Uj Magyarság, 1944. január (11. évfolyam, 1-24. szám)
1944-01-16 / 12. szám
Elveszett aktatáska értékpapír, ékszer, takarékkönyv és személyi iratokkal. A nyomravezetőt vagy megtalálót nagy jutalomban részestem Deutsch Károly, Murányi utca 25. _MAGYARSÁG_____________________6. azonban már 1918 november 18-án, tehát öt nappal Pilsudski hatalomátvétele után kijelentette a legfelsőbb haditanács ülésén, hogy „az osztrák és magyar forradalomittal való egyesüléshez Kieven át vezet az út, a német forradalomhoz pedig Pskovon és Vilnán át. Támadás nyugaton, támadás délen! Támadás nyugaton, támadás délen! Támadás minden forradalmi hadszíntéren!“ S orosz részről egyre fenyegetőbbé vált a helyzet. Kolcsak és Denikin ellenforradalmát már leverték a bolsevista seregek, hadaik egyre szervezettebben, fegyelmezettebbé jelentek meg a fronton és a lengyel határ mentén is. Közben az antantbizottság 1919 december 8-án megállapította Lengyelország keleti határát, nagyjából a Niemen és a Bug vonalán. Ez volt az úgynevezett Curzon-vonal, amely az akkori Lloyd George-kormány külügyminiszteréről kapta nevét. Ez a vonal jelentős lengyel kisebbséget juttatott a szovjetnek s Pilsudski részben ezért, részben pedig, hogy megszabaduljon a bolsevista csapatok fenyegető nyomásától, igyekezett minél keletebbre szorítani a vörös seregeket. Az 1919. év végén így jutottak el a lengyelek, mint nemes Erdős Lászlónak a lengyel-orosz háborról írt tanulmányában olvassuk, a Duna, Berezina, Novograd- Volinszk, Proskuron és Kamieniec-Podolsk vonaláig. 200—250 kilométeres térnyerést jelentett ez kelet felé, az arcvonalatazonban csaknem 1000 kilométerre nyújtotta a Lida, Baranovice, Sarni és Rovno közötti vasútvonalat és az orosz „várháromszöget“. A megállapodást Csicserin szovjet külügyi népbiztos és a lengyel külügyminiszter, Sapieha írták alá. Ezzel véget is ért az 1920-as lengyelszovjet hadjárat, amelyben Lengyelország hősi lendülettel védelmezte területeit és valóban kiérdemelte az Európa védelmezője nevét. Pár esztendő múlva azonban újra sokat kezdtek beszélni a hadjáratról. Pilsudski egyik ellenfele volt ugyanis szovjet oldalon Tuhacsevszki, az orosz császári testőrség egykori hadnagya, aki a bolsevisták északnyugati hadseregcsoportját vezényelte. Tuhacsevszki, akinek később szovjet golyó oltotta ki életét, 1923-ban a szovjet hadiakadémián ismertette hallgatóinak az 1920-as lengyel-orosz hadjárat lefolyását s az eseményeket annyira különös színben, elferdítve mutatta be, hogy Pilsudszki hatalmas választ szerkesztett Tuhacsevszki könyvalakban is megjelent fejtegetéseire. Pilsudski írását majd minden európai nyelvre lefordították s egész irodalma lett ennek az eseménynek a hadtörténelemben. Pigudszki ellentámadásai A következő évben az oroszok felkészültek a végső döntésre. Tervük az volt, hogy támadásuk súlypontját a Pripjet mocsárvidékétől északra húzódó lengyel vonalra vetik, míg délnyugaton „tüntető támadásba“ lendülnek, Budjsmi közreműködésével. Pilsudski nem várta be a szovjet támadást, hanem merészen előretört Kiev irányában s csakhamar be is vette az ukrán fővárost. Vonalaikat azonban a lengyelek nem tudták soká tartani s a júliusi orosz főtámadásban a lengyel főváros, Varsó is komoly veszélybe került." A válságos helyzetben a lengyel külügyminiszter fegyverszünetet kért Csicserintől, a szovjet azonba, hadi sikerein, felbuzdulva, csak kitérő válaszokat adott. A végső kétségbeesésben egyedül Pilsudski őrizte meg józanságát s merész tervet készített az ellentámadásra. Mindent arra épített, hogy az oroszok északi csoportjának déli szárnya a gyors előretörésben úgyszólván teljesen elszakadt a lassabban mozgó déli csoporttól. Ezt a fedetlenül maradt szárnyat támadta meg Pilsudski tüneményes gyorsasággal öszszevont seregeivel és a bolsevistákat anynyira meglepte a váratlan támadás, hogy visszavonultak. Most már a többi ponton is elrendelte Pilsudski az ellentámadást s a megingott bolsevista arcvonal összeomlott. A fegyverszünetet Rigában kötötték meg s ugyanitt voltak a béketárgyalások is, amelyekben Lengyelország megkapta keleti területeit, a vilnoi kerületet. Keresik és kiirtik nag.vsz.'Vin-e mpetuzsikr részére PestrD és Környékei liíz- és teh'infillittal Az eg«., Díszig ierUi/t«r. mezosra/tUsíiRl !« »'«'J birtokokat NAvi IKOKA Budapest. Baross tér | Telefon. i‘M-373 . Perfekt1 német-magyar őskeresztény levelszönőt, ki egyben pénztárkezelő is lenne, keres vidéki textilipari vállalat. Ajánlatokat fizetési igény" megjelöléssel, pontos személyi adatokkal, eddigi működési helyek ismertetésével „felszámoló Textlvidék" jeligére Patak kiretölte, Vilmos császár út 29 kérünk! x" „— ’ A lengyel vádolniuk Turehacsevszki az 1920. évi hadjáratból azt a végső következtetést vonta le hallgatói előtt,hogy azt a harcászat és nem a politika vesztette el. „A kapitalista Európa bűnseje mélyéig megrendült — mondotta — és ha nem követünk el harcászati hibákat és ha a harctéren nem ér vereség bennünket, akkor valószínű, hogy a lengyel háború azzá a láncszemmé vált volna, amely az októberi forradalmat a nyugateurópai forradalommal kötötte volna öszsze.“ Az elsikkadt forradalmat intő példának szánta a fiatalok felé és kitartó, szorgalmas munkára buzdította őket. „Kétségtelen, — hangzanak Tuhhacsevszki könyvének végső sorai, — ha kitéptük volna a lengyel kapitalisták kezéből annak nemesi és burzsoá hadseregét, akkor a munkásosztály forradalma Lengyelországban befejezett ténnyé vált volna. És a tüzet a lengyel védőfalak nem tartották volna fel, hanem mint a megáradt patak, elárasztotta volna Nyugateurópát. A vörös hadsereg sohasem felejti el Európának a forradalommal szemben tanúsított viselkedését. És ha egykor új mérkőzésre hív ki bennünket a t az európai burzsoázia, akkor a vörös hadsereg össze fogja azt törni és Európában a forradalom lesz úrrá.“ Pilsudski erre azt felelte: ha az egész világ azt tenné, amit az oroszok tesznek, amiben egyébként kételkedik, akkor is a lengyelek lennének a világ követésében az utolsók. „Hozzátehetem — mondta akkor, - hogy mi azért vagyunk az oroszok közeli szomszédai, hogy könnyen gátat vethessünk nekik.“ Szinte kísértetien a hasonlóság Tuhacsevszki szavai ésa mai helyzet között. Kérdés azonban, követhetik-e Pilsudskit azok, akik Londonban próbálják védeni a távoli Lengyelország érdekeit és nem éri-e utól hazájukat a legnagyobb csapás: a legkegyetlenebb feldarabolás? Lengyelországot már többször elérte ez a sors a történelem folyamán: először 1772-ben osztották fel, másodszor 1793-ban, végül harmadszor 1795-ben, amikor Poroszország, Ausztria és Oroszország osztoztak meg a területén. Helyzete ma is alig vigasztalóbb. Két választás előtt áll: vagy elfogadja a moszkvai ajánlatot s akkor — szovjet győzelem esetén — saját maga írta alá halálos ítéletét, vagy pedig elutasítja; a különbség csak az lesz, hogy a szovjet az ő beleegyezése nélkül vonul majd be földjére. Különös kíméletet Németország oldaláról sem várhat, hisz nem szabad elfeledni: a lengyel kormány a németek ellen Londonban keresett segítséget. De hogy mit ér ez a „segítség“, azt mostani tragikus vívódásaiban megérezhette , rádöbbenhetett arra, hogy csak elméletben jelent támaszt, hiszen a gyakorlatban London és Washington Sztálin kezébe tette le Európa jövőjét. Áthidalhatatlan szakadékok fölé nem lehet hidat építeni, európai politikát nem tehet Anaudból és Amerikából csinálni. Ás európai politikához Európában kell megtalálni a segítséget és az építő erőt. VASÁRNAP, 1944 JANUAR 16 Világítótoronyőr Monte Christo szigetén Írta: Megyery Ella Én is megnéztem végre a Monte Christo filmváltozatát, de beválthatom: nem találtam eléggé izgalmasnak. Ma a legkiberűsebb újsághír is veri Dumas egész véres és zavaros fantáziáját. A mozijáró nyárspolgárnak,aki legszürkébb hétköznapján is annyit él meg a világtörténelemből, amennyiről Dumas, Victor Hugo és társai álmodni nem bírták, igazán nem imponálnak a Chateau d‘If borzalmai, ezek a szinte kedélyes kis kalandok a biztonságos kazamatákban. Amiért az élmény mégis felkavart: Marseillenek, a marseillei öbölnek a fakó mozivászonról is felém szikrázó búzavirágkéksége, százféle színből-szagból összeszűrt nyugtalansága, ami annyira jellemzi a déi tengereket. Hónapok óta nem jártam „odakint“ s egy hosszú, sötét pesti esz és tél után olyan fájóélesen reagálok az emlékek gramofontürsgy érintésére, mint soha azelőtt. A léc érdektelenebb táj, legbanálisabb „másfajta" ember, legszerényebb idegen attrakció olyan súllyal esik belém, ha itt-ott felvillan, hogy szinte lever a lábamról; távoli városok, kulturál, életmódok bűvölete napokig tud foglalkoztatni, a nosztalgia olyan felfokozott fényérzékenységével, mint valami máfákus szerelmesé. A marseilei vien különösen sokáig kísértett most, mert az utazási véletlenek egyik olyan furcsa és fappáns esetét horda eléri, amit másnak talán el se hinnék. E percben — mint emléket a már-már elsülyedt Európából — magamnak is csak nehezen. * Világéletemben engedelmes utazó voltam, megadtam magam a szabályoknak s így én is átutaztam, persze a fehér hajócskával, Marselleből Is várába, ahogy ez élményszomjas turistához illik. A háború romjai kissé még füstölögtek, nem volt éppen béke (most utána gondolva az egésznek, úgy tűnik, sohase is volt!), de utazni lehetett s a világ lapjai — a magyarok is természetesen — csak úgy zengtek azoktól az olcsó és szelemes társasutazás-igéretektől, amelyek „Egy hét alatt a fjordoktól az óceánig“ címen futószalagon kínálták a nagyvilágot fünek-fanák a gödi nyaralás helyett s amelyek engem valahogy mindig a luxusétterem söntésébe hirtelen odacsapott kismenüre emlékeztettek. A népvándorlás-arányú jövés-menés azért persze virágzott s hael is sikkasztotta éppen az Utazás fő célját és értelmét: a kötetlen, felelőtlen bolyongást ismeretlenvárosok, tájak, emberek lelkéig, tízynyit, mindenestre adott, hogy az elsőosztályú résztvevő láthatta egy percre a piramisokat s a második kategória is megfürödhetett a Lidón, vagy az amalfi-i öbölben, a nagyhotelek külön strandja mögött. A sienai dóm megtekintésére sokszor már alig jutott , idő, „pukkasztó kártyák“ írására azonban mindig összespórolódott néhány élvezetes félóra, erre a vezetőség külön vigyázott, hiszen ezek a lengén odavetett, hangzatos csábnomasok: „Itt állunk a Pantheon s a szállodánk előtt, előbbi csillaggal megjelölve!“ vagy: „Melen üdvözlet a Vezúvkráterből!“ — toborozták tulajdonképpen az újabb turnusokat. Monte Christo szigete is nyüzsgött ottjártamkor ezektől a prixfixes idegennyájaktól. A baszksapkás vezető sürgetve vezette őket maga előtt a vén kutat rejtő belső várudvaron fel az első emeletre kanyargó csigalépcsőn, ahova a legendás börtönlyukak nyíltak. Lelkiismeretesen eldarálta, hogy az államfogháznak szánt citadellát I. Ferenc emeltette a XVI. század közepén s hogy az itteni rabok száma az 1793, 1868, 1871-iki forradalomkor többszázra is felszökött. Az 1910-es háborúig francia gumizón volt a vár, majd osztrák és német hadifogoly-gyűjtőhely, végül a francia deportáltak európai, végállomása afrikai száműzetésük előtt. Az előadás viharos sikert aratott, különösen persze a névtáblákkal megjelölt Dumas-cellákról , a meghatottság kellő lélektani pillanatában előhúzott levelezőlap, füzettel, amely jelenetről-jelenetre bemutatta a hófehér Monte Christy grófot, amint a kazamatában senyved, majd két fezes férfiú zsákba dugja szegényt s ledobja a várfokról a súgó örvénybe! Az utolsó lapon már hálaimát rebegt a gróf a sziklán, mert nemcsak sikerült az ólomnehezékes zsákból kicsúsznia, hanem közben még sűrű fekete szakálla is nőtt az előbbi ősz fürtök helyett... A rémrege nem zavart s később "többször is átmentem az ezüst mészszikláit Villogtató szigetre, ahol Marseille legnagyszerűbb halászlevét, a sűrű sáfránytól és kenyértől kocsonyás bullabaisse-t főzték, skarlátvörös homárral és vastag fehér halszeletekkel, amelyekben az őstenger minden ismerős zamata lappangott, mint valami akváriumban. A nap sütötte a piros-sárgacsíkos ponyva túlsó oldalán Monsieur Moulin pipázott napestig egyegy kis üveg csípős, fanyar vörösbor mellett, mintha várna valakit. De csak a leszálló sötétet leste ráérten, a kihűlt, üregszerű szürkeséget a tenger felett, mert a „La Planter“ nevű világítótorony őre volt s egyetlen tisztét, munkáját e földi életben a kereken száz kilométerre elfénylő fárosz gondozása, meggyújtása jelentette. Ma is látom legnagyobb hőségben is nyaka körül lengő pamuttólját, kék vászonzubbonyát, félrecsapott, karimátlan posztósapkáját, amint pontosan, mint egy cillan, nekivágott a toronylépcsőknek s éjszaka is többször ellenőrizte — mesélte — a váltakozó zöld-piros fehér sugárkévékkel, akár valami varázsló. Egyszer a házában is jártam a fárosz alatt. Emlékszem a fojtó kátrányszagra s a múzeumiba illő , cin- és rézedényekre a falon, meg a rozsdabarna hálókra a tűzhely mögött, mert az öreg is zughalászatból élt mellesleg, mint mindent errefelé a kimeríthetetlen nagy víz mellett, ahol elhinni sem Lehet, hogy a városi Pruniarnél hatvan frank egy adag homár... Metern úr keveset beszélt s megvetette az idegeneket. Metsző gúnnyal emlegetett valami várőrt, aki Dumas-n is úgy kifogott, hogy mikor a regényíró eljött a Chateau d‘Ifbe — persze már a könyv megjelenése után — mindent pontosan úgy talált, ahogy megírta, mert a furfangos vezető Faria lelkész cellájától elkezdve , Monte Christo börtönéig az összes helyszíneket a regény szerint alakította át! Mai napigezt mutogatják a kíváncsiakénak! — legyintett Moulin i még dünnyögött valamit, amit okosabb volt nem firtatni. * Másfél éve is elmúlt, hogy viszontláttam Marseilet, helyesebben csak a repülőteret, amely...jó félórára van a Cannebiere forgatagától s afrikaian kiégett mezőnél mást nem igen hozott elém a Földközi-tenger fővárosiból. Kora reggel óta lógtunk étlen-szomjan a levegőben, éhenhalás szélen vártuk-spedtükt már a Lufthansa szép, fehér dobozokban, piknikszerűen elrendezett lövcseítélenek jutott volna eszébe ennyi próza közt az egykori poézis Monte Christo és fároszőre körül? Egyelőre csak a motorok ebédeltek. Türelmetlenül ácsorgunk a szárazra sült gyepen s egyszerre csak megüti fülemet a régirégi név, amint a rezsiarcú francia benzintöltögető átkiáltja a har cinkpultján könyöklő férfi felé: " ■ Monsieur Moulin! Igen, itt az ismert apacs-sál, a gyűrött vitorlavássonnadrág, a kék zubbony, a félrecsapott sapka — csak pipa helyett lilásfüstű, pácolt Maryland ... s az ember is fiatalabb régi barátomnál... Kiderült: a fia az új világítótoronyőr, akit pokoli unalma hozott ki kissé szórakozni a sivár, kopár repülőtérre. Már az idegenvezető szerepét is átvette, a lapokat is ő árulja, sőt a bouillabaisset is nála kell megrendelni, ha valami nagyon kivételes társaság érdemes ilyen időszerűtlen evésgyönyörre, — de hol vannak ma az Isvarára kiváncsi kirándulók, hol vannak a hajócskák, hol vannak a napszítta ponyvák alatt ebédelők? A torony is haldoklik, fényei lassanként kihunynak, körbe kerengő sugárpászmái nem mutatják az irányt a ki-bejáró gőzösöknek, sötét és üres lesz nemsokára az egész Méditerrannée . A jóslat azóta bevált, mert jött Toulon, eljött az Atlanti-fal építése , elfojtotta az utolsó kis fénypontot is a Földközi-tenger mentén. Csak a moziban bukkan elénk még néha a régi ragyogó világ, ha egy ócska szellemvár alakjában is, de részeként annak a meleg és színes ■ egésznek, amelynek gyűjtőneve valamikor Európa volt. A díszletek itt-ott még évek és állnak, csak nincs aki éljen bennük. e Kics'-da pompashanjú a i mmm f ki szon gora w aví.á s. tan oás inOiPflPJSSi hangszergyár aunapest, Rákóczkai n. sz.