Uj Nemzedék, 1925. október (7. évfolyam, 220-246. szám)
1925-10-20 / 236. szám
Kedd, 1925 október 29. Uj Nemzedék 5 Nemsokára megindulnak a bulvárok a párisiak talpa alatt Bemutatták a mozgó járda modelljeit. — Az Új Nemzedék tudósítójától. — Páris, október 14. Már régóta sok szó folyik arról, hogy miként lehetne biztosítani Páris bulvárjain a személyforgalom gyors lebonyolítását. Egyetlen kérdés nem okoz akkora fejtörést a hivatalos hatóságoknak, mint az utcai közlekedés problémája. Két évvel ezelőtt lovasrendőröket állítottak be minden utcakereszteződésre, majd automatikus jelzőkészülékeket emeltek, a rendőröket reflektorral szerelték fel, de mindez nem hozta meg a várt erdeményt, így merült fel az a gondolat, hogy a mozgó járdát, amely eddig egyes nagy áruházak és olyanféle szórakozóhelyek látványossága volt, amin nálunk az Angol-parkban az elvarázsolt kastély, a gyakorlatban is kipróbálják. Érthető szenzációt keltett a minap az Office national des inventions bejelentése, hogy Ott mérnök, a páriai földalatti vasúttársaság egyik kiváló szakembere, kit a „találmányok nemzeti irodája“ a kérdés tanulmányozásával bízott meg, elkészült felad a fával és megszerkesztette a trottoir roulant, a mozgó járda modelljét, amelyet meghívott közönség előtt a Bellevue-n mutatnak be. A kitűzött időre sokan gyűltek össze, hogy szemtanúi legyenek a kísérletnek. Előbb a feltaláló szakszerű előadásban ismertette a mozgójárda szerkezetét és gyakorlati jelentőségét. Utána Desvaux úr. városi tanácsos, a közlekedésügyi bizottság elnöke tárta fel azokat a nehézségeket, amelyek a forgalom normális lebonyolítását gátolják. Kifejtette, hogy legalább a bulvárokon meg kell teremteni a mozgó járdát, amely fennakadás és a járókelők testi épségének veszedelmeztetése nélkül legalább 10—12 kilométeres sebességgel haladna. Alig hogy a tudós beszédek elhangzottak, két furcsa alkotmány elé vezették a közönséget. Mint a mellékelt képen látható, két 10■ -10 méter hosszú, fából készült folyosó képviseli a járda egy-egy darabját. Oldalt karfák védik a járókelőt az elcsúszástól. A folyosók padozata szorosan egymás mellé illesztett kaucsukszalagokból áll. A szalagokat motor tartja mozgásban. Alattuk a súrlódás csökkentésére megszabott távolságközökben csigák vannak elhelyezve, amelyek saját tengelyük körül forognak. Az egyik modell lassabban, 6—7 kilométeres sebességgel, a másik pedig gyorsabban, 8—10 kilométeres sebességgel továbbítja utasait. A megjelentek nemsokára személyesen is megtapasztalhatták a mozgójárda előnyeit. Csodálatos képen senki sem esett el, de tántorgás és „majdnem elesés“ annál több történt. Mintha cirkuszban lettek volna, egymásután röpködtek az élek és mindenki nevetett. A szemlén résztvevő hivatalos bizottság, amely a város legkomolyabb tényezőiből állt, maga is végigszánkázott mind a két járdán. Sajnos, a szakértők nyakig begombolkoztak s nem voltak hajlandók elárulni, hogy célszerűnek találják az új találmányt. Maga Ott mérnök meg volt elégedve az eredménnyel s bizakodón jegyezte meg az újságíróknak: #— A gyermek még csak most született s ez volt az első lépése. Reméljük, hogy kinövi magát . . . VASBUTOROK, RÉZBÚTOROK, AGK BETETEK legoc*vban Pro^ászka-gyár Vane-^itca^ 4 S Keresztrejtvény megfejtőknek nélközhetetlen: Keresztrejtvény szótár Az általános műveltség zseblexikona. Szerkesztette: Doktor Cézár. Ara 35.000 kor. Kapható: SZÉCHÉNYI könyvkereskedésben, Budapest, vill., Rákóczi út 1. sz. Aki Clemenceauval együtt volt communard a71-es párisi kommünben 11 'mmmmmmmmmm+wrnmmmmmmmu Francia vélemény az angolokról és a franciákról, a marokkói háborúról és a csehekről — A gyermekek Eldorádója A francia kamara felemeli a sokgyermekes családok jutalmát — Az Új Nemzedék tudósítójától. »Paris, október 16. A kommunisták által szított mostani részleges közlekedési sztrájk és a francia politikai életben újra falra festett balrakanyarodás évadján bizony sok tekintetben megváltozott a fény városának képe is. A francia polgári közvélemény rövid idő alatt nagy átalakuláson ment át, mégpedig egy és más szempontból reánk, magyarokra is kedvező értelemben. A háborús gondolkodás elpárolgásának egyik jele, hogy Párisban ma már ismét sűrűn hallani német szót, anélkül, hogy ezért a németül pörgő nyelvek gazdái holmi fejbetörésben részesülnének. Nemrégiben pedig ez még feltétlenül dukált volna a német szó fejében. A Páris—strassburgi és Páris—bázeli gyorsvonatok étkezőkocsijaiban jóformán sűrűbben járja a német szó, mint a francia. Az utóbbi esetekben feltűnő mégahozzá — amint magam is meggyőződtem róla , hogy a német beszéd reprezentánsai kivételesen az árja faj tagjai voltak és nem is az „elzászi dialektust“ beszélték, hanem a berlini nyelvet. Úgy látszik tehát, hogy ma már a németek is mernek utazgatni Franciaországban, ami egyik tünete a két nép közeledésének. Ellenben nagyon rossz hírük van Párisban a cseheknek és ez csak örömmel töltheti el a magyar kebleket. Hiába volt az évekig tartó hivatalosan is csehofil francia külpolitika, mégsem tudta elérni, hogy a francia polgár előtt a cseheknek csak egy szikrányi tekintélyük is legyen. Párisban ma köztudomású, hogy aki a „métro“-n köpköd és lökdösődik, aki cigarettára vagy szivarra gyújt olyan helyen, ahol tilos a dohányzás — az csak „tehéco-slovaque“ lehet Ez mindenesetre örvendetes bizonyítéka annak, hogy a népek értékelésének a mértéke mennyire változik Franciaországban is, másfelől pedig vigasztaló, hogy a Parist lakó negyven-ötvenezer magyarról legalább ilyenfajta furcsa hírességek nem keltek szárnyra a párisi nyelven. Angol-francia csendélet A külföldieknek Páris és általában Franciaország felé való özömlése különben még mindig tart. Sok gondot okoz ez a francia rendőrségnek. A párisi rendőrprefektúra arcképes személyazonossági igazolvánnyal látja el a külföldieket, de ennek az igazolványnak a megszerzése szerfölött bürokratikusan megy. Végül is azért mindenki megkapja. A franciák ellenben panaszkodnak amiatt, hogy a Londonban munkát kereső francia állampolgár csak ritka esetben kapja meg személyazonossági igazolványát az angol rendőrségtől. Találóan jellemezte az igazolványok kiállítása körül folyó herce-hurcát az egyik legelterjedtebb párisi vicclap. Két képet közölt Az egyiken egy ember fejbelövi magát és mellette áll két angol rendőr. Az egyik „police-man" így szól a másikhoz: — Mégis csak udvarias fiú ez a francia. Nem kapott munkát Angliában, de inkább fejbelőtte magát, semhogy nekünk kellemetlenkedjék. A másik kép a párisi utcáról van. Külföldi egyének késelik a rendőröket és a háttérben két francia nyárspolgár szemléli csendesen az eseményeket. — Legalább nem vádolhatnak meg bennünket idegengyűlölettel, — mondja az egyik rezignáltan a másiknak. Ez találóan jellemzi a párisi polgár hangulatát, felfogását. A marokkói háború például itt korántsem olyan nagy szenzáció, amint odahaza gondolnák. Az északafrikai háború aktualitása csak egy-két utcasarkon ötlik fel, ahova a kommunisták vörös ceruzával odafirkálták: „A bas la guerre au Marcé“ — „Abcug a marokkói háború!“ A párisi polgár azonban meg van győződve róla, hogy Marokkóban rendbejön minden és a dolog tovább nem izgatja: napirendre akarják tűzni a sokgyermekes családoknak járó jutalom lényeges felemelését. Az állami prémium eddigi összege ugyanis a frank értékcsökkenése folytán már korántsem olyan csábító ajándék, mint azelőtt, a jó valuta korában. Ezért most jelentősen emelni akarják a sokgyermekes családok segítségét. Ez a kérdés már az afrikai háborúnál jobban és legalább is annyira érdekli a francia polgárságot, mint az a négyszázalékos nemzeti kölcsön, amelyet a frank alátámasztása érdekében Caillaux pénzügyminiszter bocsátott ki és amelynek a jegyzésére a párisi plakátok most már ugyancsak siettetnek, mert október huszadika az aláírás végső terminusa. A gyermek azonban talán sehol a világon nem örvend akkora tekintélynek, mint itt. A párisi hatalmas parkokban egy igazi úr van: a gyermek, ő a legdédelgetettebb kincs. Egy alkalommal érdekes jelenetnek voltam a tanúja a Jardin des Plantes-ban, ami Paris városának növény- és állatkertje. A Jardin des Plantes-ban szép tevék vannak, kétpapuak és néhány sou lefizetése ellenében a gyermekek végigtevegolhatják az állatok és növények kertjének utait. Egyszerre öt-hat gyerek ült a teve hátán, ami pedig a kedves és érdekes volt, a gyerekekkel vígan ügető teve nyomában legalább ötvenfőnyi gyermekhad rohant, hancúrozott, versenyt futott a két papával. Az érdekes menet két oldalán a papák és mamák állottak sorfalat és széles nevetés mellett harsányan megtapsolták az apróságok mutatványát. A „pancsolmányok“ vására Páris címerében, a tornyosuló hullámokon hányódó gálya alatt nem hiába áll a jelmondat:„Fluctuat, nec mergitum’ — hányódik, de el nem sülyed. A gall „esprit", az örökké fürge és eleven gall szellem a fenntartója ennek a városnak. Ennek a szellemnek az alkotáson kívül a múltban is voltak tomboló veleitásai is, de mindig eredeti maradt. Ennek a közbebocsátásával nézzük meg még Páris néhány olyan érdekességét, amelyek nélkül ennek a városnak a szellemét nem lehet teljesen megérteni és amelyek viszont a magyar közönség előtt sem elcsépeltek, a Louvre-t és más közismert dolgokat „felfedező“ pesti újságcikkek után. Október első szombatján és vasárnapján rendezték meg a Montmartre-on, a Place PecQueur-ön a híres „marché aux croutes“-ot. A croute ez alkallommal nem tévesztendő össze a chou-croute-al, ami nem más, mint a párisi konyhába átültetett német vagy ahogy mondják, elzászi — savanyúkáposzta. A mi croute-unk párisi argot-szó és giccset, mázolmányt jelent. Ezen a nagyszabású „pancsolmányvásáron" állítják ki ugyanis Páris fiatal, de tehetséges festői minden esztendőben a műveiket. Az itten, szabad ég alatt, az utca forgatagában közszemlére tett és meg is vásárolható munkák között nagyon sok olyan kép van, ami már messze túlhaladja a giccs fogalmát. Ezeknek a festői jövőre már talán az őszi szalon arrivéi lesznek. A most közismert francia festők közül is nem egy a montmartre-i „pancsolmánypiacon" tűnt fel először. Murger bohémjainak az alakjai elevenednek meg előttük, ha végigmegyünk a „piacon“, a „pancsolások“ között. Minden csoport „pancsolás“ előtt ott áll a festője is, egytől-egyig klasszikus bohémalak, széles kalapban, szakálasan, a legtöbbjük az ódon divatú Lavalliere-nyakkendővel. A „vásárra“ különben egész Páris kijön és a szomszéd utcákban hatalmas autótábor ácsorog. Versenyfutás a teve és a párisi gyerekek közt Sokkal jobban érdekli például Párist a marokkói háborúnál a gyermek. A francia kamarában az október 27-én kezdődő őszi és téli ciklus terén Clemenceau kommünbeli barátjánál a „Fürge Nyúl“-ban A Montmartre-nak másik, a külföldiek által alig, hanem csupán a bennszülöttek által ismert érdekessége a „Lapin agil“, azaz a „fürge nyúl“. A fürge nyúlhoz címzett hely középhelyen van a tabáni kurtakocsma és a pesti kabaré között. A Montmartre túlsó részén van, nem messze az előbb említett Place Pecqueur-től és a környékén már kövezetlen utcák vannak. Bent a helyiségben nem villanyláulpa, hanem csak olajmécses ég, a pincérek pedig a jakobinusok vörös ingébe és sapkájába öltözködnek. A „Lapin agil“ legérdekesebb nevezetessége azonban egy öreg, nyolcvanesztendős énekes, aki az 1871-es párisi kommünben Clemenceau-val együtt volt communard. Georges Clemenceau, a versaillesi, trianoni, sain-germaini és neuilly-i békeszerződések diktálója 1871-ben ugyanis, a kommün idején polgármester, maire volt Párisban, a Lapin agil mai öreg énekese pedig jobbkeze volt akkor Clemenceaunek. Ez az öreg különben a legutolsó köztársasági elnökválasztáson jelöltette is magát és pont 71 szavazatot kapott a 71-es communard-ok késői utódaitól , a mai kommunistáktól. Minő változása az időknek 1871-től, a párisi kommüntől máig, de legalább is aversaillesi és trianoni békeszerződésig! Főként mekkora távolság a kommün maire-i székétől az egész világ diktátorságáig! A koponyák glédája között Van még egy hely Párisban, ahova viszont nemcsak a párisiak nagy része nem vetődik el soha életében, hanem még a Párisba jövő külföldiek túlnyomó nagy része sem. Még az angolok és amerikaiak sem, akik pedig a németekére emlékeztető pedantériával, utazósapkában és Baede kérésén rájják Párist. Ez pedig a párisi katakombáit és a benne lévő ossuaire, az emberi csontok gigantikus méretű raktára, Jókai Mór egyik regényében emilíti ezt a helyet, ahova 1871-ben a communard-ok utolsó menedékhelyük gyanánt bevették magukat és ahonnan ,úgy tisztították ki őket, hogy Gambetta és Gallifet tábornok, a nemzeti csapatok főparancsnoka átvágatták a Páris szennyvizét levezető főmedencét és a commornard-hadat, mint az ürgét öntötték ki a katakombákból. A belforti oroszlán emlékműve mellett szilünk le Páris katakombáiba, gyertyákkal felfegyverkezve. A katakombák nyilvános látogatását csak ritkább időközökben engedi meg a párisi közmunkák igazgatósága. Magának a katakombának — amelyben körülbelül negyven percig megy az ember, amíg a végére jut — nincsenek olyan érdekes műemlékei, mint a római katakombáknak. Ellenben itt van az ossuaire, ahova a 18-ik század közepe óta Páris valamennyi megszüntetett régi temetőjének csontjait áthordták. Szűnni nem akar a koponyák glédája, a keresztbe rakott lábszárcsontok halma, ahol a csontok tájának szűk folyosóján végighalad az ember. Kis táblák felírása jelzi, hogy az egyik vagy másik csonthalom melyig régi megszűnt temető maradványa. Itt vannak a nagy francia forradalom halottainak csontjai is. Az egyik felírás hirdeti: A Greve-piac halottai. 1789. A másik: A Tuileriák halottai. 1792. Ebben a történelmi atmoszférában a halál megdöbbentő fensége sokkal hatalmasabb, — de egyszersmind nyomasztóbb is — mint a világ bármely temetőjében, beleszámítva még a sokszor megénekelt párisi Pere-Lachaise-t is. Kürthy Sándor. Bans) maszinfolyam Budapest, Ráday-utca 14. Előkészít magánvizsgálatokra, érettségire | m ff nagy választékban, legfinomabb és egy f| i || Blfl wt szer Dob kivitelben, QUiUlUiliKu