Uj Magyarság, 1943. november (10. évfolyam, 248-271. szám)
1943-11-13 / 257. szám
"magyarság okfejtésével s kitűnően elmondott beszédével. Nagy súlyt helyezek a felszólalások között azoknak a t. képviselőtársaimnak felszólalásaira, akik szintén — mint a volt megszállott területről valók — elsősorban ismerik, tudják és átérzik ezeknek a kérdéseknek jelentőségét. Ahhoz, amit ebben a kérdésben Mikó Imre képviselő úr mondott, talán csak néhány megjegyzésem van. A magyar nemzetiségi politikát — úgy emlékszem — első beszédemtől kezdve tavaly ungvári megnyilatkozásomban is, most pedig Huszton igyekeztem körvonalazni. Ezekben mindenütt leszögeztem a magyar államalkotásnak azt a nagyszerűségét, hogy nemzetiségi ország felett tudott uralmat, impériumot gyakorolni, nemzetiségeket tudott a nemzeti munkába bekapcsolni ésnemzetiségeket tudott — sohasem kényszerrel, sőt inkább még valami elenállással ezzel szemben — asszimilálni. A retorzió kérdésére vonatkozólag a következő megjegyzésem van. Ugyanez a mentalitás nehézzé teszi a retorziónak korlátlanul való gyakorlását. Hogy én az én állampolgáromat üssem azért, mert te ütöd az én magyaromat, ez tulajdonképpen nem egyezik a magyar szándékkal, a magyar gondolattal, a mi nemzetiségi politikánkkal, de ha más eszköz nincs, meg kell tennünk. (Helyeslés.) Ez olyan eszköz, amely elől igyekszem kitérni, s mindent megkísértek, hogy ne kerüljön rá sor, de ha erre kényszerítenek, ha ehhez az általam — ismétlem — helytelennek tartott eszközhöz is kénytelen vagyok hozzányúlni, ezt nem nemzetiségi politikai szempontból teszem — Isten ments —, hanem azért, hogy ezzel igyekezzem enyhíteni azt a keserves és szörnyű létet, amiben Délerdélyben, különösen a véreink és testvéreink vannak, hogy sorsukon valahogyan segíteni tudjak. (Helyeslés és taps.) Kiejtettem az „asszimiláció“ szót. Én nem tudom, hogy a magyarországi németség ezt a kérdést miért állítja be néha oly elítélően és miért tartja a nemzetiségi kérdésnek egy általunk nem szívesen látott problémájának? Én először is nyomát sem látom a mi történelmi múltunkban az asszimilálásnak, mert hiszen e tekintetben meg kell állapítanom, hogy nálunk a németség részéről elsősorban az intelligencia volt az, és nem a népi tömegek, amely asszmilálődött.. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Nem akarunk asszimilációt, németségünk félését csak teljes barátságban fektethetjik le Kállay Miklós miniszterelnök. Azok asszimilálódtak tehát, akikkel szemben semmi kényszert nem kellett és nem lehetett gyakorolni. (Helyeslés.) Ez az asszimiáció csodálatos folyamata éppen annak a magyar vonzóerőnek, amely ezt az államot alkotta és fenntartotta. Ez ellen legfeljebb mi küzdhetnénk, képviselő urak, azt mondhatnánk, hogy nem engedünk benneteket behatolni a magyar életbe, nem adjuk nektek a magas állásokat. (Helyeslés és taps.) Nem hagyjuk, hogy elfoglaljátok a pozíciókat, amelyek nekünk kellenek. Mi magyarok azonban nem így gondolkozunk. Ha itt vagytok és köztünk vagytok, nyitva ál előttetek az, ami minden magyar embernek nyitva áll. (Helyeslés és taps.) Ez a különbség a felfogásban, képviselő úr! A széles néprétegekben nem látunk magyar asszimilációt. A kálvinista szlovákoknál és a magyarnevűeknek Erdélyben annyira hangoztatott nagy tömegében, akik ma a görögkatolikus és a görögkeleti egyházhoz, de fejezzük ki ezt egy szóval: a román egyházhoz tartoznak, mert hiszen sok nagyszerű görögkatolikus és keleti magyart ismerünk, — nehogy szavaimat félreértsék, — nem látunk magyar asszimiációt. Sőt éppen talán az ellenkezőjét. Ennek is megvan a történelmi oka. Ez összefügg a nemesi rendiség alakulásával. A nemesi rendbe való bejutásnak volt meg a vonzóereje, ez idézte elő, ez hozta létre az asszimilációt és nem igaz az, amit mondanak sokan, hogy mi elnyomtuk nemzetiségeinket, elnyomtuk a szlávokat, elnyomtuk a románokat. Dehogy, ezek éppúgy kiestek a nemesi rendből, mint a mi magyar parasztságunk. Énpúgy nem részesedtek az élet ragyogásában, csak az részesedett, aki nemes volt. Nem akarok ebből most semmi konzekvenciát levonni, csak erre a megállapításra akarom a kérdést redukálni. Nem is tudom elképzelni a németség jövendőjét Magyarországon másképp, mint hogyha ezeket a szempontokat teljes barátságban, egy sokévszázados múltnak öszszefogó szellemiségében, kialakult közös karakterében és világszemléletében revízió alá vesszük. Asszimilálni mi nem akarunk Ha munkatársakat kapunk, azokat a jövőben is szívesen fogjuk fogadni. A szórvány kérdés az itthoni kisebbségi sorsnak egyik legsúlyosabb tétele. Ne méltóztassék ezt hinni, hogy nem történt sok ebben a tekintetben. A szórványterületen folyó munka talán egyike azoknak a munkáknak, amelyekben sokat kell tenni és keveset beszélni. Nagyon szépen lehet egy-egytémát, amely igaz, magyar és népszerű, lelapni és azt elméletileg és különböző más vonalakon felépíteni. A praxisban keresztülvinni nagyon nehéz és veszélyes is. Veszélyes olyan mértékben nyúlni egy kérdéshez, amely talán még nem érett meg arra, hogy olyan átfogó eszközökkel valósítsuk meg, amilyenek a cél teljes elérését lehetővé tennék. Mindenesetre kötelességem kijelenteni, hogy a kormány mindent megtesz ezen a téren, amit helyesnek és szükségesnek lát. A nemzetiségekkel való bánásmódban természetesen vannak zökkenőink és nehézségeink. Ennek tulajdonképpen két nagy alapadottsága van. Az egyik az, hogy nemzetiségi tömbjeink a háború alatt tértek vissza hozzánk és a háború előtti állapotaikat hasonlítják össze azzal, ami most nálunk van. Nem látják, hogy ez ugyanígy van az egész világon talán nem is érdekli ez őket —, ők a maguk egyszerű, primitív logikájával csak azt látják, hogy a Bata-cipő korszaka jobb volt, mint a mai. Erről nem tehetünk (Egy hang: Most vegyenek!) Ez az egyik. A másik alapvető tézis az, hogy mi nem vettük eléggé tudomásul, hogy a nemzetiségeket ma nem lehet olyan szemmel nézni, mint ahogyan huszonöt évvel ezelőtt néztük, amikor elszakadtak tőlünk. (Egy hang a szélső baloldalon: Ez is igaz!) Ők egy más világban nőttek fel, egy más fejlődésen mentek keresztül. Azt hiszem, hogy a mi közigazgatási hatóságaink és más szerveink ezt még nem értik meg kellően. Szerintem ez a hiba egyik forrása, amely miatt ezek a súrlódások előfordulnak. Ha azonban végignézzük, amint én végigvizgáltam, nemzetiségeink panaszfelsorolását, azt kell látnunk, hogy lényegében begatell dolgokról van szó. (Ügy van! Ügyen!) Méltóztassanak összeállítani egyszer ezeket a panaszokat— kiki a maga ismeretségi körében — és akkor meg méltóztatnak látni, milyen kevés az a konkrét panasz, amelyet egy nemzetiségi vidékről össze lehet szedi. De az elégedetlenség itt-ott mégis megvan. Ennek egyik oka az, amit az előbb mondottam. (Egy hang: A háború!) Másik oka az agitáció, amely ezeken a vidéken állandóan folyik, hamadik oka pedig a részünkről néha megnyilvánuló türelmetlenség. Ezeken a bajokon segíteni kell és segíteni fogunk. Én Teleki Pál nemzetiségi politikáját vetem magaménak. (Élénk helyeslés a jobboldalon és a középen.) Nem tagadom azonban, az események néha belekényszerítenek bennünket abba hogy erősebb eszközökhöz is nyúljunk. Ennek előidézői, ennek provokálói azonban sohasem mi, magyarok vagyunk. (Ügy van! Ügy van!) Többet fogok a cenzúra kérdésével foglalkozni A másik nagy kérdés, amelyről méltóztattak beszélni, a sajtó és a cenzúra kérdése. A cenzúrával én személyesen nem foglalkozom, én még egyetlen utasítást sem adtam ki, nem ismerem a cenzúrautasításokat. Most újabban talán intenzívebben és többet fogok ezzel a kérdéssel foglalkozni. A cenzúra háborús intézmény és igaza van az egyik képviselő úrnak, hogy abban az utasítástengerben a cenzor egészen természetesen nem mindig találja el a legjobb megoldásokat. Ez természetes. Sajnálom azokat az eseteke, amelyeket Nagy László képviselő úr fokozott, magam is furcsának találom például, hogy ne jelenhessék meg egy fejtegetés a Ház elnapolásáról. Valósínűleg az volt az utasítás, hogy ezt azért nem lehet kritika tárgyává tenni, mert a Ház elnapolása államfői ténykedés volt. Ilyen félremagyarázás lehetett az oka annak, hogy ez az egyszerű jogi fejtegetés nem jelenhetett meg. Nagyon nehéz eltalálni a legjobb megoldást, mert minden szót minden oldalról rettenetesen megnéznek, amelyet itt ebben az országban leírunk. Fokozottan kell figyelni és vigyázni; kiadtam azonban az utasítást, hogy a magyar közélet olyan prominens, vezető tagjainak 'cikkeit, akik hivatottak arra, hogy mar"il, bírálják el és maguk vállaljanak felelősséget azért, amit írnak, ha kifogás ván ellenük, előszörnekem mutassák be s csak azután cenzúrázzák. A harmadik kérdés amellytt tüzetesebvan és többször méltóztattak foglakom’ a hadigondozás kérdése. Ez még nincs véglegesen megoldva. Ma az egész kérdést egy 4 polgári hadigondozó hivatal keretébe beosztani nagyon nehéz lett volna, mert hiszen az az ember még katona, amikor a kórházba kerül, katona, amikor onnét kikerül és csak akkor érett meg a polgári gondozásra, amikor már onnan is kikerült. Az egész megoldásnak tehát az az alaptétele, hogy akkor kerül polgári gondozásba, amikor mint katona, már leszerelt. Méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy ezzel a hatáskörrel a hadigondozó hivatal most már azon lesz, hogy ezeknek elhelyezkedése, ezeknek istápolása és figyelemmel kísérése minden tekintetben megfeleljen annak a szociális gondolatnak és haza-, fiúi kötelességnek, amelyet a képviselő urak kivétel nélkül hangoztattak. (Helyeslés.) —SZOMIBAT, 1943 NOVEMBER IS Szilassig vasi a nemzeti propagandára A képviselő urak szóvá tették a tárcanélküli miniszter urak munkakörét és azt, hogy Lukács Béla miniszter úr miért nem vette át a hadigondozó hivatal vezetését, ő a kormánypárt elnöke, talán nem lett volna helyes, ha a hadigondozásnak is ő volna a kizárólagos vezetője, mert ez minden esetre félreértésekre adhatott volna okot. Meg vagyok róla győződve, ha valaki a saját véleménye szerint nem megfelelő elbánásban részesült volna, mindjárt valamelyik párthoz szaladt volna és azt mondta volna, hogy a pártállása miatt van ez így. (Rajniss Ferenc: Nagyon helyes!) Különben is amikor ő excellenciáját felkértem a miniszterség vállalására, az a gondolat vezetett, hogy ő pártszervezetei és képviselőtársai révén a legjobban összekötetésben van az élettel s mivel mi ennek a pártnak vagyunk a kormánya és a miniszterei, ő jelen legyen a minisztertanácson, informáljon bennünket, viszont pártján és szervezetein keresztül az országot is informálja a folytatott munkáról és az intenciókról. Kifogásolni méltóztattak a propagandaminiszter úr hatáskörét. Kifogásolni méltóztatták a propagandaminiszter úr hatáskörét. A propagandaminiszter úrnak minden hatáskör rendelkezésére áll, amely az ő nemzeti propagandájának előrevitele céljából szükséges. Méltóztattak említeni, hogy vándorszíntársulatokkal kitűnő munkát végez, méltóztatnak tudni, hogy a film terén máris milyen eredményes munkára tekinthet vissza, méltóztatnak ismerni azt a munkát, amelyet könyvben és sajtóban végez. Igyekszem bürokráciát nem adni neki (Általános helyeslés.) mert ha őt bürokráciával megterheltük volna, ha neki mindazeknek a kérdéseknek adminisztratív részét is intéznie kellett volna, akkor feltétlenül mégiscsak szűkíteni kellett volna a hatáskörét, mondjuk a színházra, mozira, sajtóra és egyebekre, amiket említeni méltóztattak, de az élet számos egyéb vonatkozásában nem lett volna módja és ideje, hogy a dolgokba beleszóljon. A propaganda vezetőjének mindenütt ott kell lennie, mindent látnia kell, mindenre fel kell hívnia a figyelmet, a kormányt mindenről tájékoztatnia kell és mindenütt meg kell jelennie, ahol úgy látja, hogy az ő nemzeti propagandájára szükség van. Ezért van neki szabad keze. Propagandaminisztérium nincs, de Antal Istvánnak itt mondok köszönetet azért, hogy van és ezt a rendkívüli muszkát nagy sikerrel végzi. (Helyeslés és taps a jobboldalon és a középen.) Pártunk vezérszónokáról, Padányi-Gulyás Jenő barátomról kell megemlketem Abból a sok értékes gondolatból, melyeket felvetett, kiragadok egyet amely az ő ked-. véne gondolata és szintén a nezetiségi kérdéssel függ össze. Ennek lényege az, hogy a nemzetiségi problémát elsősorban a maga tudományos, azután társadalmi és más vonatkozásaiban fel kellene dolgozni. Ez a munka nagyon értékes lenne. Csináljuk is bizonyos vonatkozásban, de tulajdonképpen értéke csak akkor lesz, ha munkatársakat kapunk hozzá a nemzetiségek vonaláról, mert akkor jön ki belőle olyan szintézis, amelyet tényleg hasznosítani tudunk az ország érdekében. Köszönetet mondok az előadó úrnak. Előadásában olyan tökéletesen foglalta össze azokat a kérdéseket, amelyek a miniszterelnöki tárcát illetik, hogy ezért — azt hiszem — csak mindnyájunknak köszönetét és elismerését tolmácsolhatom. Meg kell jegyeznem, hogy több képviselő úr a bizottságban is, itt is szóvá tette, hogy rövid az idő a miniszterelnöki tárca tárgyalásáig. Igaz. Azt is méltóztatták mondani, — közben javaslatok hangzottak el, — hogy a propagandaminisztériumot a miniszterelnökséghez kellett volna csatolni, ezt és ezt még a miniszterelnökséghez kellene kapcsolni. Nézetem szerint a miniszterelnöki tárcához nem kell konkrét feladatokat kapcsolni. Konkrét feladatoknak miniszteriális elintézése nem tartozik a miniszterelnök feladatkörébe. Sajnos, az események hozzák magukkal, hogy össze kell fogni a különböző tárcák kérdéseit, de én mindezt átmenetinek tartom. Mindannak, ami ma a miniszterelnökséghez tartozik, tulajdonképpen a kifejezetten politikai vonatkozásokon kívü nem lenne szabad a miniszterelnökséghez tartoznia, ez csak átmeneti megoldás, ezeknek inkább leépítésére lenne szükség. Ha azonban így marad, biztosíthatom arról a t. Képviselő házat, hogy más, megfel-’ő költséggvetési indokolással fogom rrev’-elnyemni az áttakintést a képviselő uraknak tárcám ügykörét illetően. Ezekben voltam bátor az elhangzott konkrét felszólalásokra válaszolni. Mai bevezető beszédemmel nem akartam mást, mint a magam gondolatvilágát, a magam szívét idehozni a képviselőház elé. Ha visszhangot kapok, azt hálásan meg fogom köszönni. Különben pedig méltóztassanak meggyőződve lenni, hogy mindent más oldalról jövő lojális megnyilatkozást kötelességem ebben a gondolatban, amelyet ma délelőtt kifejtettem, a nemzet érdekében elfogadni és a nemzet szolgálatába állítani. Kérem tárcám költségvetésének elfogadását. (Élénk éljenzés és taps a balközépen, a középen és a jobboldalon.) Vitéz Lukács Béla: Teljes az összhang a hatósági és polgári hadigondozás munkája között Vitéz Lukács Béla tárcanélküli miniszter köszönetet mond Padányi-Gulyás Jenőnek azokért a kijelentésekért, amiket beszédében hangoztatott. Hangsúlyozza, hogy a hatósági és polgári hadigondozás munkája között teljes az összhang. A hadigondozás átszervezésének munkáját kimélyíti a hadigondozó hivatal, a hadigondozó szövetség pedig a miniszterelnök feleségének irányításával hatalmas munkát végez. Szó esett a járulékfokozatok szaporításáról, ennek megvalósítása folyamatban van. Közi-Horváth József képviselő kifogásolta, hogy ő pártelnök és miniszter egyszemélyiben, úgyszintén helytelenítette, hogy a székesfőváros főpolgármestere és a törvényhatóságok főispánjai egyúttal pártelnökök is. A miniszterelnök beszédében megindokolta, hogy miért kérte őt a miniszterség vállalására ami pedig a főpolgármester és a főispánok párttevékenységét illeti, ők a kormány bizalmi emberei és ez maga után vonja, hogy párttevékenységgel is foglalkozzanak. Kérdezi: ha a keresztény párt volna uralmon, vájjon kifogásolná-e képviselőtársam ezt a rendet? Az ő költségvetése igen szerény keretek között mozog, kéri annak elfogadását. Antal István: Túl sok a nemzet ellensége odakint, de sajnos, idebent is Antal István nemzetvédelmi propagandaminiszter válaszolt ezután a költségvetésével kapcsolatban elhangztt észrevételekre. Elsőnk a nemzetvédelmi propaganda céljait ismertette. Ezek a célok: őrködni a magyarság lelki és társadalmi frontjának épsége és helytállása felett, erősíteni a belső arcvonal egységét és ellenálló erejét, fenntartani és fokozni a magyarságnak a jövőbe és igazságos ügyi felülkerekedésébe vetett hitét. A nemzetvédelmi propagandának, mondotta a miniszter, pozitív és negatív feladatai vannak. A pozitív feladatok a nemzeti cé el tudatosítását, az állam vezetői iránti bizalom felkeltését s a nemzeti törekvések elérésére, a helytállásra és az igazságos magyar ügy érvényesülésére való hit ébrentartását, a negatív feladatok pedig a nemzet lelki erejének meggyengítésére, a belső front szétválasztására irányuló idegen szellemi behatások elleni védekezés ügyét szolgálják. A nemzetvédelmi propaganda pozitív és negatív feladatai között az elmúlt év során főként a negatív feladatokon volt a hangsúly, inkább a belső front épsége ellen irányuló akciók elensúlyozását célzó defenzív munkán. A háborús nehézségek, a katonai front eseményei, amelyek változatos hullámtörések képét mti(Folytatás a 8-ik oldalon)