Új Szó - Vasárnap, 1981. július-december (14. évfolyam, 26-52. szám)

1981-12-30 / 52. szám

cszáznyolcvanegy huszonhetedikén, fél négykor, eltörött kőtelep vízvezető­­fő nyomócsöve. itött néhány pincét, rabantot. Onnal kiszállt a víz­­ata. Elzárták a fő­ült helyre siettek. Störött - állapította nota tárgyilagosan ált a mérnök, és ki kell cserélni indta a munkás, írta rá a mester, langozta a mérnök, a szerelést­­ indult a a mester. i mester, a mérnök. knyt, lapátot hozott i­üljárta a helyszínt, zdeném - mondta, íselt a mester, gyta rá a mérnök, lelte csákányát él­­ es földbe. ■tb. tévedett. - mondta a mester, ő a mérnök. íjét tisztogatta. Az >b és sűrűbb lett. a a mester. A méz­­:sóválta a fejét. Tíz szetékből. 'árva van - szólalt is - tárta szét a ke­­ilnap folytatjuk. át félig kiásva talál­­egjelent a roham­iánk - szólalt meg epébe - mondta széd - helyeselt tett körül a melós­­zámaim. - csóválta a fejét tozunk - indították , kész lett a gödör, alja a munkás, hagyta rá a mester, ö­­ jött közelebb Jónásban a cethal melós. Jónás - javította ki >zt a mérnök. - Szép - Betömjük - ragyogott fel a melós szeme. - De be ám - bólintott rá a másik kettő. -•Kicserélem, besulykolom és kész - mondta a melós. - Nono! - emelte fel hangját a mér­nök. - És az előírások? - Dugjuk össze a fejünket - java­solta a mester. - Röpke két óra múlva megvolt a terv. - Lerajzolom - szállt kocsiba a mérnök. A másik kettő napos, szél­védett helyet keresett magának. - - Jóvá kéne hagyatni - nézte Csáky Pál a mérnök a rajzot. Bekopogott a szomszéd ajtón. - Ügyes - hajolt közelebb a főmér­nök. - Csak ezt itt másként csi­nálnám. - Látom, már javítottak rajta - mondta az igazgató. - De ezt az apróságot itt elnéztétek. A koefficiens! - emelte fel az ujját. Hatra kész volt a terv, jóváhagyva. Odakint koromsötét volt. - Remélem, éjjel is dolgoztok - mondta hazafelé indulván az igaz­gató. - Természetesen­­ felelt a mérnök és kocsiba szállt. - A mester és a melós ott ültek, ahová délután a nap sugara esett. - Kész - mondta a mérnök. - Gyújtsatok lámpát, indulunk. - Azt bizony nehezen - mondta a melós. - Nehezen ám­­ replikázott a mester. - Nincs vezeték? - kérdezte a mérnök. - Vezeték, az van - mondja a me­lós. - Csak éppen beázott, ki kell majd cserélni. - Akkor holnap reggel­­ tárta szét kezét a mérnök.- A hajnal a csövet lyukasan találta. Kisvártatva megjött a rohamcsapat. - Nézzük hát a tervet - szólt a mester. - Nézzük - hagyta jóvá a melós. - Itt kiásni, amott aládúcolni, meg­fordítani, megerősíteni, világos - szólt a mester. - Fog ez menni, mint a víz­folyás. - Meghiszem azt - mosolygott a mérnök. A dör­gés háromra kész lett az előírt gö­n megtervezett dúcolásokkal. A mérnök kedvtelve nézegette. Há­romra meghozták a telepről a kért segédeszközöket, kijöttek a központ­ból és megjelent az üzemi fényképész is. A forgalmat ötszáz méteres körzet­ben lezárták. Mire a modern technika összes, a telepen fellelhető vívmá­nyát üzemkész állapotba helyezték, beesteledett. Tíz perc múlva megje­lent a helyszínen a központ áramfej­lesztő kocsija, kis híján eltaposta a kanyarban a minisztériumi küldött­ség kocsiját. A munkásra új ruhát húztak. - Akkor kezdeném - mondta. - Indulunk - bólintott kipirult arccal a mester. A mérnök tört angolsággal magya­rázta a beduin küldöttségnek a mun­kafolyamatok sorrendjét. A munkás beereszkedett a gödör­be, a kint állók a gödör széléhez tódultak. A központ reflektorai óriási sugarakban ontották a fényt. A melós rémülten vette észre, hogy semmit sem lát, a tömeg elfogja előle a fényt. A helyzetet a tévéhíradó munkatársai oldották meg: stábjuk mikrofonostól­­kamerástól-reflektorostól bemászott a gödörbe és szenzációs riportot ké­szített a munkással, lélegzetelállító felvételeket készítettek a repedésről, majd becsomagoltak és hazamentek. Az igazgató munkavacsorára hívta meg a társaságot, mindnyájan kocsi­ba szálltak és elhajtottak. A mérnök a beduin küldöttséget kísérte, a mester az igazgató feleségét. A melós egyedül maradt a csővel. Egy ideig nézte a hunyorgó reflekto­rokat, aztán kimászott a gödörből és hazament.- Reggel napsugarak kacérkodtak az ásító lyuk szélén. Kis idő múlva meg­jelent a melós, nyomában két idegen­nel. Az új mester és az új mérnök, be­mutatkoztak, a tegnapiak mától az igazgatóságon dolgoznak. - Akkor kezdeném - szólt a melós. - Kezdjük - mondta a mester. - Oké - egyezett bele a mérnök. A melós nekigyürkőzött és délre kész lett. - Megvan - törölte a homlokát. - Kész - lélegzett fel a mester. - A kutyafáját, mégiscsak megcsi­náltuk - húzta ki magát a mérnök. - Akkor betemetjük a gödröt - szólt a melós. - Be­­­mondták azok. - Betont a tetejére - álmodozott a melós. - Aszfaltot­­ replikázott a mester. - Príma lesz - bólintott a mérnök. Fél ötre elkészültek. x - Nyomáspróba - vezényelt a mester. - Megyünk - mondta a melós. - Megsózzuk - hallatta a mérnök. A cső állta a próbát. - Dobjak még rá? - kérdezte a melós. - Dobj - bólintott a mester. A melós rádobott. A javított résztől húsz méterre gejzír fakadt a földből. - A ményköbe! - így a munkás. - Hogy az a!.... - morgott a mester. - Az ördögbe! - adott hangot véle­ményének a mérnök. Mindez ezerkilencszáznyolcvan­­egy október harmincadikén, délután fél hatkor történt. - A főnyomócső - állapította meg a mérnök. - Az - hagyta helyben a mester. - Akkor kezdeném - szólt a melós... - Akkor kezdeném - szólt a melós. - Ez a beszéd - vágták rá ketten. ^ ^^ ^^^ m játszma rémű lakatosműhelyében pót­­légkör, amikor a kis Vájdling éklevele mellé azt kapta a tra­­lályos időközökben elugorjon klóba a társaság rendes sor- Ita mondani, hogy ő már akkor :az a művezető királygyaloggal PF5n tette volna, ha vezérfutár nyit, mert akkor a középjáték­­lásból könnyebben kivédhette árnyi támadását. Ezt tette és úgy lehengerelte öreg Hornyacsek a virág­­ided­ után. Karpov azt tette, de én azt sem veled, ha nem rántod gyorsan a pofádon - bődült el dühösen a szemöldöke a feje búbjára aga­zolta utána. - Különben is í rtunk, hogy ki mit tett Volna töldetem, veled, hogy apád , ha egy üszőborjút jelent be a könyvvezetőnél, mindenkiben megállt az ütő, az tében még a sörösüveg is, s évszázada, hogy az ország telfogyasztásának évi átlagát iben issza meg egy nap alatt, úgy a művezetővel nem jó tréfálkozni, ha vesztésre áll, és ráadásul fehér bábokkal a nyikhaj Filcsikkel. Hatvanöt évének életbölcsességével és a reggel felhajtott négy szilvóriummal a fejében jobbnak látta menteni a menthetőt, és az overall titkos zsebéből előhú­zott egy használt ötvenest. Tisztességes mun­kával megkeresett pénz volt még abból, amit tegnapelőtt rendes dologidőben vasaltak be azért, mert testületileg kivonultak, hogy a köror­vos épülő kétemeletes viskójában ellássák a belső munkákat. - Nocsak, gyerek, ugorj el a sarokra, és hozz valami kenőolajat - fordult a kis Wajdlinghoz, akinek már volt némi gyakorlata ebben és az adott helyzetben jobbnak látta távozni. Az öreg Krahács magvas és legjobb időben érkezett bejelentése némileg feloldotta a nyo­mott hangulatot, amely azonban még így is inkább termelési értekezletre emlékeztetett, semmint egy ádáz sakkcsatára. Csak a termelé­si értekezleteken szoktak ilyen tartalmasan és sokatmondóan hallgatni, amikor rendszerint a fejükre olvassák, hogy már jó fél éve nem teljesítik a tervet. Ki gondolt most azonban a tervteljesítésre, mikor az idő, meg a társadalmi munkában és rendes dologidőben készített sakkóra ment, s a művezető lassan időzavarba került, mint akkor, amikor a hengerde nagyjavítását végezte a brigád. Megint az öreg Krahács törte meg a csendet, hogy szerinte most az lenne a legcélravezetőbb, ha a huszár Hc6-ra lépne és a művezető ,,káró­­ban" védelmet alkalmazna. Ebből viszont olyan parázs vita támadt, mint a szakszervezeti érte­kezleten, amikor a havi prémium elosztásáról van szó. Egyébként is reggel óta egy emberként ott szorongott az egész műhely az esztergapad platóján felállított sakktábla körül. Az idő pedig ment a maga útján, a tervteljesítés állt. Cimmermann, az atyai gondokban és adós­ságokban idejekorán megőszült marós dühösen visszavágott, hogy az egyetlen ésszerű megol­dás a királyindiai védelem és ott egye meg a huszárt a rosseb, ahol van, ha már úgy is menthetetlen. Egyébként is az öreg Krahács csak ne mondjon olyan trágárságokat, hogy károban, mikor az helyesen Caro-Kann, c-vel és két -nel, meg tiszta nagybetűvel. Könnyen el­mérgesedhetett volna a helyzet, ha nem lép közbe a szakszervezeti bizalmi, akinek hivatal­ból ez a kötelessége, meg amúgy is megszólalt a váltás végét jelző sziréna. - Türelem, elvtársak, ne ragadtassátok el magatokat! - szólt ellentmondást nem tűrő han­gon, amit időnként tükör, máskor a nyilvánosság előtt gyakorolt. - A legújabb rendelkezések értelmében túlórázni nem lehet, tegyük el ma­gunkat holnapra. A szorongatott helyzetben álló művezetőnek kapóra jött a megoldás, a többiek is fellélegez­tek. Ezek után a játszma függőben maradt, a fe­kete Vb4 húzása után borítékoltak, és az egész társaság a jól végzett munka örömével elvonult a sarki kocsmába. PALÁGYI LAJOS ‘ Petőfi Sándor Viz és bor Le a tenger fenekére Merül a halász, Lent a tenger fenekében Gyöngyöket halász. Nekem a boros pohárnak öble tengerem, S gyöngy ha van tán dalaimban, Az csak ott terem. Bűnnek éje ült a földön. Jött a vízözön, A víz által a bűn éje Elseperve jön. Búnak éje ül szivemben, A bú éjjelét - Bennem a víz tehetetlen! - Csak bor mossa szét. Nyári hévben a virágszál kanyarogva nő; A virágot új életre kelti langy eső. • Csüggedésben, tikkadásban Langy esőm a bor; Permetegje enyhe csöpjén Vérem újra forr. Tettetés-e vagy belösztön, Vagy akármi más? Csakhogy a halottra kőnyet Ejteni szokás; Engemet víz ott se érjen, S már ha sírni kell, Sírja hát hideg poromra Könyét borkehely. Meredek a pincegádor... Meredek a pincegádor, Nehéz teher az a mámor. Hazafelé mendegéltem, Terhe alatt összedőltem - összedőltem! Elnyúltam a föld színére, Megeredt az orrom vére, Ha ott tégla nem lett volna, Orrom vére nem folyt volna - Nem folyt volna! Nem járnék én a pincébe Jó időbe’, rossz időbe’... De tehetek is én arról, hogy oly igen jó az a bor - Jó az a bor! Poharamhoz Különben én becsüllek, oh pohár! Csak egy van benned, amit reszelek; Azt restelem csak benned, oh pohár! Hogy olyan könnyen kihörpentelek. Ha én fenéked volnék, oh pohár! Ki nem fogynék a borból sohasem. Aztán, ha nékem volnál, oh pohár! Innál belőlem véges-végtelen. Luzsica Árpád rajza

Next