Uj Világ, 1956. június (9. évfolyam, 1-26. szám)
1956-01-05 / 1. szám
A TÉNYEK BESZÉLNEK Írta: Parragi György A SZOVJETUNIÓ LEGFELSŐ TANÁCSA letárgyalta és egyhangúlag elfogadta a költségvetési javaslatot, meghallgatta és viharos helyesléssel tudomásul vette N. A. Bulganyin elvtársnak, a Szovjetunió minisztertanácsa elnökének és N. Sz. Hruscsov elvtársnak, a Szovjetunió Legfelső Tanácsának ülésszakán elhangzott beszámolóit. Mint a Szovjetunióba meghívott első magyar újságíró delegáció egyik tagja, különösem nagy érdeklődéssel olvastam a Szovjetunió legfelső Tanácsa költségvetési vitájáról szóló jelentéseket. Ott képzeltem magamat a Szovjetunió népeinek érzései, politikai erőfeszítései, külpolitikájának rérdtünései hatalmasan kifejező, emberi őszinteséggel kinyilatkoztatott vitájában. Hiszen ennek a költségvetési vitának izgalmas, nagyszerű témaköreit, elgondolásait, gigantikus terveit végigkísérhettük annak a majdnem három hétig tartó utazásnak a során, amelyet életünk egyik legnagyobb élményeként és — egyszerű szavakkal kifejezve — legnagyobb boldogságaként megtehettünk a körülbelül hétezer kilométeres utunk során a Szovjetunió határtalan területein, kultúrcentrumokban és falvakban, az időjárás szélsőséges változataiban, a szovjet föld változatos és csodálatos szépségű vidékein. Amikor idehaza olvastuk a Szovjetunió Legfelső Tanácsa költségvetési vitáját, valami melegség, közvetlenség járta át e magyar újságíró delegáció tagjai szívét. Mi ennek a költségvetési vitának legdomborodóbb, emberileg legmaradandóbb felfigyelése, elgondolkoztató logikája? Elsősorban az, amit ez a költségvetési vita a számoknak, a tényeknek ellentmondást nem tűrő erejével, a moszkvai, leningrádi téli napnak hideg, de világos fényével beszél. A költségvetési vita százszoros és ezerszeres erővel győzte meg a magyar újságíró delegáció tagjait a Szovjetunió békepolitikájának következetes, megcáfolhatatlan őszinteségéről, amely elkezdődött 1917 novemberének győzelmes, óriási napjától, a lenini békedekrétumtól egészen Bulganyin és Hruscsov elvtársak indiai, burmei, afganisztáni utazásáig, a Szovjetunió Legfelső Tanácsa költségvetési vitájáig. AZ EMBERISÉG TÖRTÉNELMÉNEK legidőszerűbb, legnagyobb és legaggasztóbb kérdéseit vetették fel ebben a költségvetési vitában és őszintén beszélt ezekről a kérdésekről mindenki. Nemcsak a szovjet emberek reménységét, hatalmas erőfeszítéseit mondották el nyíltan és őszintén, hanem a szovjet kormánynak, a Szovjetunió Kommunista Pártjának világos, egyenes irányelveit amelyek az egész emberiség békéjének megőrzését tekintik a Szovjetunió külpolitikájának legfőbb céljaként. „Mint a szemünk fényét, úgy tekintjük a világbéke megőrzésének nagy feladataként a Szovjetunió bel- és külpolitikáját.“ Ez a hasonlat végigkísért bennünket a hétezer kilométeres út szédítő messzeségében, milliós városok emberforgatásában és kis kolhozfalvak téli álmodó csendességében. Ha valaki azt kérdezné tőlem, hogy mi a legmaradandóbb élményem ennek az útnak határtalan, gyönyörű messzeségében, akkor ezt kellene válaszolnom: határtalan a Szovjetunió országainak messzesége, határtalan az emberi fantázia száguldó erejét is túlrepítő szédületes messzesége, óriásiak a folyamok és a hegyek, a síkságok, a szédítő távlatokban boruló erdők és sztyeppék, óriások a négyszázezer köowattos turbinák és generátorok, de mégis a legnagyobb a szovjet ember, aki derűsen, nyugodtan végzi a maga mindennapi munkáját és tisztában van azzal, hogy ezzel a munkájával nemcsak a maga kis boldog családjának derűjét, mérhetetlen hazájának nyugodt és öntudatos biztonságát, hanem az egész békeszerető emberiség boldogságát, munkáját segíti elő. Ha akárhol, operaházakban vagy földalatti villamosban, elképzelhetetlenül kavargó autóforgalomban, a Dnyeper szelíd tájain, vagy a Feketetenger szüntelenül tajtékzó hullámverésében is látjuk a szovjet életet, megmarad bennünk egy új világ kibontakozásának diadalmas érzése. A költségvetési vita ezeknek az élményeknek sokaságát még jobban elmélyítette. Körülbelül 10 milliárd rubellel csökkentették a védelmi célokra fordított kiadások összegét. 10 milliárd rubel összeget lehetetlen lemérni mennyiségben. De mi, magyar újságírók, akik kint jártunk, a szovjet nép bőséges vendégszeretetének bizonyságaképpen, tudjuk, hogy mit jelent ez a 10 milliárd rubel lakásokban, iskolákban, gyermekeknek, anyáknak mosolygásában. A Szovjetunió költségvetési vitája a tényeknek és a számoknak az erejével győzött meg bennünket — és nemcsak bennünket, hanem a világ minden tisztességes emberét — arról, hogy ez a békepolitika, a nemzetek közötti békés együttélés politikája, az emberiség új boldog hajnala felderülésének politikája mennyire reális, mennyire őszinte és mennyire az egész emberiség közös vágyának, tiszta reményeinek a politikája. A Szovjetunió békés külpolitikájának tényei és számai nemcsak az ott elhangzott beszédek adataiból szólnak meggyőző erővel az egész világ közvéleményéhez. Ennek a külpolitikának a nemzetközi feszültség enyhítésére, a béke megszilárdítására irányuló hatalmas és látható erőfeszítései nemcsak annak a költségvetési tételnek a lenyűgöző erejű számadatából bontakoznak ki, hogy a Szovjetunió körülbelül 10 milliárd rubellel csökkentette a védelmi célokra fordított kiadási tételeket, hanem megmitatkoznak abban a tényben is, hogy a művelődési, a népjóléti kiadásokat ugyanakkor lényeges összeggel felemelte. Ez ugyanakkor történt, amikor az imperialista világ vezető és legagresszívebb országában, az Egyesült Államokban Wilson amerikai hadügyminiszter bejelentette, hogy az 1956—57. évben mintegy 1 milliárd dollárral növelik az Egyesült Államok katonai kiadásainak előirányzatát. Ezzel az történt, hogy az Egyesült Álamok katonai kiadásainak összege több mint negyvenmilliárd dollár, vagyis több, mint az egész költségvetés fele. A Szovjetunió költségvetése viszont azt mutatja, hogy a katonai kiadások a költségvetésnek csupán 17,8 százalékát teszik ki. MIT JELENT EZ azokban a látottakban, amiket a magyar újságíró küldöttség tagjai tapasztaltak, szereztek? Például ezt: Moszkvában a Lomonoszov Egyetem környékén kiépült egy új városrész 150 ezer lakással Amikor Moszkvába érkeztünk, 29 fokos hideg fogadott bennünket, és mégis azt láttuk, hogy nappal és éjszaka előregyártott elemekkel építették az új 10—15—24 emeletes lakóházakat. Például azt, hogy Kievben azon csodálkoztunk, hogy a fasiszta banditák által nyolcvan százalékban lerombolt városban nem találtunk egyetlen háborús kérők következtében elpusztult, vagy megrongált épületet, ellenben megfigyeltük, hogy a széles utcák jobboldalán csak középületeket, a baloldalán csak lakásokat , tíz-, húszemeletes lakóházakat építenek. De az építkezést nemcsak Moszkva és Leningrád, Kiev új hatalmas lakótelepein tapasztaltuk, hanem kis kolhozfalvakban is. Olyan falvakban, amelyeken végigszaladt a háború tűztengere, a fasiszta barbarizmus préritüze, ahol mindent újra el kellett kezdeni építeni, mint mi nálunk is nem egy Fejér megyei, Somogy megyei faluban. Mit mondjak arról, hogy mi a legigazibb, a legőszintébb benyomásom a Szovjetunióról, különösen a Legfelső Tanács ülésén elhangzott vita után? Ezt mondhatom: mérhetetlen a Szovjetunió területe, mehetetlen a Szovjetunió sok évszázados kultúrája. Mérhetetlen a Szovjetunió tájainak időjárásbeli kilengése, változata, de még mérhetetlenebb a szovjet emberek jósága, amely a szívek mélységében gyökerezve az egész emberiség békéjéért dolgozik a mindennapi életben, és mint a Legfelső Tanács költségvetési vitája bizonyítja: a világpolitikában is. Szemben Kujbisevel, a Volga jobbpartján néhány éve még öreg szélmalom ágaskodott, akárcsak valami őrtorony a csendes Zsiguli völgyben. Ma már hiába keresi az utas, nem találja a malmot, sem az apró falusi házakat, s nem találja meg a partmenti füzesek csendjét 1950. augusztus 21-én határozta el a Szovjetunió Legfelső Tanácsa a kujbisevi erőmű építését. 1951 nyarán indult meg a munka, s a környékbeliek ámulva látták a sokezer ember munkáját helyettesítő óriási exkavátorokat, amint a földbe marnak karmaikkal, a talajgyalukat, az úszókotrókat. Lenyűgöző látvány volt a gépek nagy „felvonulása". És hamarosan felépült az automata betongyár, az égbenyúló acélvázak sűrű rengetege, merész íveléssel suhantak fölötte a gigászi méretű portáldaruk. Nőttönnőttek a gátak, a töltések. Télennyáron, éjjel-nappal szüntelenül folyt a munka azért, hogy a vasbetonba bilincselt Volga — akárcsak délebbre, Sztálingrádnál — átadja roppant erejét a városok, falvak, ipartelepek Százainak és — még Moszkvában is, ezer kilométerre innét — gépeket hajtson, fényt adjon, a sztyeppék szomjas földjének pedig éltető vizet Néhány hete csupán, hogy elkészült a hatalmas zárógát: a folyam vize új mederben hömpölyög. A zsilipkamrák 700 tonnás kapuin bocsátják át a hajókat A Volgán felfelé tartó hajók, már az ideiglenes csatornán úszva, megkerülik a töltésekkel védett építkezést, majd tizennégy kilométeres vargabetűvel ismét az „öreg“ Volgára kanyarodnak vissza. A zsilipelőberendezés automatikusan működik. A központi vezénylőasztalnál — az „Idegközpontban“, ahol ezernyi vezeték fut össze — egyetlen ember irányítja az összes műveletet. Megforgat egy fogantyút s a kapcsolótáblán pontosan látja a zárószerkezet működését, nyomon követheti a kapuszárnyak mozgását, a víz szintjének emelkedését csökkenését a zsilipkamrában December 29-én lelkes ünnepség színhelye volt a kujbisevi építkezés: az erőmű első gépegysége megkezdte az áramszolgáltatást Ismerkedjünk meg e hatalmas alkotás néhány számadatával. Az erőmű központi épülete 700 méter hosszú, a benne elhelyezett húsz turbina-agregát kapacitása 2 millió 100 ezer kilowatt. A beton bukógát hossza 1200 méter, ehhez csatlakozik még a töltés és a hajózsilipek, összesen öt és fél kilométer hosszúságban. A gát 30 méterre emeli a Volga szintjét és a gát fölött megszületik az új „tenger": a víztároló, amely a Volgán 580, a Kámán 300 kilométerre nyúlik be, s helyenként 40 kilométer széles lesz. A „Kujbisevi tenger“ területe 558 négyzetkilométer lesz — mintegy tízszerese a Balaton területének! Befogadóképessége pedig 52 milliárd köbméter — tehát csaknem tizenháromszor annyi víz lesz benne, mint amennyi a Balatonban van. S ha már az összehasonlításnál tartunk, mondjuk el azt is: az építkezésnél 150 millió köbméter földet mozgattak meg, nyolc millió köbméter betont és vasbetont építettek be; ha a kiemelt földmennyiséget egymáshoz kapcsolt vasúti kocsikba raknák, a szerelvény négyszer körűiemé a Földet!... Évente 3 millió köbméter betont építettek be, annyit, amennyit a Panama-csatorna építésének 34 esztendeje alatt használtak fel. A beteljesedés éve tm Mim if ■ mm mm«ffwn im im1 A Fővárosi Oparattszínház moszkvai Havasi kürt-előadásának szünetében a magyar művészek az operett zeneszerzőjével, Jurij Miljutyinnel. Balréljobbra: Kőműves dzsl, latabér Kálmán, Várai László karmester, Jurij Miljutyin, Németi Marika, Zentai Anna, Szirtes György és Gáspár Margit igazgató A karbevi erőmű építőinek ünnepi gyűlése a tárcsát építésének befejezésekor (A. Brjanov felvétele)