Új Szó, 2019. február (72. évfolyam, 27-50. szám)

2019-02-09 / 34. szám

www.ujszacom I 2019. február 9. RÉGIÓ Egy ötösért belecsapnak V. KRASZNICA MELITTA A város 25 évre az ÉS?! PT- nek adta bérbe az épületet, gyújtás indult a felújítására. Adj egy ötöst, ÉS?! mi belecsa­punk! - ezzel a szlogennel indított gyűjtést az örsújfalui ÉS?! Polgári Társulás, amelynek bevételét az évek óta csak romkultúrházként emlegetett helyi kultúrház felújítá­sára fordítják; a nevet Soóky László író, publicista ragasztotta rá, ami hűen tükrözi állapotát. A Komárom városrészének szá­mító Örsújfalu neve negyedszázada összeforrt az ÉS?! Színházzal, 2006- ban pedig megalakult az ÉS?! Pol­gári Társulás is. A társulás már évek óta szerette volna megvásárolni vagy hosszú távra bérbe venni az épületet a várostól, aminek legfőbb akadálya az ingatlan rendezetlen tulajdonviszonya volt. Miután ta­valy végre a város tulajdonába ke­rült, az ÉS?! PT kérvényezte a vá­rostól a hosszú távú bérletet, amit a január 31-ei testületi ülésen jóvá is hagytak a képviselők. A társulás 25 évre kapta ingyen bérbe az ingat­lant, azzal a kikötéssel, hogy állja a rezsiköltségeket, ami jelenleg 270 euró havonta. Az épület egyik ré­szében a posta van, az továbbra is ott marad. Várady Kornélia, a társulás elnöke és Szabó Csilla, a társulás ügyvezetője sajtótájékoztatón szá­molt be közeli és távoli terveikről. Elmondták, az Adj egy ötöst, ÉS?! mi belecsapunk kampány célja, hogy előteremtsék a legégetőbb fel­újításokra szükséges összeget. Öt euró nem nagy összeg, de sok kicsi sokra megy alapon Szabó Csilla re­ményei szerint e kampánynak kö­szönhetően sikerül 15-20 ezer eurót összegyűjteniük, amit tetőjavításra, a padlózat cseréjére szeretnének fordítani, és kidolgoztatják egy na­gyobb pályázat benyújtásához szükséges tervdokumentációt. Az épület teljes körű felújítására mint­egy 150 ezer euróra lenne szükség, amit pályázati forrásból próbálnak előteremteni. „Tudjuk, nagy fába vágtuk a fej­szénket, sokan kérdezik is tőlünk, miért vettünk a nyakunkba ekkora feladatot - mondta Várady Korné­lia. - Az 1965-ös árvíz során az it­teni házak 95 százaléka összedőlt, ez a 110 éves épület egyike azon ke­veseknek, ami megmaradt. Az itt élők kötődnek, ragaszkodnak hoz­zá. Volt idő, amikor mozi működött benne, számtalan bál, előadás, kö­zösségi esemény helyszínéül szol­gált, de kocsma és hentesbolt is volt benne. Az utóbbi években elsősor­ban társulásunk szervez itt színházi esteket, amatőr színházi fesztivált, gyerek és családi programokat, könyvbemutatókat. Szeretnénk ezeknek a rendezvényeknek végre méltó helyszínt kialakítani, és ismét valódi közösségi térré formálni a termeket. Terveink közt szerepel egy néprajzi szoba berendezése is.” Tavaly év végén végre új vizes­blokkot (vécé, mosdó) is kapott a kultúrház. Óriási szükség volt rá, az addigi kinti szociális helyiség ugyanis éveken át olyan katasztro­fális állapotban volt, ami méltatlan volt a fellépőkre és a látogatókra nézve is. Az adományokat egy transzpa­rens számlán fogadják, amelyen bárki követheti a pénzmozgást és azt is, mire fordították a befolyt össze­get. A számlaszám, amelyre a fel­ajánlásokat várják: SK72 0900 0000 0051 5443 2431. Az örsújfalui romkultúrház (A szerző felvétele) r­a Az U­­SZÓ szerkesztősége pályázatot hirde „Itt már mindenki Petőfi Sándor” címmel. Bárki pályázhat olyan saját művel (verssel, megzenésített verssel, slammel,­­ dallal, hiphoppal, rappel stb.), amely az egyik legnagyobb ünnepünk, a Wjrw március 15. szabadságvágyához kötődik. Egy pályázó több pályaművel is B #­­ pályázhat. A legjobb 3 pályaművet táblagéppel jutalmazzuk. ■•­-Éh­ ! A beérkezett pályaművek közül a legjobbakat - a szerkesztőség zsűrijének döntése alapján - a március 14-én megjelenő ünnepi mellékletünkben közöljük, illetve a videókat az ujszo.com oldalon tesszük közzé. Az írásos vagy videós pályaműveket a következő címre várjuk: peton­.sandor@ujszo.com, illetve DUEL - PRESS, s. r. o., Új Szó szerkesztősége, P. O. Box 222,830 00 Bratislava 3. Az e-mail tárgyában és a borítékon tüntessék fel a pályázat címét: „Itt már mindenki Petőfi Sándor”. A pályázóktól kérjük, hogy adják meg az elérhetőségüket. t .. A játék résztvevője belegyezik, hogy a DUEL-PRESS KFT. a személyes adatokat postai/elektronikus kommunikációs célokra használja fel. A DUEL-PRESS KFT. az érvényben lévő jogszabályoknak megfelelően dolgozza fel a személyes adatokat. Bővebb információért látogasson el a https://ujszo.com/gdpr weboldalra. .. Beküldési határidő: 2019. máRCIUS 1. I 5 Gondok lesznek a kátyúzással LECZO ZOLTÁN i­m­ »f.m­­­­mús IfÉ Rengeteg kátyú és egyéb úthiba nehezíti a közlekedést a Bodrog­köz központjában, s bár ezek ki­javításához szükséges pénz meg­van, a hiba elhárítása idén sem lesz egyszerű feladat. Királyhelmecen már 2017-ben is annyi kátyú keletkezett, hogy az eredetileg ezek kijavítására létre­hozott célalapot 20 ezer euróval meg kellett emelni. A nagyobb út­hibák és repedések javítását külső cég bevonásával végezték el, me­lyért a vállalatnak 30 800 eurót fi­zettek ki. A kisebb repedéseket a helyi közterület-fenntartó vállalat munkatársaival javíttatták ki. A 2018-as költségvetésben a kátyú­zásra eredetileg 30 ezer eurót kü­­löníttettek el, de később ezt az összeget is megemelték. közterület-fenntartó akkor a leg­­­forgalmasabb szakaszokon kelet­kezett úthibákat hidegaszfalttal töltötte fel, de ez az eljárás elég drága volt, és csak időlegesen ol­dotta meg a problémákat. A vá­rosban tavaly a közműhálózatok kezelői modernizálás vagy hiba­­elhárítás címén több helyen is fel­bontották az útburkolatot. Bár az eredeti állapotok visszaállítása természetesen ezekben az esetek­ben a munkát végző vállalat köte­lessége volt, a közlekedést ezek az esetek is bonyolították. Arról nem is szólva, hogy volt olyan utca, melyben hetente többször is fel kellett bontani a burkolatot. Balogh Csaba, a Királyhelmeci Városi Hivatal vezetője elmondta, ahogy 2018-ban, így most is ko­moly gondot jelent, hogy a város­ban még mindig zajlik a csatorna­hálózat kiépítése és korszerűsítése. Kátyúzásra a város költségvetésé­ben idén is 30 ezer eurót különí­tettek el, de ahol még most is dol­goznak a kivitelező cégek munka­társai, ott felesleges lenne kátyúz­ni. A közterület-fenntartónak így jelenleg nincs más választása, mint az, hogy kaviccsal feltöltse a az út­hibákat, és ezt ha kell, akár hetente többször is elvégezze. A hivatalvezető tájékoztatása szerint az utak burkolatának a ja­vításával nem várják meg a csa­tornázási munkálatok végét - 2019 szeptemberét -, hanem a helyre­­állítást fokozatosan végeztetik el. Az eredeti állapotok visszaállítása a kivitelező kötelessége, ám a cég­gel folyamatosan egyeztetne arról, hogy ez mely utcákban történjen meg, és melyek legyenek azok a szakaszok, amelyeket teljes szé­lességükben újraburkolnak. A csatornázás több utcában jelenleg is folyik (A szerző felvétele)

Next