Uj-Somogy, 1920. augusztus (2. évfolyam, 174-198. szám)
1920-08-07 / 179. szám
II. évfolyam. Kaposvár, 1920. augusztus 7. szombat. 179. (285.) szám. SzerkesztS:*? is kiansthhratal KaPOSVáR, KONTRÁSSY UTCA 8. SZÁH. TELEFONSZÁM: *28. POLITIKAI NAPILAP ftitelus smiceszifi: Dr. THURY ZSIGMOND. Elutizatísi árak: Egész évre - - - - ZSOKI Hegyed évre - - - 43 X Fél évre.....................00 K | Egy hóra - - - - - 17 K Egyes számára 1 korona. Jugoszlávia- Olaszország — A helyszínéről érkezett tudósítás. — Zanella Richárd, Fiume volt magyar képviselője D’Annunzio bevonulása előtt Olaszországba menekült. Oka az volt és ma is az, hogy Zanella Fiumét kerületeivel együtt önállósítani akarja. A „Consilio nazionale Italiano di Fiume“ Fiumét kezdettől fogva Olaszországhoz akarta csatolni, míg Zanella ennek ellenkezőjét akarta. Az olasz csapatok 1918. nov. 1- én, amikor megszállták Fiumét az olaszok, olasz nemzetiszinű zászlókkal díszítették fel a várost, és ily zászlódíszben várták később Zanellát is, aki így fakadt ki a tömeg előtt: „Nem gondoltam, hogy így várjatok, amikor Fiuméban vagyok.“ A horvátok az önrendelkezés joga alapján, mivel a szláv ajkú népek tényleg többen vannak a városban, a hegyi lakókat is beleértve, jogot formáltak Fiuméra, tudatában annak is, hogy Dalmáciának Fiume a politikai és kereskedelmi kulcsa. Dr. Gosich a nemzeti tanács milliárdjait társaival elzsebelte ; ezt tudta Zanella és igy állott elő az a súrlódás, amelynek következménye az lett, hogy az antantcsapatok arányos létszámban szállották meg Fiumét, angol főparancsnokság alatt. Látva a fiumei polgárság, hogy mi történik, II. Garibaldit, D’Annunziót hívta be, aki önkéntes csapatainak élén, 1919. aug. hóban e szavakkal lépett Fiume földjére: „ Italia 0 Morte !“ illetve „Fiume 0 Morte!“ Zanella ekkor elmenekült. Zanella pártja igen jól működik még ma is. Zanella röpcéduláiban és a nemzeti tanácshoz intézett füzeteiben a város összes lakosságával tudatja, hogy a nemzeti tanács által elkövetett panamákat aktaszerűleg bizonyítja és teregeti Fiume lakossága elé. A szerb olasz ellentét oka az a londoni titkos paktum, amelyről a nyilvánosság eddig nem tudott. „Fiumét Jugoszláviának, Dalmáciát Olaszországnak ítéljük oda“ — szólt a közösen aláírt egyezség egyik pontja, amelynek révén Olaszországot a háborúba való részvétel egyik csalétkével belerántották. Ugyanennek a paktumnak egyik pontja világosan kimondja, hogy „Krajna és Isztria (nem részben, ahogy ma birtokolják) Jugoszláviáé. A túlsúly, nyelvi területet véve, „szláv“ és csak a tengermelléken húzódó keskeny sáv az, ahol olaszok tartózkodnak. Az olaszok régi történelmi adatok alapján indokolták és indokolják ma is jogos birtoklásukat a régi „Venezia Guina“-n. Ez szüli azt az éles ellentétet Jugoszlávia és Olaszország között, mely apró cseprő csetepatékon kívül legutóbb is oly formában robbant ki, hogy Boszna-Bród s a ma már egészen vörössé vedlett Eszék kórházait zsúfolásig megtöltötte sebesültekkel. Hogy a tények fedik a valóságot, azt bizonyítja, hogy május hó 28—29—31 én sebesült vonatok menekültekkel vegyesen jöttek Bubnjarcin át. Az Ogulin—Knini háború alatt készült vasúton élénk csapatmozdulatok folynak. Zara, Sebenico, Spalató, Metkovic és Castelnuovo tengerparti kikötővárosok, mint fontos hajózási gócpontokon (Zara, ezt D’Annunzio elfoglalta) élénk hajó és katonai szállítási forgalmak folynak egy idő óta, amely mozgás okáról „S. H. S.“ párisi nagykövete útján kért megbízható felvilágosítást társult jóakaróitól. Boszniába és Hercegovinába Tipolistinából behajózók és az olasz nyelvet perfektül beszélő „új törökök“ lázítják és hintik el a gyűlölet magvait Szerbia ellen. Donja Vakuf, Vogosca és Zlebova körül mohamedán felkelések voltak, úgy, hogy csak véráldozatok árán sikerült némileg is lokalizálni a forrongó hangulatot, amelynek gyópontja Zagrebban van és Montenegró a hűséges segítőtársuk. Az olaszok feltűnően nagy felkészültsége Lombardián és Dalmácián át érthetően kínos helyzetben tartja a franciák által oly kegyelt Szerbiát, mert egy esetleges támadás esetén, amely nem is soká várat magára, ha figyelembe vesszük Horvátországnak, mint az esemény gócpontjában állónak határtalan gyűlöletét, összeroppan Szerbia és régi határainak eléréséhez sem áll elegendő erő rendelkezésére. Az a lovasszázad, 4 tüzér üteg és 1500 gyalogos, amellyel Krajna és a B. Brődi vonalát esetleges támadásokkal szemben lezárva tartja, egyetlen ütőere, amelyen keresztül mozgási tevékenységét kifejtheti visszavonulás esetén. A magyar demarkációs vonalakon papírvékonyságú határőrsége áll fenn, amelyet véges-végig montenegrói és átpártolt dalmát horvátokkal tart fenn a román határokig. Bulgária határán és Macedóniában teljesen le van foglalva, mert főhadereje túlsúlya Karintia felé oszlik meg és az a néhány dandár, ami Belgrádban, Nisben székel, inkább mozgó csapat, amely örökös vándorlásokra van ítélve. Az ó és új szerb politikát követő két párt folytonos agyarkodása, amelyhez a háborút megunt, hajléktalanná vált és csendőrszuronyokkal előállított és bizonyos bolsevizmussal átitatott hadserege tart fenn, egy a maga nemében erkölcstelen bukást fog előidézni. Bácskai szerbjeink Zágráb, Verőce, Baranya megyékben oszlanak meg. Egyebekben Nagyszerbia belsejében katonabandák álltak össze, mint a forradalmak idején a „zeleni káder“-ok, akik rabolnak és fosztogatnak. Az országutakon haladókat ép úgy, mint a vonatokat megálllítják és kirabolják. Ennek ellensúlyozására a fontosabb utakon katonai blockházakat állítottak fel, s a vonatokat megbízható, a Drinadivizióból megmaradt tisztekkel és legénységgel kísértetik. Szerbia termőföldjeinek egy bizonyos hányadát művelték csak meg és ennek tudható be, hogy a megszállott területeinkhez még egy esetleges bolsevizmus árán is ragaszkodnak, mert itt aránylag megművelt földeken kívül kultúrterületen is állanak. Horvátországban, ahol elvetettek, a Muraköz felé ívelő területeken gazdag termésre van kilátás. Innen igyekeznek táplálni az anyaországot, ahol a nagy diadalmámorok lassan kint lehűlnek és ahol a hosszú háborúk a munkanélküliek igazi „balkán“ típusait gombamódra még vadabb módon tenyésztik.. Sertésállományát Szerbia Horvátországból és Magyarországból pótolja, ép úgy igavonó állatállományát is. Ahogy a földmivelésügyi miniszter mondotta: „Van, és még sincs semmink !“ Kereskedelem, ha csak rabló kereskedelemről nem beszélünk, Jugoszláviában nincs. Azokat az elemeket, akik bizonyos politikai befolyással bírnak, ép úgy a véresszájú szabadelvű alattvalóit, akiktől mint „belső felforgató k* ‘-tól tartott új társadalmában, mindenféle hivatalokban osztotta el, ahol csalhatnak, szerezhetnek. A börtönök zsúfolva vannak politikai és egyéb bűnösökkel, akik a nagy szerb államot veszélyeztethetnék. Ezek túlsúlya tőlünk és Horvátországból került ki, a többi terület megoszlóan van képviselve. A börtönök túlzsúfoltságára vall, hogy Tolna és Baranya „megbízhatatlanjai“ javarészét május hó 2- ával Szabadkán összpontosították, mert az anyaország nem tud többet befogadni. Horvátország, ép úgy, mint mi, az első alkalomra vár és ez az alkalom, a jelek szerint, nemsokára el fog érkezni. Rómában május 13-án a „Camera di Commerciale " értekezletet tartott, amelyen határozatiig fogadták el a kormányhoz felterjesztendő azon határozatot, hogy „követelik a zágráb-fiumei vonalnak, mint az Adriához vezető egyetlen vasútnak a szabad forgalom számára való mielőbbi megnyitását s Jugoszláviával a vonalnak megnyitása folytán sürgős, illetőleg Magyarországgal mielőbbi gazdasági kapcsolat létesítését.“ Ahogy az előadó mondta: „Óriási felhalmozott készletekkel rendelkezik az ipar és kereskedelem, amelyhez gyarmatpolitikánk helyessége még lehetővé teszi Tripo Iisz gazdag nyerstermény-behozatalát , és értékeinknek nem tudunk piacot szerezni, a jugoszláv területből kifolyólag, amelyet Franciaország helytelen politikája révén katasztrófális csapás érhet maholnap a gyárak túlhalmozott árukészletei miatt. A munkáskérdés megoldhatatlanságát és belső rendünk és így állami szerkezetünk megbénulását vonja maga után ez a helyzet. Gyarmatáru- és déligyümöcs-kereskedelmünk a teljes csőd előtt áll.Aki olasz kereskedelmi és politikai körök rendkívül szimpátiával viseltetnek a magyarok iránt és minden törekvésük minél előbb a gazdasági és politikai — a velünk való — összeköttetés megteremtése. A mai olasz politika vezéreszméje a külkereskedelem felvételén kívül tisztán a pánszláv egyesülés ellen fellépő védpolitika. Látva a szlávság részéről előálló vámháború közelségét, amelyhez a corridoron kívül adriai hegemónia törekvése is hozzájárul, amely ma ugyan még embrió korát éli, — de veszélyeket rejt magában a jövőre nézve — érthető az az elfordulás, amely az olasz politikát és diplomáciát, ha ebben az órában még nyíltannem is, de holnap — talán Zágrábon túl katonai intézkedésekre készteti. Az összekötő kapocs, Poincaré, csak kísérleti bárány maradt ravaszságával az S. H. S. és Itália kibékítését illetőleg. Végül, a világháború befejezésekor Viktor Emánuel, mert a mostani államviszonyok lehetetlen politikai torlódása miatt szemrehányásban részesült, lemondott, amelyről a lapok meg sem emlékeztek. Amikor a Palazzo di Royale-ban megjelent előtte az a hét tábornok, akik a tulajdonképpeni hatalmat gyakorolják, s akik nagybirtokos, gyáros és kereskedőkből állanak, Viktor Emánuel így szólt: — „A koronát visszaadom a népnek és visszavonultan, mint magánember jó polgára leszek hazámnak.“ Ma ugyanez előtt áll másodízben és ezúttal az olasz nép tekintélyének és súlyának minden erejével. Ki mond le? Ki megy az útból? Ki tudja ? ... Wágner József.