Uj Nemzedék, 1929. március (11. évfolyam, 50-73. szám)
1929-03-01 / 50. szám
iJ 12 XO KWffitKil árt Egy inn rmnm MM __ __ ■■■ SztrituttOéj wkladöht, f\ Weim 3 pengő 30 Illiéi, §££■ HIS8a MfáSZ- figfl V *--------' BMC MtSV Ső&á taUl . V. Honvéd u. 10. negyed évre 9 pengi 10 Efisauj ngpjj Mb&vjiäipajia» göpt ^JWSff Ppsis TeL: Ant 127 47, Ant 1300*. fillér. Egyes áréra éra hSBB ■■■ HHm, Bm WIWlfBftvélMteT KSBBEBBBBBy G y o r ■ I r 6 k: 7-30. Fiókhelyben, vidéken ét jfla|| CBbH I kiadóhivatalok : Térérpályaudvaron 10 m. WH ku rut 63, Talajon: 131-41., tér. — Hirdetések mii- iBBBg OmBm '«jraPBi BSBjMHBBsi 11 MMB A&jjgfiSfiCTgSgB» JggjS HIBBftte I., Országház-utca 18. ar., ■ ■métere. díj,rabé. j&BSr HH HM AP« KEIM IgWMk Tel . Aut 608-65, H.,Maria... .»érint. ««« H H H XI. évfolyam 50. (2785.) szám # Péntek # Budapest, 1929 március 1. Új „fagyhullámr” érkezett Magyarországra, kilenctíz fokos hideggel Vakmerő rablótámadás egy Király utcai üzletben Ezen a héten naponta átlag száztíz-százhúsz embert temettek a fővárosban Máskor átlagosan harminc-harmincöt temetés van egy nap . Éjfél utánig munkában vannak a szállítók — Vasárnap nyolcvanhárom halott feküdt a rákoskeresztúri temető halottasházában 71 tisztifőorvos a téli nyomorral okolja meg a sok halálozást Az Új Nemzedék tudósítójától — Mióta az influenzajárvány dühöng a fővárosban, e mellett a kellemetlen betegség mellett szokott kisérő tünetként egy másik epidémia-szerű jelenség is felütötte a fejét. Amikor a tiszti főorvosi hivatal jelentésében nyolc—tíz halottról esett csak szó, az emberek titkolózó arccal közölték egymással: — Dehogy ennyien halnak csak meg!... Sok száz és száz ember hal meg naponta influenzában. A rémhírterjesztők működését elősegítette az a körülmény is, hogy a tisztifőorvos intézkedésére a községi temetkezői intézet megtagadta a felvilágosítást arra vonatkozóan, mennyi temetés is van mostanában Budapesten. A közönség csak azt látta, hogy itt is, meg amott is feltűnnek a halottszállító kocsik, sokszor még a késő esti órákban is s szájról-szájra járt a rémhír, milyen szörnyű rendet vág a fekete kaszás napnap után a fővárosi lakosság soraiban. A titkolózásnak tehát — mint minden más esetben is — éppen az volt a következménye, hogy fantasztikus rémhírek terjedtek el a halálozások számának növekedéséről. Hogy ennek a rémhír-lavinának gátat vessünk, elhatároztuk, hogy fáradtságot nem kímérve, mégis megállapítjuk, hány embert temetnek mostanában Budapesten és igazuk van-e a rémhírterjesztőknek akkor, amikor suttogva adják tovább, hány száz és száz ember hal meg naponta a fővárosban, vagy sem, arról lehetne vitatkozni. Mindenesetre már itt a kezdet kezdetén olyan akadályba ütköztünk, amelyet csak a legkörülményesebb módon tudtunk utunkból elhárítani. Vájjon hogyan kaphatnánk tiszta képet a rémhírterjesztők fantasztikus számaival szemben akkor, amikor hivatalos helyen a legmerevebben elzárkóznak a felvilágosítás adás elől? Megpróbáltuk először a temetkezési intézet különböző fiókosztályainál az információszerzést, de mindenütt ugyanaz volt a válasz. Nem adhatnak felvilágosítást. Csak azt tudjuk meg, hogy a személyzet a késő éjszakai órákig el van foglalva a halott szállításokkal, így tehát kényszerítve voltunk rá, hogy kerülő uton, hoszszas utánjárással állapítsuk meg a temetéseknek legalább megközelítően pontos számát. " Egy kábelsürgöny tanulságai Kétszer huszonnégy óra telt el azóta, hogy az Új Nemzedék közzétette azt a kábelsürgönyt, amelyet Rothermere lordtól kapott. A sürgöny alapján ráolvastuk a Pesti Hírlapra, hogy ön közölte a lordnak azt az állítólagos nyilatkozatát, amelyet a lord sürgönyében erélyesen cáfol, és ő fűzött hozzá olyan kommentárokat, amelyek vérmes reményeket keltettek a nevezett lap gyanútlan olvasóiban. Ha pedig ezt a Pesti Hírlap elkövette, akkor nemcsak a legelemibb újságírói etika ellen vétett, hanem legfőképpen az ellen a Rothermere lord ellen, akinek a békerevízió gondolatának propagandája körül akkora érdemei vannak, s akinek nevével éppen a Pesti Hírlap hadakozott annyiszor még belpolitikai kérdésekben is. Mert, amikor Rothermere lordot mint politikai jóst, mint határidőre ígérő prófétát állította a magyar közvélemény elé, akkor — úgy látszik — nemcsak meg nem történt nyilatkozatot adott a szájába, hanem olyan világításba állította be a lordot, amely az ő komolyságát, megfontolt higgadtságát csökkenthette rosszakaratú ellenségei előtt, akik — mint Benes — egyben nekünk is ellenségeink. Mindezekkel pedig akarva, nem akarva vétett a békerevízió halálosan komoly és igaz ügyének. Hyen vádat pedig kétszer huszonnégy óráig hallgatagon tűrni, a védekezésnek, a magyarázatnak még kísérlete nélkül is, engedje meg a Pesti Hírlap, ez nemcsak Kossuth Lajos szelleméhez nem illő, hanem jogot ad a legszigorúbb kommentárra. Mi e pillanatban még mindig nem élünk ezzel a kommentárral, ellenben elvárjuk, hogy most már a Pesti Hírlap is megszólal, s legalább a harmadik huszonnégy órában megpróbálja tisztázni magát. Igaz, hogy a hallgatás is egyik módja az elintézésnek, de akkor a konokul hallgató nem veheti rossz néven, ha hallgatását teljes beismerésnek tekintik. Most pedig volna néhány tiszteletteljes szavunk a magyarság áldozatkész barátjához, Rothermere lordhoz. Örülünk, hogy éppen az Új Nemzedék egyik vezércikke adott módot arra, hogy a lord a magyar közvélemény előtt megszabaduljon egy olyan nyilatkozat ódiumától, amelyet kijelentése szerint soha nem tett. Van ebben valami szimbolikusan jelentős dolog. Amikor Rothermere lord lapunk felelős szerkesztőjét nyilatkozattal tisztelte meg Rómában: a legpontosabb módon reprodukáltuk nyilatkozatát. Nem kellett utólag helyreigazítania egyetlen sorát sem. Hasonlóképpen soha nem került volna pillanatra sem ferde helyzetbe, nem kapott volna egyetlen jottányi téves vagy tendenciózus információt a magyar viszonyokról, tiszteletreméltó neve nem került volna jelszónak politikai kalózlobogókra, ha környezetét s főképp magyar informátorait kezdettől fogva abból a keresztény magyarságból válogatta volna össze, amelyet többek közt az Új Nemzedék is reprezentál. Nem a Ledererekből, nem arról az égtájról, ahol az angollal egyenrangú magyar dzsentimenség éppolyan ismeretlen fogalom, mint az északi sarkon a tropikus pálma- Mikor mi teljes tisztelettel, s éppen a lord presztízsét féltve, megmondottuk véleményünket ama karácsonyi üzenet bizonyos kitételeiről: a Ledererek sajtója tajtékozva támadt nekünk és „védte meg“ a lordot ellenünk. Azóta meggyőződhetett a lord arról, hogy hogyan védelmezik őt itt a Körúton és egyéb ,,liberális“ helyeken. Hisszük, hogy Rothermere lord levonta ennek az incidensnek tanulságait, s revízió alá veszi környezetét, amivel nagymértékben használna önmagának és a békerevízió nagy ügyének. 71 járvány miatt titkolózik a Községi Temetkező Munkánk igen nehéz volt, mert hivatalos helyeken mindenütt a titkolózás kínai falába ütköztünk. Legelőször a Községi Temetkezési Intézet igazgatóságához fordultunk felvilágosításért, de ott a következő lakonikus választ kaptuk arra a kérdésünkre, vájjon hogyan alakult az utóbbi hetekben a temetkezések statisztikája. — Sajnos, erre nézve nem adhatunk felvilágosítást, mert amióta influenzajárvány van, nem közölhetünk ilyen adatokat a nyilvánossággal . . . Azt is megtudtuk, hogy maga Csordás tisztifőorvos kérte fel a temetkezési intézetet a diszkrécióra. Hogy ez az intézkedés helyes volt-e. Végig a temetőkön Az egyedüli lehetséges mód erre az volt, ha végigjárjuk a főváros temetőit. Csak akad valaki, aki meg tudja mondani, hány embert temetnek naponta mostanában. Legelőször a Kerepesi úti temetőben érdeklődtünk. Az irodában itt sem , tudtunk zöld ágra vergődni, de benn a temetőben akadt egy sirásó, aki közölte velünk: — Itt általában nagyon kevés temetés szokott lenni, mert a temető már majdnem egészen tele van és csak a díszsírhelyekre és a családi sírboltokba temetkeznek. Nagyon drága itt a sírhely. Éppen ezért máskor napok is elmúlnak, amíg egy-két temetés akad. Tegnap azonban már itt is négy temetés volt és általában három-négy embert temetnek naponta az utóbbi hetekben. A Kerepesi-úti zsidó temetőben is kéthárom temetés akad naponta. Tehát a Kerepesi-úti temető drága parcelláiban is hat-hét ember tér naponta örök nyugovóra mostamiban, míg normális időkben legfeljebb két temetés a napi átlag. A rákoskeresztúri új köztemetőben találkozunk aztán először a valóban megdöbbentő számokkal. " Az igazgatóságnál itt már nem is próbálkozunk, hiszen amúgy sem kaphatnánk felvilágosítást. Végigjárjuk a friss sirhalmok apró fakeresztekkel telehintett mezőit. A dátumokat nézzük s onnan igyekszünk leolvasni, vájjon milyen mértékben pusztított a halál az utóbbi időben a fővárosban. Szinte kronologikus sorrendben következnek egymásután a sirhánmok. Megkeressük azokat a sírokat, amelyekbe január első napjaiban temettek s az első soroktól végigjárjuk a sirpásztákat egészen a legfrissebben hantolt sírokig. Így hozzávetőlegesen a szemünkkel mérjük fel ezt a számot s megállapíthatjuk, hogy január eleje óta legalább háromezer friss sirkant domborul az új köztemető parcelláiban. Ebből azonban még nem tudunk a pontos temetkezési számra következtetni, hiszen az arány napról-napra és hétrőlhétre változik. Ismét kikérdezünk hát diplomatikusan egy olyan embert, aki nap-nap után tanúja itt a temetéseknek. — Azt mondják, — pendítjük meg a témát — hogy minden nap több mint száz embert temetnek itt a rákoskeresztúri temetőben . . . — Ugyan kérem, ez nem igaz, — hangzott a válasz — ennyi temetés még egyetlen egy napon sem volt. — Dehogy is nem, —, folytatjuk tovább —■ hiszen ma délután legalább nyolcvan embert temettek itt . . . „Ma is valami nyolcvan temetés tesz** Ellentmondásunk felingerli önkéntelen informátorunkban az igazmondás ördögét s mint olyasvalaki, aki beavatott az efféle dolgokban, fölényesen legyint a kezével: — Hát tetszik látni, mennyire tévedés ez, — torkoll le — ma délután hatig mindössze ötven temetés volt. XO «XXex» !