Új Szó, 1980. március (33. évfolyam, 52-77. szám)

1980-03-26 / 73. szám, szerda

Tiltakozó tüntetések Iránban A sah befogadása tovább rontja Szadat helyzetét (ČSTK)­­ Teheránban az Egyesült Államok nagykövetsé­gének épülete előtt, amelyben már több mint 140 napja tart­ják fogva az amerikai diplo­matákat, több mint 30 000 irá­ni gyűlt össze, hogy tiltakoz­zon a megdöntött sah Egyip­tomba érkezése ellen. Az iráni papság felhívására rendezett tüntetésen követel­ték Reza Pahlavi kiadatását és megbüntetését. Felszólították az egyiptomi népet, hogy buk­tassa meg Szadat elnököt, aki menedéket nyújtott a volt sah­­nak. Hasonló tiltakozó tünte­tésekre más iráni városokban is számítanak. Az­ AP hírügynökség szerint Pahlavi Egyiptomba való meg­hívásával Szadat a „nyugati po­litika pillérének“ akar feltűn­ni. A hírügynökség ugyanak­kor figyelmeztet, hogy ez a lé­pés még jobban elszigeteli Szadat-rezsimet az arab világ­á­ban. Az ENSZ-főtitkár meghatal­mazottja New Yorkban kijelen­tette, hogy Kurt Waldheim a sah Panamából való elutazását „az események fejlődése új és nem várt fordulatának minősíti, amely még jobban nehezíti a válság rendezését“. Kurt Wald­heim meghatalmazottjának sza­vai szerint „továbbra is kész mindent megtenni a békés ren­dezésért“. AZ OSZSZSZK LEGFELSŐBB TANÁCSÁNAK ÜLÉSE (CSTK) ) Moszkvában a Kremlben tegnap megkezdődött az Orosz Szovjet Szocialista Szövetségi Köztársaság Legfel­sőbb Tanácsának ülése. Az Orosz Föderáció a legnagyobb szovjet köztársaság, amelynek lakossága meghaladja a 138 milliót. A képviselők megválasztják az Orosz Föderáció Legfelsőbb Tanácsának Elnökségét. Meg­alakítják a köztársaság új mi­nisztertanácsát. A résztvevők megtárgyalják az egészségügyi ellátásról és a lakosság egész­ségvédelme további megjavítá­sáról szóló törvény megvalósí­tását. Az Orosz SZSZSZK Legfelsőbb Tanácsának új képviselőit ez év február 24-én választották meg. Az alkotmány értelmében a választásokon minden 18 év­nél idősebb állampolgár részt vett. Titkos szavazással 974 képviselőt választottak meg, NAGY BRITANNIA Tovább tart az acélsztrájk fCSTK) — A már három hó­napja sztrájkoló brit acélipari dolgozók képviseletében veze­tő szakszervezeti képviselők visszautasították a British Steel Corporation vezetőségének ja­vaslatát, hogy a több mint száz­ezer sztrájkoló már ma vegye fel a munkát. Az acélipariak szakszervezete ugyanis a 20 százalék közelében ingadozó infláció miatt elutasítja a BSC vezetőségének 10 százalékos béremelésre tett kom­promis­­szumos javaslatát, és továbbra is 19,7 százalékos béremelést követel. Abban azonban sikerült meg­állapodniuk, hogy rendkívüli bizottságot hoznak létre, amely a két fél kö­zött az év elején kirobbant konfliktus elsimítá­sára tesz kísérletet. Becslések szerint a január 2-a óta tartó sztrájk több mint 660 millió dollár kárt okozott a brit acél­iparnak. KOLUMBIA ÚJABB TÁRGYALÁSOK A TÚSZÜGYBEN­ ­ ÖSTE­K — Kolumbia főváro­sában immár a hatodik tárgya­­lási fordulóra került sor a t­úsztartó partizánszervezet képviselői és a bogotai kor­mány között. Mint ismeretes, az M-19 elnevezésű mozgalom egy fegyveres csoportja már feb­ruár 25-e óta Dominika bogo­tai nagykövetségének épületé­ben 32 túszt tart fogva, köz­tük 11 nagykövetet. Az alkudo­zásokról kiadott közlemény csak annyit szögez le, hogy a mostani találkozó a korábbiak­nál kevésbé ellenséges légkör­ben zajlott le. A partizánok a túszokért cserébe 28 politikai fogoly — túlsúlyban a mozga­lom tagjai — szabadon bocsá­tását és a külképviseletet meg­szállva tartó partizánok számá­ra az országból történő bizton­ságos távozást követelik, Pinochet megsértődött idő (CSTK) • Csúfos kudarccal előtt fejeződött be Pino­chetnek, a chilei fasiszta jun­ta vez­etőjének és a kíséreté­­­ben levő 60-tagú küldöttségnek Fidzsi és Fülöp-szigetekre tervezett látogatása. A chilei tábornok-elnök látogatását az utolsó pillanatban lemondta Ferdinand Marcos Fülöp-szige­­ti elnök, formálisan arra hivat­­­kozva, hogy „rendkívül elfog­lalt“. A valóságban a manilai kormány elutasító döntésében meghatározó szerepet játszott az, hogy a diktátort a Fidzsi­ Cossiga megkezdte kormányalakítási tárgyalásait (CSTE) . Francesco Cossiga, a lemondott olasz miniszterel­nök tegnap megkezdte konzul­tációit az új kormány összeállí­tásáról. Várható, hogy a köze­li napokban csupán az ún. al­kotmányos pártokkal, végül pe­dig csak azokkal a pártokkal fog tárgyalni, amelyek részt fognak venni az új kormány­ban. Cossiga a kereszténydemokra­ta párt vezetőségének tanács­kozása után kezdte meg kon­zultációit. Az itt elfogadott ha­tározatokat úgy tekintik, mint a utat a kereszténydemokraták és szocialisták együttműködé­sén alapuló kormány felé. szigeteken tett látogatásakor is tüntetők fogadták. A chilei delegáció arra kény­szerült, hogy idő előtt befejez­ze látogatását, és visszatérjen Santiagóba. Pinochet Marcos elnök magatartását a chilei nép megsértésének minősítette és közölte, hogy Chile megszakít­ja a Fü­löp-szigetekkel diplomá­ciai kapcsolatait. Politikai gyilkosság Salvadorban (CSTK) — Oscar Arnulfo Romero érseket, a salvadori re­zsim egyik legismertebb és legelszántabb bírálóját hétfőn este megölték. San Salvador északnyug­ati elővárosában, az egyik kápolnában misét szol­gáltatott, amikor fegyveres ál­arcos férfiak csoportja hatolt a kápolnába és lelőtte. Az ér­sek kórházba szállítás közben belehalt sérüléseibe. Oscar Arnulfo Romero éve­ken át fellépett a szegénység érdekeinek védelméért, az alap­vető emberi jogok megsértése ellen. Amikor a jelenlegi ka­tonai polgári junta nem léptet­te életbe a beígért szociális és gazdasági reformokat, ismét az ellenzék élére állt. Még a legutolsó vasárnapi misén is, március 23-án élesen bírálta a junta önkényét, amelyet nyil­vánosan a nemzet szenvedése okozójának minősített. krónika Szerda, 1980. III. 26. Mi Hol A NAP kel — Kelelt-Szlovákia: 5.24, nyugszik 17.56 Közép Szlovákia: 5.32, nyugszik 18.04 Nyugat-Szlovákia: 5.40, nyugszik­­ 18.12 órakor HOLD kel­l 12.57, nyugszik 3.16 órakor Névnapjukon j szeretettel kidzöntjü­k EMANUEL nevű kedves olvasóinkat hír­mozéik 1650-ben született Edward BEL­LAMY amerikai publicista, szocio­lógus és író (+ 1898) ■ 1870 ben halt meg Michal Miloslav HODŽA szlovák író (szik­.: 1811) ■ 1880 ban született Vinnas MICKEVICIUS­­KAPSUKAS litván-szovjet író, tör­ténész. IDŐJÁRÁS j A reggeli órákban sűrű felhőzet, ködképződés, a nap folyamán változóan felhős idő lesz. A leg­magasabb nappali hőmérséklet 10 és 14 fok között, északon és ke­leten 8 fok körül alakul. Mérsé­kelt, ám hűvös déli­-keleti szél, A DUNA VÍZÁLLÁSA Előrejelzés 1980. március 26-ra; Bratislava: 210 árad Medveďov: 170, változatlan Komárno: 195, változatlan Štúrovo: 195, apad A gazdasági bűnözésről (Tudósítónktól) ) A szocia­lista tulajdon védelmének fon­tosságáról és a gazdasági bűn­­cselekmények számának alaku­lásáról tájékoztattak a Nemzet­­biztonsági Testület és a nyugat szlovákiai kerületi ügyészség dolgozói a tegnapi sajtóértekez­leten. Elmondották, hogy a bűn­­cselekmények egynegyede gaz­dasági jellegű, de számuk statisztikai kimutatások szerint a csökken. Az elmúlt évben a nyugat-szlovákiai kerületben 5990 ilyen esetet lepleztek le, melyek elkövetői népgazdasá­gunknak 25 millió 571000 ko­rona kárt okoztak. A mezőgaz­daságban, az építő-, és az élel­miszeriparban fordult elő a leg­több törvénysértés. Az okok kö­zött első helyen a vezető dol­gozók következetlen ellenőrző tevékenysége szerepel, de az üzemi ellenőrző szerveknek is eredményesebben kellene dol­gozniuk. Jelentős károkat okoz­nak a robbanások és a tűz is, s hátterükben a gondatlanság, a hanyagság. A rendőrség évente több száz ellenőrzést végez az üzemek­­ben, a vállalatokban és a szö­vetkezetekben, a gazdasági ve­­­zetőkkel pedig tanfolyamokon ismertetik a legfontosabb te­endőket, hogy a gazdasági bűn­cselekmények száma tovább csökkenjen. D. T. ■ A haltenyésztés fejleszté­sével és a fáradt hő haszno­sításával foglalkoznak jelenleg Vodňanyban a Haltenyésztési és Hidrobiológiai Kutatóintézet dolgozói. A szakemberek az ed­digi kutatások alapján megálla­pították, hogy 25 fokos hőmér­sékletű vízben hamarabb nőnek a halak. Hideg környezetben a halak ugyanis fiziológiai nyu­galomban maradnak, s nem táplálkoznak, tehát nem is gya­­rapszanak. A meleg víznek az a további előnye, hogy a kedve­zőtlen időjárás sem befolyásol­ja az ikrák minőségét és men­­­nyiségét. ■ Fokozatosan autópályává alakítják át a jugoszláviai út­hálózat gerincét, a „Testvériség és egység“ nevű mintegy 1162 km hosszú útvonalat, amely vé­gigh­alad az országon, Jasenicá­­tól Gevgelijáig. Eddig 169 km-en építették meg az autópályát. Mikor MOZIK MŰSORA | BRATISLAVA DUKLA: Állkapcsok (amerikai) 15.30, 18, 20.30 # HVIEZDA: A legmagasab áron (­szovjet) 15.30, 18, 20.30 METROPOL: A Ku Klup^ Klan tagja (amerikai) 15.30, 18, 20.30 MIER: Gengszterek sofőr­je (angol—amerikai) 18, 20 30 # PALACPV: Méretre szabott halál (szlovák I 17.30, 20 # POJHRANK­; NÍK Emberek és állatok (szov­jet) 14 30, 17, 19.10 4» PRAHA; Keselyűk Alaszka felett (NSZK) 11, 13.30, 18, 18.30, 21 ,# SLO­VAN: Az elhibázott robbantás í svéd I 15.30 18, 20.30 KOŠICE DOM KULTÚRY Nincs előadás !» DRUŽBA Gengszterek sofőrje (angol—-amerikai) % PARTIZÁN: Köszönj a néninek (francia) ®­ SLOVAN: A hagyma illata (olasz) TATRA Vér és veríték (szov­jet ) # HSMEV Nyúlajándék (cseh !. SZÍNHÁZAK MŰSORA 371.0VAK NEMZETI SZÍNHÁZ: Cook (19) © HVIEZDOSLAV SZÍN A HÁZ: Vigyázz az angyalokra (19) « KIS SZÍNPAD: A Föld és a Nap nevében (19) # Úf SZÍN­PAD: Lengyel vér (19) «#­ STÚDIÓ SZÍNPAD: Ez aztán a meglepetés (19) s ® I­ROD­ALMI SZÍNPAD: Mű­szaki okokból zárva # KULTÚRA KI:S PIHENÉS PARKJA: Nincs mű­sor # KOVICEI ÁLLAMI SZÍNHÁZ Az utolsó szerelvény (13) — Az utolsó szerelvény (19) <§> MATESZ' Nincs előadás írj» THÁLIA Nine« előfi­dós RÁDIÓMŰSOR BRATI­ SI­AVA l­ii Mjujrur jáns 4 2S!(,3 méter­ H» hullámon): 7 00: Hírek. 7.10: Reggeli zene. 7 30: Tanuljunk szlovákul. 7.10 Reggeli zene 7.55: Hírek. 12.00 Hírek. 12.10: Szimfonikus zene. 12.55: Sajtószemle 15 00 Napi m­­ Anika, TV MŰSOR BRATISLAVA Ä.35: Hírek ».00: Iskolatévé (lsm ) 9.20: A hét könyvei Szemle 9.23: Az állóeszközök kihasz­nál«*­­sáról iff ! (lsm.) 9.30: Kočík Az utolsó seny Tévéjáték fi«in.­ N­­OS: Iskola­tévé (ff) 11.30: Hírek 14-40: Iskolatévé (ff,) 15.05: Hírek 1S.20: Csehszlovákia — Jugoszlé« via. A 21 éven aluli labda­­rúgó-válogatottak Európa- bajnoksága A szünetben: A hét könyvei. Szemle (ism.) 17.20: Nyugat-szlovákiai magazin (ff.) 17.30: Pedagógusok napja. Doku­­mentumfilm (ff.) 18.15: Esti mese (ff.) 18.23: Időjárásjelentés 18.30: TV-Híradó 1. 19.00: Smetana: A csók. Opera« előadás, felvételről 21.00: A szocializmus világa 21.30: TV-Híradó 2. 22.00: Az ötödik pecsét. Magyar filmdráma 23.30: Hírek II. MŰSOR 17.10: Hírek 17.25: Margitka. Belga film­sorozat. 3. rész gyermek­ 18.00: Hackl Tamás. Magyar zo­­nós film 18.23: Felkészülés a spartakiádra .(ff.) 18.30: Angol nyelvtanfolyam. 11. lecke (ff.) (ism.) 19.00: A CIA amerikai hírszerző szolgálat tevékenysége. Do­­kumentumfilm 19.30: Orvosi tanácsok (ff.) 19.40: A nagyapának terve van. Spanyol filmvígjáték 21.03: Dalműsor 21.30: Hanga Mandala, Japán rö­vidfilm 22.00: Matematika mindenkinek, 28. rész (ff.) (ism.) 22.45: TV Híradó 1. (ism.) BUDAPEST 7.58: Tév­étorna (ism.) 8.05: Iskolatévé 10 00: Tanácskozik az MSZMP KV. kongresszusa (ism.) 11.00: Delta. Tudományos híradó (ff.) (ism­.) H.20: Napóleon és a szereleittr Angol tévéfilmsorozat 6. rész: Mario Waleska (ism.) 12.13: Lehet egy kérdéssel több? Vetélkedőműsor (ff.)­­»Ism­­ 1 15.15: Iskolatévé (ism ) 18.35: Hírek 18.40: Kuckó (ff.) 17.10: Magyarország — Lengyelor­­szág válogatott labdarúgó­- mérkőzés (ff.) A szünetben: 1. A Közönt­ségszoilgálat tájékoztatója 2. Reklámműsor 19.01­: Reklámműsor 19.10: Tévétorna 19.15: Esti mese (ff.) 19.30: TV Híradó 1. 20.00: Kínai kancsó. Tévéfim Kosztolányi Dezső elbeszé­­léséből 20.50: Tanácskozik az MSZMP XfK­ kongresszusa 21.30: Mi, tizenketten. A Színház- és Filmművészeti halgatóinak műsora Főiskola 22.20: TV Híradó 3. II. MŰ­SOR 20.00: Beszélgetés Ortutay ríyus- val (ff.) 21.10: TV-Híradó 2. 21.30: Reklámműsor 21.33: A pikk dáma, císehszlovák film í ff. I IMO turvállAitnü lehetségest! Művészeti díjak odaítélése (ČSTK­I —­­­ 1980 évre ) Frasto Kraf díjat a Szlovák Iro­dalmi Alap, a Mladé Letá Ki­­adóvállaaoott és a Szlovákiai Gyermekkönyvbarátok Köre Ján Navrátil írónak adományozta ifjúsági könyveiért, amelyekben az olvasó gyermekeket az élet megismerésére, alapvető érté­keinek elsajátítására serkenti. Mária Želibská érdemes fes­tőművész az 1980 évre meg­kapta a Ľudovít FuHa díjat több éves illusztrációs tevé­kenységéért, lírai képzőművé­szek­ kifejezésmódjáért, főleg az ifjúsági könyvek illusztrálá­sáért. A díjat a Szlovák Kép­­­zőmű­vészeti Alap a Mladé Letá Kiadóvállalat és a gyermek könyvbarátok köre adományoz­ta. A kitüntetetteknek a díjakat tegnap nyújtotta át Bratislava Jan­­ Móric érdemes mű­vész, a Mladé Letá Kiadóválla­lat igazgatója a Szlovák Iro­dalmi Alap és a Szlovák Képző­művészeti Alap képviselőinek jelenlétében • Gazdaságunk jelenlegi helyzete megköveteli a munka- kezdeményezés fejlesztését, az új munkaformák alkalmazását. Az észak-csehországi barna­­szénmedencében a Zlobin mód­szerrel együtt leginkább a százezresek mozgalma terjedt el, melynek az a célja, hogy a beruházásfejlesztésben, az ener­giafogyasztásban, a pótalkatré­­szek, anyag és egyéb eszközök fogyasztásában a lehető legna­gyobb megtakarításokat érjék el. A szénmedence évi megta­karítása rendszerint meghalad­­ja a 13 millió koronát. fl Szlovákiában a munkások 40,5 százalékának van szakkép­zettsége. Számuk csupán a je­lenlegi ötéves tervidőszakban 0,4 százalékkal emelkedett, gyorsabb ütemben, mint az ál­­talános foglalkoztatottság. Ez azt bizonyítja, hogy a szakmun­kásképzés a mostani ötéves tervidőszakban növekedő irány­zatú. A demográfiai fejlődés során 1981—1985-ben csökken a munkaerők száma, ami azt jelenti, hogy a jövőben a fog­lalkoztatottság fejlődésében nem számíthatunk extenzív ha­ladásra. A népgazdaságban a munkaerők számának gyarapo­dását­­ 90,5 százalékban az ifjú­ság fogja fedezni. fCrad­ja Szlovákia Kommunista Pártja Központi Bizottsága. Szerkeszti a szerkesztő bizottság. Főszerkesztő Dr Babay Zoltán, CSc. Helyettes főszerkesztők Szarka István és­­ Csető János. Szerkesztőség 893 38 Bratislava, Gorkoho 10. Telefon: 309 331-252, 332-301, főszerkesztő 532 20, szerkesztőségi titkárság: 550 18 sportrovat 505 29 gazdasági BffV wj M m Mg ügyek- 506-39. Távíró: 092308 Pravdo — Kiadóvállalat Bratislava Volgogradská 8 Nyorr­a o Pravdo az SZ­­KP nyomdavállalata — Pravdo Nyomdaüzeme Bratis­avo Stúrovô 4. fjjjjwJH ^11 Magánszemélyek a következő címen adhatják fel hirdetéseiket: 893 38 Bratislava, Jiráskovo 5., telefon 577-10. 532-64 A szocialista közületek a hirdetéseket erre a címre küldték 893 39 Bratislava, Vajonského nábrežie 15 N­ emelet, telefonr 551-83 544-51. Az Új Szó előfizetési díja havonta — a vasárnapi számmal együtt — 17,40 korona. • . ... Az uj Szó vasárnapi számának külön előfizetése negyedévenként 13 korona. Terjeszti: a Postai Hírlaps­zlgálat Előfizetéseket elfogad minden postai kézbesítő. Külföldi meg* ogk: 46 U1. ĺ rendelések: PNS — Ostrodná expedície a dovoz tlače,. 884 19 Bratislava, Gottwaldovo námestie 6 A SÚT( regisztráció) *zámo 5/7,

Next