Uj Nemzedék, 1926. május (8. évfolyam, 98-120. szám)
1926-05-01 / 98. szám
Steamtiait, 1926 május 1. Ili Nemzedék Drózdi bosszúból támadta a Faluszövetséget, bizonyítani nem tud és lekönyörögte az ellentámadást Bizalmasan elárulta támadásának kulisszatitkait : „Nézd János, engedjetek be a vezetőségbe és legyünk jóban!“ Balogh igazgató Bartha rendőrtanácsosnál és Sztupka ügyésznél is Jelentkezett kihallgatásra Parlamenten kívüli nyilatkozatát várják, hogy megindítsák ellene a büntetőpert — Az Új Nemzedék, tudósítójától. — A politikai életben páratlan reverbálist, fejében két kormánypárti képviselő ellenamelyben Drózdi bizonyos koncessziók önzése alá vetette magát és a nemzetgyűlés keddi ülésén történt Drózdi-féle vádaskodás még ma is erősen foglalkoztatja a közvéleményt. Bodó János elég energikusan leintette és bebizonyította, hogy a Falu Szövetség politikától távol álló társadalmi intézmény, amelyet nem lehet rágalmakkal illetni. Furcsának találta Bodó azt is, hogy Drózdi éppen most állt elő vádjaival, amikor napokkal ezelőtt még igyekezett a Fahi Szövetségbe bekapcsolódni Drózdi e támadásának érdekes előzményei vannak. Nagy csodálkozást keltett, hogy egyszerre primadonnaszerepben ugrott ki a nyilvánosság elé, mert senki sem gondolta volna, hogy ilyen merészen túlteszi magát az ő saját, súlyosan kelemetlen dolgain, amelyek mindenki mást bölcs és óvatos hallgatásra késztetnének. Őt azonban a benne tomboló szereplési vágy elragadta, beszélt, sokat és meggondolatlanul beszélt és ezért kénytelenek vagyunk rávilágítani fellépésének titkos rugóira és körülményeire. Drózdi áruba bocsátja Drózdit !Az Új Nemzedék munkatársa utána Urásrt Bodó János állításának, hrgy a vádaskodó és gyanúsít© Drózdi néhány nappal ezelőtt még mindenáron be szeretett volna kapcsolódni a Falu-Szövetségbe Tény, hogy Drózdi Győzőt már régóta fűtötte a titkos ambíció, hogy a Falu-Szövetségben vezető szerephez jusson. Hónapokkal ezelőtt kísérletezett ebben az irányban. Akkoriban hallatszott is valami a Ház folyosóján: arról beszéltek, hogy Drózdi bizalmas tárgyalásban van egy vezető politikussal és meg akarja változtatni politikai magatartását. A szóban forgó vezető polikus nem volt más, mint Mayer János földművelésügyi miniszter, akinek Drózdi felajánlkozott, mégpedig a következő feltételekkel: Felhagy minden kormányellenes akcióval, közreműködik a Falu-Szövetségben, ezzel szemben egy krajcár fizetést sem kér, csak annyit, hogy vegyék be a Falu- Szövetség vezetőségébe, továbbá biztosítsák a saját kerületében való szabad mozgását, hogy ott senki más ne indítson semmiféle politikai akciót. A felajánlkozás azonban nem járt sikerrel. Ugyancsak bizalmasan, de kategorikus rövidséggel közölték Drózdival, hogy szó sem lehet a Falu Szövetség vezetőségébe való beválasztásáról, nem pedig azért, mert a Falu Szövetség nem kér az illusztris képviselő és gyógypedagógus szerepléséből. Az ambiciózus Drózdit elkeserítette a válasz és efelett való dühében határozta el magát a támadásra, amely kedden történt. „Teszek nyilatkozatot, de abból nem lehet per!“ Szerdán délután találkozott a parlament folyosóján Bodó Jánossal, a Falu Szövetség egyik vezetőjével. — Kedves János, — szólította meg baráti közvetlenséggel — én nem haragszom ám rátok. Bodó János még szóhoz sem jutott, amikor már Drózdi megnyerő mosoly kíséretében folytatta: — Ne vegyétek az én támadásomat olyan tragikusan. Előre is jelzem, ha azt kívánnátok, hogy a nyilvánosság előtt ismételjem meg az elmondottakat, például a sajtóban, hogy megindíthassátok ellenem a büntetőpert, hát én fogok nyilatkozatot tenni, de biztosíthatlak, Jánoskám, hogy abba a világon semmiféle bíróság nem kapaszkodhatik majd bele . . Bodó János felháborodással és csodálkozással fogadta ezt a kijelentést, mire Drózdi magyarázatul megjegyezte: — Nézd, kérlek, én tisztában vagyok azzal, hogy ezeket a dolgokat nem tudom bizonyítani. Ezután hosszabb tárgyalásba bocsátkozott Bodó Jánossal, akit úgyszólván elkábított az a sötét erkölcsi pros pektíva, amelyet Drózdi terjesztett maga körül. — Kedves Jánoskáim, — kapacitálta Bodó Jómét, — én duj valamit. Ne haragudjunk egymásra. Intézzük el az egész dolgot barátságosan. — Dehát kérlek. — tiltakozott Bodó - hogy gondolod ezt? A nemzetgyűlésen súlyosan megtámadod a szövetséget, azután az igazgatókat, Balogh Gyulát . . . — Ja hát igen, — szelídült tovább Drózdi — én nagyon sajnálom, hogy kénytelen voltam Balogh Gyula, ellen felszólalni. Én különben Gyulát nagyon szeretem és becsülöm. Amikor Drózdi látta,hogy a békítési kísérlet nem jár eredménnyel, más oldalon próbált valamit elérni. — Tudod, János — fordította át a szekere mndját — én mindenképen a békés megoldást szeretném és azt akarnám veled megtárgyalni, hogy én hogyan kapcsolódhatnék be hozzátok. Ne csináljunk semmit egymás ellen, engedjetek be engem a vezetőségbe, akkor én megyek szervezni, segítlek benneteket és egy kalap alatt dolgozunk. Bodó János sokkal jobban fel volt háborodva, semhogy ebbe beleegyezett volna, mire Drózdi arra kérte Bódét, hogy legalább a nemzetgyűlésen ne válaszoljon semmit az ő támadására, vagy ha mégis felszólal, akkor ne intézzen ellene túlságosan erős viszonttámadást, hiszen ő maga a megtestesült békeszeretet. Amint látszott, Drózdinak nem sikerült leszerelnie a képviselőt, aki igen erélyes kioktatásban részesítette őt szerdán. A szövetség igazgatója fegyelmit kért maga ellen, hogy kimutassa a vádak alaptalanságát Drózdi vádaskodásának jellemzéséül rámutatunk arra, milyen komolytalanok voltak az ő kijelentései. Szerinte az Avena részvényeit reoktrojálták a gazdaközönségre. Már pedig tény, hogy amikor ennek a társaságnak az alaptőkéjét felemelték, a nagy konjunktúra hatása alatt az érdeklődők keresték a szóban,forgó papírokat és a Falu-Szövetségnek nem kellett tűzzel-vassal kihelyeznie azokat. A Carnegie-alapítvány kihasználását is a Falu- Szövetségre rótta Drózdi. A valóság ezzel szemben az, hogy a Rockefeller-alapítványtól és nem a Carnegie-alaptól® kap segítséget a szövetség, de ezt is rendkívül szigorúan ellenőrzik. A költségvetésüket mindig be kell terjeszteniük az ellenőrző bizottságnak. Legutóbb három hétig időzött Budapesten a Rockefeller-alap megbízottja, egy egyetemi tanár és miután mindent alaposan megvizsgált, anynyira meg volt elégedve, hogy a Falu Szövetség nagy kulturális és szociális munkásságára való tekintettel a segély felemelésére tett javaslatot, az amerikai igazgatóságnak. A jobbra-balra való hadakozásban beszélt Drózdi „egy igazgatóról, aki egyúttal a Falu Szövetség és az Avena igazgatósági tagja is és akinek a telefonja napról-napra állandó összeköttetésben van azzal a Szilágyi ezredessel, aki jelenleg ebből az ügyből kifolyóan le van tartóztatva...“, ami kétségkívül Balogh Gyulára vonatkozott, a Falu-Szövetség igazgatójára. Balogh Gyula erre beadványt intézett Mayer János földművelésügyi miniszterhez, amelyben nyomban megkérte a minisztert, mint a Falu-Szövetség elnökét, hogy a felhozott vádak ügyében indítson ellene fegyelmi vizsgálatot. A miniszter szerdán értesítette Balogh Gyulát, hogy kérésének eleget tesz. Csütörtökön délelőtt tíz óraor kezdődött a hivatalos vizsgálat. Balogh Gyula azonban ezzel nem elégedett meg, hanem meg 3 jelent a főkapitányságon Bartharendőrtanácsosnál és kérte, hogy Drózdi vádjaira legyen szíves őt kihallgatni. Ahol már nem veszik komolyan Drózdit A rendőrtanácsos azt válaszolta, hogy nemcsak ellene, hanem az Arena ellen sincs semmiféle eljárás folyamatban, így a kihallgatásnak sincs helye. Mivel azonban Szilágyi ezredes katonai személy, talán Sztupka ügyész eleget tehet a kívánságának. Az igazgató erre felkereste a Margitkörúton Sztupka dr. ügyészt, aki először szintén elzárkózott a kihallgatás elöl és Drózdi súlytalanságának kétségtelenül helyes feltételezésével azt mondotta, hogy semmi alapja nincs a kihallgatásnak. — Kérem — figyelmeztette az igazgató Sztupka ügyészt — nem lehet egy tisztviselőt így egyszerűen pellengére állítani! Végül is beadványt intézek a katonai ügyészséghez, amelyben többi között ezeket írja: — Méltóztassék erre vonatkozóan kihallgatni Szilágyi ezredes urat és vélem szembesíteni és így megállapítani, hogy én őt soha életemben nem láttam, sem személyesen, sem telefonon vele nem beszéltem. Továbbá kérem megállapítani, hogy a szénaszállítási ügyben nekem sem közvetlenül, sem közvetve semmiféle szerepem nem volt. Ha ezt megállapítják, méltóztassék azt szövetségünk elnökével, Mayer János miniszter úrral is írásban közölni. Drózdi a belügyminiszternek kurizál Ezek után magától értetődik, hogy Drózdi vádjai az egész vonalon nagyon furcsa megvilágításba kerülnek. Mégpedig az olyan embernek, akinek vaj van a fején, nem szabad a napra mennie. Drózdi Győző pedig nagyon sokat megy a napra, majdnem annyit, mint amennyit járt a belügyminisztériumba, hogy a reverzálisának az ügyét, amelyről már tegnap beszámoltunk, nyélbe üsse. Rakovszky Iván belügyminisztert valóságos ostroma alá vette, hogy a reverzális ellenében engedélyezze a független földművesszövetség alapszabályait. A belügyminiszter azonban nem állt kötélnek annak ellenére sem, hogy Meskó Zoltán és Bottlik István báró is többször interveniáltak az ügy érdekében. Állítólag maga Bethlen István gróf miniszterelnök levélben figyelmeztette Rakovszky Ivánt, hogy a maga részéről nem járul hozzá Drózdi obskúrus szövetségének engedélyezéséhez, így hiába ígérte meg Drózdi Győző, hogy felhagy az ellenzéki politikával, hiába kötelezte magát arra, hogy minden politikai cselekedetét két kormánypárti, képviselő ellenőrzése mellett hajtja végre, szóval hiába bocsátotta áruba saját politikai súlyát a szervezkedési lehetőség fejében, a politikai üzlet nem sikerült és Drózdi, az óvatos duhaj örülhet, ha ebből az erkölcsi vesszőfutásból nagyobb baj nélkül kimenekülhet. A Faluszövetség és maga Balogh Gyula igazgató is a legalaposabb vizsgálat sürgős lefolytatása után, ha meg meri ismételni a nyilatkozatát a Házon kívül is, megteszik a büntető feljelentést Drózdi Győző ellen, a többi között becsületsértés, hatóság előtti rágalmazás és hitelrontás címén. Meghalt Weisskirchner Richárd Bécs, április 30. Weisskirchner Richárd dr. volt kereskedelemügyi miniszter, az osztrák képviselőház elnöke és Bécs város volt polgármestere, ma éjjel elhunyt. ■■■■■■■ Ití,ví ■ HOLCZER LAJOS MEGSZÜNTETI nagyáraddig öl., Rákóczi-út 18. sz. szövetosztályát. A raktáron levő tavaszi, nyári és téli szövetek eddig nem létező alkalmi árakon kerülnek eladásra! Öltönyszövet, angol zsanér, métere 59.500 Mosócrepp ... .................métere 8.500 Női nadrág.................................... 19.600 Strapa-harisnya ..........6.100 Öltönyszövet, tiszta gyapjú » 78.500 Mosevoile I-a........................... « 11.800 Hímzett ingnadrág ..................... 29.600 Strapa-zokni_______________5.500 Gyapju-schechot, duplaszéles » 53.500 Eponge, f a, 100 cm. széles... « 24.500 Hímzett szoknya-kombiné ......... 39.600 Műselyem harisnya (kis hibával) 22.500 Félgyapjú ruhaszövet, ICOrni.sz. » 24.600 Mintás grenadin................. « 12.800 Hímzett hálóing ............. 39.600 Prima flór-zokni (kis hibával)... 16.000 Gyapjú mohail, 100 széles » 37.600 Schweizi grenadin, 112 széles « 23.000 Müselyem reformnadrág.............. 36.500 Tavaszi svédkeztyü _ 18 300 Himalaya kabátszövet, 140 sz. » 77.600 Mintás szatén ... ........... « 19.800 Műselyen ingnadrád............. ... 47.800 Classé keztyű la.......................49.500 Kockás köpenykérme ......... » 76.700 Mosott schiffon —------------« 9.800 Trikóselyem jumper................... ... 48.800 Gyermek-zokni, minden szám ... 9.800 Gyapjú Eolin, duplaszéles ... » 48.400 Bőrerős angin ............... « 12.800 Oxfordmello ing, 2 gallérral____ 59.500 Gyermek-trikó minden szám .. 12.100 Nadrágzeng, bőrerös... ......... » 15.700 Kanavász, la............................... « 13.800 Férfi hálóing.................................... 51.700 Gyermek hímzett játszóruha......... 49.500 Gyapjú scheviot, 140 széles » 63.700 Lepedővászon, pamut. 146 széles « 28.800 Schiffon rövidnadrág....................... 18.660 Virágos paplan .. ...........„176.000 Crepp de chine 100 széles » 68 600 Len lepedővászon, 146 széles « 39.600 Dupla keménygallér (bécsi)... „ 8.300 Divaternyő......... ................... __ 84 000 Pouplin selyem, 100 széles... » 49 500 Len konyharuha ... ............ « 12.200 Horgolt nyakkendő ...________ 5.500 Félselyem ernyő_____... .J Zl 18.000 Trikóműselyem, 140 széles... » 45 500 Portörlő .................. « 7.000 Poupelin ing 2 gallérral_____„108.000 Gyermek ernyő színes „ ... ~ 48.900 Japán selyem, 100 széles ... » 58.000 la damaszt törülköző ... « 16.500 Panama apache ing ...................... 93.000 Pongyola, divatos_______ 48.600 Mintás creppe de Chine ... . 132.000 Damaszt abros ....................... 78.000 Fiú apache ing .................. 45.500 Gyapjú kötött kabát................108000 Francia Georgette ............... . 86000 lei ing........ .. ..................17.800 Pijama öltöny la zefir ... ..............100.030 . Jr.mh3-c.pfea (Enselyem) ... ... 0.CCQ Valódi angol szövetek, selymek, míntí®rn®raü dal,asztalok, szövet más selyem maradékok szenzációs árakban adatnak el. — Vidékre portos szállitás utánvét mellett . Kereskedőknek kedvezmény csak ttp.-ért