék mögött álló , félbolsi, vagy egész bolsi angol közvéleményt befogja az angol háborús elszántságnak, a háború lelki és fizikai továbbvitelének dinamikus tényezői közé. A pártpolitika taktikai számításain túl a kommunista irányzat ilyen szóhozjutása, amilyet Crippséknek a kormányban való részesedése jelent, mindenesetre azt mutatja, hogy Anglia négyszáz esztendő óta először kénytelen egy olyan politikai és gazdasági államrend terveivel, egy olyan idegen eszmeáramlat hatásaival számolni, azokhoz alkalmazkodni, amely Európából, a kontinens felől s méghozzá annak legtávolabbi, legkeletibb határairól érkezik s amelyet eddig, szinte húsz éven keresztül, az angol közvélemény nagy többsége a barbárság pusztító művének tartott s mint szörnyű idegenséget megvetett és magától elutasított. Sajátságos egr fordulat ez, mert az elmúlt négyszáz év alatt Anglia a maga belső fejlődésében, kialakulásában nemcsak, hogy semmi külső európai példát nem utánozott, ezekkel szemben egyrészt fölényes, elzárkózó elszigeteltségben élt, sőt ugyancsak négyszáz éven át inkább ő adott Európa politikai, társadalmi és gazdasági fejlődésének döntő hatásokat a saját maga példáin keresztül. Arról, hogy nem is Európából, de éppen Oroszországból fognak jönni az Anglia új sorsát megszabó szelemi, politikai áramlatok, vagy példaképek, soha senki angol emberfia, se államfitozófus, se gyakorlati politikus, se politikai utópista négyszáz éven át egészen H. G. Wellsig, vagy Bernhard Shawig, nem mert volna álmodni se. Az angol önbizalom, a kiválasztottság gőgje minden iyen kísérletet csak fölényes megvetéssel utasított volna vissza. Milyen érdekes, milyen különleges is volt mindig Angliának és a kontinensnek egymáshoz való viszonya, az együvétartozásnak és a különválásnak ez a sajátságos kettőssége. Az európaiak szemében Anglia egyike azoknak az országoknak, amelyek együttvéve Európát alkotják. Az angolok szemében viszont az összes európai országok a kontinenst jelentik, amelyhez azonban ők a magukét, nem számítják hozzá. Ez a kontinens, ez az Európa tulajdonképpen mindig idegenebb volt számukra nemcsak a birodalomhoz tartozó bármelyik gyarmatnál, de idegenebb még az Egyesült Államoknál is. Melbourneban, Montrealban, Capetownban az angolság úgy érezte magát, mint otthon. San Franciscoban, vagy Newyorkban úgy, mintha rokonainál lenne. Páris, Berlin, vagy Madrid mindig teljesen idegen maradt számára. Anglia Európához tartozott, anélkül, hogy egészen odatartoznék, el van attól választva, anélkül azonban, hogy teljesen el lenne különítve. Állandó kölcsönhatásban él a kontinenssel, de nem szerves része annak. Valamikor csakugyan egyiktagja volt Európának, amelytől azonban fejlődése közben egyre jobban eltávolodott, elidegenedett. A középkort, a gótikát Anglia még együtt élte át Európával, ugyanúgy még a reneszánszt is. A későbbi nagy európai szellemáramlatok, politikai nagy átalakulások azonban Angliában már más utakat vettek, mint a kontinensen. A nagy vallási háború, mely Európában évtizedeken át népeket, birodalmakat késztetett harcra egymás ellen, Angliában egy olyan kompromisszummal végződött, amely egészen egyedülálló a maga nemében. A Cromwell-féle forradalom győzelme után az angol belső politikai fejlődés néhány hónap alatt megvalósította azt, amit a kontinens csak évszázadok alatt tudott aztán elérni. A királyság háttérbe szorításával kialakította az alkotmányos parlamentarizmust s ettől kezdve Anglia egy egészen más korszakban élt, mint a kontinentális nemzetek. Másfél századdal előbb csinálta meg azt, amit a francia forradalom végrehajtott, de ez az átalakulás másfél századig semmi hatással nem volt az európai országok életére. De ugyanígy nincsen hatása aztán az európai változásoknak Angliára. Például a francia forradalommal, amely egész Európát hatása alá keríti, Anglia, az angol közvélemény közömbösen, idegenül, ellenségesen, vagy értetlenül áll szemben. Ez az értetlenség Napóleonnal szemben heves reakcióvá alakul, mert ő Anglia tengeri uralmát fenyegeti s az egységes kontinenst akarja szembeállítani vele és hegemonikus érdekeivel. A bécsi béke után aztán újra nem törődik Anglia Európával, nem törődik se az európai reakcióval, a fejedelmi abszolutizmus új korszakával, se az európai forradalmakkal. Mialatt Európa nagy belső szociális, politikai válságokkal küzködik a liberalizmus érvényrejutása nyomán. Angliát egészen más érdekek foglalkoztatják: a XIX. század folyamán kiépül az angol világbirodalom s Anglia a világ első nagyipari és kereskedelmi hatalmassága lesz. Gazdaságilag meghódítja az egész világot, de ugyanakkor és éppen ezáltal érdekeitületőleg függő helyzetbe kerül a földgolyó minden részével szemben. A normannoktól kezdve egészen a reneszánszig Anglia Európával azonos kultúrközösségben él, amint azonban sorsát, jövőjét Európán kívül keresi, Európa ilyen téren se hat reá többé. Viszont Anglia annál inkább hat a kontinensre ezen a téren is. A XIX. század elejétől kezdve egész Európa Angliát utánozza, a politikai, társadalmi intézmények, a divat és a társasélet szinte minden területén. Az angol regény éppúgy utánzókat teremt, mint az angol parlamentarizmus, a sportszenvedély éppen úgy onnan származik át Európába, mint az utazási kedv, vagy a hotelélet kifejlődése a maga külön igényeivel, külön luxusával, a víkendet éppúgy tőle tanulja meg Európa, mint ahogy ő diktálja a férfidivatot, a bridzsparti éppúgy innen indul hódító útjára, mint a kurtapipa, a viski, vagy a délutáni tea. Az 1914-es világháború Angliát nem mint európai probléma érinti és érdekli, s nem ezért vesz részt benne. Le kell küzdenie a német flotta, a német ipar és kereskedelem versenyét, de győzelmének gyümölcseit másutt aratja le: Mezopotámia, Palesztina megszerzésében s az afrikai új gyarmatbirtokokban. A viágháború után óriási forradalmak, változások mennek végbe egész Európában: megdől a három legnagyobb császári impérium, a Habsburgok, a Romanovok és a Hohenzollernek birodalma. Radikális és kevésbé radikális köztársaságok alakulnak helyükön s a mindent egyenlősítő demokrácia söpör végig az Uraitól a Pireneusokig, arisztokratikus történelmi országokon, intézményeken. Angliában mindennek nincs semmi reakciója. Ott minden mozdulatlan, minden marad a régiben. Az európai népek most is többé-kevésbé ugyanazt a közös európai sorsot szenvedik, ugyanazokat a megpróbáltatásokat. Anglia közömbös ezek iránt. Most is a maga külön útját járja s ezzel méginkább elidegenedik a kontinens őtőle s ő a kontinenstől. Az angol individualista. Éppen ezért egyrészről a szabad fejlődés híve, másrészt a tehetségbeli különbség alapján a hierarchikus társadalmi rendet tartja természetesnek. Ezért van ma is arisztokráciája, mint vezető osztály, amelynek neveléséről és tudatos fölfrissítéséről, kiegészítéséről állandóan tervszerűen gondoskodnak. A mennyiségbeli értékelés helyett az angol a minőségbeli értékelés alapján áll. Ugyanakkor azonban a hierarchiát és az arisztokráciát roppant rugalmas értelemben építi be a maga társadalmi rendszerébe. Nem merev rendszer ez, inkább csupa kompromisszumon és átmeneteken épül föl. Az arisztokrácia is demokratikus arcot, ha úgy tetszik álarcot, demokratikus vonásokat visel. A birodalom fölépítésében az anyaország és a gyarmatok között is ugyanennek az arisztokratikus társadalmi rendnek törvényei irányadók, ugyanúgy, mint az angol társadalom belső életében. Ezen az alapon a legmagasabb osztályba tartoznak a domíniumok: Kanada, Délafrika, Ausztrália, New- Zéland, ahol az angolszászok képviselik a számbeli többséget,, vagy legalább is a gazdasági hegemóniát. A második osztályba számítódnak a színes birodalmak, közöttük az első India, amely címében császárság már több, mint egy század óta, de még mindig nem tudja megkapni a domíniumok jogait és önkormányzati függetlenségét. A harmadik osztály: a néger államok, Afrika népei teljesen kezdetleges gyarmati helyzetben, mint ültetvényes, jognélkül territóriumok. A színes népek mindenképpen alacsonyabbrendűeknek számítanak, ez megdönthetetlen angol princípium. Az egyes angol és az egész angol kormányzati politika is ezen az alapon áll. A színesek nem tartoznak az arisztokráciához és nem is emelkedhetnek annak soraiba, se mint egyes ember, sem mint birodalmi gyarmat. Ezt a felsőbbségtudatot, a faji arisztokratizmusnak egész tudományos alátámasztását szolgálja az a roppant méretű irodalom, amely az utóbbi évtizedekben, különösen az elmúlt világháború óta Angliában, de főleg az Egyesült Államokban az angolszász népek világuralmi igényeit bizonyítja és védelmezi. S ugyanekkor a színes fajok „lázadásából” származó óriási viágválságnak veszélyeit festi a két nagy demokrácia szemhatárára. A francia Maurice Muret nagy kabarcba fulladt az angol ejtőernyősök vállalkozása az északkranciaországi A szovjet front egész hosszán ismét véresen összeomlottak a bolsevisták páncélosoktól és repülőktől támogatott támadásai .........— .....—ii i—iiiiiiii—nM ........... — A BOLSEVISTA ANGLIA Irta: Mflotay István